Higuaín: „Egyértelmű elképzelésekkel tértem vissza Torinóba”

higuain_gonzalo_orul_hatterben_cr-rel.jpgGonzalo Higuaín a legutóbb adott nyilatkozatában egyértelmű célokról beszélt a torinói visszatérése kapcsán, illetve elmondta, miért döntött a 21-es mez viselése mellett.

„Amint visszatértem Torinóba, egyértelmű ötleteim voltak. A Juventusnál akartam maradni.” - mondta a csatár a Sky Sport Italia munkatársának.

„Őszintén kijelenthetem, hogy senki nem mondott semmit nekem a visszatérésemkor. Azért jöttem vissza, hogy a munkámat végezzem, és hogy bizonyítsam, mennyit érek.

Nagyszerű csapatot találtam itt, amely nagy szurkolói bázissal büszkélkedhet. Ez nagyszerű klub, és én boldog vagyok, hogy itt lehetek.”

A 31 éves csatár a múltban a 9-es számmal futballozott, azonban visszatérésekor a 21-es mez lett az övé.

„Ez az én döntésem volt, bár elérhető volt a 9-es szám is. A váltás mellett döntöttem, és a 21-est választottam, mivel ezen a napon született a lányom. Így kicsit velem lehet minden egyes meccsen. A döntést a szívemmel hoztam, és eddig szerencsét hozott. Ez az igazság azzal kapcsolatban, hogy miért választottam a 21-es számot.”

A múltban játszott már együtt Gonzalo Higuaín és Cristiano Ronaldo, azonban az még 2009 és 2013 között történt.

„Több évig játszottunk együtt Cristianóval, de amikor végül elváltunk, akkor fiatalabb volt. Most egy teljesebb futballistával találkoztam, aki fejlődött ambíciók tekintetében, mindent meg akar nyerni, miközben új rekordokat akar beállítani. Őszintén mondhatom, hogy örülök annak, hogy ismét a csapattársam.

A múlton nem gondolkodok, csak a jelen és a jövő foglalkoztat. Fontos szezon lesz ez számunkra, az elmúlt év kemény volt nekem, de így is kétszámjegyű volt a góljaim száma, és sikerült EL-t nyerni.

Most pedig csak a szezonunkra koncentrálok: jó emlékeim vannak a Fiorentina ellen, a bianconero mezben ellenük volt az első meccsem. A Franchiban soha nem egyszerű, de erősnek kell lennünk, tudjuk, hogy erősek vagyunk, és meg kell szereznünk a győzelmet.

Hogy kik a fő riválisaink a bajnokságban? Saját magunk. Hinnünk kell magunkban, miközben napról napra jobbnak kell lennünk. Aztán örülnünk kell annak a nagyszerű lehetőségnek, hogy kiváló csapatunkkal visszatérhetünk egy olyan csodálatos sorozatba, mint a Bajnokok Ligája.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8515068988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2019.09.13. 09:46:25

Jól beszél! Megmondom őszintén, nemhogy azt nem tudtam, hogy nincs lánya, azt sem tudtam, hogy párkapcsolatban él. Ő is sikeresen titokban tartja a magánéletét.

MdewC 2019.09.13. 10:45:54

Végre vki kinondta!

Hajrá Higu! Nyomjad ha már így döntöttél. Talán a legmotiváltabb a maradók közül.

rockitbaby 2019.09.13. 10:51:03

@JuventusFanatikus: Nem is baj, hogy nem a rivaldafényben élnek.

Sok sikert neki, kívánom, hogy most már tényleg győzzön meg minket, miért is van itt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3376) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9900) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4145) mercato (4134) nyilatkozat (7426) Olasz Kupa (321) összefoglaló (408) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása