Az Olympique Lyon elleni mérkőzés

bajnokok_ligaja_logo.jpgA Juventus a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében folytatja európai szereplését, s az Olympique Lyon otthonában tehet fontos lépést a sorozat legjobb nyolc együttese közé. 

Az Olympique Lyon, mely korábban hazája zászlóshajója volt a Bajnokok Ligájában, idén nem nyújt igazán jó teljesítményt a Ligue 1-ben, s csupán a tabella hetedik helyén szerénykedik, 28 pont távolságra a listavezető Paris Saint-Germain-től.

A francia csapat a G-csoportban kezdte idén a Bajnokok Ligáját, ahonnan végül a RB Leipzig mögött a csoport második helyéről vezetett tovább az út az egyenes kieséses szakaszba, megelőzve a Benfica és a Zenit Szentpétervár együtteseit.

Maurizio Sarri 22 fős keretébe ismét bekerült Douglas Costa, Mattia De Sciglio, valamint a szezon jelentős részében hiányzó Sami Khedira is, de helyet kapott a korábban izomfáradtsággal küzdő Miralem Pjanić és a derékbántalmak által hátráltatott Gonzalo Higuaín is.

A két csapat mindeddig négy hivatalos mérkőzést játszott egymással, s a Lyon egyetlen győzelemmel sem büszkélkedhet, hiszen az egy döntetlen mellett három vereséget szenvedett a Juventus ellenében. A zebramezesek ráadásul százszázalékos teljesítményt nyújtottak a francia csapat otthonában, mindkét találkozó 1:0-ás olasz győzelemmel zárult.

Az Olympique Lyon nem nyújt acélos teljesítményt saját otthonában, a Groupama Stadiumban, ahol legutóbbi 8 mérkőzéséből mindössze egy győzelmet aratott, mellette 7 alkalommal döntetlent játszott, ezek közül négy találkozó is 2:2-es végeredménnyel ért véget. Az ellenfelek közül a Juventus volt az utolsó, aki győztesként távozhatott Lyonból, erre még 2016 októberében, a csoportkörben került sor.

A mérkőzés játékvezetője a spanyol Jesús Gil Manzano lesz.

A Juventus 22 fős kerete a következő:

Kapusok: Szczęsny, Pinsoglio, Buffon

Védők: De Sciglio, Chiellini, De Ligt, Alex Sandro, Danilo, Bonucci, Rugani

Középpályások: Pjanić, Khedira, Ramsey, Matuidi, Rabiot, Bentancur

Támadók: Ronaldo, Dybala, Douglas Costa, Cuadrado, Higuaín, Bernardeschi

A 21:00-kor kezdődő mérkőzést a Spíler 2 közvetíti élőben.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3815491490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dobor norbert 2020.02.26. 19:11:53

Na végre egy kis izgalom! Remélem,h ezeket a mösziöket lerendezzük az első meccsen! Mert kell az önbizalom a hétvégi mérkőzésre.

Juventino86 2020.02.26. 19:20:48

Hú én már most teljesen stresszben vagyok. Xanax bekészítve. :) Nyerni kell, forza Juve!!!!!!!

del pipi 2020.02.26. 19:36:16

Remélem profin lehozzuk, 0:2 a tippem. Most indul a szezon. Forzaaaa Juveeeee!

GGábr81 2020.02.26. 19:40:45

Én már melegítek. Sör nincs így maradt az igazi alkeszokhoz méltó pálinka bor kombó. Szerintem a meccs kezdetére vállalhatatlan leszek, tekintve, hogy nagyon régen nem ittam alkoholt. Előre is bocsi.

Juventino86 2020.02.26. 19:44:07

@GGábr81: Nagyon jól teszed, egészségedre! :) @del pipi: Így legyen! Szerintem benne is van egy ilyen eredmény.

Apuleius 2020.02.26. 20:08:50

Juventus: Szczesny; Danilo, Bonucci, De Ligt, Alex Sandro; Bentancur, Pjanic, Rabiot; Cuadrado, Dybala, Cristiano Ronaldo

Juventus bench: Buffon, De Sciglio, Ramsey, Matuidi, Higuain, Rugani, Bernardeschi

Sunny21 2020.02.26. 20:13:56

@Apuleius: Pjanic remélem összekapja magát, nagy szükségünk lesz rá! Kellenek a kulcspasszai.

Norbis85 2020.02.26. 20:19:18

Sziasztok!ha valaki tud egy működő streamet,az kérem ne tartsa magában!köszi!győzni fogunk

Alex8610 2020.02.26. 20:19:40

Jo a kezdo nagyon kivancsi leszek a mai meccsre hogy fogunk jatszani meg fejben hogyan kezeljuk majd.

Kmarcika 2020.02.26. 20:32:49

@Norbis85: én is kérném a linket :)

Il Principino 2020.02.26. 20:38:56

Jó helyzetben várjuk majd a visszavágót :)
Tippjeim: 0-1, 1-2

Norbis85 2020.02.26. 20:42:09

@CsakaJuve85: Nagyon szépen köszönöm!

CsakaJuve85 2020.02.26. 20:43:10

@Norbis85: Igazán nincs mit.
Forza Juve.

Kukszi 2020.02.26. 21:00:51

Jó szurkolást mindenkinek! Forza Juve :)
Nachos+salsa szósz bekészítve egy jó búzával ;)
Szimpatikus kezdő, győzelem lesz :),

venember83 2020.02.26. 21:22:54

Érdekes ez a fehér-kék Juve-szerelés. Nem is tudtam, hogy a Lyont is a Jeep támogatja...

nortu30 2020.02.26. 21:25:59

Eddig fergetegesek vagyunk! :(

MdewC 2020.02.26. 21:33:03

Eddig baromi gyenge amit hozunk.

Ezért érdemes várni a BL-t.

Gabueroo 2020.02.26. 21:33:08

Jojjon Higuain 0 csatarral nehez lesz

babo0410 2020.02.26. 21:33:09

Ez kész vicc b@zd meg! Simán begyalogolt a kapuig a labdával, a védők sehol! Ez vicc!

babo0410 2020.02.26. 21:34:40

@Gabueroo: Vele a mostani formájában sokkall jobb lenne...

6utbolcse 2020.02.26. 21:34:41

10 emberrel voltunk,Bentancur nagyon könnyen elengedte az emberét

Rikoo 2020.02.26. 21:34:51

Olyan ez a csapat, mint amilyen az edzője. Szenvedély nélküli.
Még a Lyon is erős nekik. Kib@szott szánalmas.
Télen el kellett volna küldeni a p*csába. Ronaldot igazolni támadónak, edzőnrk meg Sarrit. Nem csoda, hogy nem tiszteli a saját edzőjét, semmit nem ért el egész (pályafutása) során.

Magyar Közöny 2020.02.26. 21:34:52

Úgy játszanak,mintha hazai 5-0 után kéne lötyögni. Ez elég kevés

Il Principino 2020.02.26. 21:34:54

Itt is a SZOKÁSOS beszopott gól!
Hozzáállás 0 szokás szerint,ideje felpörögni már!!!

Gabueroo 2020.02.26. 21:35:03

Dybala nem centernek valo sajnos

Kukszi 2020.02.26. 21:35:05

Búza sör le! Pálinka fel!
Mint a gólyafos a levegőben úgy kóvályog a csapat ...

Direct_01 2020.02.26. 21:35:49

Gólokkal kellene nyerjen egy BL esélyes gàrda ez ellen a foghíjas Lyon ellen.

De a Juve és a BL esélyek ... tàg fogalom !

venember83 2020.02.26. 21:35:55

@babo0410: a védő a turbánt kérte el Chiellótól. Nem lehet ő sem két helyen.

juve28adam 2020.02.26. 21:36:37

Szólni kéne a srácoknak hogy nem bajnokit játszunk, ez a Bl.

babo0410 2020.02.26. 21:36:43

És most néztem a statot, mert sajna az elejéről lemaradtam, 6-1 a kapuralövés oda. Ez vicc!

Gabueroo 2020.02.26. 21:36:53

@babo0410: Higu megtudja tartani a labdakat es megis tudha jol jatszani nem csak gollovesre gondoltam, testi adottsagokban Higuain boven jobb 9es poszton mint Dybala

Alex8610 2020.02.26. 21:37:38

Hat nem ezt vartam hogy megint 0 kapuraloves egy felido alatt.Kenyelmes,elkepzelestelen semmilyen megint a jatekunk.Golt muszaj lenne loni mert ritka sajnos hogy nem kapunk.Idegenben lott gol nelkul otthon nagyon racseszhetunk.

Kukszi 2020.02.26. 21:37:48

@babo0410: ne sajnáld! Oktatnak minket

gomorra21 2020.02.26. 21:38:46

@Kukszi: Aki búzasört iszik, ne prédikáljon pálinkát. Csíkcsicsói dakota közmondás.

6utbolcse 2020.02.26. 21:39:04

@venember83: Én is ezt mondom,emberhátrányban bárki ellen nehéz. Ettől függetlenül nagyon gyngék vagyunk

Magyar Közöny 2020.02.26. 21:39:11

Olyan érzésem van,mint tavaly az Ajax ellen. Nem változott semmi. Egy bl címre törő csapatnak a Lyont egy meccs alatt le kéne zárni

MdewC 2020.02.26. 21:39:33

Ez fosball. Nem s(z)arriball.

Kukszi 2020.02.26. 21:39:52

@gomorra21: ezt nem hallottam még :o :D
Kényszerű csere volt nálam :D ...

juve28adam 2020.02.26. 21:40:47

Momentumai sincsenek a csapatnak. Szomorú.

nortu30 2020.02.26. 21:42:24

Sajnos De Ligt hiánya már sok volt, amúgy is kezdtek vérszemet kapni, látva milyen borzasztó gyengék vagyunk. Aki látta a Bayernt tegnap, az egyáltalán nem tart minket BL esélyesnek. Ég és föld a hozzáállás, a játékról nem is beszélve.

Andras74 2020.02.26. 21:42:31

Pjanics már vissza igazolt a Lyonba? Számunkra jó megmozdulása még nem volt. Rosszabb, mint Matyi.....

str11 2020.02.26. 21:42:36

pjanic majdnem assistot adott emberek, de minden fasza

ez az erotlen fos lyon, es mar bocsanat, de esnek kelnek, a mi hibainkbol elnek,, es beszoritanak minket

Magyar Közöny 2020.02.26. 21:42:52

Ma egy nagy csapat ellen már 3-at beszoptunk volna

Alex8610 2020.02.26. 21:43:03

Bonu is ahelyett hogy nyilatkozza a baromsagait talan alazatosabban focizhatna ha mar egyszer visszahoztak.Mit muvelt istenem.

MdewC 2020.02.26. 21:43:04

Hol van Pjanic, Dybala, Cuad? Mit csinálnak amúgy?

bianconeri83 2020.02.26. 21:43:05

Én aztán türelmes ember vagyok, és nem szoktam ilyet írni, de essünk ki és végre küldjék el a f*szba ezt bagóst, mert amit eddig felépített Agnelli, azt most építi le folyamatosan...

Il Principino 2020.02.26. 21:44:14

A gól a Lyonnak tett jót inkább..
Ébresztő!!!

Rikoo 2020.02.26. 21:44:31

Bonuccit is páros lábbal kellene kib@stni a csapattól. Ki a f@sz nevezte őt ki csapatkapitánynak???
Kiemelkedően a mezőny leggyengébb játékosa.

MdewC 2020.02.26. 21:44:38

Most kéne Pirlo vagy egy jó Pjanic.

Vergilius1897 2020.02.26. 21:44:54

Nem hittem, hogy ezt fogom egyszer, bármikor, bármiért írni/mondani de Ronaldot sajnálom egyedül a pályán lévő játékosok közül...

MdewC 2020.02.26. 21:46:14

Toko Ekambi vagy ki egyedül lefociz minket. :D

piff10 2020.02.26. 21:46:22

Szomorú, hogy itt tartunk.. Lefociz minket a Lyon.. Semmi akarat, tilitoli, ennyi pontatlan passz.. Van egy remek kapusunk és egy ronaldonk.. Többiek.. Jól laktak vagy nem is tudom.. Nem is vagyok mérges, csak egyszerűen szomorú, csalódott..

Gabueroo 2020.02.26. 21:46:54

Pjanic hanyszor adja el meg a labdat????

vizi8 2020.02.26. 21:46:57

Minek van Pjanic a pályán? Úgy mennek át középen... Ha vissza kell zárni csak galoppozik, sajnos szánalmas.

Rikoo 2020.02.26. 21:46:57

Egyébként eddig úgy néz ki, hogy Agnelli döntött rosszul.
Paraticit és Nedvedet kellett volna elküldeni és nem Allegrit.

Alex8610 2020.02.26. 21:47:19

Kivancsi lennek a felidei oltozoi beszelgetesre.Remeghet a segge Agnellinek mert ha mar itt kizugunk akkor az nem keves bevetelkiesest jelent.Kivancsi vagyok beszel e a csapattal ez utan a meccs utan.Meg Sarrival.Meg ugy en Paratici,Nedved parosnak is a faszara lepnek.

Magyar Közöny 2020.02.26. 21:48:13

Tényleg olyan,mintha Ronaldón kívül mimdenki többszörös, jóllakott bl győztes lenne.

piff10 2020.02.26. 21:48:25

+lehet szarul játszani de ilyen lélektelen.. Furcsa.

patrik1112 2020.02.26. 21:48:26

Nemtudunk helyzetet kialakitani a francia 7. ellen egy egesz felido alatt. Azert ez eros

babo0410 2020.02.26. 21:48:29

@Kukszi: Nekem csak az a kérdésem, hogy ez után a meccs után még fogja valaki Sarrit védeni? Nekem egyre jobban látszik, hogy azt se tudja mit akar. Rohadtul nem tudja megtanítani az elképzeléseit a csapatnak. És erőlteti azt, ami nem megy. És senki ne mondja, hogy ennyire gyenge a csapat, mert ez nem igaz. Ma kifejezetten jó a kezdő.

venember83 2020.02.26. 21:48:50

Ez még simán visszahozható a második félidőben. Vagy a visszavágón. Vagy jövőre.

Viszont ehhez a Leffe 6,6%-os alkoholtartalma kevés. Pálinka kell. Az oroszokat is milyen jól védi a vodka a koronavírus ellen.

bianconeri83 2020.02.26. 21:50:04

@Rikoo: nem kérdés, hogy bármikor visszavenném Allegrit, de abban sztem igaza volt -akkor- Nedvedéknek, hogy érett már ez a csere. Csak kellett volna egy jó edző is Allegri helyett.

niccolo 2020.02.26. 21:50:07

@Vergilius1897: így igaz,nem szokta meg a madridban ,hogy állandóan hátrafelé passzolnak a társak.

Juventino86 2020.02.26. 21:50:48

Ez sajnos eddig borzalmas. Vezethetnének sajnos többel is. Dybala hamis kilencesként játszatása csőd, mert folyamatosan vissza kell jönnie labdákért, így nincs jelenlétünk a 16-oson belül. Kóvályognak a srácok, mintha nem is hajtanának. Nagy csalódás ez, mérhetetlenül szomorú vagyok. Bármi lehet még a második félidőben, de Sarri egyszerűen nem kompatibilis a csapattal. Allegrit vissza kell hozni a szezon végéig.

Wizzurah 2020.02.26. 21:50:51

Nem tudom nem e lenne most jobb szorosan kiesni, ami kellemetlen lenne, meglepetés de ja, mint hogy kövi körbe egy bayerntől kb 12-1-el bucsúzni.

Gabueroo 2020.02.26. 21:50:53

Szerintem 442 re atkene allni cuad vagy dybala le Higu Ronaldo elol. Kozeppalyan ugy mennek at mint en a haveri focin vasarnaponkent :Dd

Direct_01 2020.02.26. 21:51:00

@Vergilius1897: Na igen! Mindenidők egyik legsikeresebb RM-t elhagyni egy ilyen szánalmas,lelketlen csapatèrt.Mondom úgy hogy ki nem állhatom őket.

Én egyébként gyanítom hogy benne van ember szerződésében hogy játszanak sz.rul.
Én nem bírom ezt végig szenvedni,hamár BL esélyesek,akkor inkább City-Real meccset nèzem.Szànalmas az egész banda Sarrival Pjaniccal és Bonuccival az élen.Én kib.sZ.ám az összes semmirekellő T Agnelli helyèben mert ezzel csak magunkat ègetjük.

JuventusFanatikus 2020.02.26. 21:51:16

Ez annyira gyenge, hogy el se hiszem egyszerűen... Eszem megáll, hogy mi a szarért nyomatjuk ezt a telibevert 4-3-3-at, ívelgetünk befelé, meg előre, ez tiszta Allegri-foci.

Leram7 2020.02.26. 21:51:34

Mentalitásban szégyen. Mintha egy nyári edzőmeccs lenne.

A középpálya és a csatársor nulla.

A játékunk annyi, hogy állunk egy helyben és a legközelebbi embernek és a 2. leközelebbi embernek gurítjuk lassan, kiszámíthatóan a labdát.

Nagyon könnyen olvasható, egy kis lelkesedéssel és hajtással megsemisíthető a játékunk.
Pedig a lyon sem küzd nagyon.

0 ütközés van a középpályán. Nagyon rossz volt ezt nézni.

Juventino86 2020.02.26. 21:51:51

@Rikoo: Így van. Ki kellett volna állni Allegri mellett. Paratici mehet a fenébe. Ettől a meccstől függetlenül.

piff10 2020.02.26. 21:52:37

@venember83: egészség, én is azt iszom.

Fabio83 2020.02.26. 21:52:41

Megaláznak minket ezek az emberevők! Pjanic, Dybala, Bonucci fizikálisan 2 osztállyal van elmaradva ezektől, a többiek csak eggyel!

Kukszi 2020.02.26. 21:53:19

@babo0410: én kiállok mellette továbbra is, te kit/kiket tudsz elképzelni helyette aki/akik mozdíthatóak.?

Grinta 2020.02.26. 21:54:39

Elhasználtuk az összes levegőnket Lyonban.Már.Bántóan tompák vagyunk,az nem elég hogy azt mondjuk Mi a Juventus vagyunk.Szünetben fel kell tenniük a srácoknak a kérdést egymás felé.Mi a picsa van Veled?Most pörög a Lyon,Mi pedig elkövetjük azokat a hibákat Velük szemben,amit pont nem kéne.Kiscsapat a Lyon,és úgy is kezeljük.Bárhogyan is alakul,lesz még itt egy visszavágó.De szerintem meglesz itt is a döntetlen azért.
Ami fájó,hogy mi mit akarunk játszani,mert arról fogalmam sincs.
Kicsit lélektelen brigád benyomását keltjük,és az Olympique megfogott minket az első félidőben.Teljesen.Belelkesedtek,szimpatikusan játszanak.Hogy mi hol vagyunk ebben a történetben-azt nem tudom.Nem számítottam sokkal jobbra-teszem hozzá,de kevesek vagyunk.Teszem hozzá,pedig létszámban megvagyunk,hiszen a két fékünk,az állandóan szekáltak nem játszanak a középpályán.
Forza Juventus!
Sarri,kicsit gurulj dühbe,mert ez így ma nem mehet tovább.Nincs idő,nincs magyarázkodás,valamit mutatni kell a második játékrészben,majd a hétvégén a zinter ellen.
Csináld Papa!

James Zabiela 2020.02.26. 21:54:42

Sajnos mostanában ez van, lélektelen játék,lötyögés! Fel kell pörögni, mert ez nagyon kevés!

Il Principino 2020.02.26. 21:54:50

@patrik1112: nem meglepő,több bajnokit is lehoztunk,főleg félidőket helyzet és kapura lövés nélkül..Közben hátul hála a Sarri zóna védekezési faszságának kapjuk a gólokat..Pontrúgásból többször..abból is volt ugye a kapufájuk..Túl nagy stílusváltozást akartak Agnelliék!
Ez a keret nem arra lett kitalálva..

GGábr81 2020.02.26. 21:54:57

Persze most egyből Allegri az Isten. De abban nem hibáztak, hogy váltani kellett. Csak már kb 1 évvel korábban és nem Sárit a helyére.
Amúgy szerintem is ez a meccs kuka, bár még nincs vége. Viszont 1:0 ról még simán tovább lehet jutni.

Sunny21 2020.02.26. 21:55:00

@JuventusFanatikus: Kivételesen azt kell mondjam, hogy ez még annál is rosszabb.

2020.02.26. 21:55:19

@babo0410: Én védem Sarrit. Ő nem tehet semmiről. Az a balfasz, aki idehozta. Szerencsétlent meg sajnálom, mert tudni lehetett, hogy itt csak bukhat. Szurkolok neki, hogy legalább a lehető legkisebbet romboljon a megítélésén.

Gabueroo 2020.02.26. 21:55:22

Remelem olyan beszed lesz most az oltozoben Ronaldotol ( mert mastol nem nagyin lehet varni. Meg buffontol talan) hogy 2. Felidore osszekapjuk magunkat.

2020.02.26. 21:56:27

Megint ezek a kurva beívelgetések, hát nem itt tartottunk tavaly? Mindegy, majd jövőre. És az lesz a legszomorúbb, hogy a nagy csörtét a károgók nyerik, akik majd fennhangon kürtölik, hogy ők megmondták. Már 2-0-ra kellene vezetünk. Szomorú és dühös vagyok. Szégyen.

Grinta 2020.02.26. 21:58:33

Jók itt a szurkolók,kitartanak a csapat mellett!

Gabueroo 2020.02.26. 21:58:39

Auoar kene nagyon jo hogy lyon elnoki felajanlotta :D

Juventino86 2020.02.26. 21:58:43

Az a legnagyobb bűnös, aki Sarrit a csapathoz hozta. De a játékosok is borzalmasan játszanak. Továbbra is borzalmas a középpálya. Rabiot és Pjanic nagyon gyengék. A védelem se jó, Bonucci azt se tudja, hol van. Dybala rossz helyen játszik, ahogy Ronaldo is. Cuadrado próbálkozik, ennyi megy. Ez egyértelműen edzőkérdés.

Juventino86 2020.02.26. 21:59:48

Áh gyerekek, xanax lesz ebből ma is. Nagyon el vagyok keseredve. :(

MdewC 2020.02.26. 21:59:54

Ennél a lelketlen szarnál a hegyibulin többet kihozunk magunkból beb@szva.

nortu30 2020.02.26. 22:00:11

Én a szünetben Csecsnyi és CR7 kivételével mindenkit felpofoznék. Mázli, hogy csak egy Lyonnal állunk szemben. Szegény Roni nem ilyen Juvéba vágyott.

Magyar Közöny 2020.02.26. 22:01:01

Ez a középpálya 5 éve még a csedepadra is kevés lett volna. Ennél még Padoin király is többet ért.

2020.02.26. 22:01:27

Egyébként várható volt, hogy ez fog történni, miután Bonucci a bemelegítésnél mindenki szeme előtt elküldte a picsába Matuidit... Komolyan nem értem ezt az embert. Nagyon kéne már, hogy végre újra igazi kapitányunk legyen. Jöhetne is be Chiellini.

2020.02.26. 22:01:50

De most komolyan. Akik nyár óta ennek bekövetkeztét ordibálták, annyira görcsösen akarták ezt, hogy most szinte élveznek a gyönyörtől? És azt mondják majd: Én negmondtam, de nem hallgattatok rám. Gratulálok nekik, sikeresen kiszurkolták.

CsakaJuve85 2020.02.26. 22:01:59

Itt egyszerűen a játékosok fejével baj, azt hiszik valami szerda esti sör meccsen vannak. Vagy tarogatjak az erejüket a juveblog focinapra. A viccet félre téve, türelmes vagyok a csapattal kapcsolatban. Az az érzésem hogy a 2 félidőt rendesen megnyomjuk.
Forza Juve.

danimester1 2020.02.26. 22:02:11

Gyerekek!!!Pofám leszakad a csapat láttán!!Ilyen gyenge hígfost!Semmi gyakorlatilag semmi pozitívat nem láttam.Ez édes kevés lesz ma és a visszavágón is!Sarri-Agnelli mega 3 éves projekt!!!JA EZ KELLETT!!??Sarri leépíti a csapatot Andreaval együtt!Agnelli a az igazolásokkal vagy a nem igazolásokkal,a nápolyi pöcs meg az afrikaiak beépített embere erre mérget vennék.Nem hiszem el amit látok a srácoktól,nem hiszem el hogy elfelejtettek focizni.Nekem meglepetés lesz ha idén bármilyen serleget a magasba tudunk emelni.Lehet hogy a keretünk erős,de ennek nyoma sincs a pályán.Idén nem focit játszunk és mentálisan is a béka segge alatt a csapat.Idén a focit a Lazio játsza és ilyen mentalitással ne lepődjünk meg ha behúzzák a scudettot.Nem tudom ki lenne alkalmas helyretenni a fiúkat,az biztos Sarri nem az.3 év meg remélem csak terelés és tényleg megalapozottak a Pep pletykák...

pedronegroo 2020.02.26. 22:02:36

Eddig siralmas, de még semmi se dőlt el. Második félidőben összekapjuk magunkat!

Norbis85 2020.02.26. 22:03:06

Azért ma Alex Sandro sem játszik jól. Mondjuk nem csodálom.
Remélem a második félidőben a töküket is kihozzák a fiúk, mert ez így nagyon gáz.

Na,verjünk 3-at, igyekszem Visszabillenni optimistába.

Kukszi 2020.02.26. 22:03:13

@Juventino86: iszol rá egy kicsit és minden gond elszáll :D

nortu30 2020.02.26. 22:06:53

@GGábr81: Azért az x-ért is keményen meg kell még küzdeni.

Italia85 2020.02.26. 22:07:22

30. percnél gondolkodtam, hogy ötlettelen játékkal, 0 kapura lövéssel inkább nézem a Cici meccset -egy hangyafinggal jobb meccs körülbelül,nem ábrándítok ki senkit - de oda jutottam az első félidő után, mint idén és múlt évben rengetegszer, hogy majd reggel megnézem az eredményt,nekem ez a vergődés nem ér meg 1,5 órát az életemből

str11 2020.02.26. 22:10:48

mar 2 hete is azon filoztam, hogy en ezt a filmet mar lattam, csak mas rendezovel, es tudjuk hogy annak a filmnek milyen kinkeserves utolso percei voltak, rossz volt nezni. Nagyon, nagyon hasonlo ez a story is, es meg csak a film kozepen jarunk jelenleg! :D

MdewC 2020.02.26. 22:11:42

Bő 1,5 éve alig van szabadrúgás és kp gólunk. Így nehéz.

Gabueroo 2020.02.26. 22:13:38

Meg igazabol az a jo hogy a spori jol fuj nekunk

Grinta 2020.02.26. 22:15:59

Úgy adják itt elő egyesek,mintha ámerikában előfizettek volna elő pey-per-viewt 65 dollárért.Menjetek a picsába ha nem akarjátok nézni.Kit érdekel.Megy a Dr.Blake a Galaxy 4-en

Grinta 2020.02.26. 22:17:53

Kell az idegenben lőtt gól,anélkül mit akarunk.Úgyhogy tessék lőni : )

venember83 2020.02.26. 22:18:09

@Grinta: a kommenteket sem kötelező olvasni. Viszont kéretik civilizáltan viselkedni.

Grinta 2020.02.26. 22:19:37

Ami szomorú,hogy nincs játékunk.60 perc.Ezt csere nélkül nem lehet megváltoztatni.

Grinta 2020.02.26. 22:20:18

opp közben Pjanic le.

Grinta 2020.02.26. 22:21:09

@venember83: Jó nagy állatvédő lettél.De jól van.Te csapatodat szarozzák,érdekel?

Rocky80 2020.02.26. 22:21:57

@del pipi:

"Már szerdán is jól fogunk játszani, vasárnap pedig még jobban. De csak azért mert más kávéház van folyamatban."

:D

Tényleg nem szemétkedni akarok, de most már látod mi a gondunk - nekünk pesszimistáknak?...

GGábr81 2020.02.26. 22:22:03

@venember83: a civilizált viselkedés az pont ilyen. Ezzel nem védeni akarom és nem kötekedni, de sajnos ez van.

Grinta 2020.02.26. 22:23:46

@Rocky80: Ebből is látszik,hogy Pipi koma tudományos alapon áll a dologhoz.Vagy bejön,vagy nem : D ettől csak nem lesz rosszabb a hétvége : /

Gabueroo 2020.02.26. 22:23:55

Ramsey kuzdeni akarasat elmeny nezni pjanichoz kepest

Grinta 2020.02.26. 22:25:03

Megy a passzos játék.Jelenleg tanulmányozzuk : D

JuventusFanatikus 2020.02.26. 22:27:24

Na, a hetvenedik percben végre volt valami biztató

Grinta 2020.02.26. 22:28:13

@Rocky80: Ha amolyan Juventusos módra lövünk egyet a semmiből,azt Allegri is egy fejbiccentéssel díjazná.Ha érted mire gondolok.Akkor sem volt jobb mindig,voltak ilyen meccseink.

piff10 2020.02.26. 22:28:16

A nagy támadó hármas

babo0410 2020.02.26. 22:29:09

@Kukszi: Nyáron kell edző után nézni, mert most már késő. De nyáron nagyon kell egy valódi edző. Mert ma nagyon látszik, hogy ez a taktika nagyon nem illik a csapathoz. Ma nagyon azt érzem ennyi a meccs, kikapunk, a visszavágóra kell valamit csinálni. De az a baj, hogy Sarri eddig nem igazolta, hogy vért tud itatni a csapattal, és teljesen más felfogásban tudnánk egy visszavágóra kiállni.

venember83 2020.02.26. 22:29:12

@Grinta: állatvédő? Mert nem hagyom, hogy küldjük egymást a picsába?

Ez NEM az NSO! A személyeskedés nem fér bele. Az alapelveket el kell fogadni, a személyeskedést mellőzzük. Ha nem tetszik, lehet máshol kiélni a frusztrációt.

James Zabiela 2020.02.26. 22:29:54

Ott tartunk hogy a Lyon behozhatna kapusa helyett mezőny játékost! Siralmas

steven.h 2020.02.26. 22:32:48

@Holloka: azért azt te se gondolhatod komolyan hogy bárki itt a blogon ennek szurkolt....

Gabueroo 2020.02.26. 22:33:50

TALALJUK MAR EL A KAPUT G*CI!! komolyan mar felbasz

CsakaJuve85 2020.02.26. 22:35:12

Végre küzdünk. Szurkoljatok. Panaszkodni és nyavalyogni ráértek később.

6utbolcse 2020.02.26. 22:38:12

@JuventusFanatikus: Bztos vagyok abban.hogy Sarri valami hasonlót szeretne látni egész meccsen,csak a játékosaink képtelenek huzamosabb ideig nyomni. Ma meg egyáltalán dupla 0 mindenki.

nortu30 2020.02.26. 22:38:30

Kell az az x, mert még bajban lehetünk.

piff10 2020.02.26. 22:38:59

Ugyan az az érzésem, mint amikor barca pep utolsó évében focizgatott.. Passzolgatunk körbe körbe, 0 veszély. Szomorú.

Rocky80 2020.02.26. 22:39:27

Ramsey tetszik. És akarunk végre!

Kéne az X! Hajtsatok!!!!!

6utbolcse 2020.02.26. 22:40:24

@JuventusFanatikus: Nehéz kiírtani a régi berögződéseket

Del Butus 2020.02.26. 22:43:45

Furcsa, hogy egyáltalán meglepődik valaki ezen, ha látott egyáltalán egy meccset is a szezonban. Most nincs szerencse nem ad a gép , a birok , senki.
Szóval amikor egy genoa , brescia meg hasonló csapatok ellen nyögvenyelősen megy, akkor miért vizionál bárki BL gyozelmet a csapattól?

venember83 2020.02.26. 22:44:01

Azt a rohadt kaput kellene párszor eltalálni.

steven.h 2020.02.26. 22:44:02

@6utbolcse: azért Sarri elég jó munkát végez, a győztes mentalitást és hogy csak az számít már elég jól kiírtotta

Rocky80 2020.02.26. 22:44:46

Kevés lesz az idő! Ha csak 30 percet toltuk volna így, már x lenne...

Gabueroo 2020.02.26. 22:46:38

Mernem tudunk igy jatszani. Bazdmeg ugy orultem dybala goljanak mintja bl domto lenne kozbe les es lyon ellen megyunk az X ert xDdd

giorgio007 2020.02.26. 22:47:09

Ezek után az a baj, h vasárnap sem várok jobbat.

Grinta 2020.02.26. 22:47:18

Teljesen rendben van a végeredmény,ma a focinkkal pontosan ennyit érdemeltünk.Nullát

nortu30 2020.02.26. 22:47:37

Miért csak akkor mozgósítunk energiát, amikor már ég a ház? Egyébként én azt olvasom ki a meccsből, hogy kiismertük az ellent, és itthon megesszük őket.

piff10 2020.02.26. 22:49:14

@Del Butus: tökéletesen igazad van, jó kérdés. Hirtelen nem is tudok rá magyarázatot adni..
Egy dolgot viszont nem értek, bárki aki mégnézz egy meccset, látja, hogy átrohannak rajtunk, miért nem próbálunk váltani 4 kozeppalyasra.. A legnagyobb gond szerintem a fejekben van, Sarri nem rossz, egyszerűen nem tudja feltuzelni a játékosokat, és ez hatalmas probléma jelenleg. Mert a fiúk biztos nem felejtettek el focizni..

Grinta 2020.02.26. 22:49:15

Mondjuk az a kéz a mellkason,vegytiszta büntető.Mert a kezének ott semmi keresnivalója.Bíró szemben az esettel.Mehet tovább,persze.
Nyilván nem kellett volna hanyatt vágnia magát a csatárnak,de szabályos?Hát nem.

6utbolcse 2020.02.26. 22:49:39

@steven.h: Kopik a memória,mert az utóbbi 2 évben sem volt futball és győztes mentalitás

babo0410 2020.02.26. 22:50:28

@Holloka: Kiszurkoltuk? Ezt te sem gondolod komolyan, hogy bárki ennek szurkolt? Csak egyesek nem vakok, meg elfogultak. Én már mikor Sarri idejött, mondtam, hogy ez lesz, mert már korábban lehetett látni, hogy mik a korlátai. És már korábban sem volt erőssége a csapatainak a tüzelése. Sőt! Nem tudja sem tüzelni, sem átadni a taktikáját megfelelően. Vagy, ha nem megy, ezt belátni, és ezen változtatni, taktikát finomhangolni. És ezért most súlyos árat fizetünk.
Lehet itt a vezetőségre kenni, de ez a keret azért jóval erősebb annál, mint amit ma mutatunk. Ebben Sarri is bőven sáros. Ki kell mondani, Sarri nem való egy élcsapat padjára.

Alex8610 2020.02.26. 22:50:35

Na ha az utolso 15perces jatekot at tudjuk menteni a visszavagora akkor tovabbjutunk.Csak majd Torinoban lehetoleg ne ennyi idot focizzunk.

6utbolcse 2020.02.26. 22:51:04

Rugani átigazolt a Lyonba??

Gabueroo 2020.02.26. 22:52:30

Azert necces lesz igy ha kapunk 1 golt otthon....

6utbolcse 2020.02.26. 22:53:22

@babo0410: " Csak egyesek nem vakok, meg elfogultak" Ezt van képed leírni???

Zalayeta 2020.02.26. 22:54:30

Ezzel az eredménnyel ha egy nyomorult gólt kapunk Torinoban már 3at kell majd rúgnunk a továbbjutáshoz... azt hiszem nem kell kommentálni mennyire pengeélen vagyunk

venember83 2020.02.26. 22:54:39

Ez sajnos szánalmas volt.

DegerFaCan 2020.02.26. 22:54:58

Fordított esetben három tizit kaptunk volna. Kar H szarul ment és még egy köcsög vezette is.

steven.h 2020.02.26. 22:55:01

@6utbolcse: én úgy emlékszem hogy felálltunk a Real és az Atletico ellen is. De nyilván Sarri nem tehet semmiről. Totálisan elfelejtettem hogy a 2015-s bl döntős csapat az itt a blogon Conte csapata, akkor ez a mostani nyilván még Allegrié, tehát takarodjon, ő a hibás, senki más. Nem a bagós akire baromira nagy ez a kabát

tsatsee 2020.02.26. 22:55:21

Azt magyarázza meg valaki, hogy hogy vehetünk fel egy szarabb edzőt, ha elküldjük a jobbat?

JuventusFanatikus 2020.02.26. 22:55:30

Elképesztően csalódott vagyok:/

Rikoo 2020.02.26. 22:55:34

Na ez az igazi szégyen. Mindig van lejjebb úgy néz ki. Mondjuk a csúcsról lefelé vezet az út ez tény.

Magyar Közöny 2020.02.26. 22:55:37

Teljesen megérdemelten győzött a Lyon. A kp 0, de Berna is totál homály, kevés lesz ez Európában.

Kukszi 2020.02.26. 22:56:04

Nyugodalmas jó éjt mindenkinek :)
Ez nagyon kevés lesz...

Gabueroo 2020.02.26. 22:56:13

Az utilso 25 perc biztato volt.
Visszavagon Roni Higu Dybala 3as es ramsay bentancur matuidi Totalis futball kell. Chiellini is kene nagyon.

DegerFaCan 2020.02.26. 22:56:22

@babo0410: befognád végre a folytonos károgásodat? Köszi van elég bajunk az unalmas mantrád nélkül is.

Alex8610 2020.02.26. 22:56:28

@Zalayeta: Igen, ettol felek enis a legjobban.Ha mas lesz a hozzaallas akkor is benne van a csapatban siman hogy golt kapunk.

Juventino86 2020.02.26. 22:56:41

A bíró is gyalázatosan fújt amúgy. Egy tizi legalább elmaradt. De nem ezen múlott. Csak a végén kezdtünk focizni, ez ide kevés lesz. Sarri csomagolhat már ma.

GGábr81 2020.02.26. 22:57:11

Na most gyühet a minden szar...
Forza Juve!

DegerFaCan 2020.02.26. 22:57:56

Babo bazdmeg tavaly allegrinel igenkisbetu kiestünk az atletico ellen és au ajax ellen is. Roni földöntúlija volt a mentsvara. Fejezd már be ezt az allegriszopast köszi

Juventino86 2020.02.26. 22:58:00

@JuventusFanatikus: Mind azok vagyunk. Mert most már ki kell mondani, hogy ezért kár volt Allegrit elküldeni. Mert ugye a bajnokságban is jóval kevesebb pontunk van, mint tavaly ilyenkor.

rightinthenuts91 2020.02.26. 22:58:14

A mostani meccseink után, lyon-i gólt követően reménykedtem legalább egy döntetlenben, nem hittem hogy még ezt is sikerül alulmúlni.
A bíró meg kapja be, még simán mehetett volna a játék + Dybala esete is tiszta tizi.

bianconeri83 2020.02.26. 22:58:24

Nehéz lesz a visszavágó, de még simán meglehet.
Annyira kétarcú a csapat. Az első félidő alapján nincs helyünk a legjobb 8-ban és jobb is ha nem jön szembe egy komolyabb csapat, viszont a végét látva még tudtam kicsit lelkesedni, pedig már nagyon kihalófélben van ez mostanában.

Andras74 2020.02.26. 22:59:14

Nem értelek Titeket!

Állunk a bl-ben és a kupában.
Vezetjük a bajnokságot.

Könnyed, tetszetős, eredményes a csapat játéka.

Mit akartok még? Semmi nem elég?

Leram7 2020.02.26. 22:59:15

Ramsey, Berna jót tettek a meccsnek, mert Pjanic és Rabiot borzalmasak voltak.

Akit még negatívan kiemelnék az Danilo. Iszonyatosan impotens támadásban.

CR ma nagy csalódás volt, de nem sok támogatást kapott.

1 játékost illet nagy dícséret és az Dybala, rajta nem múlott.

El kell gondolkodni Sarrinak, mert itt komoly problémák vannak, mentalitásban. Ma egy jól küzdő Mandzukic van Emre Can aranyat ért volna. Semmi agresszió és erő nem volt ma a csapatban.

Dante01 2020.02.26. 22:59:59

Valaki próbálja már megfejteni, mért csak az utolsó 10 percben akartunk focizni?

Kmarcika 2020.02.26. 23:00:01

Furcsa ezt mondani, de ma egy Matuidi nem lett volna rosszabb, mint Rabiot.

Alex8610 2020.02.26. 23:00:10

Innentol en arra leszek kivancsi, hogy Agnelli mit lep.

babo0410 2020.02.26. 23:00:44

@steven.h: Sajnos egyetértek, de azért még hiszem, hogy a visszavágón a csapat küzdeni fog, és élete meccsét játsza. A végsőkig hiszek a csapatban. Bízom benne, hogy nem égünk le egy Lyon ellen. Bezzeg a City tudott fordítani idegenben egy Real ellen.

JuventusFanatikus 2020.02.26. 23:01:13

@Juventino86: Azt meg kell hagyni, hogy ami a hetvenedik percig ment, az tisztára az a stílus volt, mint tavaly, és ezt a meccset ténylegesen Sarri nyakába lehet varni, mert teljesen érthetlen volt számomra az, amit a pályán láttam.

Juventino86 2020.02.26. 23:01:27

@Alex8610: Remélem kirúgja Paraticit és Sarrit is.

Gabueroo 2020.02.26. 23:01:52

Ha az utolso 25percet atmentjuk visszavagira tovabbjutunk. Nem ertem miert a vegen kezdunk el focizni.

eddie999 2020.02.26. 23:02:43

Otthon 3-1-re nyerünk. Aztán mehet minden tovább.

6utbolcse 2020.02.26. 23:02:57

@steven.h: Úgy tudom,hogy van még egy hazai meccsünk,még fordíthatunk,ha nem történik meg én is beállok egy kis időre a fanyalgók közé. Addig megadom az esélyt Sarrinak. Ma kijöttünk kocogni,dekoncentráltak voltunk. Nem azt mondom hogy ez nem Sarri hibája,de ahogy Allegri is kijavította hibáját,úgy megadom az esélyt más edzőknek és a csapatnak is évről évre.

Juventino86 2020.02.26. 23:03:10

@JuventusFanatikus: Dybala hamis kilencesként történő játszatása hatalmas gond volt. Vissza kellett lépni folyamatosan, nem volt emberünk a 16-oson belül. Posztra cserélt utána is, egydimenziós sajnos a mester, ez a nagy helyzet. Ha holnap rúgják ki, talán már az is késő. Nagyon csalódott vagyok. De már benyomtam egy xanaxot, pár perc, és jobb lesz.

ZecH 2020.02.26. 23:04:21

Eleg nehez szavakat talalni. Volt az egyik csapat amelyik meg akarta mutatni hogy korai temetni, meg volt egy masik... az eselyes. Allitolag eselyes. Kinezetre szedelges, elkepzeles semmi. Sema szerint passzolgatas, erotlen, gyenge tamadgatas. Mondhatnam azt is hogy ezt elszorakoztuk de az sem arnyal az igazsagon. Rohadt keves ez az egesz... ugy unblock mindenhez. Javaslom menjunk ra a kupara. Nyugodalmast!

piff10 2020.02.26. 23:05:04

@Leram7: ugyanezen gondolkoztam.. Milyen jó lenne egy Mandzu középre.. Legalább az a tűz ami benne van.. Én mindig úgy gondoltam a Juvera, mint egy csapat.. A kiemelkedő játékosok mellett sok remek, jó képességű harcos játékos.. Szinte senki sem harcol, 10 perc foci nem elég.. Szomorú vagyok..

GGábr81 2020.02.26. 23:05:06

@Andras74: ez jó. Repedezik a fal, de még áll a ház. Nézzük a jó oldalát. De a tetszetős szép játék az erős. Na jó az mondjuk a cirkuszba való.

Alex8610 2020.02.26. 23:05:22

@Juventino86: Hat Paraticit azert biztos nem :) de kivancsi leszek hogy hagyja Sarrit dolgozni aztan lesz ami lesz vagy lep valamit hogy felrazza a csapatot.Abban biztos vagyok hogy lesz elbeszelgetes.Ugy mindenkivel.A kerdes hogy ez a "csapatfelrazas" miben nyilvanul meg.Ahogy irtam nem kis bevetelkieses lenne ha mar most kizugnank.84percig kell varni az elso kaputeltalalo lovesre az nagyon durva.

Juventino86 2020.02.26. 23:05:41

Sokat gondolkodtam ezen, de ki kell mondani, hogy bizonyos posztokon ordító, hogy mennyire durva minőségi problémáink vannak. És Allegri még ennél rosszabb keretekkel is - Sturaro, Padoin, Lemina - bajnokságokat tudott nyerni, és fel tudott mutatni két BL-döntőt. Most már Agnellin a sor. Paratici és Sarri mehet, fejeket akarok, ezért a pár hónapos gyötrődésért valakinek el kell vinnie a balhét.

babo0410 2020.02.26. 23:06:49

@DegerFaCan: Kiestünk az Atletico ellen? Én nem emlékszem rá. Atleti ellen a visszavágón olyat játszottunk, amilyet Sarri kezei alatt még egyszer nem láttam a csapattól. És nem Ronaldo miatt (ő is kellett igaz), hanem mert Allegri rájött, hogy a széleken kell játszanunk, és ki kell csalni a 16-osról az Atletit. És Allegri be merte tenni Spinazzolát. Olyat húzott Allegri tavaly az Atleti ellen, amilyet kíváncsian várom tud-e Sarri. És igen, az Ajax ellen nem tudott váratlant húzni Maxi, mert kidőlt egy halom játékos, amiben nyílván van felelőssége. De miben jobb Sarri, ha most egy Lyon ellen égünk, és pokoli gyengék vagyunk?

alessandrinho 2020.02.26. 23:06:49

Remélem aki eddig még reménykedett, az ezután a meccs után végre megvilágosodott és belátja, hogy ennek a csapatnak valóban nincs helye a legjobbak között a bl-ben. Ez a meccs a bizonyíték és nem érdekel, hogy lesz egy visszavágó. Egy lesajnált Lyonról beszélünk és ez ellen a csapat ellen sikerült 1, azaz 1 db kapura lövést (nevezzük annak) produkálni 90 perc alatt, hogy a mutatott játékról, hozzáállásról ne is beszéljünk.
Pjanic már 2 éve nem önmaga, nyáron el kell adni. Persze nem ő az egyedüli.
Sarrit pedig el kell zavarni a p*csába minél előbb, akár szezon közben is.

Alex8610 2020.02.26. 23:07:12

Nem baj a Real kikapott plusz meg Ramos is kapott egy piroslapot ez egy kis orom mara.

rightinthenuts91 2020.02.26. 23:07:50

@Andras74: Szerintem érthető hogy sok emberben felmegy a pumpa amikor egy amúgy sem erős francia bajnokságban játszó 7. helyezett csapattól kikapunk, úgy, hogy a nyolcvanadik perc után találjuk el először a kaput.

JuventusFanatikus 2020.02.26. 23:08:45

@Juventino86: És így akarjuk tömni befelé a labdákat, miközben a középső ember nem tud fejelni, Cuadradónak jó beadása nem volt, CR-nek meg a szélről kellett beindulnia.... Amint Dybala kiszabadult közepéről, már volt is helyzet.

danimester1 2020.02.26. 23:08:49

Ma ezt érdemeltük!A Serie-ban sem jött be eddig a 10-15 perc foci!A legnagyobb baj hogy nincs sebességünk,taktikánk és mentalitásunk.Sajnos ezek nélkül nem fog menni pláne nem a Bl-ben.El lehet könyvelni sikernek hogy csak 1 góllal kaptunk ki,de ez necces lesz.Ilyen játékkal az esélyek nagyon kevesek 70-30 vagy 80-20.A Lyon nem védekezni jön az előnye tudatában mert vesztenivalójuk nincs,sőt ha találnak még egyet...Agnellinek le kell vonni a tanulságot,mert egy kiesés sokba kerülhet anyagiakban és játékos(ok)ban egyaránt.
Természetesen továbbra is csak a Juventus marad mégha kiesünk is,de Bl győzelem idén sem lesz és szerintem a legelvakultabb legoptimisták szurkolók sem hisznek benne.Forza per Sempre!!!

Juventino86 2020.02.26. 23:10:07

@JuventusFanatikus: Igen. De későn reagált Sarri. Szemmel láthatóan nem tudja feltüzelni a csapatot. És szeretném jelezni mindenkinek, hogy Allegri és Pochettino is szabad jelenleg. :)

2020.02.26. 23:11:55

@Juventino86: Viheti a kp is, két kivétellel.

Egyébként, szörnyen gyenge volt a mai, és most semmi elképzelést nem láttam Sarri részéről sem. Mintha a tavalyi Atalanta elleni kupameccset néztem volna, aztán leesett, hogy új edző mellett három új játékos van a kezdőben. Visszavágón ettől függetlenül verjük őket, viszont ha ez így folytatódik, a negyeddöntőben búcsút veszünk újabb egy évre. Vasárnap az inter ellen zárt kapukkal k. nehéz lesz.

James Zabiela 2020.02.26. 23:12:23

Van még egy meccs, nem lesz szerintem probléma ha nem lézengeni mennek fel a pályára!

JuventusFanatikus 2020.02.26. 23:14:00

Azért a riporter oltogatta rendesen Bonuccit:D A motivációról és az Ő szerepéről faggatta, hogy miért nem tudja a többieket feltüzelni.

alessandrinho 2020.02.26. 23:14:15

@Juventino86: Allegrit visszahoznám, hacsak átmenetileg is, mert ebből így csúnya bukta lesz, nem csak a bl-ben, de a bajnokságban is.

2020.02.26. 23:15:03

Viszont, bár ez nem vigasztal senkit, a fő esélyesnek tartott 6 csapat (Liverpool, Barca, City, PSG, Bayern, mi) közül 2 tudott nyerni a fordulóban.

CsakaJuve85 2020.02.26. 23:15:59

Semmi sincs veszve. Tudtommal nem egyszer voltunk már ilyen szituációban. Otthon nyerni kell 2 góllal. Allegri alatt is általában az első meccsen idegenben kikaptunk vagy x lett. Kikapot a real, liverpool, barca x. A Footballnak nevezett játék már csak ilyen. Lesz aki kiesik lesz aki tovább megy. Mi ott leszünk azok között akik tovább mennek. Legyetek már egy kicsit optimisták. Hosszú évek óta szurkolók csak is a JUVENTUSNAK, fáj hogyha kikapunk de soha nem fogok elpártolni vagy ennyit nyavalyogni és sirankozni. Borzalmas amit itt egyesek leművelnek. Évek óta olvasom a blogot de nem kommentelek, most rávettem magam mert már nagyon dűhitő ez a sok panaszkodás.
Forza Juve.

delpi0823 2020.02.26. 23:16:33

@Kmarcika: Hat lehet hogy Matuidi aranyat ert volna Rabiothoz kepest,es akkor gondolhatod mit gondolok a fiatalabbik francia mai teljesitmenyerol..........(inkabb nem is irom le mert szep szavakkal nem lehetne leirni a mai teljesitmenyet)

Juventino86 2020.02.26. 23:17:12

@alessandrinho: Így van!! Vissza kellene hozni, különben minden veszhet.

Andras74 2020.02.26. 23:21:26

@Juventino86: képes lennél lemondani a Sarriballról, és Allegri unalmas, nézhetetlen fociján mérgelődni?

Alex8610 2020.02.26. 23:21:27

@JuventusFanatikus: Bonurol konkretan letepnem a csk szalagot.Nem is ertem hogy kerulhetett vissza hozza.Chiellini visszater jo helyre kerul ujra de en addig vagy Ronaldonak vagy Dybalanak adtam volna.

danimester1 2020.02.26. 23:23:21

@Juventino86: Eleinte én is a pártját fogtam Sarrinak hogy "idő kell,mert a nápolyi sem egy év alatt játszotta a "Sarriballt"...,de rá kellett jönnöm hogy ahhoz nincs megfelelő "anyag".Igaz erről nem biztos hogy Maurizio tehet.DE! arról igen hogy egy taktikás (ha szabad ezt használni) és gyakorlatilag langyos az öreg,mert tűz az nincs benne.Igen per pillanat szabad a két edző,de Allegri külföldre menne,Pochettino meg nálam nagy kérdőjel,nem tudom.Guardiola szintén és az utóbbi idők pletykája és Agnelli szeretete inkább vázolja azt,hogy ha menesztik a papát,akkor ő lesz a befutó.Aztán ott van a Sarri-Agnelli 3 éves projekt és nem tartom kizártnak hogy maradhat és majd igazolnak neki.(remélem érzed az utolsó mondatom...

Andras74 2020.02.26. 23:25:49

Kár a mai meccset bárkire fogni, kár bárkit kiragadni.
Ez a vereség tökéletesen illik a képbe.
Nehéz elképzelni, h egy szemvillanás alatt minden elkezd működbi, de hátha.
Januárra ígérték a Sarriballt. Vasárnap már március lesz.
Ezt a szezont így kell elfogadni. Hátha így is nyerünk vmit!

babo0410 2020.02.26. 23:26:56

@Holloka: És végül hány fog továbbmenni? Én most úgy érzem nem kettő lesz az, és remélem az esélyesek közül mi leszünk az egyik, aki továbbmegy. Mert ha nem, az nagy csalódás lesz, még úgy is, hogy nem hiszek benne, hogy Sarri fel tudná rázni a csapatot.
De az már most biztos, hogy nyáron nagy átalakítás lesz. Szerintem ha lesz elérhető jó edző, Sarrinak is annyi. Pjanic, Higu, Matuidi, Khedira, de még Sandro is repülhet a nyáron. Én egre inkább úgy érzem, hogy most nyáron érik egy hatalmas keretfrissítés. Egyre többet olvasni erről. Csak kérdés, ha kiesünk a 16 között, akkor mire lesz pénz? Mert nagyon nem szeretném, ha a végén Dybala lenne a nagy áldozat, és akit meg el kéne adni, vagy nem fog kelleni senkinek, vagy neki nem fog tetszeni.

delpi0823 2020.02.26. 23:28:16

@Juventino86:Bl dontoket ja.Nem akarom Sarrit megvedeni mert nem igazan erdemli meg.De hasonlitsd mar ossze a mostani csapatunkat a 2015os bl dontos csapattal.Kozeppalyank Pirlo,Marchisio,Pogba,Vidal.Most meg ilyen matuidikat meg rabiokat nezunk szaladgalni........Ja es volt egy eleg jo Carlos Tevezunk.Most meg egy 35eeves Crtol varjuk a csodat minden egyes meccsen......Hat nem tudum nekem a 2015os csapat valahogy jobban tetszett mint a mostani az biztos.

Andras74 2020.02.26. 23:28:57

@babo0410: ne akard már az egész csapatot eladni!

2020.02.26. 23:32:48

@babo0410: Nyilván több fog valószínűleg, csak azt írtam, hogy a "nagycsapatok" közül nem mi vagyunk az egyetlenek, akik leszerepeltek az első meccsen (más kérdés, hogy milyen módon). A Bayern és a City szerintem innen már továbbjutnak, ahogyan mi is, a PSG-t megfoghatják Hålandék, ahogy a Liverpool-t is az Atletico, bár utóbbira kevesebb esélyt látok. A Barca meccsen borul(hat) a papírforma, könnyen lehet, hogy Messi menti meg őket. Persze ezek csak jóslatok, de ha most kéne fogadnom, akkor azt mondanám, hogy a 6 közül 4 jut tovább.

Andras74 2020.02.26. 23:40:16

Valószínűleg tovább fogunk jutni, de szenvedős lehet.
A mai teljesítmény pedig kínos.......

Addig se essetek egymásnak! Itt - más-más habitussal - mindenki ugyanannak a csapatnak szurkol.

alessandrinho 2020.02.26. 23:40:32

@Andras74: Ez szarkazmus, vagy komolyan gondolod, amit írtál? Sarriball mi...?

delpi0823 2020.02.26. 23:42:47

@babo0410: Az a baj akiket felsoroltal abbol Pjanicert meg Sandroert kaphatunk ertelmes osszeget.En Costat is eladnam mert neki se vesszuk sok hasznat hogy allandoan serult,talan valakire meg ratudjuk sozni 30millioert.

babo0410 2020.02.27. 00:00:57

@Andras74: Nem én akarom, pletykák szerint Agnellinek van elege, és kiszórná a fél keretet.
@Holloka: Ezzel most egyet tudok érteni.

Juvegaspy 2020.02.27. 00:08:57

Hát elég nehéz pozitívumot találni.
Mondjuk sztem azert tovabb megyunk.
Tegyük hozzá elegge tippmix gyilkos forduloja ez a BLnek.. A 2.félidőben azert kijott hogy fortuna ma nem volt velünk. A csapat hozzáállása azert aggaszt... Sarri ebben zsenge ezert nagyon bizom benne ha Chiello visszatér ebben lesz változás

Grinta 2020.02.27. 00:42:31

Olvasom Sarri nyilatkozatát,miszerint az edzésen nem ezt kapja vissza a futballistáitól,mint mérkőzésen.Tipikusan Magyar edzői nyilatkozat,kivágás előtti hetekben.Nem azt a következtetést vonom le ebből,de ez jutott eszembe egyből.Mutogatás,magyarázkodás legócskább fajtája-még ha így is van.Mert ha! így van,akkor annak oka van.

Alex8610 2020.02.27. 05:06:16

@Grinta: Nem eloszor nyilatkozza ezt...

Juventino86 2020.02.27. 06:40:37

@Grinta: +1111111. Véber Gyuri nyilatkozott ilyeneket a Mezőkövesdtől történő kirúgás előtt, mint Sarri tegnap. Az látszik kívülről, hogy nem lehet valami jó kapcsolata a játékosokkal. Nem tudja átadni az elképzeléseit, nem kompatibilis a csapattal. Ilyen van, csak a vezetőségnek le kell vonni a megfelelő következtetést. @babo0410: Ha Allegrinek elege volt, meg tudom érteni. Jöjjön vissza, és alakítsa át a keretet!

Alex8610 2020.02.27. 06:43:08

@Juventino86: En azt sem bannam ha visszajonne.A keret nagyreszet ismeri az ujaknak meg jobban megtalalna a helyet.

Juventino86 2020.02.27. 06:48:06

@Alex8610: Így van. Sokkal rosszabb keretből is hozott már ki jobban. Mostantól egy ideig minden hozzászólásomat úgy fogom zárni, hogy: Allegrit vissza!

Juventino86 2020.02.27. 06:57:33

Kicsi gyerekkorom óta a mindenem ez a csapat. Borzasztóan fáj látni, ha valami rossz irányba tart. Kezdődött az egész Marotta elküldésével, Sarri kinevezésével és azzal, ahogy Mandzuval bánt a klub. A tegnapihoz hasonló vereségek engem annyira megráznak, hogy komolyan nyugtatót kell bevennem. Teljesen megértem, hogy sokan fel vannak háborodva itt a fórumon. A fájdalom beszél belőlük és belőlem is.

MdewC 2020.02.27. 06:59:00

Én értem, hogy megint baj van. :)

De a Kobra fos volt, Paratici kellett, most már ő sem.

Allegri fos volt, más kellett, most megint Allegri kell. (Mondjuk Sarrit soha nem értettem igazán és a döntést sem mögötte. Nyilván az egyetlen elfogadható opció volt.)

Plusz rengeteg a nagyon gyenge player a csapatban, elsősorban a kp-n. Így jobb ha megbarátkozunk az eredménnyel.

Csoda ha a bajnokság meglesz.

ZecH 2020.02.27. 07:06:08

Gyerekek. Durva ez az Allegrizes... Komolyan mennyi eselye van mar ennek? Bilibe log a kezetek. Ilyen nem fog megtortenni. Talan jovore. Addig viszont feleslegesen szoba hozni is idopocsekolas...

Sunny21 2020.02.27. 07:20:31

Harmadszor rengett meg a bizalmam Sarri iránt. Dybala.. Először mellőzi Costa miatt, most meg hamis kilencesként játszatja.
Nem igaz, hogy nem veszi észre, hogy egyedül Ő képes fazont szabni a játékunknak, Ő az aki lendülettel indul a kapu elé, akire kilépnek mert tartanak tőle, és ezután vagy megcsinálja az egy-egyet vagy előrepasszal megoldja!
Akkor lett jobb a játékunk, amikor Higu bejött (na nem miatta).
Pjanic..... Lélektelen, lassú, áhhhh nem is érdemes szavakat pazarolni rá.

2020.02.27. 07:23:52

Miért erőltetjük megint a 4-3-3-at?

steven.h 2020.02.27. 07:29:41

@delpi0823: Hasonlítsd össze a 2017-es BL döntős csapattal, egy Pjanic-Khedira középpályás duóval jutottunk döntőbe, hogy hogy a bal oldali középpályásunk egy Mandzukic volt.

del pipi 2020.02.27. 07:47:56

@Rocky80: Ja hát én sem feltétlen így képzeltem el hogy 70 perc után kezdünk mocorogni, ebben az a szar hogy ez a Lyon még a Londoniaknál is szerényebb erőt képvisel. A tegnapi teljesítményünk alapján nem érdemeljük meg a 8 közé jutást, de úgy van kitalálva ez a sorozat hogy van egy visszavágó is, az dönt a továbbjutásról. Hogy értem -e a pesszimistákat? Nem! Persze ha majd úgy alakul hogy a negatív hozzáállásnak lesz igaza akkor majd lehet mondani hogy: látjátok én megmondtam. Azért nem egy 6-ost kaptunk, nincs veszve semmi. Ja és én is más focit vártam ez idő tájt, de nem fogom elengedni a Juve kezét és Allegriért fohászkodni, nagy valószínűséggel ő sem tudna most mit kezdeni. Ha már Sarri volt a választás akkor várják ki a szezon végét. De azért a vezetőségnek is magába kéne nézni a Tesco gazdaságos Mercatojukkal.

Rocky80 2020.02.27. 07:50:55

Még mindig fáj ez a tegnap este...

Bocsánat és max respekt a Lyonnak, de papíron nem lehet összehasonlítani a két csapatot és tőlük kaptunk ki szinte momentum nélkül.

Tényleg jóllakottság és beképzeltség jellemzi a játékosokat, Bonuccival a csapatkapitánnyal az élen aki szerint "velünk számolni kell"... Legszívesebben pofán b*sznám.
Itt fejeknek kell hullania a nyáron és alapjaiban átformálni a csapatot, mert ezt nem bírom megemészteni.
Nem a tegnapi nap miatt, kaptunk már ki máskor is. Az akarat hiánya miatt.

Egyszerűen nem hiszem el hogy a sokszoros BL és aranylabda győztes Ronaldo az akiben ég a tűz még ennyi idősen is!

Egymással meg ne veszekedjünk srácok, mindannyian ugyanazt szeretnénk és ugyanazt nézzük, csak más szemüvegen keresztül. Ez ilyen, elcsépelt, de nem vagyunk egyformák.

Én "károgó" vagyok, de anyám b*sszam meg ha nem Juve győzelemre tettem tegnap, egész nap a meccset vártam, rohantam haza hogy lássam a fiúkat. Annak ellenére hogy már szezon elején láttam az aggasztó jeleket.

Valószínűleg tovább jutunk mert annyival erősebbek vagyunk, de azonnal tenni kell valamit mert ez így nem mehet tovább.

Rocky80 2020.02.27. 07:53:20

@del pipi: nem az a lényeg hogy kinek van igaza, az hogy jó csapatunk legyen. :-(

Nem is az eredmény a gond, hanem amit mondtál: nem érdemeljük meg... Ez fáj igazán.

del pipi 2020.02.27. 08:04:40

@Holloka: Ez az én egyetlen igazi bajom Sarrival, ez a ótvar 4-3-3, nem értem.
@Sunny21: Igazad van! De most vegyük Dybalát, azért az meg van hogy tegnap 70 percig labdát vesztett, elcselezte, semmire nem volt képes. Láttam hogy úgy remeg a lába mintha először játszana. De nálam kihagyhatatlan, azért amit mondtál. Nem ő volt az egyetlen, olyan volt a csapat tegnap mintha valami Francia kupiból kukázták volna őket össze. Ezzel együtt van ilyen a fociban hogy szar meccset játszik. A hétvégi nagyon fontos lesz.
@venember83: Próbáltam értelmezni hogy mi volt az a nagyon durva amit a @Grinta: mondott, de basszus nem találtam semmi komolyat. Tényleg furi látni hogy mindig azok vannak megtalálva akik tényleg szeretik a csapatot. Azért az mindig furcsa érzésekkel tölt el hogy egy nyert meccsnél van 98 komment, most meg hol vagyunk már. De a rossz reklám is reklám.

Alex8610 2020.02.27. 08:06:27

@Rocky80: +1000
Bonurol este irtam kb enis igy erzek.Ronaldo vagy Dybala karjan kene hogy legyen amig Chiello nem ter vissza.Leandronak mar sztem nagy szava nincs az oltozoben.
Allegrivel kapcsolatban ha jon nem banom ha nem jon es marad Sarri azt sem banom gondolom Agnelliek jobban tudjak.En nem Sarri nyakaba akarom ezt varrni o ugy latszik ennyit tud nem tud alkalmazkodni a kerethez viszont akkor talan Paraticieknek nem kellett volna eladni nyaron Cancelot,Spinazzolat,Keant.Sarrinak nagyon jol jottek volna.Szoval itt kollektive mindenki elbaszott

Alex8610 2020.02.27. 08:08:31

@Alex8610: na valamiert elkukdte
Szoval mindenkinek van sara abban amit most van.Meg Marottanak is.Valaminek viszont tortennie kell mert ez keves lesz tavaszra.3het a visszavago.Meg talan van ido.

Sunny21 2020.02.27. 08:11:27

@del pipi: Nem volt jó Dybala sem, de amint szabadabb szerepkörben a középpályához közelebb játszik azonnal javul a teljesítménye.
Komolyan mondom hiányzik Mandzu, nem a középpályáról hanem a centerposztról. Az akarata, ahogy érkezik a kapu elé.

del pipi 2020.02.27. 08:13:08

@Rocky80: Tegnap olyan nyugodtan néztem a szar focinkat hogy el sem hiszed, egyszerűen vannak bennem olyan berögződések amiket már én is megéltem, hogy van ilyen meccs is, ennél többet most nem tudok mondani. megtörtént, most már az Interrel kell foglalkozni , velük 2 hét múlva! Forza Juve! Gyere focázni! :)
@nortu30: Te is gyere, várunk májusban! Azért aki eljön azt ne felejtsd el hogy adja az arcát a kommentjeihez. Csak focázunk utána meg megiszunk egy Jaffát! :)

6utbolcse 2020.02.27. 08:20:42

Nem értem miért sírja vissza mindenki Allegrit. Az oké,hogy jobb Sarrinal,de a csapatunkban alig vannak olaszok,teljesen elvesztettük az identitásunkat a spiritot is évek óta (minek olasz trainer?),meccsekre vannak fellángolások és kész,edzőtől függetlenül. Abban Maxnak igaza lehetett,hogy a fél bandát el kellett volna küldeni,mert ez a hozzáállás a futballistáink részéről bicskanyitogató. Ő sem tudta motiválni őket,Sarri sem tudja. Sablonos nyilatkozatok a játékosok részéről,a valóban téttel bíró meccseinken,pedig égünk mint a tehénszar. Amikor kinevezték a bagóst,tudtuk akár ez átmeneti év lehet,legalább is én számoltam azzal a lehtőséggel,hogy mindent bukunk. Nem engedhetjük meg magunknak,de 8 évnyi történelem írás után nem csodálkozom,hogy van lejtmenet.(bár nincs még vége a bajnokságnak) Egyszerűen nincs olyan csapat a történelemben amelyik mindig nyer és állandóan a csúcson van. Még egy olasz csapat sem vitt véghez olyat amit mi tettünk. Próbáljuk meg értékelni azt amit idáig elértünk és ha lesz egy év amikor bukunk,akkor ne dőljünk a kardunkba. Fájni fog nagyon,de egyelőre még semmi sincs kőbe vésve. Ahogy a Matrixban az Orákulum mondta: "Aminek kezdete van,egyszer véget is ér"
Tudom ahány ember annyi szemüvegen keresztül látjuk a világot és a focit. Nekem még így is jobban tetszik az idei év labdajáratása,mint a tavalyi dögunalmas ívelgetős,körbeadogatós semmi. Na nem a tegnapi produktum,mert ez nagyon aljas volt. Motivációs gondjaink vannak évek óta,fejben akaratgyenge és jollakott játékosok,itt csak Ronci akar nyerni mindig és tesz is érte(ez sok mindent elárul). Forza Juve

6utbolcse 2020.02.27. 08:40:48

@del pipi: Ugyan így élem meg a meccseket ahogy Te,maradjunk csak pozitívak,max máj. 30-án amikor már tényleg minden eldőlt és találkozuk károkunk egy kicsit mi is,ha nem lesz bajniki cím. Láttam már roszabbat és biztos lesz jobb is. Felbérelném Bonuccit,hogy pofozza már fel a csapatot,egy két csicskalángos sosem árt ébresztő gyanánt :D Bár a Bl döntőben ártott......

pedronegroo 2020.02.27. 09:01:06

Már pár évvel ezelőtt javasoltam hogy cseréljük el a csapatot az Atalantára, most nem itt tartanánk!

Én most már annak szurkolok hogy fejjel álljunk bele a betonba, Agnelli megmondta hogy nagy tisztogatás lesz a nyáron, ha így folytatjuk, hát akkor hajrá Elnök Úr!

venember83 2020.02.27. 09:37:50

@del pipi: szerinted a nemtetsző véleményt nyilvánítók pics@ba küldése nem durva, szerintem meg itt nincs helye. Az meg hogy ki mennyire és hogyan szereti a Juventust, ne próbáljuk kvantifikálni. Abba bele sem megyek, hogy mennyire nem fair ez azokkal szemben, akik nem csak hozzászólásokkal járulnak hozzá a blog működéséhez.

Ha vitázni szeretnél, írj Type-nak e-mailt, beszéljétek meg, felőlem aztán blogszerkesztő, hivatalos bloghangadó vagy blogcsendőr is lehetsz, hajrá, induljon meg a kommunikáció, csak én nem kívánok részt venni benne.

Részemről ennek a párbeszédnek vége. Ha lesz időm írok majd cikket, hogy ott majd mindenki elmondhassa a véleményét szabadon, akár tetszik neki az aktuális helyzet/edző/keret/vezetőség, akár nem, de erre a döntések/felszólítások jogosságát illető csevejre további időt nem kívánok fordítani, majd Type vagy más illetékes/jogosult személy szól, ha valamit rosszul csináltam.

del pipi 2020.02.27. 09:50:17

@venember83: Mi van veled Men? Nem volt semmi kötekedés abban amit írtam, de talán máshol van a szurkolói küszöbünk. Nem vontalak kérdőre, csak kíváncsi voltam. És az hogy megkérdeztem, az is csak egy vélemény. Peace! :)

del pipi 2020.02.27. 09:51:44

@6utbolcse: Ennyi a málna! Majd ha kiestünk ráérünk mindenre! :)

babo0410 2020.02.27. 16:28:41

@Juventino86: Csak egyet jegyeznék meg. Nem tudom a klub hogy bánt Madzuval? Mit kellett volna tenni azok után, hogy nem volt hajlandó elmenni? Nyáron egyértelműen el akartuk adni, de neki nem derogált. Többek között miatta is sértettük az FFP-t. Neki jobb volt a padon, mert kapta a fizetését. Aztán mikor rájött, hogy itt nem fog játszani, már hajlott elmenni. Hadd ne sajnáljam. Nem tudom megsajnálni azt a játékost, aki nem hajlandó semmi áron elmenni, és aki miatt a klub nem tud igazolni, vagy még inkább a költségvetése megcsúszik. Így járt. Én is kedveltem, minden elismerésem azért amit tett, de nem volt szimpi a nyári lépése. Ugyanez igaz Khedirára is, meg aki nem volt hajlandó elmenni. De gondolom ha Khedira nem dől ki, és ugyanígy jár, senki nem sajnálta volna.

del pipi 2020.02.27. 17:05:16

@babo0410: És Dybusz? Vele mi van? Csak hogy egyformán igazságosak legyünk. Ne érts félre, ismersz, hál istennek!

babo0410 2020.02.27. 17:26:42

@del pipi: Nem tudom mi lenne? Fontos láncszem.

del pipi 2020.02.27. 17:38:20

@babo0410: Igen de ő se akart elmenni, mint mondtam hál istennek! Csak arra hajaztam hogy legyünk igazságosak, viszont másképp fogalmazva a vezetőségnek kell odaállni és azt mondani hogy te meg te már ne vegyetek Torinóban tartós tejet...finitto!

nortu30 2020.02.27. 18:12:32

@del pipi: Zsír, egy Jaffára mindig kapható vagyok. Ja, meg a focira is. Arcok vannak, csak nem tudni melyik arc mögött melyik nick név áll. Vagy ez itt egy olyan közösség, ahol már személyesen ismeritek egymást? Meccsre visszatérve, bár szomorú volt látni ezt a lélektelen, tképpen taktika nélkülinek tűnő játékot (utsó 15 percet leszámítva), próbáljuk meg úgy felfogni, hogy rossz napot fogtunk ki. Ez más csapattal is előfordul(t), pl. ott a Pool, vagy a Spurs. Szerintem mindkét csapat erősebb mostani ellenfelénél, mégis nulláztak. A visszavágó megválaszolja, hogy jelenleg van-e helyünk ebben a mezőnyben, vagy nincs. Sajnos olyan, mintha megfeledkeznénk arról, hogy ez már nem a Serie A.

del pipi 2020.02.27. 19:25:20

@nortu30: Vagy egy málnára! Itt valószínű nem ismer senki senkit, ez a pláne benne, amennyire szeretek focizni, annyira szeretnék megismerkedni a blogtársakkal, szóval gyere! A meccset nem így képzeltem, de remélem a visszavágón rendezzük ezt az eredményt, de az tuti hogy a tegnapi játék alapján nincs helyünk a legjobb 8-ban. De azért az sem lesz kérdés hogy a 16-ban nagy nevektől is bőven búcsúzunk.

Sunny21 2020.02.27. 19:37:16

@nortu30: Május 30.-án focizunk egyet a blogtársakkal, ha van kedved csatlakozz. Van egy bejegyzés erről.

Norbis85 2020.02.28. 08:10:02

Azért azt hadd kérdezzem meg az Allegrit visszaváróknak, hogy valóban nincs szükségünk Dybalára? Csak azért, mert mint tudjuk, CR érkezése után nem igazán volt helye a csapatban, és ezt Allegri nem tudta/akarta megoldani, és tartom valószínűnek, ez most sem volna máskép.
Sarri legalább megpróbálja, bár a 4-3-3-at nem értem...

Azért amikor a meccsen bejött Ramsey (el sem hiszem, hogy ez kellett, de lehet még van itt keresnivalója) és Dybala ezután a számára legjobb pozícióban játszhatott, egyből volt játék. És az a lesgól, hát nem sokon múlt.
Az pedig, amikor a kapunak háttal a védő a torkánál fogva húzta hátra, hogy ne férjen a labdához, szerintem 11-es volt. (Ezt csak azért, hogy a meccsről is essen szó. )

del pipi 2020.02.28. 09:22:23

@Norbis85: Jó de ha Allegri marad Dybusz megy.

steven.h 2020.02.28. 10:16:15

@Norbis85: Én mindig a csapatot nézem, nem egy adott játékost. Túléltük Zidane eladását is, pedig ugyanúgy rá is szükség lehetett volna, Dybaláét is valószínűleg túlélnénk.

Az más kérdés, hogy a jelenlegi sportigazgatóink, ezt úgy értem hogy Marotta, most Paratici, képtelenek úgy értékesíteni és pótolni mint Moggi (Zidane helyett- Nedved, Thuram, Buffon)

2020.02.28. 21:23:08

@steven.h: Nem csak hogy túlélnénk, de szerintem most már kijelenthetjük, hogy nagyon nagy szükségünk lett volna arra a Dybala-Lukaku cserére a nyáron. Lehet hogy valamivel jobb Dybala, mint tavaly, de a jótól még most is nagyon messze van. Lukaku pedig tökéletes lett volna CR mellé.

del pipi 2020.02.29. 07:56:00

@Pjanista: Még nem bírtad megemészteni hogy a nyáron nem bírták eladni. Amit írsz azért nem életszerű mert jelenleg a legjobb 5 Juve játékos között van. De nekem van egy olyan érzésem hogy nyáron örülhetsz és megpróbálják megint eladni. Érdekes amit mondasz mert nálam egy Dybala-Lukaku nagyobbat szólna mint a Ronaldo-Lukaku.

2020.02.29. 11:18:38

@del pipi: Nem bírtam megemészteni, mert egy 6 gólos csatárért nem tudjuk azt játszani, ami a legjobb lenne a CSAPATNAK. Lehet, hogy Dybalának jobb az idei rendszer, mint a tavalyi, de hogy a csapat szempontjából ugyanott vagyunk vele az is biztos. Hogy ne csak Dybalát szidjam, Higuain (akit amúgy bírok) ugyanez. Amúgy nem hibáztatom Dybalát, mert még jó, hogy nem szívesen koccolt volna le a MU-ba a kedvünkért. Egyszerűen csak azt mondom, hogy helyette egy más típusú csatárral sokkal jobban nézne ki a csapat.

Egyébként az a baj, hogy ez a CR projekt 4 évig tart, és nyilván az volt a cél, hogy ezalatt nyerjük meg a BL-t. Ehhez viszont hozzá kell igazítani a csapatot, és nem ahhoz a játékoshoz, aki a nagy meccseken rendre megbukik. Lukaku ugyanannyi idős mint Dybala, semmit nem vesztettünk volna vele, de CR-ből ki tudtuk volna hozni a legjobbat, és CR is többet tudna kihozni a belgából (gólokban), mint Dybalából, ebben biztos vagyok. Az meg, hogy szerinted melyik duó szólna nagyobbat kb. mindegy. Szerintem Ronaldo még 2 év múlva is meghatározóbb lesz nagy BL meccseken, mint most Dybala, akinek amúgy a karrierje csúcsán kellene lennie elvileg.

Egyébként szerintem is megpróbáljuk majd eladni nyáron, ezt már többször leírtam.

del pipi 2020.02.29. 11:37:51

@Pjanista: Nincs több kérdés Uram!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása