Costa: „A Milant nem szabad lebecsülni”

costa_douglas_golorom_moszkva.jpgA Juventus szélsője, Douglas Costa szerint az AC Milan csapatát rendkívül tisztelni kell annak ellenére, hogy idén kiemelkedően rosszul teljesít a rossonero egyesület.

„Egyértelmű, hogy az AC Milan a múltban fenomenális csapat volt, mivel mindent megnyertek, de szerintem az AC Milan továbbra is jó csapat, amelyet nagyon tisztelni kell.” - mondta a brazil a Sky Sport Italia munkatársának.

„Lucas Paquetá nagyon fontos játékos, akit jól ismerek a válogatott keretből.

Nagyszerű minőséget képvisel, ám az európai futball nagyon eltér a braziltól agresszivitás tekintetében, de szerintem idővel bizonyítani fogja az értékét csapatának.”

A brazil játékost ezt követően a Lokomotiv Moszkva ellen szerzett csodálatos góljáról kérdezték.

„A 10-es pozícióban voltam, és elég nehezen jutottam területhez. Ezért beszéltem Paulo Dybalával és Leonardo Bonuccival, és aztán úgy gondoltam, hogy kihúzódok kicsit a bal szélre.

Amikor elfutottam a  két védő mellett, láttam, hogy a kapu előtt van területem, és Gonzalo Higuaín okosan visszapasszolta a labdát egyetlen érintéssel.

Ez volt karrierem legszebb gólja. Nem szoktam levenni a mezem gólt követően, de ez a gól számomra a felszabadulás pillanatát hozta el.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5615298582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MdewC 2019.11.09. 10:15:24

Milán ellen lősz most 2 ilyen gólt, Dybi egy szabadot, Higu egy sunyi gólt és 4-1-el mindenki elégedett lesz. :)

Il Principino 2019.11.09. 10:18:50

Aztán ne tessék a következő meccsen megsérülni uram :)

Rikoo 2019.11.09. 12:48:03

@MdewC: Cristiano nem biztos.:D

Ádi93 2019.11.09. 13:14:32

@Rikoo: Ha adna bele 2-3 gólpasszt, szerintem kiegyezne vele. :)

Wizzurah 2019.11.09. 13:47:00

Bár nem a témához kapcsolódik, nagyon Boldog 45. Születésnapot Del Piero-nak.

Sztovicska 2019.11.09. 15:25:36

Csak egy felvetés. Nem működne a csapat 4-4-2ben Costával és Bernával a két szélen? Elöl meg maradna a Cr-Dybala. Ha ennyire a szél fekszik neki igy talán elkerülhető lenne a 4-3-3 ami meg senki másnak nem fekszik

Rocky80 2019.11.09. 15:28:46

Tényleg, micsoda BL csapat volt a Milan!...
Ezt az egy dolgot irigyeltem tőlük mindig is.

rockitbaby 2019.11.09. 16:17:25

@Sztovicska: Allegri is igy rendezte a csapatát tavaly, csak ő kicsit más mesgye mentén. Tamadásban 4-3-3, védekezésben volt 4-4-2.

Az a baj, hogy DC sérülékeny, Cuad már inkább jobb bekk, Berna idén a tavalyi Dybala effektusban szenved. Annyi mindent akartak már vele játszatni, hogy talán már ő maga sem tudja, hol tudna jól teljesíteni.

Nem azzal van a gond, hogy kuka a 4-3-1-2, csupán tömörülő ellenfél ellen nem középen kell erőlködni. Ekkor kellene széthúzni őket a szélsőinkkel. Csupán annyi kell, hogy legyen egy B terv olyan csapatok ellen, akik nem akarnak ellenünk játszani, vagy túlságosan tömörülnek, visszazárnak.

A vicc egyébként ebben a mostani hullámvölgyben, hogy ha CR7 a rá kijátszott, egy meccsre jutó helyzeteiből egyet, kettőt beverne, máris nem 2-1, hanem 3-1, vagy 4-1, es mindenki üdvözölné a Grande Sarriballt.

gomorra21 2019.11.09. 19:21:15

@rockitbaby: én nem vagyok benne biztos, hogy érdemes más formációval próbálkozni a tömörülő csapatok ellen. Inkább az lenne a jó, ha Rabiot és Bentancur beleszokna a Pjanic mellett a játékba, Ramsey meg Douglas pedig stabilan, sérülés nélkül tudna a támadók mögött szerepelni. Szerintem a csapat összességében profitál abból, ha egy játékunk van, azt erőltetjük, és így a tömörülő csapatok elég kihívást jelentenek ahhoz, hogy a nagyokra is fel tudjunk készülni. Mert Allegrivel nekem egy idő után pont az volt a bajom, hogy kidolgozta a taktikát, amivel a kicsik ellen a leghatásosabbak vagyok, de jött egy gyors ellenfél, és megállt a tudomány.

alexGicamo 2019.11.09. 20:14:59

@MdewC: Hol kell alávésni ? ;-)

rockitbaby 2019.11.10. 06:40:16

@gomorra21: Az ellenfél betömörül a tizenhatosán belülre. Áttörhetetlen falat képezve gyakorlatilag. Semmi értelme középen, fejjel menni a falnak. Szét kell húzni, hogy a keletkezett repedésekbe be lehessen mozogni.

Középre tömörülnek, mi meg középen erőlködünk. Meddő fölény, szétbombázott nézőtér és egy kontragól. Ennyit ér kb. Kell, hogy tudjuk széthúzni a pályát. HA kell.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása