Zebracsikók, akiknek Torinón kívül jött be az élet: 1.rész

masiello_andrea_juventus_mezben.jpgA Juventus utánpótlás-nevelése korántsem tartozik a világ legjobbjai közé, nagyon ritka az, hogy olyan játékost tudhatunk a csapatban, akit saját nevelésnek nevezhetünk, és még a minőségről még csak szó sem esett. Ebben a részben a 2000-es évtől kezdve azon játékosok életútját mutatjuk be, akik megfordultak a Juventus Primavera csapatában, jelenleg aktívak, és nevesebb együttesekben játszanak. Azok a futballisták, akik már bemutatásra kerültek, esetleg a Juventus felnőtt csapatánál több szezont is eltöltöttek, nem fognak szerepelni ebben a sorozatban. A most következő három futballistában több közös is van. A nemzetiségük, az, hogy a Genoa együttesében is szerepeltek, a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is megmutathatták tudásukat, betöltötték a harmincadik életévüket, korosztályos olasz válogatott játékosok voltak és debütálhattak a Juventus felnőtt csapatában.

Andrea Masiello: Az ő neve ismerősen csenghet a calcio szerelmeseinek, ugyanis az Atalanta egyik alapembere volt, aki a Bajnokok Ligájában is bemutatkozhatott. Karrierjét a Lucchese együttesénél kezdte, majd 2003-ban igazolt a Juventushoz, ahol a felnőtt csapatban is lehetőséget kapott a debütálásra. Két évet töltött a Zebráknál, majd egy évre kölcsön az Avellinóhoz került. 2006-ban végleg megvált tőle a torinói rekordbajnok, ugyanis a Siena együttese megvásárolta az olasz hátvédet. Mindössze fél évet töltött a sienai Bianconerinél, és továbbállt a Genoához. Ott sem töltött el sok időt, egy szezon után a Barihoz igazolt, ahol hírnevet szerzett, jó és rossz értelemben is. A teljesítményével felhívta több klub figyelmét, a pályája csúcsán volt, ekkoriban öt millió euróra taksálta a Transfermarkt az értékét. A negatív hírnév pedig onnan fakad, hogy 180 ezer euróért eladta a lelkét, és manipulálta a Bari-Lecce meccset egy szándékos öngóllal. A büntetése 22 hónap felfüggesztett börtönbüntetés lett, enyhítő körülmény volt, hogy bevallotta bűnét. 2011-ben az Atalanta együttesét választotta, ahol ismert játékossá nőtte ki magát, a pokolból a mennybe került. A bergamóiakat 187 összecsapáson segítette, többek közt az Európa-ligában és a Bajnokok Ligájában is pályára léphetett, és részt vehetett az Atalanta csodálatos menetelésében, és a liga legjobb védői között tartották számon. Idén télen könnyes búcsút vett a Nerazzurritól, és egykori csapatához, a Genoához került 2.5 millió euróért.

criscito_domenico_juventus_mezben.jpgDomenico Criscito: Ismételten egy Genoa-játékosról van szó, de az ő köteléke a Grifonival lényegesebben szorosabb. A Virtus Volla együttesénél kezdte el karrierjét, majd 2002-ben a Rossobluhoz igazolt, ahol két évet töltött el. Ezután vásárolta meg a Juventus 950 ezer euróért, de egyhuzamban csak két évet töltött Torinóban, ahol megnyerhette csapatával a Primavera bajnokságot és a Viareggio-kupát. A Genoa visszavásárolta, hogy aztán 2007-ben 7.5 millió euróért ismét eladja a Bianconerinek. Fél év alatt kilenc mérkőzésen lépett pályára a torinóiaknál, majd kölcsön keretein belül visszakerült Genovába. 2008 nyarán végleg a kikötővárosiaké lett, nem kevesebb, mint 11.5 millió euróért cserébe. Három szezon után külföldre igazolt, a Zenithez, amely együttes 15 millió eurót csengetett ki az akkora már olasz válogatottnak számító védőért. Szentpéterváron töltött ideje alatt játszott igazán csúcsformában, az Európa-ligában és a Bajnokok Ligájában is futballozhatott, kétszeres orosz bajnok lett, kétszer magasba emelhette az orosz szuperkupát és egyszeres orosz kupagyőztesnek is vallhatja magát. Hét év után tavalyelőtt nyáron visszatért Genovába, amely gárdának a csapatkapitánya, és jelenleg házi gólkirálya a büntetőspecialista játékos. Míg csapattársa, Masiello csak az olasz U20-as korosztályos válogatottig jutott el, addig Criscito sorba járta a korosztályos olasz nemzeti együtteseket, és huszonötször magára húzhatta a felnőtt válogatott Azzurro mezét, és a 2010-es világbajnokságon is szerepelhetett.

immobile_ciro_juventus_mezben.jpgCiro Immobile: Egyértelműen ő számít a legnagyobb névnek, szinte minden futballt kedvelő már hallott felőle. A Salernitanától került a Sorrentóhoz, ahonnan az útja Torinóba vezetett. Három évet töltött el egyhuzamban a Bianconerinél, úgyhogy saját nevelésű játékosnak is számít. 44 mérkőzésen lépett pályára a Primavera együttesnél, ezeken a meccseken 33 gólt szerzett, de bemutatkozhatott a felnőttek között, méghozzá öt összecsapáson számított rá mestere, még a Bajnokok Ligájában is debütálhatott. 2010 és 2012 között kölcsön lett adva a Sienának, a Grossetónak és a Pescarának. 2012-ben megvásárolta a Genoa 4 millió euróért, majd a Juventus visszavásárolta egy kicsit több mint feléért, hogy aztán eladja a rivális Torinónak 13.5 millió euróért. A Bikáknál is mindössze egy szezont töltött, de az nem volt ám akármilyen, ugyanis 24 évesen gólkirály lett 22 lőtt góllal. Következő állomása a Borussia Dortmund volt, ahol egy évadban csak 10 gólt tudott termelni, ezt pedig kevesellték egy 18.5 millió eurós csatártól, úgyhogy kölcsön lett adva a Sevillának. Összességében a spanyolok 13 milliót pengettek ki a talján gólzsákért, ott sem vált be, fél év alatt mindössze négy találatot kotort össze Ciro, úgyhogy visszatért olasz földre, a Torino nyújtott neki segítő kezet. Hazájában ismét régi fényében tündökölt, de csak kölcsön keretein belül szerepelt a Granatánál, úgyhogy szezon végén visszatért Spanyolországba, de már nem számítottak rá, inkább eladták a Laziónak 9.45 millió euróért. Talán nem is kell mondanom, hogy hatalmas üzletet kötöttek a rómaiak. Értékét megötszörözte a csatár, és klasszissá érett, elképesztő mennyiségű gólt lő, idén 27 találatnál jár, amivel magabiztosan vezeti a góllövőlistát. Trófeás szekrénye teles tele elismerésekkel, és trófeákkal, ugyanis gólkirályi címet gyűjtött be a Serie A-ban (kétszer is), a Serie B-ben, az Európa-ligában, és a Viareggio-kupában is. Magasba emelhette a német szuperkupát, az olasz kupát, a Serie B bajnokainak járó serleget, kétszer a Viareggio-kupát, és kétszer az olasz szuperkupát. Emellett harminckilencszeres olasz válogatott, és járhatott a 2014-es VB-n és a 2016-os EB-n is.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2915502416

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Milito20 2020.03.04. 11:09:41

Hihetetlen, hogy egy ekkorra klub, mint a Juventus, nem tud kinevelni értelmes futballistákat. Sürgősen rendbe kéne tenni az utánpótlásképzést.

Ádám.84 2020.03.04. 11:18:15

Ha az egész klubra nézve komoly kritikát kéne megfogalmaznom, akkor az egyértelműen az utánpótlás nevelés lenne. Játékosokat kinevelni nem tudnak, és ami még rosszabb, az ide igazolt tehetségek is eltűnnek. Ennek ellenére most talán van egy kis reménysugár, az U17-es korosztály ugyanis remekül szerepel, talán belőlük lesz valami, én reménykedem benne.

rockitbaby 2020.03.04. 16:18:39

Azért Immobile esetében érdemes hozzátenni, hogy akartuk mi visszahozni, csak ő meg nagyon nem akarta ezt.

De mondjuk az idei problémáinkból kiindulva nem feltétlen csatárt keresnék első körben.

JuventusFanatikus 2020.03.04. 16:53:05

@rockitbaby: Hozzá tettem volna, csak erről nem tudtam:D Esetleg azt tudod, hogy ez melyik időszakban volt? Mert a Juventusnak bőven lett volna rá lehetősége, pláne akkor, mikor a Serie B gólkirályát, aki a Genoában sem játszott rosszul, elpasszolja a városi riválisnak, tegyük hozzá, nem rossz pénzért, de így is hiba volt eladni.

Az utolsó gondolatod nem igazán értem, hogy pontos hogyan kapcsolódik ide, mert ha az akkori időket nézzük, akkor lehetőség lett volna megtartani. Mondjuk 2012-ben, mikor visszatért a Pescarától, amikor ilyen csatáraink voltak (Vincenzo Iaqiunta, Nicolas Anelka, Richmond Boakye, Nicklas Bendtner, Fabio Quaglirella, Alessandro Matri, Mirko Vučinić).

JuventusFanatikus 2020.03.04. 17:02:52

@rockitbaby: Vagy a következő szezonban, mikor visszatért a Genoából. A csatársorban annyi változás történt, hogy érkezett Osvaldo, Tévez és Llorente, míg távozott a Lord és Anelka.
Az előző felsorolásból véletlen kimaradt egyébként Giovinco, Ő is itt volt.

rockitbaby 2020.03.04. 17:14:58

@JuventusFanatikus: Emlékeim szerint a Toro időszak és a BVB előtt. Azért nem akart idejönni, mert nápolyi kötődésű.

A második rész a jelenlegi Ciro formájától függetlenüli megállapítás.

rockitbaby 2020.03.04. 17:46:51

@JuventusFanatikus: Úgy emlékszem, a Toro-ból akartuk hozni, megint, de akkor már ő nem akatt jönni. A kötődés persze nem születést jelent. Tán nekik szurkolt.

De arra emlékszem, hogy addig szarakodott Marotta, míg már ő nem akatt idejönni.

JuventusFanatikus 2020.03.04. 17:54:07

@rockitbaby: Így már azért mindjárt más, én is valami ilyesmire gondoltam:) Szerintem annyi a történet, hogy dobáltuk össze-vissza, aztán mikor már ment a szekér, akkor büszkeségből nem szeretett volna visszajönni, ami teljesen megérhető. Akkor nálam ez úgy van elkönyvelve, hogy a Juve tolta el nagyon ezt az Immobile-ügyet:)

Még Criscitót akartam megemlíteni, aki igaz, hogy nem egy nagy durranás, de a 2008-2009-es szezonban a Juventus bal oldalán Molinaro és De Ceglie futballozott. Ha a Juve nem adja el Domenicót jó pénz fejében, és veszi vissza DC-t, akkor lehet mindjárt más lett volna ez-az.:D

rockitbaby 2020.03.04. 17:59:43

@JuventusFanatikus: Immobile es Criscito esetét is mintoltuk el. Domenico a feljutás utáni Roma elleni 2-2 alkalmával játszotta ki magát. Ott Andrade lesérült, és Criscito olyen pocsék volt Legrotaglie mellett, hogy Ranieri inkább behúzta Capitanot. De hogy ha ezt kitette az esze, akkor azt miért nem, hogy Molinaro helyett kipróbálja balon...

Il Principino 2020.03.04. 21:37:43

Jöhetne már valóban az "új" Marchisio,eddig nagyon gyatra az utánpótlásunk felhozatala!

Lanzafame 2020.03.04. 23:33:00

Criscito megoldotta volna a balhátvéd gondokat 2011-től pár évig, 3-5-2-ben is főleg, a balszélen.

Akit még sajnáltam, az Balzaretti volt, de az korábbi sztori.

Camoranesi90 2020.03.05. 07:31:50

Nem tudom, hogy a Mordor-i időkben (2006-2011) hogy nem láttak fantáziát akár Immobilében, akár Criscitoban, pedig akkor tényleg Grygerák Zebinák, Martinezek Amaurik is mezt fizetést és játékpercet kaphattak.

Immobile különösen fáj, gyakorlatilag évtizedes megoldás lehetett volna, így hogy ismerjük az elmúlt 15 év csatárneveit, és az általuk befutott pályát. De ez van, Tevez és Morata mögött biztos nem padozott volna akkor sem, ha addig mondjuk jó formában kitart nálunk, ugyanez a helyzet a jelenlegi hármassal.

@JuventusFanatikus: A cikk alatti hozzászólások zseniálisak 8 év magaslatából :D :D :D Amikor még Higu a Madridból álomkategória volt, mert gólérzékeny és fiatal ... :D

Camoranesi90 2020.03.05. 07:39:42

Masiello meg ugyanaz a kategória nálam, mint peluso vagy Padoin, Giaccherini, Conte tudott volna belőle csinálni olyan 4. számú középhátvédet és egyben Lichti mögé 2. számú jobbhátvédet, akit tudtunk volna szezononként 25-30 meccsen cserekeént és 10-12 meccsre 90 percekre is használni... De mivel az Atalanta a 2. számú kedvenc olasz csapatom, és ő azért kivette a részét a Bergamoi felemelkedésből, rá azt mondom, hogy jól döntött ő is, és a klub is :)

Camoranesi90 2020.03.05. 07:40:52

@Camoranesi90: Azonnali javítás, Masiello sokkal korábban elment, mint hogy Conte tudjon belőle bármit is építeni... :D

JuventusFanatikus 2020.03.05. 10:42:13

@Camoranesi90: Én is nagyon szeretem visszaolvasni akkori kommenteket, hogy gondolkodtak az emberek, miket jósoltak:D
Nem jártál messze az igazságtól, Masiello dolgozott együtt Contéval, csak a Barinál:D Én azért Andreát többre tartom, mint Pelusót, vagy Padoint, de nem igazán lett volna helye a csapatban, mindössze kiegészítőként, ahogy írtad is. Most egy kiváló ötödik számú védő lehetne nálunk.

Csak Csucsu 2020.03.05. 14:05:14

Köszönjük a cikket.
Én úgy emlékszem Conte-nak nem kellett Immobile.
Rugani nem saját nevelés? Úgy emlékszem talán ő is az.

JuventusFanatikus 2020.03.05. 14:07:23

@Csak Csucsu: Köszönöm!:)
Rugani megfordult a Primaverában, de nem saját nevelés.

Csak Csucsu 2020.03.05. 14:13:38

@JuventusFanatikus: én úgy tudom ha 20 éves koráig 3 évet a csapatnál van akkor megfelel a "homegrown" status nak. Lehet tévedek de a hivatalos! fm20 játékban Rugani saját nevelés s visszanézve a historyt lehet rá esély. 17 éves korától a Juventus tagja csak kölcsönben volt az Empolinál.

JuventusFanatikus 2020.03.05. 14:26:50

@Csak Csucsu: Tudomásom szerint a Juventus keretében egy Juventus-nevelés van, az pedig Carlo Pinsoglio. Elég érdekes lenne, ha Rugani pont a Juve saját nevelésű játékosa lenne, mert 2000-2012-ig csak az Empoli ifjúsági együttesében futballozott, majd egy évre került kölcsön a Juventushoz, ekkor játszott a Primaverában. Aztán 2015-ben megvettük öt millióért, majd visszaadtuk fél évre.

HiemannMoc 2020.03.05. 15:16:31

@Csak Csucsu: @JuventusFanatikus: Az olasz liga és az UEFA máshogy nézi ezt, olasz ligán belül saját nevelésnek számít(, ezért is szerepel így a FM játékokban), míg a másikban nem

@rockitbaby: Én úgy emlékszem, hogy nekünk nem kellett Immobile. Pedig épp csatár gondjaink voltak, miénk volt a fele játékjoga és opciónk is volt a másikra.

JuventusFanatikus 2020.03.05. 15:40:39

@HiemannMoc: Szerintem maximum a játékokban szerepel saját nevelésű játékosként, például ebben a cikkben sehol nincs megemlítve Rugani, mint saját nevelés:
juventuz.blog.hu/2016/06/05/sajat_nevelesekre_osszpontosit_a_juve

JuventusFanatikus 2020.03.05. 15:53:44

@HiemannMoc: Mi a fene, akkor az olaszoknál is változott az erre vonatkozó szabály? De akkor miben különbözik az UEFA által meghatározott szabálytól? Mert eddig saját nevelésnek az UEFA szerint az a játékos számít, aki 15 és 21 éves kora között legalább három évet eltöltött az adott klubnál.

HiemannMoc 2020.03.05. 16:09:51

@JuventusFanatikus: Sajnos, csak olaszul találom a szabályokat.

A lényeg, hogy ettől még Rugani NEM számít saját nevelésűnek a BL-ben.
Zavaros, annyi értelme van, hogy olasz ligán belül annak számít, így egyszerűbb elérni az adott elvárásokat a nevezett játékosok listáján.

Ha úgy nézzük mindkettőtöknek igaza volt :)
Saját nevelésű is, meg nem is

rockitbaby 2020.03.05. 16:36:00

@HiemannMoc: Mert nem akart idejönni. Oly sok lehetőségünk lett volna, hogy megszerezzük, mert folyton lepasszoltuk, hogy - egyébként teljesen jogosan - már nem óhajtott nákunk játszani. Én nem hibáztatom érte.

Ellenben költői igazságszolgáltatás lenne számára, ha fölényesen megnyert gólkirályként bajnok lenne a Lazio-val, míg mi a gólzsáknak igazolt CR7-tel lecsúsznánk az első helyről.

JuventusFanatikus 2020.03.05. 16:46:57

@HiemannMoc: Bizonyára muszáj volt a szövetségnek is változtatnia a feltételeken, mert túl kevés saját nevelésű játékos van Olaszországban. Nekünk még a hazai akadémián nevelkedett játékosok létszáma is alig a falig van meg, azok is javarészt a veteránok.

Csak Csucsu 2020.03.05. 20:22:55

@JuventusFanatikus: ez nem fifa ez football manager. Szerződésekben szabályokban statisztikában általában hivatalos.
@HiemannMoc: Köszönöm a tartalmas segítséget. Azért éreztem, hogy lehet nem helyes de akkor félig meddig azért a mi kutyánk na és én kedvelem is alapvetően a játékát... Nincs benne sok extra de talán a legkevesebb hibával hozza a meccseket

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása