A Roma állítólag mégis folytatja a tárgyalásokat Daniele Rugani ügyében, azonban közben a Torino középhátvédje, Nicolas N’Koulou iránt is puhatolóznak.
A bianconero klub által meghatározott 30 millió eurós ár kissé túlzónak hat a fővárosban, és ezen a héten a farkasok vezetősége elutasította Alessio Riccardi és Zan Celar ügyletbe foglalását.
Mivel a kért és az elfogadható ár között 10 millió eurós rés tátong, nem egyszerű a helyzet, ám a tárgyalások folytathatók ennek ellenére.
Mindazonáltal az Il Tempo és a TeleRadioStereo szerint a Roma közben Nicolas N’Koulou esetleges szerződtetését is mérlegeli.
Mivel a Torino az Európa Ligában 3-2-re kikapott otthon a Wolverhampton Wanderers ellen, ez hatással lehet az átigazolási stratégiájukra, és nincs kizárva, hogy elengednek egyes játékosokat, hiszen EL nélkül már nincs szükség nagyon mély keretre.
A Lyontól érkezett kameruni védő kapcsán már pletykáltak egy beérkezett ajánlatról, amely nyomán Diego Perotti és némi tőke érkezhetett volna a bikákhoz, azonban ezt az ajánlatot a vezetőség elutasította.
A 29 éves védőjátékos magas és erős kialakítású, így jó opció lehet a védősor megszilárdítására, és 2017-es érkezése óta jó teljesítményt nyújt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.