Sarri: „Csak a döntőre gondolok”
Sarri: „Csak a döntőre gondolok”

Maurizio Sarri a legutóbbi sajtótájékoztatón azt mondta, hogy nagyon jól érzi magát a Chelsea-nél, jövőjéről pedig majd csak a szezon végén fog többet tudni. „A jövőm a szerda, csak erre kell gondolnom. Még két év van hátra a szerződésemből. Egyeztetek majd a klubbal, hogy megtudjam, ők…

Pochettino igent mondott a Juventusnak?
Pochettino igent mondott a Juventusnak?

Az olasz sajtó legújabb értesülései szerint hamarosan megoldódhat Massimiliano Allegri pótlásának kérdése, hiszen a Tottenham Hotspur csapatát irányító Mauricio Pochettino igent mondott a Juventusnak. A La Gazzetta dello Sport arról számol be, hogy a Juventus sportigazgatója,…

Spinazzola: „A következő tíz évet itt tölteném”
Spinazzola: „A következő tíz évet itt tölteném”

Leonardo Spinazzola nagyon meghatottan nyilatkozott az első elnyert címét követően, és elmondta, hogy szívesen maradna hosszú távon a Juventusnál. „Ez az első scudettóm, a vasárnap csodálatos nap volt számomra, amit a feleségemmel és a fiammal ünnepeltem. Hihetetlen volt!” -…

A United komolyan érdeklődik João Félix iránt
A United komolyan érdeklődik João Félix iránt

Portugál hírek szerint a Manchester United komolyan érdeklődik a Benfica csodagyereke, João Félix iránt. A 19 éves futballista ebben az évben berobbant a bajnokságba, és az Európa Ligában is lehetőséget kapott, ahol a legfiatalabb játékos lett, aki mesterhármast szerzett,…

Milinković-Savić ismét célkeresztben
Milinković-Savić ismét célkeresztben

A Sky Sport Italia, Alfredo Pedulla és a Goal.com együttesen arról számolt be, hogy a Juventus tárgyalásokat folytat a Lazio fiatal középpályása, Sergej Milinković-Savić ügyében. A Sky beszámolója szerint a Juve határozottan lépett akcióba a szerb középpályásért, aki már tavaly nyáron is komoly…

Deschamps: "A jövőm a francia válogatottnál van"
Deschamps: "A jövőm a francia válogatottnál van"

A pénteki bejelentés óta, amikor hivatalossá vált, hogy Massimiliano Allegri távozik a csapat éléről, számos szakembert hírbe hoztak a Juventusszal, de úgy tűnik, hogy egy nevet most nyugodtan lehúzhatunk a jelöltek képzeletbeli listájáról. A zebramezesek legutóbbi Bajnokok Ligája-győztes…

Unokatestvére szerint Pochettino jól passzolna a Juvéhoz
Unokatestvére szerint Pochettino jól passzolna a Juvéhoz

Amióta a Juventus közölte, nyáron elválnak az együttes és Max Allegri vezetőedző útjai, beindult a találgatás arról, hogy ki váltja a mestert a torinóiak kispadján. Az egyik potenciális utód a Tottenham menedzsere, Mauricio Pochettino, akinek az unokatestvére, Daniele Pochettino a TuttoJuve.com…

Paratici: „Egyértelmű elképzeléseink vannak”
Paratici: „Egyértelmű elképzeléseink vannak”

A Juventus igazgatója nemrégiben egy díjátadón vett részt, az újságírók kérdésére pedig megközelítőleg ugyanazzal a válasszal szolgált, mint a klub alelnöke, Pavel Nedvěd. A pletykák szerint sokan esélyesek Massimiliano Allegri helyére, így felmerült Maurizio Sarri, Pep Guardiola, Antonio Conte,…

Sarri egyre közelebb kerül a Juventus padjához
Sarri egyre közelebb kerül a Juventus padjához

A SportItalia értesülései szerint a Chelsea aktuális mestere, Maurizio Sarri egyre közelebb kerül ahhoz, hogy a szezon végén átvegye a Juventus irányítását. A Napoli és az Empoli egykori edzője esetében komolyan felmerült a múltban, hogy elhagyja a londoni klubot, azonban az elmúlt időszakban…

Segítője szerint Inzaghi maradhat a Laziónál
Segítője szerint Inzaghi maradhat a Laziónál

A Juventus az Atalanta elleni döntetlennel búcsúzott a hazai közönségtől, s Andrea Barzagli, valamint Massimiliano Allegri nyáron már nem a zebramezesekkel kezdi a felkészülést. A klub vezetőségének legfőbb feladata addig az lesz , hogy megtalálja a leköszönő szakember utódját.  Számos név…

Allegri: „Nem szeretnék kihagyni egy évet”
Allegri: „Nem szeretnék kihagyni egy évet”

Massimiliano Allegri az Atalanta elleni 1-1-es döntetlent követően az újságírók kérdésére beszélt az elmúlt napokról, illetve a jövőt illető terveiről. „Beszéltem az elnök úrral az Ajax elleni meccs után, és a folytatásban egyeztünk meg, de az elmúlt kb. hat hét után összeültünk, és végül ugyanarra…

Nedvěd: „Nem született még döntés az utód tekintetében”
Nedvěd: „Nem született még döntés az utód tekintetében”

A Juventus alelnöke, Pavel Nedvěd az Atalanta elleni meccs előtt arról beszélt, hogy még nem született döntés Massimiliano Allegri utódjának a tekintetében, de határozott elképzelésekkel rendelkezik a vezetőség. „Nem voltam jelen Max sajtótájékoztatóján, mivel egyéb, munkával kapcsolatos…

Az Atalanta elleni mérkőzés
Az Atalanta elleni mérkőzés

A zsinórban nyolcadik alkalommal is bajnok Juventus ebben a szezonban az Atalanta elleni mérkőzéssel lép fel utoljára hazai pályán, s ezen a találkozón köszön majd el a torinói közönségtől Andrea Barzagli és Massimiliano Allegri is.  A ma esti mérkőzés már semmiféle téttel…

Allegri: "A Juventus úgy döntött, jobb, ha nem én maradok az edző"
Allegri: "A Juventus úgy döntött, jobb, ha nem én maradok az edző"

A szombati sajtótájékoztató alkalmával előbb a Juventus elnöke, Andrea Agnelli szólalt fel, majd a szezon zárultával távozó Massimiliano Allegri búcsúzott a zebramezesektől és a keret játékosaitól. "Köszönöm az elnöknek a gyönyörű szavakat. Köszönöm a srácoknak mindazt, amit tettek, mindazt, amit…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása