Marrotta: "A teljesítmény fontosabb az eredménynél"

marotta_giuseppe_merda_inter.jpgVasárnap este az Internazionale a San Siróban fogadja a Juventus csapatát. Az ütközet kapcsán megszólalt Beppe Marrotta, a torinóiak egykori, a milánóiak jelenlegi sportigazgatója, aki szerint fontos, de nem sorsdöntő mérkőzés vár a csapatokra.

"Ez egy elsőrangú meccs lesz, olyan, mint a Barcelona elleni volt" - nyilatkozta Marrotta a hétvégi összecsapás kapcsán az RSI számára a Camp Nouban rendezett, katalánokkal szemben elveszített találkozót követően.

A sportvezető kifejtette: "Jelenleg mi vagyunk a tabella élén, és úgy véljük, hogy ez a mérkőzés csupán egy mérföldkő, nem pedig a döntő. Ezért hát a teljesítmény fontosabb lesz az eredménynél."

A Football Italia a nyilatkozat kapcsán megjegyezte, hogy az Inter nyáron kinevezett vezetőedzője, Antonio Conte a csapat mentalitásának erősítésén dolgozik, és ennek eredménye jól látszott az együttes Barcelona elleni találkozójának első félidejében.

Más kérdés, hogy a szünet után a katalánok fordítani tudtak, és végül 2:1-re nyertek a milánóiak ellen.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9215192084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Del Butus 2019.10.04. 11:49:05

Nyerni kell. Nincs undorítobb csapat annál a csürhénél megkockáztatom nem csak olaszban, de még europában sem. Hihetetlen, hogy bárki is szimpatizálni tud valamiért velük.

Mitya10 2019.10.04. 12:02:49

Most az 1x legyen ùgy ah mondod interjù maestro. Szèp jàtèkkal kapjatok ki a faxba ;)

Leram7 2019.10.04. 12:07:21

Kedvelem Beppét és Contét is, bár szerintem Beppe innen ment volna nyugdíjba, míg Conte sértődötten elment.

Az bebizonyosodott az idei mercato alatt, hogy Paratici semmivel sem jobb, mint Beppe.

Szerintem nagyon jól döntött az inter, hogy a Marotta, Conte párost nevezték ki és biztos lesz belaszólásuk a bajnoki címbe, de nekünk kell nyernünk.

Andras74 2019.10.04. 12:31:03

@Del Butus: a fideszt is sokan majmolják. En pl azt sem értem. Meg még sok mást sem . Van ilyen, sajnos.

juve28adam 2019.10.04. 12:38:42

@Leram7: Azért ez volt Paratici első "önálló" szezonja, adjunk még neki is időt!
Annyiban talán történt pozitív változás, hogy Beppe nem ment volna bele a de Ligtért folytatott versenybe, Ő ilyenkor már "b c és zs" megoldásokat kutatta volna.

Contelegend 2019.10.04. 12:49:38

@Del Butus: Egyébként egy értelmes beszélgetés elindításában bízva. Mire alapozod az állításod? Valamint miért hihetetlen az Inter-nek szurkolni ? Tegyük félre teljesen mértékben a 2006-os eseményeket, mert arra mindenkinek van egy nézőpontja és azt fogadja el igazságnak. Azon kívül milyen tudással rendelkezel Google nélkül ami azt mondatja veled, hogy az Inter egy Európa szerte undorító csapat.
No offense, tényleg érdekel a véleményed.

rockitbaby 2019.10.04. 13:39:08

@Contelegend: Ha nekem is megengeded, hogy írjak ebben a témában, akkor epmondom nekem mi nem tetszett annó. Mindenki valamit meglátott abban a csapatban, aminek szurkol. De a Moratti erában az Inter nem volt se nem olasz, se sikeres. Mindig találtak valami külső tényezőt, ez csúcsosodott ki a Calciopoliban. A masik pedig koncepciótlan, agyatlan penzköltés, eredmények meg sehol. Nyílván a triplázás mas teszta, de 2006-ig nem sok minden volt , amiert bele lehetett szeretni az Interbe. Voltak nagyobb nevek, de azok is léptek; volt pénz, de koncepció semmi; minden szezon elején nagy fogadkozas es nagy mellény, de eredmény alig.

A mai Interbe viszont egy epp döntés előtt álló gyermek beleszerethet. Van pénz, van koncepció, vannak szerethető karakterek és több olasz, mint nálunk.

Juvegaspy 2019.10.04. 13:46:17

@juve28adam: @Leram7:Továbbá De Ligten kivul CR sem lenne itt ha Marotta marad.

Juvegaspy 2019.10.04. 13:57:34

@Contelegend: mar bocsi de sztem egy Juve fantol nem kerheted hogy a 2006os esemenyeket hagyja figyelmen kivul. 95 ota szeretem a Juvet, 2006ig sem volt szimpi az Inter.. Rivalis volt de nem izgatott de az iment irt evszam ota megutaltam oket nem kicsit.
Erdekes ez, a Liverpoolt sem utalom mivel a jelenlegi csapat vezetoseg szurkoloknak koze sincs mar A heysel tragediahoz, persze nem szurkolnek nekik, de az inter az mas.
Egyebkent Te hany inter bajnoki cimet szamolsz? A 2005 s 2006os cim kit illetne meg?
De őszintén?!

Contelegend 2019.10.04. 14:20:42

@rockitbaby: Mindenki véleménye érdekel, aki értelmesen tud hozzászólni :)
Nos, nem voltak olaszok, nálunk ez hagyomány. Épp most megyünk szembe a hagyományainkal, a sok olasszal a keretben. Viszont Marotta , Conte ebben látja a sikeresség kulcsát.
Az Inter-t a fasiszta rezsim idején a Milan-ból kirúgott NEM olasz játékosok alapították. Ennél erősebb érv nem kell ahhoz, hogy cáfoljam, miért nem gond, az olasz játékosok hiánya ennél a klubnál. Itt argentín vonal volt nagyon erősen. Van akinek az ízléséhez ez jobban passzol.
A sikertelenséget nem hoznám fel unszimpatikus dolognak, sok csapatot szerettek úgy, hogy "sikertelen". Azért összességében így is elég kupát halmozott fel maga a csapat a fennállása során.
És az Inter-nél én nem tartom a fogadkozást, nagy mellény-t év elején akkora bűnnek, ha nem tartom a folytonos felsőbbrendűség szinte már görcsös hirdetését más csapat tekintetében :).
Szóval ez inkább ízlés kérdése :) Nálam az is dominált a döntésnél gyerek fejjel, hogy minden srác a Juventus-nak szurkolt, ha olasz klubról volt szó , elvétve pár Milan drukker.
Egyébként kösz a véleményed.

Contelegend 2019.10.04. 14:29:05

@Juvegaspy: Én egy kicsivel később szerettem meg az Inter-t mint Te a Juve-t. Mégegyszer mondom, főleg ezen a blogon nem akarok belemenni a Calciopoli-ba , mert senkit nem akarok megsérteni főleg hogy , itt értelmesen tudok beszélni az emberek nagyrészével. Legyen elég annyi, hogy az én olvasataimban mindenki bűnös volt. Naná, elvégre a dörzsölt olaszokról van szó. A bűnösség mértéke volt a kérdés csak. Na de tényleg erről ennyit.
Őszintén mondom, én a 2 elvett bajnoki címet hagytam volna annyiban. Nem érdemli senki, ne kapja meg senki alapon.
Na de akkor megnyugtat, hogy valójában egy alap unszimpátiáról beszélünk ami kell is, hiszen ez ízlés dolga, nem pedig egy zsigeri ellenszenv szüli a dolgokat.

rockitbaby 2019.10.04. 14:33:50

@Contelegend: Persze a történelem roppant fontos, depláne az elvek es alapok. De ezeket, ha csak beesel egy meccset megnézni, vagy még a régi időkben, mikor még internet se nagyon volt pedig főleg nem tudtad. Egy egyszerű "csapatkereső" nem tudja az alapítás történetét. Az csak annyit lát, hogy olasz csapat, de olasz játekos nélkül. Ami elsőre furcsán hat. Utána persze mikor már utánaolvas, logikus lesz. De addig ezt egy mezei fotellakó nem tudja.

Contelegend 2019.10.04. 14:58:09

@rockitbaby: Így igaz, bár engem családon belül világosítottak fel a dolgokról még az internet előtt, de senki nem mondta , hogy kinek szurkoljak, azt választok akit akarok. Aztán ahogy igényem lett a foci nézésre, stb , kialakult magától.
Lényegében arra voltam kíváncsi, hogy Del Butus életét milyen Inter vonatkozású ember tette tönkre, hogy ilyen ellenszenvet táplál :D
Természetesen az alap szurkolói utálat egy megengedett , sőt elvárt dolog. De annak is megvannak a szintjei, és kilehet hallani amikor egyesek csak eldobálnak trágárságokat a levegőbe anélkül, hogy alátámasztanák az érveiket. Persze ehhez is mindenkinek szíve joga , csak ennek miértje néha foglalkoztat.
Nagy tisztelet a kivételeknek!

MdewC 2019.10.04. 15:14:44

Sztem a szezon legkeményebb meccse lesz, egy döntő.

Messze még a vége, de ez a 3 pont 9 pontot érhet.

Juve!

del pipi 2019.10.04. 15:15:47

@Contelegend: Pontosan ezért is hagy Del Okost a pinyóbya, ő tényleg nagyon lent van az anyám kenyerit! Ha egyszer látom hogy valami pozitív kommentet ír én Krisnás leszek bazzeg!

del pipi 2019.10.04. 15:19:21

@MdewC: Ez most fontos győzelem lenne, mert idén a Napoli lesz a tavalyi Inter, ők szórják szét a pontjaikat Frutti helyett. Talán az X sem lenne olyan tragikus, de veszíteni tilos!

MdewC 2019.10.04. 15:28:06

@del pipi: az X-et is nehezen emésztem, de igen.

del pipi 2019.10.04. 15:31:29

@MdewC: Hívd fel Roncit döntse el! Most valamiért úgy érzem hogy az ő meccse lesz!

rockitbaby 2019.10.04. 15:54:27

@Contelegend: Az, hogy ki hogyan viszonyul a masik csapathoz es szurkolóihoz, az valóban saját emberi tulajdonság. De a környezet sokban erősít rajta. Mind pozitív, de akár negatív irányba.

Nyílván mindenkinek megvan a maga indoka, miert azt a csapatot választotta, amit. Ebben is nagyban tud befolyasoló lenni környezet, család. De hogy ki miert valasztott adott csapatot úgy gondolom magánügy. Nem tartozik senkire, de ha megosztja, azt ha nem is ertjük tiszteletben kell tartani.

2006 előtt pl könnyű volt a Juventusnak szurkolni, de a Calciopoli után mutatkozott meg ki az szurkoló. Ekkor könnyebb volt az Internek szurkolni, mert akkor az ő sikerkorszakuk jött. A lényeg, hogy minden korszakos. 2006 előtt nektek volt szerényebb, utána nekünk. Ekkor nehezebb bármelyik csapatnak drukkolni. Ez termeszetes.

Del Butus 2019.10.04. 16:04:02

@rockitbaby: pipi féle kategóriát kihagytad. ők ronaldoval jöttek, majd a távoztával tovább is állnak. Akár kina vagy amerika. Stefanokat, Xiao Pi-re cserélnek. Bár legalább érezhetik kicsit, hogy tartoznak valahová, egy kis közösséghez. De egy inter szurkoló? Még hazai rajongói bázisa sincs, se oldala, kénytelen az a pár ember más csapatoknál boldogságot, vitapartnereket önigazolást keresni.

rockitbaby 2019.10.04. 16:19:43

@Del Butus: Minden egyes mondatod téves. Az itteni Juvesok már jóval a Calciopoli előtt is feket fehér szívűek voltak. En magam "csupán" 16 eve tartok ki a csapat mellett, de itt vannak ennél regebb óta szurkolók is.

Az Internek van magyar rajongói bazisa, van weboldaluk is - jómagam is szoktam olvasni, jobb tudni mindent az ellenfélről. És nem trollkodni jár ide a kollega sem. Beszelgetni. Aki felre tudja tenni a melyseges utalatát, igen jól el tud vele beszélgetni. Én se szeretem az Intert, de ettől még tudok ertelmesen beszélgetni. Akár semleges, akár egymast erintő témákról is.

Grinta 2019.10.04. 16:32:45

Azt kell mondjam nagyon jól állnak a dolgokhoz.Kezdett már eddig is jól a zinter a bajnokságban.Sőt jobban is,már ami a pontszámokat tekinti.Viszont valós teljesítmény mögötte eddig nem volt.Most már van,mert amit Barcelonában leraktak az első félidőben-az világszínvonal volt.Mind tervszerűségben,mind mentalitásban.Ezen az egy meccsen semmi sem dől majd el-zinter-Juventus-teljesen háromesélyes derby lesz,amin 1%al esélyesebb a mindenkori hazai csapat.Amikor Marotta átvette a zintert,a meglévő,és már akkor látszó magot megtartván,három átigazolási szezont(az cirka 1,5 év csupán) vizionáltam,mire a bajnokság valóban! fej fej mellett dől el.Nyári mercato kiválóan sikerült számukra,télen leeshet egy jó játékos még plusban,nyáron pedig csak pofásítani kell majd célirányosan.
Nagyon nehéz meccs lesz a vasárnapi.Elképesztő jó mentalitású az a csapat,és sajnos azt kell mondjam Rikoo ez irányú meglátása(irigylése!) teljesen ül.Minőségre van egy jó kapusuk,három príma belső játékosuk a védelemben,mozgékonyak elől megtámogatják Lukakut(ha játszik,nem tudom) ha nem akkor Martínezzel sem járunk sokkal jobban,láthattuk hogy robban be területbe.Olyanok mint az Ocean's Eleven.Vannak verőembereik,vannak pengéik,van egy mackós,biztonságiakkal megtámogatva.Qrva nehéz lesz!!Ők kivannak ránk hegyezve,efelől senkinek se legyen kétsége.Fordítva azért nem ez a helyzet,ami valahol jó dolog,de a futball,emóció is jó részben.Minden olyan fegyver birtokában vannak,amivel megnehezíthetik a dolgunkat,ezért egy döncivel kiegyeznék.Bőven.Érdekes,mert a Juventus jelenleg jobban épülőfélben van,mint az a csapat ahol több alkatrészt cseréltek.Vagy ugyanolyan szinten.

MdewC 2019.10.04. 16:36:15

@del pipi: mindennél jobban kell a teljesítménye!

Contelegend 2019.10.04. 17:49:28

@Grinta: Amiket leírtál, azok az én gondolataim is nagy részben az idei Inter-ről. Enyhe nagyképűséggel a rengeteg meccs előtt töltött időt számítva azt is megkockáztatom, hogy ezek a gondolatok fedik is a valóságot. Idén valami nagyon pozitív irányba változott, és részünkről bízom benne, hogy ez így marad. Pikáns, hogy mindkét csapat akarja Tonali-t , pikáns, hogy évek óta nem volt ennyire kiegyenlített Inter - Juve meccs, Conte, stb stb.
Ettől függetlenül, szerintem a Juve most nagyon a maximumot akarja majd nyújtani, ami a csövön kifér, mert eddig a valódi erejét nem láttam a csapatnak. Időbe telik mire integrálja Sarri a filozófiáját de néhány meccsen , jó pár percben érződött az , hogy elég komoly produkcióra képes a csapat. Ami még esélyt jelent az, hogy eddig Sarri a korosabb középpályát preferálta, sejtésem szerint azért, mert Rabiot és Ramsey nem volt 100%-os formában. Ramsey kezd magához térni, ő komoly veszélyt jelenthet ha a posztján játszhat. A nagy meccsek szinte mindig Ronaldo meccsei, bár nem látom tőle az utóbbi időben azt az átütő erőt, és kövezzetek meg, de sokszor még engem is idegesít mennyire kényszeresen keresik sokan, hogy aztán ő magához képest egyre többször csak visszafelé játsza , hogy újra megkaphassa befutóra. Persze ez nekünk jó. Félelem ettől függetlenül maximálisan megvan bennem, ahogy az ellenfél tisztelete is, mert ha valamikor , hát most tényleg nagyon nyerni akar majd a Juve. A vereség ellenére a Barca meccs tényleg maximális bizakodásra ad okot.
Vasárnap meglátjuk. Győzzön az aki jobban megérdemli !

Mitya10 2019.10.04. 18:05:28

@Contelegend: Sztem az is fontos tènyező lehet h a BL ben sztem az Inter sokkal többet adott ki magàbòl mint mi ergo a 2.-ik fèlidőben benne van a pakliban h az Inter kipukkad ès nekünk ott lesz lehetősègünk megverni őket. Adrenalin ide vagy oda ők is emberek ès kètlem h conte sokat vàltoztatna a kezdőn.

babo0410 2019.10.04. 18:08:31

@Juvegaspy: Mondjuk CR7 pályán nyújtott teljesítménye olyan, hogy nem biztos az, hogy baj lenne, ha nem lenne itt. Mondjuk a népszerűsége meg jót tett a csapat anyagi helyzetének.

dobor norbert 2019.10.04. 18:13:25

@Grinta: Kollága Úr!
Újra azt kell,h mondjam:maximálisan egyet tudok érteni Veled.
De még mindig azt érzem,h korai csúcsteljesítmény várni a Csapattól. Majd tavasszal. Az x-et látom valósnak.

Andras74 2019.10.04. 18:34:03

@rockitbaby: konkrétan 1973. március 21. óta vok Juventus szurkoló.....
Újpesti Dózsa vs Juventus....

rockitbaby 2019.10.04. 18:55:30

@Andras74: Hát akkor te tökeletesen jó pelda vagy butus ellen. Köszőnöm!

Juvegaspy 2019.10.04. 19:10:30

@babo0410: 50 meccs 31gol 11 assist.
Te mint a statok nagy kedveloje legalabb ezt ertekelhetned. Sose voltam CR fan de ha valaki azt mondja hogy Ronaldo nem kell a csapataba az nem kicsi a gond

ZecH 2019.10.04. 19:32:27

@Andras74: Emelem kalapom! Igaz en akkor meg nem is eltem :D

ZecH 2019.10.04. 19:42:16

@dobor norbert: Jol latod. Szerdan bevettem a nyugibogyot es megneztem a meccset. Galazott az inter a Nou Campban ami dobbenetes volt az elso felidoben. Kellemetlen szamukra hogy ez elment a vegere de alapvetoen valosan bizhatnak iden valami jobb szereplesben mint az elozo evekben. Conte ebben jo. Fanatizalja a jatekosait es ezek most pont ugy is neznek ki mint akik vert ittak.
Gyakorlatilag 2 eshetoseg van. Vagy a szebbik (folyamat javulo) arcunkat hozzuk es benne van egy siker vagy egy X, vagy a rosszabbik (meg osszeszokatlan) format amivel szerintem nem szerzunk pontot sem. Ugyanakkor oket is agyonnyomhatja a teher, meg tul is poroghetnek, ebben a mecsben 80%al benne van a piros lap, szoval barmi lehet. Emberhatranyban barmely garda elverezhet a masik ellen. En jelen pillanatban az Xet most alairnam. Nem azert mert azt gondolom ok a jobbak hanem azert mert abban nagyobb a kockazat hogy ha minket legyoznek elhiszik magukrol hogy jobbak mint mi es ezt nem engedhetjuk meg nekik. Idegenben epp ezert jo az X is jelen pillanatban!
.... de persze nyerjunk!!!! (ha egy mod van ra)

del pipi 2019.10.04. 19:43:38

@rockitbaby: Gondolom az agyatlan Troll rám hajazott, de egy rövidke infót azért adnék, és már írtam is hogy a Brüsszeli BEK döntőt a faterral néztem egy összetákolt fekete-fehér TV-n. Viszont utána valahogy ki sírtam a Fatertól egy JUVE gombfoci csapatot a Fradim mellé. De talán arról is írtam 90-ben engem egy csapat elvitt egy olasz tornára és ott a meglévő kis lírámból egy Upim Juve mezt akartam venni egy rövid gatyával hozzá de az eladóval konkrétan összevesztem mert nem adta el nekem mert mindenáron egy Giocheria-s Fior mezt akart rám sózni a besnye! Aztán kiegyeztünk egy olasz válogatott diadora szettben, és miután a legjobb három játékosban voltam, ősszel elvittek egy Udinese-Juventus meccsre, így láthattam élőben R.Baggio-t és Toto Schilacci-t játszani. Utána rákaptunk arra hogy olaszba járjunk ruhákat vásárolni és meccseket nézni. @Del Butus: Tehát nem Ronaldoval jöttem, sőt ha olvasnád a kommentjeimet és értelmeznéd akkor tudhatnád hogy nagy kritikusa vagyok, nem utálom de nem ő a kedvencem. És az ilyen butus félék valószínű a homokozóban nyomkodták a pattanásukat amikor én útra keltem a BARÁTAIMMAL Olaszország felé hogy lássam a kedvenc csapatomat mert egy kissé fanatikus is vagyok...sajnos!

alexGicamo 2019.10.04. 19:49:15

@Grinta: Tetszik a gondolatmeneted, főleg az Ocean 's Eleven -ös rész !

del pipi 2019.10.04. 19:51:45

@rockitbaby: Ja és még valami, nem azért írtam hogy én vagyok a legnagyobb Juve szurkoló hanem csak egy a sok közül. Viszont milyen Juventino lehet az aki ikonokat savaz le mert ő nagyon nagyban van(Buffon Del Piero pl.) hát basszus a @Contelegend:jobban tiszteli az ikonjainkat mint ez a Troll.

del pipi 2019.10.04. 19:55:04

@Grinta: Amit írsz az tök igaz, teljesen reálisan látod. Én nagyon bízok ki nüanszokban és most még a nézhető focit is elengedném a 3 pontért.

rockitbaby 2019.10.04. 19:58:23

@del pipi: Hát nem. Az agyatlan troll arra szolt, hogy az Interes kollega nem ilyen. És nem is rolad volt alapvetően szó.

del pipi 2019.10.04. 20:20:29

@rockitbaby: Tudom! Értelmeztem! Hanem ő írta hogy az ilyen Pipi félék csak Ronaldo miatt szurkolók, ha megy akkor valszeg én is. Így meg van? Az én állításom az: Del Butus Dr Mimi szerintem egy egyszerű hétköznapi Interes Troll aki ide jár játszani a p.....át! Nem Inter szurkoló hanem Troll! nagyon fontos nem összekeverendő a kettő! :) hehe

dobor norbert 2019.10.04. 20:31:57

@del pipi: Pipibácsi! Én Paolo Rossi miatt lettem Juvés,még időszámításunk előtt.
Azt akartam csak írni,h azokkal foglalkozz akikkel érdemben szót lehet érteni,többire ne pazarold energiáidat. Kell az erő a csavarokra!;)

del pipi 2019.10.04. 20:38:16

@dobor norbert: Igen tudom hogy idősebb vagy Norbibá! Csavarokra pedig visszatérve, azt tudom mondani mint a Blöff-ben Oneil bácsi: Dzsuker vagyok!

Andras74 2019.10.04. 21:23:49

@ZecH: akkoriban az abban az időben még Dózsa pálya mellett laktam. Ott nőttem fel.
A meccsek második félidejére ingyen beengedtek, az álló részre. Nagyanyám szinte az összesre kivitt, és az óra alatt szotyiztunk.
Amikor jött a Juve, annyi olasz szurkoló kisérte, h nem fértek be a stadionba. Ekkor fertőződtem meg. Onnantól minden Népszabadságot én vettem ki a postaládából, és kerestem a sport rovatban, h van-e bármi hír?

dobor norbert 2019.10.04. 21:39:26

@del pipi: Pipikém! Az évszámok most mellékesek.
Csak érezteni akatam,h Veled vagyok!!!!

dobor norbert 2019.10.04. 21:43:42

@Andras74: András Bácsi!
Mindem tiszteletem!
Azt tudod ugye,h73-74-ben volt egy demográfiai robbanás?
Kevesen maradtunk,tartsunk össze!

sleepy8 2019.10.04. 23:09:32

Ne legyen igazam, de szerintem a Juventus sikereinek is Ő volt a kulcsa, és az interének is Ő lesz...

rockitbaby 2019.10.04. 23:20:37

@del pipi: Én a trollos reszt Contrlegendre ertettem. Abszolút nem rád. Rajta keresztül cafoltam minfent is ;) Ne vedd nagadra, szerinten csak félreerrelemeztük egymást.

del pipi 2019.10.05. 07:13:34

@rockitbaby: De szerintem te még most is félre értelmezed, én szerintem a Contelegend kajak jó fej kommentelő nemhogy Troll! És tudom hogy nem rám értetted (valamit rosszul értelmeztem? Ja nem, visszaolvastam.) Szóval most már érted mire hajaztam?

Andras74 2019.10.05. 07:16:42

@dobor norbert: ha lehet kérni, a bácsizást azért mellőzzük! Csak 67-es vok!

del pipi 2019.10.05. 07:24:17

@dobor norbert: Ratkó gyerekek? Én magam is az vagyok 73-as gyártmány! Azért mondom mert én is veled vagyok!@Andras74: Kinek a Dózsa , kinek a Fradi, nekem az apám Fradi szurkoló volt(mai napig, most biztos ki van az öreg)de a sors furcsa fintora hogy a kilenc ker-ből kiutaltak egy lakást Káposztásmegyeren és így egy kis csapattól kerültem a Dózsához, de minek! Azóta azt a csapatot egy polcra raktam az Interrel. De ami biztos hogy a Fraditól független a Törőcsik nagy kedvencem volt az Ebedlivel együtt. Forza Juve!

dobor norbert 2019.10.05. 07:45:22

@Andras74: Jó reggelt! Bocsánat!
A nevedből gondoltan,h 74-es. De jogos,mert engem már rég bácsiznak. A 73-asokhoz tartozom.
Azézért nincs harag?

dobor norbert 2019.10.05. 07:48:08

@del pipi: Pipike!
Jó reggelt! Nekem az újpest volt,de évek óta mellőzöm az nb1-et.

del pipi 2019.10.05. 07:55:53

@dobor norbert: Morgen! Értelek, én még nagyon sokáig kijártam a Fradi meccsekre , de aztán a színvonal miatt én magam is leakadtam a magyar fociról, de ha egy jót akarok a kanapén aludni akkor bekapcsolok valami jó magyar meccset. :)

rockitbaby 2019.10.05. 08:29:30

@del pipi: En is úgy ertettem, hogy Contelegend mem troll. Direkt példaként hozva fel. A többieket meg azert, mert megint feljött a CR7 es divatdrukkerség. Sokunk jóval CR7 feltűnése eltti időktől rajongunk az öreg hölgyért.

György Érsek 2019.10.05. 10:55:34

Várom a meccset! Remélem jó csapat fog alakulni a Juvénél. Még nem megy minden tökéletesen, de kezd összerázódni a csapat.

del pipi 2019.10.05. 10:58:52

@rockitbaby: Mint mondtam nekem végig meg volt, csak valami kis homokszem tévedt a gépezetbe. Én Trollként Del okost nevezem. Mondjuk nem is nagyon ellenkezik, mert ő is tudja hogy az, basszus még egyszer kérdezem milyen Juve drukker aki Random PSG sztárnak hívja Buffont? Meg még néhány szép dolgot is mondott rá, de Del Piero se maradt ki a szórásból, ostoba nyomorult, méghogy ha Ronaldo megy Kínába akkor én majd ilyen cípős cirkékkel fogok barátkozni Stefanok helyett csak hogy tartozhassak valahová? Még nem bírt egy frappánsat írni rám, csak erőlködik.

del pipi 2019.10.05. 11:00:41

@György Érsek: Én is remélem, és akkor majd a gyónást se feledd el! :)

spaolo1981 2019.10.05. 18:25:59

Én fordítva gondolkozom, mint a Kobra. Szar játékkal nyerünk 2-0-ra. Minden tiszteletem Contenak, mert el kell ismerni, hogy egy igen karakteres gárdát rakott össze, de úgy vélem a kék-feketék kerete továbbra sem bajnokesélyes. Mutassuk meg már most, hogy kevesek ők. Sportszerű mérkőzésben reménykedem.

Spider81 2019.10.06. 07:01:00

@spaolo1981: Az eredmenyt alairom,de az hogy sportszeru meccs lesz azt ketlem...villannak majd a sragak es a piros vagy pirosak is!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása