Allegri: „A BL-meccsre kellett koncentrálnunk”

allegri_massimiliano_potre.jpgA Juventusnak a SPAL otthonában nem sikerült bebiztosítania a bajnoki címet, azonban számos fiatal bemutatkozhatott a mérkőzésen, amelyen Moise Kean szerezte az első gólt, majd Kevin Bonifazi és Sergio Floccari találatainak köszönhetően a hazaiak örülhettek a végén.

„Számos fiatal játékosunk lépett pályára ma, és jól is teljesítettek, azonban a második gólnál egyértelműen látszott a tapasztalat hiánya.” - mondta a mester a meccs után a Sky Sport Italia számára.

„Jól reagáltunk a második félidőben, de nem sikerült visszahozni a meccset számunkra megfelelő pályára.

Paolo Gozzi jó meccset játszott, még Andrea Barzagli cseréjét követően is. Grigoris Kastanos kicsit kínlódott a mezz’ala szerepkörben, azonban Hans Nicolussi és Stephy Mavididi is jól teljesített.

Látni akartam többek állapotát, így például Juan Cuadradóét, aki sajnos nincs a BL-keretben, de érdekelt Paulo Dybala is, aki mostanában nincs a legjobb erőnlétben. Minél többet játszik, annál jobb formában lesz. Ma kicsit lelkesebb volt, és pszichológiailag minden bizonnyal nem tett jót neki, hogy csak 20 perceket kapott, majd ismét sérülések hátráltatták.

Egy nagy klubnál minden nap meg kell küzdeni a csapatbeli helyért, és nagyon elégedett vagyok azzal, amit ma tőle láttam. Jó jel ez keddre, mivel készen kell állnunk mindenre, arra is, hogy esetleg hosszabbításos mérkőzésünk lesz.”

Moise Kean sorozatban hatodik meccsen talál be mérkőzésen, válogatott- és klubmeccset figyelembe véve, azonban ezúttal a fiatal csatár nem játszotta végig a meccset, a mester lecserélte, ezért az újságírók megkérdezték, hogy volt-e ennek bármi köze az Ajax elleni keddi találkozóhoz.

„Moise Kean kicsit fáradt volt, ezért inkább lecseréltem. Amikor elkezd kihúzódni szélre, és nem támadja annyira a kaput, akkor ez azt jelenti, hogy ideje lekapni őt a pályáról.

Mario Mandžukićhoz képest más jellemzőkkel rendelkezik, azonban természetesen fontos, hogy jó formában legyen, ezért majd kedden kiértékelem, hogy mit kell tennem vele kapcsolatban.

Paulo Dybala jól mozgott, és jó mérkőzése volt, szóval egyértelmű, hogy vannak pozitívumai a mai meccsnek a keddet tekintve. Blaise Matuidi bizonyosan elérhető lesz, mivel csak egy görcs jelentkezett nála. Douglas Costa kapcsán nem tudom még, hogy mi lesz, azonban Emre Can kapcsán azt az információt kaptam, hogy sokkal jobban van, Giorgio Chiellini állapotát pedig a vasárnapi reggeli edzésen fogom kiértékelni.

Giorgio Chiellini jól érezte magát a Cagliari elleni meccs után, bár kapott egy rúgást, azonban a lábikrája olykor kellemetlenkedik, szóval vigyáznunk kell.”

A Juventus vasárnap nem játszik, de megnyerheti a bajnokságot, ha a Napoli nem tud nyerni a biztos kieső Chievo ellen.

„Egyszerű lett volna a legjobb csapatot pályára küldeni ma, és bebiztosítani a bajnoki címet, azonban ebben a szezonban olyan csodálatos sorozatot futottunk, hogy fontosabbnak éreztem a keddi BL-meccsre való koncentrálást.

A Juventus címvédésének a kulcsa a közvetlen párharcokban való jól teljesítés, de talán ennél is fontosabb, hogy mindenhol máshol is begyűjtjük a pontokat.

Bajnoki címet lehet nyerni általában 84-86 ponttal, de a Napoli a tavaly 91-et gyűjtött, és így is csak második lett, szóval a tavalyi teljesítményünkre sem lehetett panasz.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5414762984

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mitya10 2019.04.14. 09:41:30

Javítsatok ki ha tévedek de nem pont az ajax elleni meccs elött volt a Misternek 1 nyilatkozata amiben pont azt ecsetelte hogy Dybala milyen remek formának örvend és mennyire jó erőnlétnek? Kapott 20 percet az Ajax ellen sokat nem is csinált majd akkor ezek szerint el is fáradt a hétvégére? :D

2019.04.14. 09:42:30

Maradjunk annyiban, hogy Dybala kapcsán ez megint csak mentegetőzés. Azért kap 20 perceket, mert a teljesítménye dupla nagy nulla. Ebben a szezonban talán az egyetlen elfogadható teljesítménye a BL-ben szerzett triplája volt.
Lassan el kellene ismerni h túl nagy volt körülötte a hype és nem fogja megütni a mércét soha (10-es mezhez pedig biztosan nem nő fel).
Ami még aggasztó az Mandzukic utolsó pár hónapos gólcsendje (bár ő leg a belét is kidolgozza).

2019.04.14. 10:33:10

Azt valaki meg tudja mondani, hogy annak van értelmes magyarázata, hogy nem nevezték a BL-keretbe Cuadradot? Volt a nevezésnek valami kikötése az egészségére vonatkozóan, vagy esetleg pénzügyi szempont? Mert ha csak biztosra vették, hogy nem fog felépülni, akkor ez nagy baklövés volt. Jópár meccsen segíthetne még a BL-ben, mert csereként beszállva benne is megvan a lendület?

Sztovicska 2019.04.14. 10:48:08

@Dr. Grant: szerintem csak tudták hogy sok idő amig felépül mert mégiscsak egy műtéten esett át és a helyére inkább bevethető játékost akartak nevezni. @hellan: nekem is az az érzésem hogy sokszor csak mentegeti Dybalát. Mindig elmondja hogy jobb formában van. Csak ez valahogy nem látszik a játékàn

Tony. 2019.04.14. 11:21:17

Jó volt ez így. Nehogymár az Isten hátamögötti SPAL otthonában ünnepeljük 3000 néző előtt, be is zavarhatna kicsit. Miután kiütöttük az Ajaxot, hazai pályán a Fior ellen igazi ünneplést lehet csapni, úgy hogy utána 2 napra nincs egy kulcsfontosságú fellépés.

rockitbaby 2019.04.14. 12:10:46

@hellan: Dybala kapcsán én valahogy nem ezt érzem. Persze, egy klasszis, ehy igazi klasszis ha kell, más poszton is leszegett fejjel, küzd, hajt és próbálja vinni a csapatot előre. De mégis azt kell mondjam, hogy elvétve játszunk olyan felállással, ami kicsit is feküdne neki. Megmagyarázom.

Érkezésekor a Tévez okozta űr kellett betöltenie, visszavont csatárként. Nem is ment rosszul neki. Kifejezetten termékeny szezonja volt. Majd a Mister kitalálja, hogy legyen 4-2-3-1, és ő meg legyen mondjuk, irányító ebben. Más szerepkör, bele kell tanulni. Majd nem sokkal később úgy érzi, a középpálya kevés darabra, így menjen a 4-3-3. Itt pedig két verzió van: vagy visszaszoktatjuk csatárnak, vagy bepróbáljuk szélsőnek. Meglátásom szerint egyikhez sem kapott elegendő lehetőséget. 1-2 meccs után el lett vetve.

Olyan érzésem van, hogy mintha direkt olyan taktikát alkalmazna a Mister, amibe kicsit sem illik bele. Így persze, hogy nem megy. Mindettől függetlenül azt mondom, ha továbbra is így gondolkodik a Mister, adjuk el jó pénzért, és forgassuk vissza. Vagy teszem azt egy Dybala-Pogba csere.

Rikoo 2019.04.14. 12:26:05

@rockitbaby: Ha akkora klasszis lenne akkor lehetett volna hozzáalakítani a taktikát.
De nyilvánvaló, hogy nem az.

rockitbaby 2019.04.14. 12:51:12

@Rikoo: Lehet, nem akkora klasszis, de talán megérné legalább kicsit úgy alakítani a taktikát, hogy ne legyen kompletten haszontalan. Én pusztán csak annyit jegyeztem meg, hogy általában neki kellett alkalmazkodnia, és nem próbáltunk olyat, hogy miben lehetne mindenkiből kirántani a legjobbat, legtöbbet.

Bianconero 2019.04.14. 13:24:16

Játszott Allegri alatt is jól Dybala, és Allegrinek más játékost is sikerült már formába lendítenie és beépítenie (pl. Kean, Rugani), de továbbra sem tudom elhessegetni azt a rossz érzésemet, hogy D. ennyit tud. Na de ki jöjjön a myáron a helyére? Hazard mindenképp Zizuhoz húz?

Thuglife! 2019.04.14. 13:31:06

@rockitbaby: kapott egy felhozó meccset egy gyenge csapat ellen KÖTETLEN szerepkörben 90 percig.Mi kell még?
Lehet játszani a felállásokkal de az igazság az hogy ha egy fifa játék 10-es skáláján nézzük őt hiába van NÉHÁNY 8-9 közeli skillje ha az agilitása 1-hez közelít.
Abban Bernardeschi sokkal jobb,nem véletlenül szoritotta ki már másodszor ez évben.

2019.04.14. 13:40:34

@Sztovicska: Ez akkor rendben is lenne, ha közel ugyanolyan képességű játékos kerülhetne a helyére. Ebben meg azért vannak kétségeim. Talán inkább Khedirát kellett volna kihagyni, de jövőre átgondoltabb lehetne a belső védő kérdés is. Luxus 5-öt tartani még a keretben is (nemhogy a BL-keretben) csak azért, hogy legalább egyikük standard elégedetlenkedhessen. 4 belső védő bőven elég és a 3 védős rendszer hosszútávon alkalmazását el kell felejteni. Szükségmegoldás lehet max, vagy + taktikai fegyver, de nem alap.

JuventusFanatikus 2019.04.14. 13:48:14

@Dr. Grant: Ha Cuadrado lett volna a keretbe, akkor Spinazzola maradt volna ki. Ő pedig azért segített az Atleti ellen, már most megérte nevezni.

2019.04.14. 13:53:26

@JuventusFanatikus: Én sem Spinazzolát hagytam volna ki.

JuventusFanatikus 2019.04.14. 13:54:31

@Dr. Grant: Ha Khedirára gondolsz, akkor azt tudod, hogy lehetetlen:D

rockitbaby 2019.04.14. 14:46:30

@Thuglife!: Egy felhozó meccset? A SPAL elleni förmedvényre gondolsz, ahol ha lehetett volna választani ku se futunk a gyepre? A komplett csapat nem akart játszani, és mind tudjuk egy fecske nem csinál nyarat.

Ne a tegnapi meccsből indulj ki. Én sem abból vonatkoztattam. Szezonokat nézz. Az, hogy egy játékosból nem jön ki a plusz, nem mindig a játékos képességei miatt van. Vagy a hiánya miatt. Az edző felelősségét is vizsgálni kell.

2019.04.14. 14:59:43

@JuventusFanatikus: Igen, véletlenül pont rá gondoltam. :-P De felőlem akár másról is lehetne szó. ;-)

JuventusFanatikus 2019.04.14. 15:20:22

@Dr. Grant: Én nem tudnék biztosra olyan játékost, akit nyugodt szívvel kihagynék csak azért, hogy Cuadrado vagy felépül, vagy nem, és nem mellesleg korántsem volt olyan hatalmas formában.

Thuglife! 2019.04.14. 15:24:30

személy szerint neki felhozó meccs,ha nem volt egyértelmű.olyan meg nincs hogy nem akarnak játszani.tudtommal ezért kapnak nem is kevés pénzt.főleg ő.azon kívül a bajnoki cím meglehetett volna,vagy bejátszhatta volna magát az ajax ellen.a 10-es mez is kötelez.mi az hogy nem volt kedvük ezt nem is értem.az meg hogy nem a játékos képességein múlik?akkor padoinból is lehetett volna 10-es?

del pipi 2019.04.14. 15:38:38

@rockitbaby: Csak a kollégák itt elfelejtették hogy közben Ronaldo is jött, és így már nem tud Dybalára épülni semmi! De klasszis! Csak majd máshol!

del pipi 2019.04.14. 15:46:32

@Mitya10: Ja amúgy meg össze-vissza beszél...jól emlékszel mit mondott múltkor, most melyiknek higgyünk? Higgyünk a szemünknek!

rockitbaby 2019.04.14. 16:00:44

@Thuglife!: Felteszem ez nekem szólt. Nem azt mondtam, hogy a játékoson nem múlik, hanem azt, hogy nem csak rajta. Balotelli tehetséges volt, de nem volt olyan edzője, aki kezelni és kihozni tudta volna ezt eblőle. Hátha így már érted, mire utaltam.

Grinta 2019.04.14. 16:20:46

@JuventusFanatikus: És ehhez tegyük hozzá hogy a negyedik meccsre (talán) ami a második kört jelenti.Cuadrado

ForzaJuve12 2019.04.14. 20:06:33

@rockitbaby: Engedd meg, hogy én is hozzászóljak a dologhoz. Szerintem az egész Dybala probléma valahol a 17/18-as szezon elején kezdődött. Dybala remekül kezdte a szezont, a csapat általában a 4-2-3-1-es hadrendben játszott, Dybala pedig az első 9 tétmeccsen 12 gólt szerzett. Ezután jött az Atalanta elleni 2-2-es, igen emlékezetes mérkőzés, melynek végén Paulo büntetőt rontott. A következő meccsen a Lazio ellen már 4-3-3-ban játszott és kapott ki a csapat, Paulo pedig már a kezdőbe sem fért be és ismét büntetőt hibázott. A továbbiakat ismerjük, Paulo azóta sem tudta megközelíteni az akkor látott formáját, vagy inkább góltermését. Ebben az időszakban szerintem elmondhatjuk, hogy a csapat Dybala köré volt építve és nagyjából jöttek is az eredmények, azonban az volt az általános vélemény, hogy a csapat túl sok gólt kap: ez akkor 13 kapott gól volt az első 11 meccsen.

Mit történhetett Dybalával, illetve mi történt közte és Allegri között?
A, semmi extra nem történt, néhány egymás utáni meccsen egyszerűen kijött a lépés Dybalának, majd minden visszatért a "rendes" kerékvágásba, Dybala pedig közel sem akkora spíler mint eleinte hittük.
B, Allegri megpróbálta Dybala köré építeni a csapatot, de látta rajta, hogy fontos pillanatokban nem tudja a hátára venni a csapatot, meginog, hibázik. (Barcelona, illetve az Atalanta és Lazio elleni meccsek) Ezért inkább egy, az egyes játékosok szerepét jobban kiegyensúlyozó rendszert kezdett alkalmazni. Dybala ezt nehezményezte és a kapcsolatuk megromlott.
C, Dybala összességében rosszul reagált a csapaton belüli versenyhelyzet kialakulására (Bernardeschi és Douglas Costa érkezése) ami azóta is rányomja a bélyeget a teljesítményére, emiatt Allegri sem tud bízni benne annyira.

Nem akartam ennyire negatívan beszélni Dybaláról, őszintén szeretném, hogy maradjon és a csapat vezére legyen, de az eddigi torinói pályafutása sajnos inkább arra enged következtetni, hogy nem tudja betölteni azt a szerepet, melyet Allegri, a vezetőség és a szurkolók szántak neki. Véleményem szerint ez inkább az ő sara mint Allegrié.

2019.04.14. 20:39:56

@rockitbaby: Ez nem a te érzésed haver,ezt csak a vak nem látja. Dybala nem Ronaldo érkezésével szorult háttérbe és focizni sem felejtett el. Ez az Allegri-mágia. Egyébként el lehet ájulni akár Bernardeschitől,akár Costától,ők is pont ugyanannyira kínlódják ezt az időszakot,mint Dybala,nekik sincs két jó meccsük egymás után,semmilyen lényeges statisztikai mutatóban nem tudnak kiemelkedőt mutatni. Ronaldon kívül mindenki gyufa ebben a szezonban,a többi támadónk kb összesen,ha fel tud mutatni 20 gólt,lehet sokat is mondtam. Egyébként asszisztok terén sincs senki,aki extrát mutatna...számomra az idei szezon egyéni mutatói tökéletesen elmondják,miről is szól az Allegri-érában játékosnak lenni...

2019.04.14. 22:05:57

@ForzaJuve12: Fikció - D)
Miután Max kapcsolata megromlott Khedirával, rövid szomorúság után Mandzukicban talált rá az igazi társra, aki kemény diónak bizonyult: szegény Maxot azóta is teljesen kihasználja, orránál fogva vezeti és nem sok szabadságot és saját döntést enged neki, cserébe a jó viszonyért. Dybala, mivel nem vállalta a segéd (törölköző lengető) szerepet, ezért büntetésből azóta is az összes meccsen neki kell felhozni a labdákat a saját 16-osától az ellenfél kapujáig. Rá is parancsoltak keményen, hogy ha túl sokszor a kapu közelébe mer menni, akkor ketten együtt növelni fogják a büntetését. Ebbe pedig szegény Paulo elkeseredetten ugyan, de belenyugodott.

Vagy E)
Az állandó formációváltásoktól, bizonytalanságoktól, esetleges támadójátéktól Dybala formája leromlott és az önbizalmát is elvesztette, ami főként a góllövésben mutatkozik meg. És az előbbieket azért sem tudja rendesen visszaszerezni, mivel számára hátrányos feladatkörrel rendelkezik és a játékfilozófia sem ennek kedvez. Továbbá Allegri nem tűzi ki neki célul a góllövést, hanem inkább a középpálya segítését, ami rém gyenge, ezért Dybala annyira nem is erőlteti a gólratörő játékot, mivel enélkül is hasznosnak érzi magát és Allegri is a jelenlegi játékának ezt a részét érzi a fontosnak és meg is erősíti ebben.

Grinta 2019.04.14. 22:53:42

Én szívesen olvasnék egy mostanában hiánypótló : ) Zamparini interjút ebben a témában!

Shyr Kahn 2019.04.15. 01:01:23

Szvsz Allegri csak próbálja Dybala-ba a lelket önteni, ezért is nyilatkozik úgy, hogy még messze az igazi formája és hogy az adott meccsen már jól mozgott, azaz ez nem nekünk szurkolóknak szól elsősorban, hanem a játékosnak és ezért pedagógiai szerepe van. Dybala szvsz nem lesz az a játékos, akit sokan reméltek (következő Del Piero). Kicsit olyan érzésem van vele kapcsolatban, hogy Pogba-ra hajaz, csak kicsit más miatt történik vele ez, mint ami Pogba-val történt évekkel ezelőtt. Dybala egy dél amcsi srác, akinek talán van egy idea a fejében, de mihelyst nem megy neki úgy, ahogyan azt szeretné/elvárná magától, nemhogy motiváltabb lenne a jobb játékra, hanem éppen ellenkezőleg. Nyilván mérföldekre vagyunk attól, hogy bizonyosan kijelentsünk róla "Ő a hibás", hiszen nem látunk a színfalak mögé, de sztem ez az egész inkább Dybala sara, mint bárki másé. Nézzétek meg CR-t... leszarja mi van körülötte, Ő a mának él és mindig megpróbálja magából a maximumot kihozni. Ez a mentalitás (úgy hiszem) néhány játékosra átragadt. Pl. Kean és Berna, de pl. Dybala-ra nagyon nem. Én amondó vagyok és Dybala-t a játékos és a klub érdekében el kell engedni a nyáron. Jöjjön helyette valaki más. Isco, Alex, Eriksen... I dunno, de ne maradjon így itt.
Kívánom neki , hogy cáfoljon rám a következő mérközéseken és mutassa meg, hogy sokkal több, mint aminek mostanában látszik.

Shyr Kahn 2019.04.15. 01:11:10

*Isco, Felix, Eriksen

del pipi 2019.04.15. 03:29:31

@ForzaJuve12: Bocs! Az én véleményem pedig az hogy akkortól kezdődött a nézhetetlen Juve foci tavaly amikor a Mister kitalálta hogy megfegyelmezgeti Dybalát, gyakorlatilag annyi történt hogy aki egy kicsit is színezte a játékot azt kivonta a forgalomból....oookos!@Dr. Grant: Érdekes variációk,és igazak is lehetnek.

steven.h 2019.04.15. 11:09:51

@del pipi: Nem teljesen értem, hogy a 3. évre miért találta volna ki Allegri, hogy megfegyelmez meg kivonja a forgalomból Dybalát, mikor előtte 2 évig nem tette, és jöttek a duplázások, meg volt BL döntő is közte.
Nekem ez nem áll össze, főként azért nem mert Allegri kifejezetten a váratlant húzó játékosokat kedveli, többször elmondta hogy Isco az egyik kedvence.

Nekem ez sehogy nem áll össze? Nem lehet hogy inkább valóban többet látunk bele, mint amit tud, és csak kijött neki néha a lépés?

Vagy nem lehet hogy esetleg Marotta áldozata Dybala? Aki nem tudta úgy megerősíteni a középpályát, hogy az megfelelően tudjon szűrni a kreatív játékosok mögött és még előrejátékban se legyen teljesen fogalmatlan, hogy ne a félpályáig kelljen visszalépni azért hogy egy valamire való labdát kapjon?

Elő lehet rángatni Allegrit az olasz bajnokság legtöbbször nézhetetlen játéka miatt, de az már senkit nem érdekel kb a BL-t meg nem lehet úgy megnyerni hogy átjáróház a középpályád, márpedig a Juve középpályája az lenne ha mindössze 2 ember játszana ott.

2019.04.15. 16:32:16

@steven.h: "Allegri kifejezetten a váratlant húzó játékosokat kedveli" - Jaja. Kihívásnak tekinti, hogy ezt kinevelje belőlük. Viccen kívül így néz ki kívülről.

steven.h 2019.04.15. 16:55:21

@Dr. Grant: Pirloból, Marchisióból, Pogbából és Tevezből se nevelte ki, ezek megint összeesküvés elméletek, és megint leírom, miért nem nevelte ki belőle már a második évben, vagy az elsőben?
Megint Allegri van egyszemélyben megtalálva a keretkialakítás miatti hibákból adódóan (Marottát már nem lehet megtalálni mivel nincs itt).

Egy szem Emre Can-on kívül nincs olyan emberünk aki tud és hajlandó ütközni, futni és előrejátékban sem az alibit keresi a középpályán, így nem rakhatsz fel egy Dybala-Ronaldo-Douglas Costa-Bernardeschi támadónégyest mert átrohannak a középpályánkon ha 4 védővel állunk fel (ezt egy a liga legmagasabb átlagéletkorával rendelkező Chievo meg tudta csinálni), 3-mal meg nem tudunk, mert nincs elég belőlük.

2019.04.15. 17:50:46

@steven.h: Így döntött, tőle kellene megkérdezni. Ahogyan a 2 középpályásos rendszert is elhagyta, arra is csak tippelgetünk, hogy a "sok gólt kapunk" volt az ok. A miértre Dybalánál nem tudom a választ, csak a hogyanra. Mondjuk azért sejtem: szerintem Allegri úgy gondolja, hogy ez hasznos a csapatnak, ha a középpályán kínlódik, besegít a szervezésbe, viszont ezáltal a góllövésből kiesett.
A másikkal kapcsolatban - bár ennek sok köze nincs Dybalához, de - szerintem a 2 tagú középpályás felállásban játszottunk a legjobb játékkal 1-2 éve. Ránk férne ugyan 1 komolyabb ütköző középpályás, de az igenis az edző hibája, hogy amit játszat a játékosaival, az milyen következményekkel jár. Ráadásul az önmagában is elég, hogy ez NÁLA történik. Ha én állandóan azt hangoztatnám, hogy milyen pedagógusnak tartom magam, akkor elég nagy problémának érezném, hogy alattam felejtenek el a játékosok játszani. Akár miattam, akár nem, de én lennék értük a felelős.
Ráadásul ez a 4-3-3 szerintem egyáltalán nem fekszik a csapatnak. Szinte bármi jobban feküdne, mint ez.

del pipi 2019.04.15. 19:12:16

@steven.h: Te sok mindent nem értesz, nincs ezzel semmi baj, én már nem írok ,megfáradt a test meg az agy. Ajánlom figyelmedbe a legjobb emberem gondolatait DR Grant és feljebb ADP véleményét, ha nekem nem hiszel talán neki...? És még egyszer nem vagyok kibékülve ahogy Dybala focázik és ahogy kezeli ezt a szitut és a feladást! Ez független a sok rossz indulatú véleménytől mert az ami történik az nem véletlen, mindennek meg van a miértje. Tisztelettel szeretettel vadkörtézni mentem Süsü! (vagyis aludni!) Holnap FORZA JUVE!!!!!!

Shyr Kahn 2019.04.15. 20:00:55

@steven.h: ++
Annyit tennek hozza, hogy utkozo jatekosunk van Can-on kivul, meghozza talan egy kicsit tul vakmero is (lapokat kap allandoan). Bentancur-rol beszelek, aki szerintem (Can es Khedira kiesese miatt) eleg jo formaba kezd kerulni.

2019.04.15. 21:10:51

@del pipi: Nana! Drága lesz, ha engem le akarsz szerződtetni. :-P Minimum egy Khedirányi fizetés. :-D

steven.h 2019.04.16. 08:38:36

@Shyr Kahn: Igen, viszont tőle egyedül az Ajax ellen láttam olyat, hogy sikerrel játszott előrefelé és nem csak alibi passzai voltak.

@Dr. Grant: Elhagyta mert tavaly év elején minden meccsen minimum egy gólt kapott a csapat, de lehet hogy inkább minimum kettőt és így nem nyerhetsz se bajnokságot, se BL-t. Ha megnézed azt a 4-2-3-1-et amivel Bl döntőt játszottunk az így nézett ki:
Barzagli-Bonucci;Chiellini-Alex Sandro

Dani Alves;Khedira;Pjanic;Mandzukic

Barzaglival; Dani Alvessel és Mandzukiccal lett kiegyensúlyozva a középpálya hiányossága...

A 4-3-3 meg igenis feküdne a csapatnak, csak Mandzukicot és Matuidit kellene kifelejteni a kezdőből:

Cancelo;Bonucci;Chiellini;Sandro

Can;Pjanic;Bentancur

Berna;Ronaldo/Kean;Costa/Ronaldo

De egyébként én az Atletico elleni formációt erőltetném:

Can;Bonucci;Chiellini

Cancelo;Pjanic;Bentancur;Sandro

Berna

Kean; Ronaldo

@del pipi: Szerintem párszor már leírtam a miértet, és változatlanul tartom, hogy Allegri sem Pirlot, sem Marchisiot, sem Tevezt nem korlátozta le, sőt Dani Alvest se. Dybala akaratgyenge és elhitte magáról hogy ő itt a sztár, most meg játsza a sértődöttet. Be kell állni a sorba és a legjobbat nyújtani mert semmi olyat nem kérnek tőle ami a képességei alapján ne lenne képes.

2019.04.16. 10:15:17

@del pipi: Sajnos az sincs. :-p

2019.04.16. 10:19:40

@steven.h: Igen ezt mondja Allegri (is) (valószínűleg). De egyelőre a gyakorlat azt azt az egy dolgot mutatja, hogy bajnokságot bárhogy nyertünk volna, mert a többiek bohócok, BL-t meg játék nélkül nem lehet, azt viszont azóta sem találjuk igazán. Talán még idén megtaláljuk. Ahogy Dybala is, mert éppenséggel lemondhatunk róla (is), de van egy olyan érzésem, hogy ha BL-t szeretnénk nyerni, akkor minden szalmaszálba bele kellene kapaszkodni, tehát pl. ha van egy Dybala képességű játékosunk (ráadásul 10-es mezzel) formán kívül, az nem fér bele. Meglátjuk.

steven.h 2019.04.16. 11:07:59

@Dr. Grant: A történelemben nyert már egy pár olyan csapat BL-t akiknek semmi játékuk nem volt (pl Chelsea). Nyilván én nem szeretném, hogy nézhetetlen fossal nyerjük meg, de a BL-ben egyedül az Atletico elleni odavágó miatt okunk panaszra, de szerencsére idén sikerült megfordítani a párharcot, nem úgy mint tavaly a Real ellen. Az Ajax ellen én nem vártam mást, tudtam, hogy nem rontunk nekik, hiba is lett volna, és igazából az eredmény az megfelelő a visszavágóra.

Mai meccsen majd meglátjuk, hogy mivel is rukkolunk elő. Bentancur bármennyire is jól játszott az odavágón, az a játék hiányzott pont amit Can nyújtott, azzal kiküszöbölhető a Cancelo hibafaktor.

del pipi 2019.04.16. 13:19:19

@steven.h: Én meg tartom hogy elbeszélsz mellettem, én meg még egyszer mondom hogy: RONALDO ÉRKEZÉSÉVEL MINDEN MEGVÁLTOZOTT!!!! ÉRTEM???! Tehát nem kell meggyőznünk egymást és vannak olyan pontok a párbeszédünkben amik egyeznek és én is úgy gondolom. Viszont azt is tartom hogy amikor ilyeneket ír valaki hogy : nem lehet hogy csak többet láttunk bele és csak ennyit tud? Nem lehet hogy csak kijött neki a lépés? Az vagy irigy és rosszindulatú vagy vak vagy festi magát! Az sokkal szimpibb ha valaki azt mondja hogy rühellem mint amikor azt mondja hogy: én kedvelem de.....kam......blabla...............adjuk el! Tehát még mielőtt azt hinnéd hogy kötekszem veled azt is mondom nem mindig nekem van igazam , nem vagyok tévedhetetlen de valamiért sokszor az idő engem igazol.

steven.h 2019.04.16. 13:59:11

@del pipi: Én minden játékossal próbálok objektív lenni, sőt Dybala leigazolását az egyik legjobb Marotta döntésnek tartottam és az első két évben kvázi bizonyította is, hogy miért hoztuk, tehát rám egyáltalán nem igaz, hogy rühellem, mindössze feltettem 2 olyan kérdést, ami a jelenlegi Dybala teljesítményt látva egyáltalán nem földtől elrugaszkodott.

A másik, hogy a "jó éveiben" is Allegrinek hívták az edzőt és most is, cserébe az átigazolási politikánk az változatlanul az, hogy az igazgatók leigazolják azt a játékost akit ők gondolnak, Allegri meg kezdjen vele valamit. Azért a közelmúltból lehet hozni jó néhány példát. Pl Allegrinek a háta közepére se hiányzott mondjuk Higuain, szerintem egy Isconak sokkal jobban örült volna a Pogba pénzből, mivel előtte is folyamatosan azt nyilatkozta hogy egy trequartistát szeretne (mondjuk mikor érkezett Hernanes pl a nesze semmi fogd meg jól kategória)

Ennek az áldozata Dybala nem pedig Allegrié. Ettől függetlenül még mindig azt mondom, hogy ha kicsit megerőltetné magát a mezért akkor a jelenlegi kicsit unszimpatikus viselkedése rögtön visszájára fordulna.

2019.04.16. 16:38:52

@steven.h: A Juvéra gondoltam. Nem példa nélküli más csapatoknál, de nekünk valahogy ez sosem igazán jött be. Az Ajax ellen azért én nem izgulok olyan nagyon, mert ha egy ilyen lelkes, tehetséges, de teljesen rutintalan és már-már ostoba kiscsapattal szemben kiesnénk, akkor úgysem lenne sok esélyünk a BL-re idén sem. Engem meg csak az érdekel.

steven.h 2019.04.16. 16:55:35

@Dr. Grant: Igazából mi sajnos valahogy szép játékkal se tudtunk BL-t nyerni... pl a Barcelona elleni BL döntőben a második félidőben gyakorlatilag lefociztuk őket egészen a Messi gólig (ott ráadásul hihetetlen balszerencse volt, hogy olyan gyorsan kaptunk egy gólt), amit Pogba lerántása előzött meg a 16-oson belül, vagy ott van a Lippi féle csapat, mondjuk ott az döntött leginkább hogy Nedved eltiltott volt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása