Lippi: "A Juve az egyéni képességeknek köszönheti a győzelmeit"

lippi_marcello_gondolkodo.jpgA válogatott szünetet követő bajnoki fordulóban a Juventus és az Inter is megszerezte a három pontot, így tovább folytatódik a két csapat versenyfutása, s most a torinóiak edzőlegendája, Marcello Lippi is elmondta véleményét a jelenlegi szezonról. 

"Ez nagyon jó, mert kétségkívül izgalmasabbá tette a szezon kezdetét. Úgy gondolom, hogy egészen a legvégéig tarthat." - mondta a Juventus és az Inter versenyfutásáról Lippi a Corriere dello Sport munkatársának nyilatkozva.

"Augusztusban úgy gondoltam, hogy három csapat lesz érintett, azonban a Napoli lemaradt, s nehéz volna visszakapaszkodniuk. Ancelotti nagyon jó edző, garantálom, hogy javítani fog a kereten, de még ha át is juttatja őket ezen a nehéz időszakon, a távolság már túl nagyra nőtt.

A bajnokság nyitottabb lesz, mint az elmúlt években, ez pedig nagyon jó az olasz labdarúgás számára. Olaszországban a Juventus az egyetlen veretlen csapat, már túljutott a Bajnokok Ligája csoportkörén, ráadásul  a helyzeteinek még csak a 60-70 százalékát használja ki. 

A Juventus az átalakulás időszakán megy keresztül, Allegri stílusáról Sarriéra vált. Mindeddig sokkal inkább az egyéni képességeknek, mintsem a játékstílusnak  köszönhetően arattak győzelmeket. 

A bergamói győzelem is ezt igazolja. Hosszú időszakon keresztül szenvedtek, végül azonban Higuaín, Dybala és mások döntöttek. A Juve ellenfeleinek van okok aggodalomra. Amint a Juve javítani tud a teljesítményén, a történet véget ér ebben az évben. A labdarúgásban semmi sem vehető biztosra, a matematika pedig merőben más. 

Amikor egy csapat nyolc éve győzedelmeskedik, majd tovább erősít a nyár folyamán, elkerülhetetlen arra számítani, hogy a sikeres időszak tovább folytatódik. 

Az edzőváltás negatív hatással lehetett rájuk, s nehézségeket okozhatott, de ez csak akkor fordulhatna elő, ha Sarri nem lenne intelligens. Maurizio azonban intelligens, s nagyon jól ismeri a labdarúgás világát. Már most is át tudta adni bizonyos elképzeléseit, anélkül, hogy a Juventus korábban, előbb Conte, majd Allegri alatt mutatott teljesítményének színvonala csökkent volna."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3315323758

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JeetTrader 2019.11.25. 13:23:20

Én bírtam régen az öreget, elvégre irányítása alatt nyertünk legutóljára BL-t és vele is voltunk azon felül ha jól emlékszem 2-szer döntőben (Dortumund és Real ellen), habár most szerintem túlzottan diplomatikusan nyilatkozott.

Igaza van abban h sokkal inkább az egyének hozták az eredményt, de én kb azt látom mint amit Allegri utolsó hónapjaiban, néha még rosszabbat. Amíg jönnek az eredmények addig nincs gond, de amint jön a hullámvölgy sajna kikezdik majd a csapatot és Sarrit is.

Aztán meg lehet ezzel a játékkal leszünk bajnokok és BL győztesek :DDD (nyílván nem gondolom komolyan, de még az is lehet)

del pipi 2019.11.25. 16:46:35

@JeetTrader: Szerintem a Milan ellen is voltunk vele a döntőben. Figyelj szerintem ez volt a hullámvölgy mert most beszéltem Sarrival és jelenti hogy a hétvégén hivatalosan is átálltunk a 2:1-kről a 3:1-kre. Azt mondja lehet hogy csak 90. 92. 96. percben jön a három gól ezt nem tudja garantálni , de jönnek! És még azt is mondta hogy február-márciusban jön a következő átállás 4:1-kre! :)

alexGicamo 2019.11.25. 18:06:44

@del pipi: Igen, Sarri már mindent megbeszélt Moggi papával, aki intézi nekünk a jobb eredményeket ! Szép estét mindenkinek ! Fortuna el ne hagyjon minket ! :-D

del pipi 2019.11.25. 18:49:58

@alexGicamo: Neeee! Ezt ne mond mert jön a Contelegend azt kezdődik a Calciopoli show! Pont ma beszéltem a világi Interes kollégámmal, idáig korrekten megbeszéltük a focit,Inter-Juve, de ma megfogadtam hogy most egy ideig nem beszélek vele, mert ma mindent mondott nekem, sorolom: A Juve mindenkit lefizet, akkor kikapta a legnagyobb büntetést a Serie a-ban?- kérdezte tőlem. A tizenegyes rúgó Barrow-t is lefizette a Juve, stb stb. Én csak ennyit bírtam válaszolni saját magából kifordult kedves kollégámnak: És az időjárást is lefizettük, nem vagy te egy kicsit irigy? Amúgy Fortuna remélem nekünk dolgozik legalább addig még össze nem áll a játékunk, utána intézzük magunk. Holnap 3:1 ne feledd! Forza Juve!

JuventusFanatikus 2019.11.25. 18:59:02

@del pipi: Azért Barrow nem olyan jó játékos még, hogy szándékosan lője a kapufára a labdát:D

del pipi 2019.11.25. 19:16:59

@JuventusFanatikus: De igen! A pénz mindenkit megváltoztat! :)))

alexGicamo 2019.11.26. 03:28:21

@del pipi: Csak poén volt ! Akinek nem inge ... Amúgy meg nem izgat, mit mondanak a hullarabló fanok ! Erről a témáról is mindenkinek megvan a maga véleménye, amihez joga van . Pont !
Minden másra ott a MasterCard ! ;-)
FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása