A Juventus utánpótlás-nevelése korántsem tartozik a világ legjobbjai közé, nagyon ritka az, hogy olyan játékost tudhatunk a csapatban, akit saját nevelésnek nevezhetünk, és még a minőségről még csak szó sem esett. Ebben a részben a 2000-es évtől kezdve azon játékosok életútját mutatjuk be, akik megfordultak a Juventus Primavera csapatában, jelenleg aktívak, és nevesebb együttesekben játszanak. Azok a futballisták, akik már bemutatásra kerültek, esetleg a Juventus felnőtt csapatánál több szezont is eltöltöttek, nem fognak szerepelni ebben a sorozatban. A most következő három futballistában több közös is van. A nemzetiségük, az, hogy a Genoa együttesében is szerepeltek, a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is megmutathatták tudásukat, betöltötték a harmincadik életévüket, korosztályos olasz válogatott játékosok voltak és debütálhattak a Juventus felnőtt csapatában.

Andrea Masiello: Az ő neve ismerősen csenghet a calcio szerelmeseinek, ugyanis az Atalanta egyik alapembere volt, aki a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott. Karrierjét a Lucchese együttesénél kezdte, majd 2003-ban igazolt a Juventushoz, ahol a felnőtt csapatban is lehetőséget kapott a debütálásra. Két évet töltött a Zebráknál, majd egy évre kölcsön az Avellinóhoz került. 2006-ban végleg megvált tőle a torinói rekordbajnok, ugyanis a Siena együttese megvásárolta az olasz hátvédet. Mindössze fél évet töltött a sienai Bianconerinél, és továbbállt a Genoához. Ott sem töltött el sok időt, egy szezon után a Barihoz igazolt, ahol hírnevet szerzett, jó és rossz értelemben is. A teljesítményével felhívta több klub figyelmét, a pályája csúcsán volt, ekkoriban öt millió euróra taksálta a Transfermarkt az értékét. A negatív hírnév pedig onnan fakad, hogy 180 ezer euróért eladta a lelkét, és manipulálta a Bari-Lecce meccset egy szándékos öngóllal. A büntetése 22 hónap felfüggesztett börtönbüntetés lett, enyhítő körülmény volt, hogy bevallotta bűnét. 2011-ben az Atalanta együttesét választotta, ahol ismert játékossá nőtte ki magát, a pokolból a mennybe került. A bergamóiakat 187 összecsapáson segítette, többek közt az Európa-ligában és a Bajnokok Ligájában is pályára léphetett, és részt vehetett az Atalanta csodálatos menetelésében, és a liga legjobb védői között tartották számon. Idén télen könnyes búcsút vett a Nerazzurritól, és egykori csapatához, a Genoához került 2.5 millió euróért.

Domenico Criscito: Ismételten egy Genoa-játékosról van szó, de az ő köteléke a Grifonival lényegesebben szorosabb. A Virtus Volla együttesénél kezdte el karrierjét, majd 2002-ben a Rossobluhoz igazolt, ahol két évet töltött el. Ezután vásárolta meg a Juventus 950 ezer euróért, de egyhuzamban csak két évet töltött Torinóban, ahol megnyerhette csapatával a Primavera bajnokságot és a Viareggio-kupát. A Genoa visszavásárolta, hogy aztán 2007-ben 7.5 millió euróért ismét eladja a Bianconerinek. Fél év alatt kilenc mérkőzésen lépett pályára a torinóiaknál, majd kölcsön keretein belül visszakerült Genovába. 2008 nyarán végleg a kikötővárosiaké lett, nem kevesebb, mint 11.5 millió euróért cserébe. Három szezon után külföldre igazolt, a Zenithez, amely együttes 15 millió eurót csengetett ki az akkora már olasz válogatottnak számító védőért. Szentpéterváron töltött ideje alatt játszott igazán csúcsformában, az Európa-ligában és a Bajnokok Ligájában is futballozhatott, kétszeres orosz bajnok lett, kétszer magasba emelhette az orosz szuperkupát és egyszeres orosz kupagyőztesnek is vallhatja magát. Hét év után tavalyelőtt nyáron visszatért Genovába, amely gárdának a csapatkapitánya, és jelenleg házi gólkirálya a büntetőspecialista játékos. Míg csapattársa, Masiello csak az olasz U20-as korosztályos válogatottig jutott el, addig Criscito sorba járta a korosztályos olasz nemzeti együtteseket, és huszonötször magára húzhatta a felnőtt válogatott Azzurro mezét, és a 2010-es világbajnokságon is szerepelhetett.

Ciro Immobile: Egyértelműen ő számít a legnagyobb névnek, szinte minden futballt kedvelő már hallott felőle. A Salernitanától került a Sorrentóhoz, ahonnan az útja Torinóba vezetett. Három évet töltött el egyhuzamban a Bianconerinél, úgyhogy saját nevelésű játékosnak is számít. 44 mérkőzésen lépett pályára a Primavera együttesnél, ezeken a meccseken 33 gólt szerzett, de bemutatkozhatott a felnőttek között, méghozzá öt összecsapáson számított rá mestere, még a Bajnokok Ligájában is debütálhatott. 2010 és 2012 között kölcsön lett adva a Sienának, a Grossetónak és a Pescarának. 2012-ben megvásárolta a Genoa 4 millió euróért, majd a Juventus visszavásárolta egy kicsit több mint feléért, hogy aztán eladja a rivális Torinónak 13.5 millió euróért. A Bikáknál is mindössze egy szezont töltött, de az nem volt ám akármilyen, ugyanis 24 évesen gólkirály lett 22 lőtt góllal. Következő állomása a Borussia Dortmund volt, ahol egy évadban csak 10 gólt tudott termelni, ezt pedig kevesellték egy 18.5 millió eurós csatártól, úgyhogy kölcsön lett adva a Sevillának. Összességében a spanyolok 13 milliót pengettek ki a talján gólzsákért, ott sem vált be, fél év alatt mindössze négy találatot kotort össze Ciro, úgyhogy visszatért olasz földre, a Torino nyújtott neki segítő kezet. Hazájában ismét régi fényében tündökölt, de csak kölcsön keretein belül szerepelt a Granatánál, úgyhogy szezon végén visszatért Spanyolországba, de már nem számítottak rá, inkább eladták a Laziónak 9.45 millió euróért. Talán nem is kell mondanom, hogy hatalmas üzletet kötöttek a rómaiak. Értékét megötszörözte a csatár, és klasszissá érett, elképesztő mennyiségű gólt lő, idén 27 találatnál jár, amivel magabiztosan vezeti a góllövőlistát. Trófeás szekrénye teles tele elismerésekkel, és trófeákkal, ugyanis gólkirályi címet gyűjtött be a Serie A-ban (kétszer is), a Serie B-ben, az Európa-ligában, és a Viareggio-kupában is. Magasba emelhette a német szuperkupát, az olasz kupát, a Serie B bajnokainak járó serleget, kétszer a Viareggio-kupát, és kétszer az olasz szuperkupát. Emellett harminckilencszeres olasz válogatott, és járhatott a 2014-es VB-n és a 2016-os EB-n is.