Cuadrado: „Figyelnünk kell mindenre és mindenkire”

cuadrado_juan_labdaatvetel.jpgA Juventusra a SPAL elleni hétvégi győzelem után két nehezebb csata vár, hiszen kedden a Bayer Leverkusen lesz az ellenfél, hétvégén pedig az eddig az összes pontot begyűjtő Inter ellen lépnek pályára az Öreg Hölgy futballistái.

A keddi meccsre Juan Cuadrado már készül, és úgy látja, hogy a csapat egyre jobban tudja teljesíteni Maurizio Sarri kéréseit.

„Többször megnéztem az Atlético ellen szerzett gólom. Azzal a tudattal haladunk napról napra, hogy fejlődünk, és hogy egyre többet tudunk megvalósítani a mester elképzeléseiből.

Az összes kupameccs kemény, ezt nem hagyhatjuk figyelmen kívül, amikor pályára lépünk azzal a céllal, hogy eredményeket érjünk el. Mindig figyelnünk kell mindenre és mindenkire. Hogy kik az esélyesek arra, hogy végig harcban legyenek a kupáért? A szokásos nagy nevek, de minden egyes meccset le kell játszani.”

A kolumbiai futballistát a mester jelenleg a védelem szélén használja, mivel elég megvékonyodott a keret szélső hátvédek tekintetében.

„Én mindig a szélen játszottam, én mindig a mester rendelkezésére állok, kész vagyok a képességeim 100%-át nyújtani a csapat számára, különösen ebben a pillanatban, amikor van néhány sérült játékosa a csapatnak. Beszéltem már Andrea Barzaglival, és biztos vagyok benne, hogy a tapasztalata nagy segítségünkre lesz.”

A bajnokságban vasárnap komoly megmérettetés vár a címvédőre, hiszen a villámrajtot vevő Inter ellen lép pályára az Öreg Hölgy a San Siro/Giuseppe Meazza gyepén.

„Az Inter nagyszerű csapat, azért küzdenek, hogy a legmagasabb szinten legyenek, mi pedig a legjobbunkat fogjuk nyújtani. Vasárnap nagyszerű csata vár ránk, és remélhetőleg 100%-ot tudunk nyújtani.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8115182796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rocky80 2019.09.30. 11:26:56

El nem adnám semmi pénzért. Nagyon nagy kedvencem!

Istenem, ha egy kicsit pontosabban tudna célozni!...

alexGicamo 2019.09.30. 11:42:04

@Rocky80: Én is nagyon bírom ! Bár azért furcsa a védelem tengelyében látni ! :-)

dobor norbert 2019.09.30. 12:08:41

Mindig is szerettem. Nagyon jó látni,h újra a Csapat szerves része lett!
Ja és pár fontos dolog Róla: nincs hiszti,mindig akar,alázatos és 8 tüdeje van.
Ilyenből kellene még öt,legalább!

dobor norbert 2019.09.30. 12:10:15

@dobor norbert: Mondjuk a képen úgy néz ki,mint aki terhes.

del pipi 2019.09.30. 16:05:50

@Rocky80: Hogy gondolod Rockykém a pontos célzást? Hogy mondjuk nem rúgja ki a stadionból vagy csak a reflektorokat tárazza szét! Az ATM ellen azért elég pntos volt, én is bírom azt a microfonbuisness búráját!

Rocky80 2019.09.30. 16:25:06

@del pipi: ha csak azt az egy gólt rúgta volna amit az Inter ellen, akkor sem engedném el!

De amit a Bayernnek rúgott a kontra végén, az a kedvencem!

De szinte mindegyik gólját szeretem. Nekem olyan mint Ronaldinho: látom rajta hogy örömmel játszik.

@alexGicamo: a tengely az nem valaminek a közepe? :D

Egyébként nekem mindegy csak a pályán lássam!

alexGicamo 2019.09.30. 20:24:46

@Rocky80: Az lehet ... Én úgy gondoltam, hogy a védelem vonalában . De nekem mindegy is hol játszik , mert ő számomra olyan pozitív jelenség, hogy szívesen látom bárhol a pályán ! Bár szinte semmit nem tudok róla, arról, milyen ember, de ha ránézek, bennem csak jó érzéseket kelt . Szerintem, jó ember lehet . De a lelki klinikát itt most be is zárom, mielőtt még túltolnám . Bár lehet, hogy ezen már túl vagyok ... :-b

Rocky80 2019.09.30. 23:32:41

@alexGicamo: tényleg sugárzik belőle egyfajta öröm. Engem is mindig felvidít.
Szeretem az ilyen embereket. Akik pozitívak.

del pipi 2019.10.01. 05:25:47

@Rocky80: @alexGicamo: Főleg amikor táncikál, az anyám kenyerit! :)

Spider81 2019.10.01. 05:59:49

Csak az nehany agyatlan loves 40m-rol tunne el...Pumukli igazi csupasziv jatekos es ami meg inkabb emel az erteken az az hogynuniverzalis...csak a tavoli loveseket hagyja meg masnak :D

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása