Már a visszatérés forgatókönyvét tervezik

cristiano_ronaldo_edzes.jpgAmikor a játékosok visszatérnek az edzésekhez, a tervek szerint komoly ellenőrzéseken fognak rendszeresen átesni, és ezek alapján három csoportba kerülnek a SARS-CoV-2 státusz szerint: pozitív, immun és immunitás nélküli.

Az új esetek, a halálozások és mindenekelőtt az intenzív osztályra való beutalások száma jelenleg csökkenő tendenciát mutat Olaszországban, ami arra utalhat, hogy a válsághelyzet lecsengőben van, és előbb-utóbb nagyjából véget érhet ez a rémálom.

Így az érintett szervezetek terveket dolgoznak ki a folytatás mikéntjét illetően, hogy garantálható legyen a játékosok és a személyzet biztonsága és egészsége.

Az ANSA hírügynökség végigvette a különböző szövetségek ajánlásainak a listáját, amelyet az FMSI (Federazione Italiana Medici degli Sportivi, Olasz Sportegészségügyi Szövetség) készített elő.

Az elképzelés szerint a játékosok rutinszerű és rendszeres teszteken esnének át, ezt követően pedig három külön csoportba kerülnének: a pozitív eredménnyel rendelkezők, az immunitással rendelkezők, illetve az immunitással nem rendelkező játékosok.

Természetesen a vírussal és az emberi szervezetben felmerülő immunitással kapcsolatban még rengeteg kérdés nyitott, azonban Olaszországban a számos felgyógyult beteg által adott lehetőséget próbálják kihasználni az orvosok és kutatók, és ezen gyógyult betegek vérkészítményével kezelik a még vírussal még küzdő betegeket.

A rendszeres tesztek révén a játékos könnyedén és gyorsan átkerülhetne egy másik csoportba, ahol nem jelentene veszélyt másokra, illetve mások sem jelentenének veszélyt rá.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8115592794

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2020.04.05. 10:14:00

Dybala legújabb tesztje is pozitív lett.

ZecH 2020.04.05. 11:05:40

Ugy kene a bajnoksag ujrainditasa a kozerzetemnek mint egy falat kenyer. Be kell tartani a legmagasabb egeszsegugyi biztonsagi intezkedeseket, zart kapus kell maradjon a bajnoksag, csak menjen. Jatszuk le. Majusban ujra lehet majd inditani. Jelen allas szerint. 4 het tovabbi teljes karanten eleg kell legyen a drasztikus csokkeneshez. Tovabba ujra kell induljanak a gyarak es az elet kulonben szimplan gazdasagilag osszeomlik Olaszorszag.

Attilio79 2020.04.05. 12:17:41

Erről sajnos korai beszélni, talán... :(

Watakuki 2020.04.05. 12:47:36

@JuventusFanatikus: Szegény srác :/ Remélem hosszútávú hatások nélkül fel tud belőle épülni, és nem lesz kihatással a karrierjére.

Andras74 2020.04.05. 13:30:01

Mi lesz azzal a csapattal, amelyikből több játékos érintett?
Pl pizitív a három kapus.
Nincs ez átgondolva. Ne a fertőzöttek száma döntse már el a bajnokságot!

senky 2020.04.05. 17:53:27

De a sok rossz hir helyet orvendeni is kene ,hisz amig beindulnak a meccsek,adigra hat teljesen felepul Chielini es Demiral .Nagy szuksege van a Juvenak rajuk !

JuventusFanatikus 2020.04.05. 18:49:41

@senky: Chiellini már egészséges.

alexGicamo 2020.04.07. 05:08:11

Szerintem, nem kéne elkapkodni ! Biztos, ami biztos !
Minden fertőzöttnek és betegnek gyógyulást kívánok !
Hajrá, Dybalababa !
Hogy van Rugó ?

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10259) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4325) mercato (4278) nyilatkozat (7675) Olasz Kupa (334) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása