Marchisio: „Olasz klub nem jöhet szóba”

marchisio_claudio_taps.jpgA Zenit Szentpétervárral nemrég szerződést bontó Claudio Marchisio a minap a Sky munkatársának nyilatkozva elmondta, hogy több megkeresés érkezett irányába, azonban Olaszországba nem kíván visszatérni, a kínai Csiangszu Szuning ajánlatát pedig kénytelen volt elutasítani a kínai klub Interrel való összefonódása miatt.

A Csiangszu és az Inter közös tulajdonossal rendelkezik, így a Szuning Holding Company némi rugalmasságot élvezhet játékosok igazolása ügyében, ezért is felmerült Gareth Bale esetleges kínai szerződése esetén, hogy a walesi futballista az Internél is folytathatja akár, azonban végül az ügylet meghiúsult állítólag a Real Madrid vétója miatt.

A Juventus ikonja, Claudio Marchisio azonban elmondta, hogy az ő esetében sem sikerült megegyezésre jutni a kínai klubbal.

„Visszautasítottam a Csiangszu Szuning ajánlatát.” - erősítette a nemrégiben a Brescia együttesével is hírbe hozott középpályás a Sky munkatársának.

„Hogy erre hatással volt-e az, hogy az Interhez kötődő klubról van szó? Persze, ez is tényező volt. Az adott mezzel való összekapcsolódás nem teszi lehetővé, hogy nyugodt lelkiismerettel igent mondjak egy ilyen lehetőségre.

Japán vagy valamelyik arab ország? Ki kell értékelnünk, hogy mit tartogat számunkra a jövő. Azt viszont elmondhatom, hogy a Juventus mezén kívül más mezt nem tudnék viselni Olaszországban, ezért csak külföldi ajánlatokat fontolok meg.

Nagyra értékelem az érdeklődést. Számos üzenet érkezett, azonban szeretném a logikus utat választani. Hogy visszatérhetek-e a Juventushoz? Nem, született erre vonatkozó döntés egy évvel ezelőtt.”

A torinói születésű Claudio Marchisio a Juventus meghatározó egyénisége volt az elmúlt években, azonban régen, a kilencvenes évek elején csatlakozott az Öreg Hölgyhöz hétéves gyermekként.

Az Empolinál töltött tanulóéven kívül a teljes karrierjét az olasz rekordbajnoknál töltötte, mielőtt 25 év után távozott volna a 2017-18-as szezon végén.

A jelenleg harminchárom éves játékos az elmúlt évet a Zenit Szentpétervárnál töltötte, azonban a karrierje során elszenvedett számos sérülés nyomán az orosz bajnokságban csak kilenc alkalommal léphetett pályára, áprilisban pedig térdműtéten esett át, majd közös megegyezéssel felbontotta szerződését az orosz klubbal.

„Ez a nyár kissé más volt számomra, hiszen idén először nem vettem részt a szezon előtti felkészülésben egyetlen csapattal sem. Egy kicsivel több időre van szükségem a rehabilitációhoz, de közel már a cél, és jobban fel tudok töltődni, ha egymagam vagyok, és nem egy keret dinamikája határozza meg a mindennapjaimat.

Tudtam, hogy ez a műtét hosszú felépülési időt feltételez, ezért jobb opció volt felbontani a szerződést a Zenittel. A szurkolóknak és a csapatnak is a legjobbakat kívánom a következő szezonra.

Én mindenképpen játszani szeretnék. Ha elfogadok egy új szerepet egy klubnál, az mindenképpen Olaszországon kívül lesz. Nem csak az ajánlat összege vagy az adott város érdekel, inkább a teljes projektet tartom szem előtt.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9015016370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FeriGjuve 2019.08.20. 09:28:25

Őszinte nyilatkozat.
JUVENTINO!!!
Szeretünk Caudio!!!

rockitbaby 2019.08.20. 09:40:26

Gyere haza kis herceg!!!!! Inkább ő, mint Khedira vagy Matuidi...

Ludens71 2019.08.20. 09:44:20

A nagybetűs EMBER... Hatalmas tisztelet illeti őt, sokan tanulhatnának tőle korrektséget, egyenességet, hűséget, realitásérzéket. Gyógyulj fel mielőbb harcos, és teljesüljenek a terveid!Hajrá Marci!

JuventusFanatikus 2019.08.20. 09:59:34

Mindig meg tud ríkatni, egy ilyen emberrel így bánni...

Zamboni nem egy tészta 2019.08.20. 10:32:33

Az ember. Örülök hogy Conte is hasonlóan az érez az interrel kapcsolatban. Oh, wait!

Joseph Toser 2019.08.20. 10:46:21

Sziasztok!

Egy újabb térdműtét... :-(
Nem jó .....
Én csak futni szerettem volna, heti 3szor, de hiába a márkás futócipő,ha a fiatalon kinyírtam az aszfalton a térdeimet?! Kosárlabad. Igazolt játékos-streetball-saját örömünkre játék a sportpálya aszfaltozott palyáján. Es egy térdsérülés: kifordult a térdkalácsom még játékos koromban. Most újra el kezdtem futni,de, 39 évesen olyan fajdalom hasított a térdembe,hogy járni alig tudtam. Mintha késpengét szúrtak volna a térdkalácsom alá. 2 hét után szünt meg a fájdalom..
És én csak futni szerettem volna..
Marcinál vajon mekkora fájdalom lehetett,mikor Ő keményen megdolgoztatja a testét?? Nem hiszem,hogy jó ötlet tovább kínozni a térdét... Nyílván ott a világ legjobb orvosai állnak a rendelkezésre,de vajon a sokadik térdműtét után sem gondolkodik el a játékos,hogy ez már nem úgy működik,mint azelőtt???!!!!!!!

Én is sajnálom Marcit és még együtt is tudok vele érezni.
Kitartás...... !!!!!!!

babo0410 2019.08.20. 10:58:25

@JuventusFanatikus: Így bánni, de hogy? Mesélj erről, mert én nem voltam ott tavaly a megbeszélésen, amikor elengedték ingyen Marchisiot. Nem kell mindig a szemét vezetőséggel jönni. Azt hiszem Agnelli nélkül nem lennénk ott ahol most vagyunk, de ezt szeretik egyesek elfelejteni. Pláne, mikor valamelyik nagy kedvenc távozik, vagy egy utált játékos nem. Szerintem Marci elmúlt éve megmutatta miért bontottunk vele szerződést. Nyilván ő mindenáron játszana, és sajnos nem veszi észre, hogy a térdének annyi. Szerintem, ha idén valahol még szerződést kap, ott is sokat lesz sérült, és észreveszi, hogy ez így nem megy. Kár érte, de neki ennyi volt. Már tavaly visszavonulhatott volna. Nagy kedvencem, de ami nem megy, jobb nem erőltetni.

steven.h 2019.08.20. 11:22:41

@babo0410: szerintem teljesen felesleges egy ilyen nyilatkozatnál megint belemenni ilyesmibe. Látható hogy nem épült fel, attól még mindenkinek fáj, hogy ilyen lett a karrierje vége meg hogy el lett küldve. Inkább ő legyen a gyengélkedőn mint Khedira, már bocs.

Ami a jövöjét illeti, én egyáltalán nem bánnám meg nem haragudnék rá, ha mégis aláírna a Brescia-hoz, utána meg térjen haza és dolgozzon az utánpótlásban, tőle mindent meg lehet tanulni ami a Juventus (((volt)))

rockitbaby 2019.08.20. 11:27:10

@babo0410: Ez, az ami nem m3gy, ne erőltrssük dolog erős volt. Érzed te is, ugye? Robben és Ribery is a térdével bajlódik, de csak a holland vonuk vissza, a francia sanszosan Fior játékos lesz.

Te a fotelből nem ítélheted meg a helyzetet ilyen mertékű magabiztossággal, úgy, hogy gyakorlatilag a megjelent cikkekben elhangzott sablon dumán kívül senkinek nincs semmilyen információja a háttérben zajló dolgokról.

Inkább ezerszer ő, mint az általag sokszor túlzottan pátyolgatott Khedira.

babo0410 2019.08.20. 11:58:20

@rockitbaby: Csak minek? Évi 2 meccsre? Khedirát is elengedtem volna már a sok sérülése miatt. De ha az edző azt mondja valamiért, hogy ő kell neki, akkor elhiszem. Ő jobban tudja. És csak bízni tudok benne, hogy nem lesz sérült folyton.

Grinta 2019.08.20. 12:00:54

Nem szeretem már ezt a Marchisioval kapcsolatos hasonlítgatásokat,(pl.hogy egyes játékosokat elüldözni sem lehet,bezzeg az öreg Claudio így meg úgy,még a villanyt is lekapcsolta bezzeg) de egy Juventino "csak" ennyit vár(na) el hogy olyan csapathoz ne menjen aki...
És itt értem ezt most konkrétan Contéra is.Bárhogyan is megértem a választását szakmailag.
Egyébként szeretném Marchisiot egy másik Olasz csapatban látni,egyáltalán nem bántaná a szemem.Mondjuk egy Udinese-ben,hamár fekete-fehér ; )
mindezek ellenére azt látni kell,hogy Marchisio kifingott fizikailag,és ezt nem beismerni dőreség,bármennyire is szeretjük.

venember83 2019.08.20. 12:08:38

@babo0410: Sarri azt mondta, hogy mindegy, mit mond XY játékosról, a piac dönt. Szóval ennyi valóságalapja lehet a "meggyőzte a mestert" dumának.

rockitbaby 2019.08.20. 12:27:24

@babo0410: Khedirat max akkor engednéd el, ha Zaniolo jönne, Chiesa-val egyetemben. Azt, amit Marchisio tud, sem a kamunémet, sem a francia rohamnéger nem dogja sosem.

Fel lehet épülni egy ilyen sérülésből is, mégha a játékatílust ehhez is kell igazítani. Új orvosi stáb van, még az is lehet ők össze tudnák még pakolni.

És még mindig inkább ő.

Grinta 2019.08.20. 12:37:25

@rockitbaby: Most sem játszik,tavaly sem játszott a Zenitben,azelőtt sem a Juventusban-mind egészségügyi probléma miatt.Ezen mit nem lehet érteni?

Mitya10 2019.08.20. 13:05:30

A lènyeg h a kebabos nyomoronc előad 1 szar dumàt azok utàn h legbelül tudja h a legtöbben semmire sem èrtèkelik + tavaly màr őt is csak a Vèszhelyzet cìmű sorozatban lehetett a legtöbbszőr felfedezni inkàbb őt etetjük 4,5 milkàs fizuval (ugye a pènz őt nem èrdekli) mintsem a sajàt nevelèsű jàtèkosunkat aki màr a nevezèsnèl is sokat jelente ès ha màr a 2 sèrült jàtèkosbòl kène vàlasztani ugye mindenkinek egyèrtelmű ki kène ink ide. Ehelyett Marci szabadùszòkènt is a legnagyobb Juventino szìvvel gondolkozik minden lehetősègnèl addig ez a szerencsètlen top szintekkel meg BL győzelmekkel jön. Persze h itt van mert a kutya nem ajànlott èrte 1 centet sem.

@babo0410: Vàrom azt a napot mikor vègre kibannolnak 1 èletre tèged az eszement kötekedős "vèlemènyeiddel" együtt.

rockitbaby 2019.08.20. 13:54:17

@Grinta: Ki mondta, hogy nem értem? De azért mert értem, még azt is tudom, hogy minden sérülésből fel lehet gyógyulni. Nem kell a kioktató stílus, köszi.

JuventusFanatikus 2019.08.20. 14:15:37

@Génmanipuláltházikecske: Dehogynem, azért sírt egészen Szentpétervárig a repülőn, mert olyan sok kedve volt eligazolni. Majd a jelenleg is készülő életrajzi könyvében többet olvashatunk erről a témáról. De egy mondat ki fog maradni belőle, ami utoljára hangzott el a szájából, az író lelkére kötötte, hogy azt ne írja bele a könyvébe.

Tom40 2019.08.20. 14:55:48

@Mitya10: Nos, hogy tisztán láss... Ez a " kebabos nyomoronc " Világbajnok, La liga győztes, Spanyol kupa győztes, Spanyol Szuperkupa győztes, Bl győztes, Európai Szuperkupa győztes, Olasz bajnok ( 4x is), Olaszk kupa győztes ( 3x is), és Olasz Szupekupa győztes. Szóval az, h számodra nem szimpatikus sem ő, sem a játéka még elég kevés érv ahhoz, h ilyen eredmények mellett lenyomoroncozz valakit. Tudom a tisztelet mint olyan manapság már megszünt sokaknál ( tisztelet a kivételnek). Ami érdekes és valahogy senki nem veszi számitásba, h valamilyen oknál fogva még is ragaszkodik hozzá a vezetőség és itt most elsősorban Allegrire és Sarrira gondolok. Vajon miért? Még jó, h sok itt az önjelölt edző aki hatalmas hozzáértéssel megmondja a frankót... ( ismét tisztelet a kivételnek...) olvastam, h kamunémet... Ez a másik fele... Érdekes Dárdai fiait senki nem cseszegeti, mert ott született, ott nőttek föl? Miért legyen Török válogatott ha egyszer 1995ben 8évesen igazolt a Stuttgartba? Bármi amit tanult, csinált, mind-mind Németországhoz köti... Én nem gondolnám, h mert az " új " hazáját választotta, attol már kamunémet lesz...
Végezetül hozzátenném, h nem csípkedni akarok én bárkit is. Mindenkinek lehet véleménye a dolgokrol, igy nekem is. Csak egyetlen dolog... Kritizálni lehet bárkit, szerintem ezt meg lehet tenni tisztelettel is... Aki pedig ezt ebben a formában nem képes, ő majd akkor kritizáljon ha csak negyed annyit letett az asztalra mint akit kritizál...

Bianconero 2019.08.20. 15:02:23

Simán azért küldhették el tavaly mert nem hozta a szintet és sérülékeny. Csak azt nem értem, miért gondolják, hogy a nyári középszerű igazolásaink bármivel is jobbak. Se nem világválogatott, se nem saját nevelésű csapat nem épül, hanem egy öregedő banda 2-3 húzónévvel. Röhej, hogy egy ilyenben nincs helye Marcinak.

Értem én, hogy Paratici penge és Nedved örök kedvencem marad, de ez milyen stratégia már? Mármint mi a stratégia egyáltalán? :-)

A tüdőbeteg edzőről nem is beszélve.

Agnelli lepaktált valami orvosi maffiával meg nyugdíjasotthonnal? :-)

rockitbaby 2019.08.20. 15:21:27

@Tom40: Honnan tudod, hogy aki itt komentet ír, a maga területén, amit választott szakmájának nem tett-e le esetleg ugyanennyit, vagy netán többet?

Egy szurkoló sosem statisztikai alapon ítélkezik, hanem érzelmi alapon. Es igen, lehet nyert ennyi mindent, de speciel egy védekező középpályástól igenis több erre emlékeztetőt várnánk, es nem annyit, hogy pusztán kapusokat előzzön meg szerelés, megelőzés, ütközés stb terén.

venember83 2019.08.20. 15:34:31

@rockitbaby: Sami vkp, ez tuti? A gólérzékenysége miatt fura ennek címkézni.

Tom40 2019.08.20. 15:36:28

@rockitbaby: Nem tudhatom de nem is kritizáltam senkit a szakmája alapján ;-)
Az, h valaki érzelmi alapon itélkezik még mindig nem érv, h azt ne kellő intelligenciával tegye. Nem gondolod? De akkor én is kérdeznék Tőled... Ha csak és szimplán az történik amit látsz, amit Te a kameraképben, közvetités alatt észre veszel, nem gondolod, h azt egy Allegri, egy Sarri is észre veszi? Mert valami akkor nem stimmel, ha Te ezeket látod, és az eszetlen edzők meg valamiért még is a csapatban tartják...
Megismétlem még egyszer... Nem kötözködöm... Vitázom, érveket próbálok ütköztetni. Értelmes és korrekt beszélgetésben...

rockitbaby 2019.08.20. 15:49:46

@venember83: Hivatalosan cm/dm.

@Tom40: Az a baj, hogy Allegri hajlamos volt teljesítménytől függetlenül ragaszkodni emberekhez. Mandzu és Khedira is ezek közé tartotik. Olyat meg egyenesen vérlázító lenyilatkoznii, hogy őt nem érheti kritika, mert minden felett áll. Nem potn ezekkel a szavakkal tette Maxi, de a lényege ez volt. Lepakolhatott bármilyen alibi, semmilyen teljesítményt, akkornsem maradhatott ki.

Jelen pillanarban is csak három fiatalabb, jobb kehetőség van nála a csapatban, de mi inkább kitartunk mellette, mert akkora a fizetése, ami mellett eladhatatlan.

Ingyen, Vidal mögé tökéletes lett volna, de nem helyette. A RM drukkerek örömükben pezsgőt bontottak, mikor távozott, mert annyira kilógott a csapatból, lefelé. A sérüléséig nagyon ott volt a szeren, de Madridban megtört valami benne. Képletesen és szó szerint is.

Rengetegszer dobálózunk a nem Juve szint jelzővel, olykor hubásan megitélve valakit, de normál esetben sem akkor, sem most nem szabadna a kezdő közelébe kerülnie.

Az pedig, hogy felsorilod az erdemeit, amit a múltban szerzett nem szabadna konzekvensen, teljesítmény független bérelt helyet jelentenie. Neki pedig az van.

Mitya10 2019.08.20. 15:54:47

@Tom40: Tehàt amikor a 40 ezer emberből a fele a stadionban hetekig fütyüli a hasznavehetetlen jàtèkàt akk ők is üljenek csendben mert nem edzők? :D Mièrt is kellett Allegrinek èveken àt szinte csak őt vèdenie minden 7vègèn mert jàtszatta ès ahogy jàtszott? Nagyon szèp statisztika csak tudod itt 1 Padoin is többszörös bajnok volt holott az èletben nem volt Juve szint csak ő legalàbb tisztàban is volt a hova tartozàsàval a csapatban illetően amit le is nyilatkozott ès ezèrt is kedvelhető karakter. Nyomoronc hàt mert ha a cikk is èrdekelne amig az ő fake ìgèreteit olvasgatom addig az igazi Juventino èpp szabadùszò pedig lehetne ez rohadtul fordìtva is. Nem kell nekem a fociban többet letennem nàla őt sem èrdekelnè amit ide leìrok nekem sincs megfelelèsi kènyszerem se felè sem felèd csak a csalàdom felè abban pedig lehet jobb vok mèg Saminàl is ;) Arròl nem is beszèlve h èn mindig azèrt ìrok ide h leìrjam a vèlemènyeMMMM nem azèrt mint babo h azonnal a màdikat fikàzzam. A jövőben te is àtugorhatod az ìràsaimat ha nem tetszik amennyiben gusztustalan lesz amit ìrok vagy totàl sèrtő majd az adminok törlik ùgyis. Bye

Tom40 2019.08.20. 16:04:34

@rockitbaby: Tökéletesen igazad van abban, h nem jelenthet kezdőt senkinek az elért eredménye, eredményei. Ezt osztom is. Az, hogy a teljesitménye milyen... Nos ez megint szerintem egy komolyabb téma, mert ahogy Te is említetted mi szurkolók ítélkezünk érzelmek alapján. Most felejtsük el Allegrit, de valamiért Sarri is mellette van. Mondjuk azért amikor a csapatban volt, voltak helyzetei, golja is a felkészülés alatt, amit nem minden kp-unk mondhat el magárol... Tehát én értem a Te véleményed, értem azt aki nem szereti mert... és értem, h le is irja a véleményét mindenki... Azt nem értem, h ezt miért kell unintelligens módon a másikat ledegradálva... Nekem ezzel van problémám. Az, h másként látunk dolgokat, h másképpen itélünk meg helyzeteket, szituációkat egyáltalán nem baj sőt... Építő jellegü lehet a másik meglátása. Tetszik a hozzáállásod, h nem " kiabálsz " egyböl, hanem felsorakoztatod a saját érveid, próbálsz vitázni értelmesen... Nos látod!? Lehet nem értek egyet Veled, de tisztelem azt, ahogy bele állsz ebbe, nem degradálsz le és ez visszafelé is természetesen igy lesz. Le lehet mindent irni ugy is, hogy az izléses legyen. :-)

Grinta 2019.08.20. 16:07:12

Tökéletes társadalom kritika.Rászólsz valakire valamiért jogosan,erre a reakció az hogy habzó pofával kéri ki azt.Bravo Magyarország,csak így tovább.Mindenki ugorjon át mindent,ha nem tetszik!Megint csak bravo.Lehetne ez a szlogen-Átugorhatod Te is.Nem.Te is átugorhatod. : D
Észérvet ezeknek?Abba is belebuksz.Hát itt szkáutok vannak,kik elterelik a beszélgetést a demagógia felé,hogy lehessen csűrni csavarni.

Tom40 2019.08.20. 16:12:49

@Mitya10: Azért egy Padoint ne emlegessük ezen a szinten. Lehet ő is bajnok volt de azt elfelejted, h Saminak mennyi szerepe volt a címeiben. Nem kiegészítő játékos volt soha, mint Padoin, akinek persze minden tiszteletem. Az, h abbol adódoan frusztrációd van, h a csapatban van és még kezdő is, nos nekem nem probléma, Te mérgelődsz ezen, én maradok annál, hogy az edző tudja mit tesz, és azt miért. Szóval zavarni nem fog ha gusztustalan dolgokat írsz, én sem vagyok szent és soha az életben nem is voltam...

rockitbaby 2019.08.20. 16:18:47

@Tom40: Oké, értem, mire akarsz kilyukadni, és ehhez egy igen gyenge lábakon álló érv, amit beszéltünk is: a szurkoló érzelmes. Vagy kijön sokakból a több éves frusztráció vele kapcsolatban, és sikerül egy alapvetően békés embernek Hulkként feltűnnie.

Persze ez nem helyénvaló, csak egy lehetséges magyarázata. Én a magam részéről az évek alatt felhalmozódott vele kapcsolatos indulatoktól egyenesen örültem a tavalyi egész szezonos sérülésének, mert így végre láthattunk mást is a pályán, akiben meglehet a potenciál túlragyogni a teljesítményét. Félig bejött.

Grinta 2019.08.20. 16:25:04

@rockitbaby:+1 Én is örültem hogy Marchisio a sérülése miatt végre el lett küldve,és nem vette fel itt a táppénz a semmiért,plusz végre megmutathatta más is hogy mennyire hasznos játékosa a csapatnak.Félig bejött.

Shyr Kahn 2019.08.20. 16:26:50

Ebben az elkurvult vilagban miert nem tudnak masok is hasonlo ertekek szerint elni? A penz nem minden. Egy egeszseges osszegen tul mar erdemes lenne inkabb egyeb ertekeket keresni az eletben. Gondolok itt a klubhusegre. Vegul is mindegy. A lenyeg, hogy meg mindig hallhatjuk a velemenyet. Remelem a vezetoseg felajanl neki egy posztot a visszavonulasa utan, bar ugy tunik O ugyanolyan helyzetbe fog kerulni, mint Del Piero. En ket nevvel ellatott mezt vagyok hajlando vasarolni es egyikuk sem Juventus jatekos mar... Del Piero es Marchisio. Szamomra ok azok, akik kovetendo peldak. Kar, hogy a fiaim mar nem nohetnek fel ugy, hogy ilyen ertekeket kepviselo jatekosokat lathassanak/hallhassanak. Bar - ki tudja -, ez a mai trend nem mehet vegtelensegig, szoval a remeny hal meg utoljara...

Tom40 2019.08.20. 16:32:48

@rockitbaby: Ezt én is így gondolom. Szerintem is gyenge ez az érv, de azt is elismerem, h nyilván ez kijöhet bárkiböl. Tudod egyetlen dolog van előttem minden mérkőzés alkalmával. 11 játékosunk fut ki a pályára, feltétel nélkül és teljes szívemmel nekik szurkolok. Hogy kik alkotják azt a csapatot, szinte mindegy. Az a fontos, hogy a Juve mindig ugyan az a gigász maradjon, ami mindig is volt. Hogy ez Khedirával, vagy nélküle, nem fontos. Mióta az eszem tudok Juve szurkoló vagyok... Ez a véremben van, nem tudom megmondani miért és, hogyan de még beszélni sem tudtam mikor már a Juventusnak szurkoltam.
Még annyit, lehet Sarri érkezése sok játékosnak lesz jó, vagy éppen rossz... Reménykedjünk, h mindenkiböl kihoz majd valami extrát az uj stílus...

gomorra21 2019.08.20. 17:50:09

@Tom40: a kérdésre, hogy miért tartják az edzők a csapatban Khedirát, nekem az a válaszom, hogy azt érzik: jobb mindenekelőtt megtartani, amit a csapat (Juventus, német válogatott) eddig tudott, attól nem szabad túl gyorsan, túl nagy lépésben eltávolodni. Ha csikorog is, de egy korrekt játékra úgy is jók vagyunk, és Khedira a rutinjával, taktikai felkészültségével ezt hivatott képviselni. Az mondjuk egy intő jel, hogy a németek pont csúnyán bele szaladtak a késbe, és annak pont az volt a miértje, hogy nem tudtak megújulni.

Szerintem Sarrinak is, Agnelliéknek is kicsit ilyen biztosíték Khedira, mert a klub nem akar belemenni abba, hogy átmeneti év jön, modernizáljuk a csapatot, ha BL indulást érő helyen végzünk (ami így is, úgy is 99%), és cserébe jövőre maxon tudjuk pörgetni a játékot. Nyílván a CR transzfer köti a klub kezét, nem tarthatunk átmeneti évet, mert a csodalóban 1-2 év van. Ez a "BL címért mindent" sajnos már rögeszme.
Az az igazság, hogy a Juventusnak az utóbbi években már nyerni kellett volna egy BL-t, és akkor sokkal egészségesebben lehetne frissíteni a keretet, amire nagy szükség lenne, de nem túl ideális kényszerhelyzetben vagyunk.
(Az olasz fiatalok közül is azért engedünk annyit át a riválisainknak, mert nagyon rövid távon tudunk csak gondolkozni.)

GGábr81 2019.08.20. 18:13:43

Az egyetlen ember akinek még a sintért is elnézném, de tudom, hogy Ő oda soha nem menne. Annyira hiányzik, de annyira, hogy el nem tudom mondani. Remélem, ha szögre akasztja nem lesz kérdés senki részéről, hogy hol a helye.

GGábr81 2019.08.20. 20:06:42

@babo0410: Marci elmult szezonja megmutatta miért bontottunk vele szerződést. Viszont Khedira elmult szezonja nem mutatja meg, hogy miért NEM bontottunk vele.
Claudio puszta jelenléte az öltözőben kétmankóval, vagy tolókocsiban is többet ér, mint Sami illuzionista eltűnő bűvész mutatványa.
Igen, fantasztikus amit művelt a vezetőség, hálásan is gondolok rájuk, szeretett csapatom felemelése miatt. De attól még, hogy szeretek valakit bizony észre veszem, sőt szóvá teszem azt is ami baromság. Ha valakinek az elmúlt 100 döntéséből 98 jó volt/bejött/nem lett rossz, még attól sem törvényszerű sajnos, hogy a következő jó.

asvééd 2019.08.21. 05:57:53

Madárcsontú és sajnos neki már rég lefőtt a kávé. Érzelmi alapon akár még Nedved is játszhatna de szerintem jól tettük hogy elengedtük a kezét, a "gyenguszon" volt állandóan a végén.Őszintén megmosolyogtat hogy egyesek szerint Ő még most is simán beférne...

2019.08.21. 06:43:24

@asvééd: Érdekes,Ramsey a fél karrierjét az orvosi szobán töltötte,sokszor súlyos sérüléssel,őt mégis előrelépésként hoztuk ide olyan fizuval,amit Marchisio meg sem közelített anno,ha jól tudom...

ZecH 2019.08.21. 07:38:21

@Tom40: Rohadtul igazad van! Nem kell elismerni ha nem akarja, de ekkora gyokerseget leirni az kis hijan muveszet!

asvééd 2019.08.21. 07:39:09

@fire06: Véleményem szerint nem is lesz kezdő... A lényegen nem változtat, jöjjön vissza pl. utánpótlás edzőként vagy "tudomisén" de mint Juventus kezdő az vakmerő illúzió ezt gondolom belátod Te is? Del Piero-t ezerszer többre tartom de nem hisztizek hogy miért nem ez vagy az.

venember83 2019.08.21. 08:19:03

@fire06: a Juve a közösségi médiában is megemlékezik arról, amikor éppen edzőpályára kerül Ramsey. Nem tudom, hogy trolllkodás, vagy csak próbálják felhívni a srácra a figyelmet, mindenesetre kissé szánalmasnak találom az egészet figyelembe véve, hogy eddigi karrierje során mit ért el a játékos, plusz eleve pikáns az ő EÜ kórlapjával ez az egész. Nagyon remélem, hogy Sarri emberei révén legalább a sérülések mérséklődnek, hogy a Juve tavasszal is tényező lehessen, ne fulladjon ki márciusra már, amikor a BL-ben az igazán sorsdöntő meccsek jönnek (már ha eljut odáig a csapat, persze, mert nem lehet semmit sem biztosra venni).

Tom40 2019.08.21. 10:38:23

@gomorra21: Simán lehet, h igazad van... Ezen az opción még nem gondolkoztam. Az észrevehető, h a keret idősödik de ugye még van idő eladni. A Németek valóban belecsúsztak a csúnyába és bízom benne, h mi nem követjük el ezt a hibát. Biztos nem egyszerü előteremteni annyi kesst, h igazolhassunk igény szerint pláne, h az idősebb játékosok meg nem feltétlen piacképesek... Azt szintén osztom, h már kellett volna egy BL győzelem! Szerintem is legkésőbb ezt az előző szezonban össze kellett volna hozni, de nyilván már előbb belefért volna... Azért kiváncsian várom, h az első meccsen milyen kezdővel futunk ki a gyepre... Ki lesz vajon aki kezd, ki aki kimarad...

Lanzafame 2019.08.21. 12:56:30

A legjobb akkor volt, amikor Pirlo megsérült 2015-ben a Dortmund ellen talán és Allegri elkezdte registaként játszatni. Akkor félelmetesen tolta. Ha nincsenek a súlyos sérülései, még most is ott lenne a helye a védők előtt.

Olyan sérülékeny szegény, hogy reálisan már egy orosz/török/portugál liga is erős lenne neki jelen állapotában.

alexGicamo 2019.08.24. 07:06:40

IKON ! Minden tiszteletem az övé !

alexGicamo 2019.08.24. 07:24:51

@Shyr Kahn: Szívemből szóltál ! :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10259) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4325) mercato (4278) nyilatkozat (7675) Olasz Kupa (334) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása