Elemzés: a Napoli elleni meccs

agnelli_andrea_es_a_kupagyoztes_napoli.jpgA jobbnak bizonyuló Napoli vihette haza az Olasz Kupát, míg a Juventusnak szégyenszemre még a büntetők belövése is komoly feladatnak bizonyult, nemhogy akcióból gólt szerezni, vagy támadásokat vezetni, a tegnapi meccs tökéletesen 2019 tavaszát idézte elő. A játék képe ezen a mérkőzésen ugyanaz volt, mint akkor, a hibák szintén, a motivációt pedig szinte ugyanazon játékosokon látni, mintha semmi nem változott volna. Ezeket a problémákat fogjuk újból feltárni, de kezdjük először a mérkőzéssel.

A meccs képe olyan volt, mint amire számítani lehetett. Gennaro Gattuso olyanra formálta a Napolit, amilyen játékos ő maga is volt, pofonegyszerű futballt, azonban rendkívüli hatékonyság, ezt pedig meg kell spékelni győzni akarással is. Maurizio Sarrinak semmi újdonsággal nem kellett szembenéznie, a déliek keményen védekeztek betömörülve saját tizenhatosuk környékére, majd mikor lehetőség volt kontrára, akkor megiramodtak gyors támadásokat vezetni. Mindkét együttes ugyanazt a felállást használta támadásban (4-3-3) és védekezésben is (4-4-2), csupán a játékfelfogás különbözött, és természetesen a játékosok szerepkörei.

kepernyofelvetel_243.pngAz első félidő nagy részében a Juve tartotta a labdát, és el is jutott szinte mindig az ellenfél kapuja elé, ahol azonban elfogyott a tudomány. A cél az lehetett, hogy majd beadásokat követően valahogy beakad a labda a hálóba, de ez nem jött össze. Sandro folyamatosan beíveléseket eszközölt, de hiába próbálkozott hétszer is, egyszer sem érkezett a csapattárs fejére a labda, míg a túloldalon Douglas Costa hasonló sikereket ért el, annyi különbséggel, hogy ő csupán ötször lőtte be középre a játékszert. Nem volt elég, hogy a brazil szélső a feladatát nem tudta elvégezni, még azzal nehezítette a Juve helyzetét, hogy sok esetben a közismerten jól beívelő Cuadradónak nem passzolt, mikor a kolumbiai tisztán lőhette volna be a labdát a kapu elé, ehelyett Costa teljesen feleslegesen tartogatta a játékszert, míg el nem vesztette azt. Igazi helyzetet ki sem tudott alakítani az Öreg Hölgy, egyedül a letámadás ment jól, Callejón hibáit kihasználva tudott ziccereket kialakítani az olasz rekordbajnok.

A félidőben még bizakodhattunk abban, hogy ha az első játékrészben dominált a Juve, és, ha még nem is működött úgy minden, ahogy az elvárható, a Partenopei majd hibázik, és valahogy majdcsak sikerül begyötörni egy gólt. Ehhez képest a második negyvenöt perc valami borzasztóra sikeredett. A nápolyiak nem húzták annyira vissza a védvonalat, megpróbáltak felépített támadásokat vezetni, majd eljutottunk odáig, hogy a Juve képtelen uralni a meccset, nem tud eljutni Meret kapujáig, a gyors támadások Ronaldóhoz érve teljesen elhalnak, a távoli lövések borzalmasak, egyedül a védelem állta meg a helyét, különösen a 42 éves Gianluigi Buffont éri nagy dicséret, aki mindössze 1.5 millió euróért cserébe képes ilyen teljesítményt nyújtani, ez csak úgy összehasonlításképp. Az összecsapás elején még mindenki azt hihette, hogy majd a déliek próbálják majd kihúzni a büntetőkig (az első játékrészben még úgy is tűnt), de végül a torinóiak örülhettek annak, hogy rendes játékidőben nem szenvedtek vereséget. 

kepernyofelvetel_244.png

Sarri eddig megkapta tőlem a türelmet, sok dolog el lett neki nézve, de mikor már ugyanazt a hibákat véti, mint az ősszel, akkor komoly problémák vannak. Erőlteti a 4-3-3-at, ami egyszerűen nem működik, és itt az ideje, hogy ezt végleg elfelejtse, mert ez a formáció egyáltalán nem kompatibilis ezzel a kerettel. Allegri ezt képtelen volt belátni, és attól tartok, hogy ez a jelenlegi Mister esetében sem lesz másként, pedig muszáj váltani. Eddig valamelyest megérhető volt, hogy nem akar két középpályásos hadrendet alkalmazni, de már nincs mentség, elő kell venni a 4-4-2-őt, vagy a 4-2-3-1-őt, vagy bánom is én melyiket, de a 4-3-3-as felállástól bármi jobb.

A következő számomra érthetetlen dolog, hogy miért kell Paulo Dybalát bekényszeríteni egy olyan pozícióba, amiben láthatóan szenved, miközben az is észrevehető, hogy közel sincs olyan rossz formában, mint Cristiano Ronaldo. Ha az argentin a szélen szerepelt volna, a portugál pedig centerezik, akkor legalább Dybala szabadabban játszhatott volna, és ténylegesen hasznos játékkal rukkolhatott volna elő, míg elnézve az ötszörös aranylabdás formáját, éppen mindegy lett volna, hogy melyik szerepkörben jut lehetőséghez.

Sarrinál megszokhattuk, hogy elég jól tud cserélni, de ezen a mérkőzésen, ahogy a Milan ellen is, nagyon rossz döntéseket hozott, nem tudott változtatni. Érthetetlen, hogy Matuidi miért játszotta végig a meccset és Rabiot hogyan maradhatott a kispadon. Volt lehetősége még két cserére, de ezt nem használta ki.

Ezekhez természetesen  még hozzá kell csapni azt is, hogy a bagós mester nem tudja megfelelően motiválni a csapatot (egyébként, ha egy kupa megnyerése nem ösztönöz jó játékra egy játékost, az rég rossz), de egy dolgon érdemes elgondolkozni. Mégpedig azon, hogy történt egy edzőcsere, a csapat pedig esetleg egy minimális javulást produkált (gondolok itt arra, hogy a szezon közben akadtak tetszetős összecsapások és néhány kulcsembernél láthattunk javulást), de összességében szinte semmi érdemi előrelépés nem történt, és a hibák nagyjából ugyanazok. Ezért merül fel a kérdés, hogy biztos, hogy csak az edző a bűnös? Úgy vélem, hogy ezzel a kerettel ilyen formában semelyik tréner nem tudna sokkal többet elérni, ezzel pedig ismét Paratici és Nedvěd munkáját kritizálom.

Összességében lehet azzal takaródzni, hogy rengeteg kihagyás után tértek vissza a pályára a játékosok, voltak hiányzók, nem volt nézősereg, nem videóztak egy büntetőgyanús esetet és még sorolhatnám, de a hibák szinte pontosan ugyanazok, mint amik eddig voltak.

kepernyofelvetel_242.png

Játékosok értékelése:

Buffon: Ez az ember egyszerűen hihetetlen, nagyon szerencsések lehetünk, hogy ő még mindig a csapatunkat erősíti, és még jövőre is így tesz, ha minden jól alakul. Bemutatott hét védést, ezek közül több bravúr volt, nem mellesleg mindössze egyetlen passzt rontott el. Folyamatosan irányította a csapat védekezését, jó volt hallani a hangját, ami bezengette az egész Olimpicót. Felbecsülhetetlen értéke a Juventusnak.

Cuadrado: Úgy gondolom, hogy az ő teljesítményére sem panaszkodhatunk, néha rosszul helyezkedett, de ezen kívül a védekezést nagyon jól megoldotta, és még szélsőként is többet tudott nyújtani, mint Douglas. A kolumbiai kiosztott négy fontos passzt, egyszer próbálkozott beadással, és akkor nem is hibázott, egyszer közbeavatkozott, egyszer szerelt, megnyert hét párharcot, 93% pontossággal passzolt és bemutatott három cselt.

de Ligt: Ő is szinte hibátlan volt, a feladatát maradéktalanul elvégezte, emellett még Cuadradót is ki tudta mindig segíteni. 99% pontossággal passzolt, egyszer tisztázott, háromszor szerelt és megnyert négy párharcot.

Bonucci: Róla sem tudok rosszat mondani, volt egy kisebb megingása, mikor Mertens majdnem a bolondját járatta vele, de egyébként jól játszott, a büntetőt védhetetlenül rúgta a léc alá. Feljegyezhetett egy tisztázást, egy közbeavatkozást, egy szerelést, négy hosszú indítást és megnyert két párharcot.

Alex Sandro: A védekezést ő is szinte hiba nélkül lehozta, keményen futballozott, Callejón nem is tudott érvényesülni mellette, de a támadásokat sajnos nem tudta úgy segíteni, ahogy ez elvárható lenne egy szélső védőtől. Nevéhez fűződik egy fontos passz, két tisztázás, három közbeavatkozás, két szerelés és három megnyert párharc.

Bentancur: Az idei szezonban megszokhattuk tőle, hogy ő szinte mindig képes a legjobbját nyújtani, de ezúttal ez nem így történt. Sem box-to-box középpályásként, sem registaként nem tudott kiemelkedőt nyújtani. Mindössze egy párharcot nyert meg, egyszer tisztázott, kétszer közbeavatkozott, egyszer volt egy pontos beadása és háromszor indította jól csapattársait.

Pjanić: Látszik, hogy kezd lassan visszafejlődni arra a szintre, amit az évad elején képviselt, és a középpályások közül ő játszott szerintem a legjobban, de egy registától ez kevés. A meccs elején lehetett hallani a hangját, mutogatott a védőknek, hogy hova passzoljanak, de úgy tűnt, mintha fittyet hánytak volna az utasításaira, mert nem oda továbbították a labdát, ahova Mira szerette volna. Eléggé magasan helyezkedett a támadásépítéskor is, egészen az ellenfél első védvonalán túl várta a labdát, végre bevállalt komolyabb átadásokat is, labdabiztos volt és a játékot is jól olvasta le. 97% pontossággal passzolt, volt egy fontos passza, egy beívelése, két hosszú átadása is és négyszer közbeavatkozott.

Matuidi: Teljesen szürke volt, semmi szóra érdemeset nem láttam tőle. Kiosztott egy fontos passzt, egyszer közbeavatkozott és megnyert egy párharcot.

Douglas Costa: Nem volt hasznos, még a gyorsasága sem lett kihasználva, többször is későn érkezett vissza védekezni, a cseleivel pedig nem sokra megyünk. Megnyert négy párharcot, egyszer tisztázott, kétszer közbeavatkozott, háromszor verte át az ellenfelét sikeresen és volt egy hosszú átadása is.

Dybala: Rajta tényleg lehetett látni, hogy küzdött, nyerni szeretett volna, megtett minden tőle telhetőt, de egyszerűen olyan szerepkörben szerepelt, ami egyáltalán nem való neki. Amellett sem mehetünk el szó nélkül, hogy kihagyta a tizenegyest, és már nem először fordul elő vele. Kiosztott egy fontos passzt, volt két hosszú átadása, megnyert öt párharcot és megcsinált három cselt.

Cristiano Ronaldo: Ismételten a szezon eleji formáját "csodálhatjuk", és ha úgy lesz, mint az szokott lenni, akkor még jó ideig ezt láthatjuk az ötszörös aranylabdástól. Általában hónapokig eltart mire összekapja magát, de ezúttal nincs ennyi időnk, és nem feltétlen pozitív dolog, mikor egy 31 millió eurót kereső futballista meccseken keresztül nem tud hozzátenni a játékhoz semmit, és arra kell várni, hogy megtalálja a góllövő cipőjét. Ha nem lesz meg az a lábbeli pár héten belül, akkor a Juve nagyon nagy bajba is kerülhet. Ezen a meccsen megcsinált két cselt, kiosztott két kulcspasszt és megnyert öt párharcot.

 

Danilo: Én nem feltétlen őt hibáztatom, hogy nem lőtte be a maga büntetőjét, mert technikai képzettsége Matuidiével vetekszik, és várható volt, hogy ez így fog történni, de nem fér bele a fejembe, hogy kinek a döntése volt az, hogy ez az ember odaálljon tizenegyest lőni. 24 perc alatt egyszer tisztázott, egyszer közbeavatkozott, kétszer szerelt, megnyert két párharcot és volt két hosszú indítása.

Bernardeschi: Nem elég, hogy az égvilágon semmit nem tudott hozzátenni a játékhoz, olyan amatőr hibát vétett, hogy hosszabban tolta meg a labdát, mint azt kellett volna, mert át akarta passzolni a túloldalra a játékszert, de így összehozott egy teljesen felesleges szögletet, amiből majdnem gólt lőtt a Napoli. Borzasztó cserének bizonyult.

Ramsey: Higgadtan lőtte be a saját büntetőjét, a meccshez mással nem tudott hozzájárulni.

 

A Juventus legjobbja: Nem lehet kérdéses, hogy Gigi tette a legtöbbet a csapatért.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4315856130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Juvegaspy 2020.06.18. 19:58:51

Gondolom nem volt könnyű megirni az elemzést, olvasni is nehez volt :)
Köszi azert.

2020.06.18. 20:12:26

Tegnap leírtam mindent, Kolléga, köszönöm, hogy volt lelki erőd írni erről a mérkőzésről. Imádom Gigit, de az valahol gáz, hogy ő lóg ki egyedül felülről a csapatból. Nincs több hozzáfűznivalóm, remélem a "nagyok" (Gigi, Chiello) tartanak egy hegyibeszédet, és ezt a szezont túléljük valahogy. Mindenesetre, ha egyszer elhatároztam magam, nem hátrálok ki. Forza Juve, mindörökké!

spaolo1981 2020.06.18. 20:29:11

Több sebből vérzik ez a csapat, sajnos. Sem Allegri, sem Sarri nem vette észre, hogy Ronit szélsőként játszatni bűncselekmény. Egyrészt mert már öreg és lassabb, mint volt, másfelől ez nem a La Liga, itt a védőket jóval nehezebb átverni. Centerként kellene használnunk, de ehhez beadni tudó játékos társak kellenének, mert most a beadásaink semmilyen veszélyt nem jelentenek az ellen kapujára, hovatovább már a Conte idején tapasztalt szintet hozzuk.
A védelem teljesítménye olasz szinten még úgy-ahogy elmegy, de a BL-ben már itt is gyengék vagyunk.
A középpályásaink távolról egyáltalán nem veszélyesek, pedig egy betömörülő csapat ellen átlövésekkel is lehetne próbálkozni. Lassúak és ötlettelenek, így ne csodálkozzunk, ha nem lövünk gólokat. Nincs senki aki fazont szabna a gárdának!
Ja, és amit végképp nem értek: egy Juvénak a 32 éves eredetileg jobbszélső Cuadradót kell átképeznie jobb bekknek? Miközben a kolumbiainál jóval gyengébb játékosok ülnek folyton a cserepadon (vagy a lelátón) sztárgázsival? Zavarjuk már el őket és vegyünk egy hátvédet, hogy Pumuklit legalább a posztján tudjuk játszatni! Talán még ki is tudnánk használni a benne lévő potenciált...

JuventusFanatikus 2020.06.18. 20:30:27

@Holloka: @dobor norbert: Köszi!:)
@Juvegaspy: Köszi!:) Nem volt nehéz leírni, mert kikívánkozott már nagyon belőlem, sokkal könnyebb így a szívemnek, ha elmondom-leírom azt, ami bántja:) Remélem elolvasni csak a rossz emlékek miatt volt csak nehéz.

Sunny21 2020.06.18. 20:48:32

@JuventusFanatikus: Huhhh.. Hát ez az elemzés, véleményezés nagyon a szívemből szólt. Gratulálok!!!

del pipi 2020.06.18. 21:15:49

@JuventusFanatikus: Én is gratula! Nagyon korrekt írás! Egyre gondoltunk.

Juvegaspy 2020.06.18. 21:30:13

@JuventusFanatikus: igen igen csak a tegnapi élmények miatt volt nehez.
Van hogy nem is teszem meg.. lasd a real elleni 4 1 es bl donto.. Arrol a meccsrol se egy összefoglalót se 1 cikket semmit sem olvastam. 1szer vegig szenvedtem többet eszembe se jusson... Na baz+ most eszembe jutott :D

Lanzafame 2020.06.18. 21:41:27

Megint el kell kezdeni gondolkodni, mi a helyzet Dybalával, az ifjú világklasszisunkkal, akire a jövőt akarjuk építeni.

Igyekeztem nagyon finom voltam és nőies lenni, mert még mindig idegállapotban vagyok.

DelPiero2 2020.06.18. 21:41:59

@JuventusFanatikus: El kéni ezt juttatni Sarrinak és a vezérkarnak, hátha változtatnak valamin.

Delpiero10 2020.06.18. 23:02:36

@JuventusFanatikus: Gratulálok az elemzéshez, nem semmi munkád van ezekben benne és minden szavaddal egyetértek. Én is úgy gondolom, hogy egy edzőváltás ide kevés lesz, ennek ellenére természetesen támogatom, jelenleg úgy néz ki ezt mindenképpen meg kell tenni. A fölöslegtől viszont fogalmam sincs hogyan szabadulhatnánk meg. Higuaín senkinek nem fog kelleni, túl nagy a fizetése, Khedira szintén maradni fog. Rabiotért sem nagyon fog senki kapkodni ő pedig tökéletesen elvan a fizujával, talán Ramsey aki elmehet majd angliába. Azért most elég nagy veszteségek érik a klubbokat, biztosan csökkenek az árak és a fizetések. Ez egy nagyon nehéz átigazolási szezon lesz, de remélem pár kölcsön + opcióval megoldjuk a problémás csapatrészeket. Igazából azért félek, mert ez a helyzet Marrottanak kedvez majd, hiszen nála jobb talán nincs, aki ezeket az olcsó igazolásokat végre hajtja.
Ez még a jövő zenéje azért, jelenleg ezzel a kerettel kell kihozni a maximumot, reálisan nem lehet több elvárásunk, mint a bajnoki cím és bízni a nyárban. A bl cím nagyon távol van, pedig milyen jó lenne, ha a fórumon pár emberrel egy helyen szurkolnánk ősszel a Puskásban.. Azért lehetnek még csodák és remélem összekapják magukat a túlfizetett sztárjaink.

Andras74 2020.06.19. 06:55:10

Köszi az elemzést!

Nem lehet és nem is kell mindent Sarri nyakába varrni. Sőt, semmit sem kell. Jött, mert hívták. Nem ő kopogtatott.

Viszont, jelen helyzetben hol lehet változtatni úgy, hogy annak azonnali hatása lehessen?

Átigazolási időszak nincs.

A vezetők leváltásának csak hónapok múlva lehetne hatása stb.

Szóval, vagy edzőt váltunk v nem. Akár hibás, akár nem
Nincs más lehetőség, ahol most bele lehet nyúlni.

Nincs arra garancia, h mással hirtelen jobb lesz, de arra sem, h Sarrival nem bukunk el mindent.

Bármennyire megfáradt Maxi, ki kellett volna töltenie a szerződését, és addigra megtalálni a megfelelő utódját. Itt a megfelelő a kardinális jelző.

vizi8 2020.06.19. 07:23:16

Szerencsére nem kell mindenkivel egyetérteni, ebből a produkcióból arra következtetésre jutni, hogy Pjanic kezdi elkapni a fonalat számomra érdekes. Cuadrado állandó felfutásaival a szélén teljesen kiölte Costa nak a szélső játékát. Az hogy kevés távoli lövés van, kérdezzék az edzőt miért nem engedi?

Rikster 2020.06.19. 07:58:40

A játék tényleg borzalmas volt, a sebesség. Sándorunk vissza is szaladhatott volna Buffon kulacsából inni, mert olyan nehezen értük el sokszor az ellenfél tizenhatosát. A támadóhármas játéka viszont nagyon sok aggodalomra ad okot. Finom kényszerjáték nyomát sem láttuk tőlük, vhogy mindig 1 vs. 1-re kényszerítettek minket, amiből a Napoli rendre elhozta a labdát. A középpálya üres kocogása és az oldalra passzok, amiből a legtöbb 3-5m-re mentek.....iszonyatosan csalódástkeltőek voltak.
Mindannyian áhítozunk arra, hogy szebben és sokkal veszélyesebben játszunk, de ez egy sakkfeladvány a számunkra. Az ellenfelek mostanra már sakkban tartanak minket és idén jó néhány mattot is kaptunk. Azért bizakodjunk. Forza Juve!

JuventusFanatikus 2020.06.19. 09:06:05

@Sunny21: @del pipi: @Delpiero10: @Andras74: Köszi!:)

@DelPiero2: Én nagyon remélem, hogy ezeket Ők is látják, vagy legalább van a közelükbe olyan ember, aki többek között észreveszi ezeket a hibákat is.

Knob 2020.06.19. 09:14:09

@spaolo1981: Nem kötözködni akarok, de szerintem Ronaldot már sehol nem lehet használni. A Milan ellen center volt és pontosan ugyanannyit ért a játéka, mint a döntőben. A nagy SEMMIT!

Azt hiszem Ronaldonak nagyjából ennyi volt. Semmivel nem tud többet támadásban hozzátenni a játékhoz (itt értem a gólokat, kulcspasszokat, vagy akár a nagy padaladázást, ami vicc), mint akármelyik ötöd rangú csatár. Szabadokat már 7 éve nem tud rúgni. És sajnos úgy tűnik, hogy a büntetői is ugyanerre a sorsra jutnak. Ő már csak a pénzt viszi, mert azért lássuk be, hogy a marketing értéke is csökken idővel, ha már sem Ő egyénileg, sem a csapat ahol játszik nem nyer semmit.

Még mindig azt mondnom, hogy el kellene passzolni, mielőtt több kárt csinál, mint hasznot. Ő nem Buffon, vagy Chiellini... Ő egy primadonna, akinek leáldozott.

venember83 2020.06.19. 09:24:01

@JuventusFanatikus: szerintem Agnelli volt a Juve legjobbja. Nagyon elegánsan, tartással viselte a vereséget, s nem volt rest átnyújtani az érmeket az ellenfélnek. Ilyen gesztusok sajnos nemigen jellemzők az olasz klubvezetőkre.

JeetTrader 2020.06.19. 10:57:55

Ismét kiváló írás, melynek minden pontjával egyetértek!

És én is azt látom h így már nagy a baj....oké, lehetne mondani h mindig akkor történik vmi amikor valakik jobb formába lendülnének, de az h nem képesek megőrizni a formát az nagyon nagy baj! Semmi tűz, semmi győzni akarás, semmi váratlan megoldás...csak szüttyögés, meg a pontatlanság alibi passzos meddő mezőnyfölénnyel....ja, nem, még az sem...

Nem látom hova tart a csapat és már lehet h tényleg az kéne h a bajnokság is elússzon h érdemi változás történjen. Csak attól tartok, hogy még ha váltani akarna a vezetőség (edzőt és játékosokat), nem fogja tudni megtenni (azért mert borzasztó lehet az idei mérleg és ebből nem lesz lehetőség új emberek leigazolására),de ne legyen igazam!

Végtelenül szomorú vagyok!

del pipi 2020.06.19. 18:12:49

@vizi8: Persze nem kell egyet érteni, opciós jogod van mást gondolni, de most egy huszáros vágással térjünk rá egy komolyabb kérdésre.
De szép kis jószág ez a képen testvérem! Ez Bitbúú? (amolyan Győzikés akcentussal) :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3352) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9861) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4118) mercato (4125) nyilatkozat (7392) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása