A Juve 3 millió eurós fizetéssel csábítja Haalandot?

haaland_erling.jpgA napokban futótűzként terjedt el a sajtóban az az információ, hogy az ősszel kimagaslóan jó formát mutató, és ezáltal a nagy európai klubok érdeklődését felkeltő Erling Braut Haaland jelenlegi kontraktusa tartalmaz egy olyan opciót, amely alapján egy adott összeg kifizetése esetén a futballista távozhat egy másik egyesületbe.

Egyes források 20, míg mások 30 millió euróról számoltak be, mondván, ennyiért mozdítható a norvég csatár, ha a vevő félnek vele is sikerül megállapodnia.

A Corriere dello Sport szerint a Juventus nem szeretne lemaradni erről az "akciós" lehetőségről, és első körben 3 millió eurós évi fizetést plusz bónuszokat ígért az idény eddigi felében 21 meccsen 28 gólt szerző 19 éves Salzburg-támadónak.

A lap azt állítja, hogy a Haaland szerződésében lévő záradék januárban is aktiválható, és a torinóiak hajlandóak lennének megválni első körben Mario Mandžukićtól (nem meglepő módon...), majd a későbbiekben Gonzalo Higuaíntól is, hogy helyet biztosítsanak a fiatal csatár számára a keretben.

A zebramezeseknek azonban vetélytársai is akadnak a támadóért folytatott harcban - többek között a Borussia Dortmund és a Manchester United nevét lehet e tekintetben a legtöbbször hallani.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7015346494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2019.12.10. 15:30:09

Meg kéne próbálni! Tudom, h rizikó, de mi nem az?
Nem nagyobb lutri, mint Sarri.....

Il Principino 2019.12.10. 16:08:43

Vegyük meg ha lehet,aztán hagyjuk még Salzburgban minimum 1 szezonig még,amíg lesz hely számára elől..Higu helyére jöhetne is,2021 nyarán lejár a szerződése.

Jamal Jamal 2019.12.10. 16:10:31

A cikk végén említett lúzer csapatokat akkor hagyjuk is.
De.
Nekem ez nagyon fura hogy le akarunk "csapni" erre a még semmit nem bizonyított kölyökre.
Hagyjuk érni, kössünk vele elő- és megnemtámadási szerződést.
Ezután mutassuk fel a bármelyik kezünkön leledző középső ujjunkat, ha az említett klubbokon kívül még pacsiznának érte. Vége.

Rikoo 2019.12.10. 16:15:28

Ha tényleg igaz ez a kivásárlási ár, akkor mindenképpen meg kell egyezni Raiolaval és leigazolni.
Az hogy milyen úton tud továbbfejlődni az a jövő kérdése, de egy ennyire kiemelkedő tehetségért, ez az ár röhejesen alacsony, főleg úgy hogy Paratici már 2 évvel ezelőtt is majdnem leigazolta.
De Ligt és Haaland féle fiatal játékosokat kell igazolni, olyanokat akik képesek kiemelkedni a mezőnyből, nem Pjacahoz hasonló közepes képességű játékosokat.

Mitya10 2019.12.10. 16:34:10

Persze jò lenne meg minden de aztem k.rvàra nem a csatàrposzttal kène jelenleg baszakodni. Kène vagy 2 minősègi kp ès ennyi.

JuventusFanatikus 2019.12.10. 16:43:44

@Rikoo: Anno Pjaca is kiemelkedett a mezőnyből, és lehetett látni rajta a tehetséget, de nem jött be. De Ligt már rég bizonyította tudását, Haaland is lehet még flop, de nem hinném.

Alex8610 2019.12.10. 17:05:36

Barmennyire is ruhellem a zsirdisznot azt be kell latni hogy van szeme a jatekosokhoz.Ki kell hasznalni a vele valo kapcsolatot es januarban elhozni ezt a csavot.

Rocky80 2019.12.10. 17:44:21

B...tunk már el másra is ennyi pénzt, meg kell venni és kész.

Viszont minden más is igaz amit fentebb írtatok, az első a középpálya legyen.

Ádám.84 2019.12.10. 17:50:46

@JuventusFanatikus: Pjacával az volt a baj, hogy egy olyan csapatba jött, ahol nem volt posztja, nem is értettem azt az igazolást.

Drotkoszoru 2019.12.10. 17:59:24

@Rikoo: Én nem tudom, ki kezdte el terjeszteni, hogy Raiola az ügynöke, de legjobb tudomásom szerint az apja intézi az ilyen jellegű ügyeit. Egyre több átigazolási pletykákkal foglalkozó cikkben úgy írnak a "disznóról", mintha tényszerű lenne, hogy ő Haaland ügynöke, de erről sehol sem találtam hivatalos megerősítést. A komolyabb oldalakon szerint az apja képviseli az ügyeit. Én amúgy ezt a 20-30 millió €-s kivásárlási záradékot sem akarom elhinni, ennyire nem amatőr a Salzburg. Ezt az összeget maximum akkor tudom elképzelni, ha a Leipzig vásárolná meg és a Bundesligában folytatná a norvég (a Red Bullhoz tartozik ugye mindkét csapat, így lehet ügyeskedni az átigazolásokkal és a könyveléssel).

Rikoo 2019.12.10. 19:02:34

@JuventusFanatikus: Pjacában az égvilágon semmi kiemelkedő nem volt.

Grinta 2019.12.10. 19:36:53

Játékstílusa alapján-az eddigi kevésből ami láttam-Én nem erőltetném az elhozatalát.Nyilvánvalóan felkapott név lesz majd a nyáron.Csalogató a kivásárlási ára,a téli mercato idején,de kétlem hogy ennyire amatőr klub lenne a Salzburg.Bármekkora pénz is a 30 milliós transfer,az Ő szintjükön.

JuventusFanatikus 2019.12.10. 19:51:45

@Ádám.84: Aztán meg jött a sérülés, ami tényleg betette neki az ajtót.
@Rikoo: Ezzel nem értek egyet, és emlékeim szerint annak idején Te sem így gondoltad.

del pipi 2019.12.10. 20:02:37

Én inkább egy Istent vennék nem egy Halandót! Ez mekkora duma bazzeeeeeg!

Alex8610 2019.12.10. 20:33:29

@del pipi: Na ez jo volt igy estere :D
De szar :DDDD

DegerFaCan 2019.12.10. 20:36:22

Olyan a stílusa mint Belottinak. Neki örülnék a legjobban am de ez a gyerek kva jó.

Rikoo 2019.12.10. 20:59:21

@JuventusFanatikus: Én egyáltalán nem örültem neki már akkor sem. Senki nem értette, hogy neki hol is lenne a helye a csapatban és végül nem csak azért szenvedett, mert nem volt posztja, hanem azért mert a képességei közelében sem voltak a többi játékoséhoz. Az egyetlen momentuma amire emlékszem az a Porto elleni gólja, mikor beállt csereként.

JuventusFanatikus 2019.12.10. 21:10:09

@Rikoo: Nekem az a hozzászólásod maradt meg nagyon az emlékezetben, mikor egy edzésvideót látva írtad, hogy kivételes képességekkel rendelkezik, és még egy játékost említettél mellette.
Szerinted melyik képességei maradnak el a többi társától?

Grinta 2019.12.10. 21:17:17

@JuventusFanatikus: Sajnos ki sem derülhetett!Ez a fájó,emberileg is : (

JuventusFanatikus 2019.12.10. 21:19:10

@Grinta: Ezért is kérdezem a Kollégát, mert nekem nem sikerült még rájönnöm annyira biztosra, hogy ilyeneket jelentsek ki.

Rikoo 2019.12.10. 21:53:39

@JuventusFanatikus: Nekem az rémlik, hogy szidtam a vezetőséget amiért egy olyan játékost hoznak akinek volt néhány jó meccse az EB-n és még csak posztja se lenne a Juventusnál, mivel akkoriban fixen 3-5-2-re volt felrakva a csapat.
Lehet, hogy Allegri dícsérőszavait közvetítettem, ő állandóan ajnározta, hogy mekkora potenciál van benne.
@Grinta: A sérülésétől függetlenül, látszódott rajta, hogy nem agilis. Nem volt benne dinamika, képtelen volt helyzetet teremteni és helyzetbe kerülni, nem véletlenül voltak alacsony mutatói a kanadai táblázaton.

m.martin91 2019.12.10. 23:20:40

@Grinta: Nekem sem tetszik a csávó egyébként, egy nagydarab állat már most is, de még nagyobb lesz. Olaszországban persze sikeres is lehetne ezzel az alkattal, de sohasem lesz modern játékos, márpedig ilyeneket kéne igazolni, ha továbbra is nemzetközileg is esélyes csapatot akarunk építeni. 30 millió amúgy nem akkora kockázat a mai világban egy felkapott játékosért, szóval meg lehet próbálni, pláne a Raiolával ápolt jó kapcsolat miatt is. Ahogy látom, a Salzburg nem jutott tovább a BL-ben, tehát könnyebben megszerezhető, viszont a Leipzig igen, úgyhogy ott is kiköthet.

Grinta 2019.12.11. 20:29:54

@m.martin91: Ennyire nem akartam sarkosan fogalmazni,de igaz.Érdekes játék a foci,mert sosem lehet tudni.Értem ezalatt azt,amit írtál a modern játékosról,vagy felfogásról.Mindennek megvan az ellentettje.Nyilván vannak trendek,de a döntő faktor még azt hiszem mindig a tudás.Legalábbis remélem.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása