Gentile: „A Juve nem maradhat le de Ligtről”

gentile_claudio.jpgA Juventus legendás hátvédje, Claudio Gentile nemrégiben a Tuttojuve munkatársának adott rövid interjút, és elmondta, hogy szerinte Matthijs de Ligt mindenképpen megéri a komoly befektetést.

„Ez az egyeztetés sikeres lesz. Ő olyan védő, aki megéri azt a plusz pár millió eurót, amelyet az Ajax kér érte; ugyan rendkívül fiatal, nagyszerű jövő áll előtte. A Juventus nem maradhat le egy ilyen tehetségről.

Azonban a leginkább meglepő az, hogy mennyire tudja irányítani a védelmet: képes a teljes védőrészleget kezelni, miközben ezzel a képességgel sokszor tapasztaltabb játékosok sem rendelkeznek. Ez óriási előny.”

Leonardo Bonuccival és Giorgio Chiellinivel ők testesíthetik meg Európa legjobb védőhármasát?

„Minden bizonnyal. Úgy gondolom, hogy de Ligttel a keretben a Juventus hármasa lenne a legerősebb Európában, bár ebben az évben a Serie A-ban szereplő csapatok nagyon megerősítették a védősorokat, hiszen az Inter és a Napoli is fontos játékosokat szerződtetett.”

Természetesen felmerült a kérdés, hogy vajon megfelelő választást jelent-e Maurizio Sarri a Juventus számára.

„Tetszik vagy sem, de fontos eredményeket szállított a Napolinál, és bár nem rendelkezett ugyanazzal a kerettel, mint a Juventus, képes volt a végső szakaszokig versenyben maradni a bajnoki címért. Mesterként neki azt kell bizonyítania, hogy képes egy ilyen széles keretet kezelni, ez jelenti a különbséget, és szerintem ebből a szempontból kell bizonyítania.”

Zárásképpen pedig Gigi Buffon visszatérése került terítékre.

„Kellemes visszatérés ez, hiszen így a karrierét a Juventusnál zárhatja le, és megpróbálhat referenciapontot jelenteni a csapattársai számára. Továbbá, szükség szerint, támogatással is szolgálhat a csapatnak. A hasonlóságok Gigi Buffon és Dino Zoff között? A kapusok mindig hosszabb karriernek örvendhettek, mint a mezőnyjátékosok, Gigi Buffon pedig pontosan ezt bizonyítja.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8214940186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vizi8 2019.07.12. 11:47:56

Hihetetlen jó védő volt az öreg, sajnálhatják a mai fiatalok hogy nem látták őt játszani.

Sztovicska 2019.07.12. 11:52:43

Sarrival kapcsolatban is igaza van. Sokan fikázzák az öreget. De egy vékony keretű napolival szorongatott minket. Látszik mi lett velük amikor eljött. Sokkal hamarabb lefőtt a kávé a napolinak. Közben ő meg európa ligát nyert egyetlen szezon alatt a chelsea-vel. Szerintem európa top5 edzőjében benne van. Remélem ezt be is bizonyítja nálunk

Alex8610 2019.07.12. 16:03:09

Pontosan ez Sarrinal a kérdés hogy hogyan tud majd kezelni egy ekkora keretet. Én úgy gondolom hogy az a foci amit ő fog játszatni sokkal jobban illik majd a csapathoz. Olyan lesz mintha 2ev után újra levegőhöz jutnanak a játékosok ezért biztos hogy hallgatni fognak rá. Meg itt van Gigi, Roni, Chiello akik szintén segíteni fognak.

Grinta 2019.07.12. 16:05:01

Régi fénykorát élő Calcio?
Chiellini-De Ligt-Bonucci
Skriniar-Godin-(Miranda)
Koulibaly,Manolas
Minőséget tekintve úgy hiszem,felveszik a versenyt az elődökkel.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása