Matuidi hamarosan új szerződést írhat alá

matuidi_blaise_csikosban.jpgBlaise Matuidi a hírek szerint új szerződést kaphat, így a játékos 2021 nyaráig Torinóban maradhat.

A 32 éves középpályás kontraktusa a következő nyáron lejár, azonban a vezetőség nem kíván megválni tőle, és ezért új szerződést adhat neki.

Maurizio Sarri érkezésével sokan biztosra vették Blaise Matuidi távozását, azonban a francia középpályásnak sikerült meggyőznie a mestert a kvalitásairól, lényegében alapember lett a csapatnál, a 12 bajnoki mérkőzés szinte mindegyikén szerepelt.

A Tuttosport szerint az egyéves szerződéshosszabbítás lényegében már bizonyos, Blaise Matuidinek már csak alá kell írnia a pontozott vonal fölött.

Blaise Matuidi 25 millió euróért érkezett a középpályára a PSG együttesétől még 2017 augusztusában, azóta pedig 102 alkalommal lépett pályára a Juventus mezében, két és fél éve alatt pedig nyolc gólt és öt gólpasszt jegyzett.

Az eredmények sem maradtak el, hiszen két bajnoki címet, egy Olasz Kupát és egy Olasz Szuperkupát is nyert vele a csapat, miközben a középpályás kulcsszereplő volt a francia válogatott 2018-as vb-győzelmében.

A középpályás az AC Milan ellen bordatörést szenvedett, így a válogatott szünetet felépüléssel töltheti, nem kell a Moldova és Albánia elleni meccsel foglalkoznia.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5915309522

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rockitbaby 2019.11.17. 09:54:54

Nyilván egy annó 25 millióért érkező középpályás, aki azóta már világbajnok is, nem lenne túl jó, ha ingyen távozna, de ezt az egy évet nem teljesen értem. Ahhoz kevés, hogy komolyabb alkupozíciót jelentsen, és látva, hogy legalább a futómennyisége nem kopik az évek alatt, arra sem elegendő, hogy innen vonuljon vissza.

Mert egy építkező csapat egy most 32 éves játékosért nem fog komoly összeget felajánlani, ha egyáltalán megfordul a fejekben, hogy kellene.

del pipi 2019.11.17. 09:57:42

Ez természetesen csak azért csinálják hogyha sikerül eladni akkor egy kis suska még befigyelhet a csapat kasszájába. Én nem szeretném őt bántani mert mindig kellenek a nagy teher bírású zongora cipelők a csapatba. De ha a távlati Sarri féle szisztémát nézzük akkor ő az egyik játékos ahol megtörik és lelassul a játék, tehát nálam ő lenne az egyik távozó.

frenky441 2019.11.17. 10:17:13

Kezdjük ott le se kellett volna igazolni! Nem tud egy értelmeset belerúgni a labdába. Csetlik - botlik passzolni se tud, azonnal fellőni a Hold-ra!!

The king of alibis 2019.11.17. 11:19:28

Mi a faxnak?
Aztán majd ettől sem lehet idő előtt megszabadulni

babo0410 2019.11.17. 12:25:44

@rockitbaby: A lényeg az, hogy hosszabbítunk vele, így évente kevesebb a költsége. Mert az ffp felé úgy könyvelünk, hogy a vételárát a szerződése teljes idejére arányosan elosztva számoljuk el. Azaz, ha hosszabbít, akkor a fennmaradó összeg tovább oszlik. Azaz kevesebb a költség adott évben, amit az ffp felé el kell számolni.

rockitbaby 2019.11.17. 12:43:16

@babo0410: Lehet, hogy a könyvelési mérleghez az illetékesek matekoznak, de ettől még a pályára levetítve akkor is ott tartunk, hogy egy évvel toldozgatni semmit nem javít. Adjanak két évet, ha tényleg ennyire kulcsszerepe van Sarri taktikájában. Vagy hagyják menni, mert pénzt nagyon nem fogunk belőle látni 32 évesen.

Rocky80 2019.11.17. 13:02:04

Látszik rajta hogy szimpatikus, jó fej srác, meg világbajnok, meg hajt, de... :-(

Sosem lesz egy fiatal, gyors csapatunk.

Leram7 2019.11.17. 13:41:16

Van értelme?

Jó lenne látni a középtávon használhatatlan játékosok helyett már valami fital telhetséget, saját nevelést.

Nem tetszik az irány a játékunk és a középpályánk sem.

alexGicamo 2019.11.20. 08:44:40

@Rocky80: Az utolsó mondatod telitalálat !
Erre kéne haladnunk ! Fiatal, tehetséges, gyors játékosok kellenének, megfűszerezve a már rutinos " öreg " rókákkal . Egy jó kis homogén összetételű csapat ... És akkor most felébredtem ! :-b

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása