A Zenit Szentpétervárral nemrég szerződést bontó Claudio Marchisio a minap a Sky munkatársának nyilatkozva elmondta, hogy több megkeresés érkezett irányába, azonban Olaszországba nem kíván visszatérni, a kínai Csiangszu Szuning ajánlatát pedig kénytelen volt elutasítani a kínai klub Interrel való összefonódása miatt.
A Csiangszu és az Inter közös tulajdonossal rendelkezik, így a Szuning Holding Company némi rugalmasságot élvezhet játékosok igazolása ügyében, ezért is felmerült Gareth Bale esetleges kínai szerződése esetén, hogy a walesi futballista az Internél is folytathatja akár, azonban végül az ügylet meghiúsult állítólag a Real Madrid vétója miatt.
A Juventus ikonja, Claudio Marchisio azonban elmondta, hogy az ő esetében sem sikerült megegyezésre jutni a kínai klubbal.
„Visszautasítottam a Csiangszu Szuning ajánlatát.” - erősítette a nemrégiben a Brescia együttesével is hírbe hozott középpályás a Sky munkatársának.
„Hogy erre hatással volt-e az, hogy az Interhez kötődő klubról van szó? Persze, ez is tényező volt. Az adott mezzel való összekapcsolódás nem teszi lehetővé, hogy nyugodt lelkiismerettel igent mondjak egy ilyen lehetőségre.
Japán vagy valamelyik arab ország? Ki kell értékelnünk, hogy mit tartogat számunkra a jövő. Azt viszont elmondhatom, hogy a Juventus mezén kívül más mezt nem tudnék viselni Olaszországban, ezért csak külföldi ajánlatokat fontolok meg.
Nagyra értékelem az érdeklődést. Számos üzenet érkezett, azonban szeretném a logikus utat választani. Hogy visszatérhetek-e a Juventushoz? Nem, született erre vonatkozó döntés egy évvel ezelőtt.”
A torinói születésű Claudio Marchisio a Juventus meghatározó egyénisége volt az elmúlt években, azonban régen, a kilencvenes évek elején csatlakozott az Öreg Hölgyhöz hétéves gyermekként.
Az Empolinál töltött tanulóéven kívül a teljes karrierjét az olasz rekordbajnoknál töltötte, mielőtt 25 év után távozott volna a 2017-18-as szezon végén.
A jelenleg harminchárom éves játékos az elmúlt évet a Zenit Szentpétervárnál töltötte, azonban a karrierje során elszenvedett számos sérülés nyomán az orosz bajnokságban csak kilenc alkalommal léphetett pályára, áprilisban pedig térdműtéten esett át, majd közös megegyezéssel felbontotta szerződését az orosz klubbal.
„Ez a nyár kissé más volt számomra, hiszen idén először nem vettem részt a szezon előtti felkészülésben egyetlen csapattal sem. Egy kicsivel több időre van szükségem a rehabilitációhoz, de közel már a cél, és jobban fel tudok töltődni, ha egymagam vagyok, és nem egy keret dinamikája határozza meg a mindennapjaimat.
Tudtam, hogy ez a műtét hosszú felépülési időt feltételez, ezért jobb opció volt felbontani a szerződést a Zenittel. A szurkolóknak és a csapatnak is a legjobbakat kívánom a következő szezonra.
Én mindenképpen játszani szeretnék. Ha elfogadok egy új szerepet egy klubnál, az mindenképpen Olaszországon kívül lesz. Nem csak az ajánlat összege vagy az adott város érdekel, inkább a teljes projektet tartom szem előtt.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Ludens71 2019.08.20. 09:44:20
Zamboni nem egy tészta 2019.08.20. 10:32:33
Joseph Toser 2019.08.20. 10:46:21
Egy újabb térdműtét... :-(
Nem jó .....
Én csak futni szerettem volna, heti 3szor, de hiába a márkás futócipő,ha a fiatalon kinyírtam az aszfalton a térdeimet?! Kosárlabad. Igazolt játékos-streetball-saját örömünkre játék a sportpálya aszfaltozott palyáján. Es egy térdsérülés: kifordult a térdkalácsom még játékos koromban. Most újra el kezdtem futni,de, 39 évesen olyan fajdalom hasított a térdembe,hogy járni alig tudtam. Mintha késpengét szúrtak volna a térdkalácsom alá. 2 hét után szünt meg a fájdalom..
És én csak futni szerettem volna..
Marcinál vajon mekkora fájdalom lehetett,mikor Ő keményen megdolgoztatja a testét?? Nem hiszem,hogy jó ötlet tovább kínozni a térdét... Nyílván ott a világ legjobb orvosai állnak a rendelkezésre,de vajon a sokadik térdműtét után sem gondolkodik el a játékos,hogy ez már nem úgy működik,mint azelőtt???!!!!!!!
Én is sajnálom Marcit és még együtt is tudok vele érezni.
Kitartás...... !!!!!!!
babo0410 2019.08.20. 10:58:25
steven.h 2019.08.20. 11:22:41
Ami a jövöjét illeti, én egyáltalán nem bánnám meg nem haragudnék rá, ha mégis aláírna a Brescia-hoz, utána meg térjen haza és dolgozzon az utánpótlásban, tőle mindent meg lehet tanulni ami a Juventus (((volt)))
rockitbaby 2019.08.20. 11:27:10
Te a fotelből nem ítélheted meg a helyzetet ilyen mertékű magabiztossággal, úgy, hogy gyakorlatilag a megjelent cikkekben elhangzott sablon dumán kívül senkinek nincs semmilyen információja a háttérben zajló dolgokról.
Inkább ezerszer ő, mint az általag sokszor túlzottan pátyolgatott Khedira.
babo0410 2019.08.20. 11:58:20
Grinta 2019.08.20. 12:00:54
És itt értem ezt most konkrétan Contéra is.Bárhogyan is megértem a választását szakmailag.
Egyébként szeretném Marchisiot egy másik Olasz csapatban látni,egyáltalán nem bántaná a szemem.Mondjuk egy Udinese-ben,hamár fekete-fehér ; )
mindezek ellenére azt látni kell,hogy Marchisio kifingott fizikailag,és ezt nem beismerni dőreség,bármennyire is szeretjük.
venember83 2019.08.20. 12:08:38
rockitbaby 2019.08.20. 12:27:24
Fel lehet épülni egy ilyen sérülésből is, mégha a játékatílust ehhez is kell igazítani. Új orvosi stáb van, még az is lehet ők össze tudnák még pakolni.
És még mindig inkább ő.
Grinta 2019.08.20. 12:37:25
Mitya10 2019.08.20. 13:05:30
@babo0410: Vàrom azt a napot mikor vègre kibannolnak 1 èletre tèged az eszement kötekedős "vèlemènyeiddel" együtt.
rockitbaby 2019.08.20. 13:54:17
JuventusFanatikus 2019.08.20. 14:15:37
Tom40 2019.08.20. 14:55:48
Végezetül hozzátenném, h nem csípkedni akarok én bárkit is. Mindenkinek lehet véleménye a dolgokrol, igy nekem is. Csak egyetlen dolog... Kritizálni lehet bárkit, szerintem ezt meg lehet tenni tisztelettel is... Aki pedig ezt ebben a formában nem képes, ő majd akkor kritizáljon ha csak negyed annyit letett az asztalra mint akit kritizál...
Bianconero 2019.08.20. 15:02:23
Értem én, hogy Paratici penge és Nedved örök kedvencem marad, de ez milyen stratégia már? Mármint mi a stratégia egyáltalán? :-)
A tüdőbeteg edzőről nem is beszélve.
Agnelli lepaktált valami orvosi maffiával meg nyugdíjasotthonnal? :-)
rockitbaby 2019.08.20. 15:21:27
Egy szurkoló sosem statisztikai alapon ítélkezik, hanem érzelmi alapon. Es igen, lehet nyert ennyi mindent, de speciel egy védekező középpályástól igenis több erre emlékeztetőt várnánk, es nem annyit, hogy pusztán kapusokat előzzön meg szerelés, megelőzés, ütközés stb terén.
venember83 2019.08.20. 15:34:31
Tom40 2019.08.20. 15:36:28
Az, h valaki érzelmi alapon itélkezik még mindig nem érv, h azt ne kellő intelligenciával tegye. Nem gondolod? De akkor én is kérdeznék Tőled... Ha csak és szimplán az történik amit látsz, amit Te a kameraképben, közvetités alatt észre veszel, nem gondolod, h azt egy Allegri, egy Sarri is észre veszi? Mert valami akkor nem stimmel, ha Te ezeket látod, és az eszetlen edzők meg valamiért még is a csapatban tartják...
Megismétlem még egyszer... Nem kötözködöm... Vitázom, érveket próbálok ütköztetni. Értelmes és korrekt beszélgetésben...
rockitbaby 2019.08.20. 15:49:46
@Tom40: Az a baj, hogy Allegri hajlamos volt teljesítménytől függetlenül ragaszkodni emberekhez. Mandzu és Khedira is ezek közé tartotik. Olyat meg egyenesen vérlázító lenyilatkoznii, hogy őt nem érheti kritika, mert minden felett áll. Nem potn ezekkel a szavakkal tette Maxi, de a lényege ez volt. Lepakolhatott bármilyen alibi, semmilyen teljesítményt, akkornsem maradhatott ki.
Jelen pillanarban is csak három fiatalabb, jobb kehetőség van nála a csapatban, de mi inkább kitartunk mellette, mert akkora a fizetése, ami mellett eladhatatlan.
Ingyen, Vidal mögé tökéletes lett volna, de nem helyette. A RM drukkerek örömükben pezsgőt bontottak, mikor távozott, mert annyira kilógott a csapatból, lefelé. A sérüléséig nagyon ott volt a szeren, de Madridban megtört valami benne. Képletesen és szó szerint is.
Rengetegszer dobálózunk a nem Juve szint jelzővel, olykor hubásan megitélve valakit, de normál esetben sem akkor, sem most nem szabadna a kezdő közelébe kerülnie.
Az pedig, hogy felsorilod az erdemeit, amit a múltban szerzett nem szabadna konzekvensen, teljesítmény független bérelt helyet jelentenie. Neki pedig az van.
Mitya10 2019.08.20. 15:54:47
Tom40 2019.08.20. 16:04:34
Grinta 2019.08.20. 16:07:12
Észérvet ezeknek?Abba is belebuksz.Hát itt szkáutok vannak,kik elterelik a beszélgetést a demagógia felé,hogy lehessen csűrni csavarni.
Tom40 2019.08.20. 16:12:49
rockitbaby 2019.08.20. 16:18:47
Persze ez nem helyénvaló, csak egy lehetséges magyarázata. Én a magam részéről az évek alatt felhalmozódott vele kapcsolatos indulatoktól egyenesen örültem a tavalyi egész szezonos sérülésének, mert így végre láthattunk mást is a pályán, akiben meglehet a potenciál túlragyogni a teljesítményét. Félig bejött.
Grinta 2019.08.20. 16:25:04
Shyr Kahn 2019.08.20. 16:26:50
Tom40 2019.08.20. 16:32:48
Még annyit, lehet Sarri érkezése sok játékosnak lesz jó, vagy éppen rossz... Reménykedjünk, h mindenkiböl kihoz majd valami extrát az uj stílus...
gomorra21 2019.08.20. 17:50:09
Szerintem Sarrinak is, Agnelliéknek is kicsit ilyen biztosíték Khedira, mert a klub nem akar belemenni abba, hogy átmeneti év jön, modernizáljuk a csapatot, ha BL indulást érő helyen végzünk (ami így is, úgy is 99%), és cserébe jövőre maxon tudjuk pörgetni a játékot. Nyílván a CR transzfer köti a klub kezét, nem tarthatunk átmeneti évet, mert a csodalóban 1-2 év van. Ez a "BL címért mindent" sajnos már rögeszme.
Az az igazság, hogy a Juventusnak az utóbbi években már nyerni kellett volna egy BL-t, és akkor sokkal egészségesebben lehetne frissíteni a keretet, amire nagy szükség lenne, de nem túl ideális kényszerhelyzetben vagyunk.
(Az olasz fiatalok közül is azért engedünk annyit át a riválisainknak, mert nagyon rövid távon tudunk csak gondolkozni.)
GGábr81 2019.08.20. 18:13:43
GGábr81 2019.08.20. 20:06:42
Claudio puszta jelenléte az öltözőben kétmankóval, vagy tolókocsiban is többet ér, mint Sami illuzionista eltűnő bűvész mutatványa.
Igen, fantasztikus amit művelt a vezetőség, hálásan is gondolok rájuk, szeretett csapatom felemelése miatt. De attól még, hogy szeretek valakit bizony észre veszem, sőt szóvá teszem azt is ami baromság. Ha valakinek az elmúlt 100 döntéséből 98 jó volt/bejött/nem lett rossz, még attól sem törvényszerű sajnos, hogy a következő jó.
asvééd 2019.08.21. 05:57:53
2019.08.21. 06:43:24
ZecH 2019.08.21. 07:38:21
asvééd 2019.08.21. 07:39:09
venember83 2019.08.21. 08:19:03
Tom40 2019.08.21. 10:28:22
Tom40 2019.08.21. 10:38:23
Lanzafame 2019.08.21. 12:56:30
Olyan sérülékeny szegény, hogy reálisan már egy orosz/török/portugál liga is erős lenne neki jelen állapotában.