Formálódik a Dybala-Icardi csere?

dybala_paulo_icardival.jpgLa Repubblica mai száma arról számol be, hogy Mauro Icardi nyáron csatlakozhat a Juventushoz, míg a zebramezesek argentin támadója, Paulo Dybala ellenkező irányú utat járhat be, s a két játékos elcserélése már több, mint egy elméleti lehetőség a két klub számára.

Icardi és az Inter között nem csitulnak a hullámok, s a milánóiak gólfelelőse legutóbb a közösségi médián keresztül vallott arról, hogy ő maga nagyobb szerelmet mutatott a klub irányában, mint azok a döntéshozók, akik leginkább felelősek a kialakult helyzet miatt.

Az nagyon valószínűnek tűnik, hogy az argentin játékos és családja nem kívánnak új országba költözni, így a nemrég éppen a Juventustól érkező Giuseppe Marotta számára a csereüzlet megfelelő megoldást jelenthetne.

Amennyiben létrejön az üzlet, úgy Icardi lehet Cristiano Ronaldo ékpárja a Juventusnál, míg a formáját nem igazán találó Dybala új csapatban és felállásban próbálhatna új lendületet venni.

A napilap szerint Marotta számára soha sem jelentett igazi prioritást, hogy új szerződést üssön nyélbe Icardival, s a végleges vételár a hivatalos, 110 millió eurós kivásárlási árnál alacsonyabb, 80 milliós összeg lehet. Az Internek így sem lenne oka a panaszra, mert 2013-ban mindössze 13 millió euróért vásárolta a támadót a Sampdoriától.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5714661579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Andras74 2019.03.01. 14:08:32

Csak abban az esetben érhetné meg, ha mellé tesznek még legalább egy ötvenest, amit beforgatunk De Light árába. Csak akkor engedném el Dybalát, ha egy nagyon fiatal, nagyon jó belső védőt tudunk hozni.
Arra ugyanis mérget vehetünk, hogy Icardi nem fogja segíteni a védelmet, CR7-tel egyetemben, ez pedig a jelen, öregedő védőkre már túl nagy nyomást jelentene.
Arról nem beszélve, hogy legalább 2, de inkább 3 erős, inkább védekező középpályás kellene mögéjük.
Ez pedig újabb problémát generálni, vagyis ki szerzvezné az előre játékot????
Szóval, ezt a cserét nem erőltetném....

Andras74 2019.03.01. 14:09:56

Ja, és pont a 10-est a dögevőknek? Szerintem ez rohadt nagy blama lenne!
Akkor inkább adjuk el Dybalát Angliába, esetleg a PSG-nek vagy a spanyoloknak, de ne Milánó sötét felébe.....

Zsolt16 2019.03.01. 14:10:49

Ha ez megvalósul, akkor autóba ülök és elvezetek Torinóba , hogy személyesen "elbeszélgethessek" Paraticivel és társaival...

jeneiPALI 2019.03.01. 14:13:32

Még az kéne a f@szt nekik dögevöknek

frenky441 2019.03.01. 14:44:01

Jelen pillanatban aláírom!!!

10Delpiero10 2019.03.01. 15:16:22

Hányszor írtam erről a lehetőségről, hogy komolyan szóba került, Mo-ról meg mindig lelettem hurrogva mekkora fasz vagyok hagyjam már ezt az Icardi - Dybala cserét. Nem zörög a haraszt...

bianconeri83 2019.03.01. 15:21:39

És Dybala miért menne ebbe bele?

10Delpiero10 2019.03.01. 15:35:50

@bianconeri83: Az Interben ott játszana, ahol akar, ő lenne a playmaker kezdő játékos valószínűleg hasonló, vagy nagyobb fizetésért mint amennyit nálunk kap. Az Inter piaci növekedésének utánaolvasva valamit a kínaiak elég jól csinálnak ( lehet csúfolódni , de elég jól kihozták a szarból a csapatukat). Következő mercaton nem köti őket a settlement agreement amit az uefával kötöttek a pénzügyi fairplay miatt. Lenyilatkozta a klubelnökük , hogy ez lesz a legnagyobb szabású mercatojuk vagy mi. Ha elköltenek okosan Marottával ( aki Dybalának is garancia lehet) egy valag pénzt az amúgy nem olyan szar játékosállományuk mellé, simán csábító lehet számára ez a lehetőség. Azért egy PSG-ben nem tudom hol lenne helye, abszolút nem lenne helye Dybalának Mbappe és Neymar mellett, max ha csatárként játszatják Cavani posztján de ezt kétlem. Angol klub? az még hihetetlenebb lenne az ő esetében.. szerintem angliába biztos nem megy. Akkor inkább már a Real , de ők meg ezen a poszton szerintem sokkal nagyobb vadra mennek ( Hazard ).

Ezeket külföldi hírekból / oldalakból szedtem össze, nem kézpénz , de van benne valami.

10Delpiero10 2019.03.01. 15:37:29

Ja és hozzáteszem ugye Paratici - Marotta szóváltását.

P - meglátjuk mi lesz nyáron Icardival
M - meglátjuk mi lesz nyáron Dybalával

NagyonJuve 2019.03.01. 15:40:49

@bianconeri83: hát ez az! Valami b.zi ujságíró kitalálta semmi alapja nincsen.

10Delpiero10 2019.03.01. 15:48:16

@NagyonJuve: akkor ezért "érzi ilyen jól magát " nálunk Dybala , ezért nyilatkozik minden ikonunk némi mosdatás kíséretében róla havonta , és ezért vannak róla egymástól független hírek folyamat ezzel kapcsolatos hírek mert valami b*zi újságíró kitalálta. SEMMI alapja nincsen.

Leram7 2019.03.01. 15:53:11

Szerintem mindkettő játékos túlértékelt az idei teljesítményüket nézve.

Emberileg pedig Icardi elég problémás.

horvathimi2 2019.03.01. 16:30:13

Szerintem ezzel az üzlettel csak a juventus veszíthet. Dybala kreatív és gólerős támadó és a mezőnyben elég nagy haszna van. Tudom formán kívül van, de mivel az egész csapat formán kívül van ez nem csak az Ő egyedi esete. Itt nem egy játékossal van gond, itt valami más van ami kihat mindenkire. Icardinak semmi más nincs amit felmutathat, mint a gólerőssége. Mezőnyben nulla és nem tud játékot szervezni, még akkor sem, ha csúcsformában van. Plusz eléggé meg tudja osztani az öltözőt is. Nem egy szimpatikus ember ez már itt is kiderült. Nem véletlenül mondták ki a csapattársai, hogy legyen Handanovic az új csk. A védekezése is nulla, míg Palika visszajár és besegít. Nálunk nem a gólok hiányoznak most, csak a kreatívitás. Ha Dybala elmegy, a támadósor egyetlen igazi kreatív játékosát adják el. Ez totális csőd lesz így.
Tudom sokan gond nélkül eladnák itt a blogon, de óriási hiba lenne. Kell Ő ide nagyon.

MdewC 2019.03.01. 16:48:37

@rightinthenuts91: ugyan ez jutott eszembe.

:’DDDDD

Rikoo 2019.03.01. 17:13:46

Teljesen reális.:D
@horvathimi2: Ramsey alapból tkp., de elvileg egy szervező is érkezik majd, legalábbis az újságírók szerint nagyon él az Isco, James szál.
Mondjuk Dybala idei játékát látva inkább az a legjobb, ha nem szervezi senki a játékot.

Il Principino 2019.03.01. 17:14:14

Az idei Juventusból kulcsember addig nem fog lelépni,amíg az edző kérdése nem tisztázódik a következő szezonra!
Utána már lehet vakarózni :)

b.tom 2019.03.01. 17:16:12

Én nem engednem dybalat, az egyetlen potencialis aranylasztis jatekosunk. Ha bejon a papirforma, es kiesunk az atm ellen, meg kell kerdezni zizut, hogy o kivel szamolna, es az alapjan lehet kezdeni jo elore tervezni a mercatot:)

2019.03.01. 18:17:45

Dybalát nem kellene elengedni. Az meg még egy dolog, hogy a dögevőknek olyan játékost, akivel előbbre vannak, semmiképpen se adjunk. Még Khedira is határeset. De max őt.

Dante01 2019.03.01. 18:19:24

Ha kiesünk akkor el kell gondolkodni ki lesz az edző és ő kit szeretne a csapatba és milyen szisztémában gondolkodik. Ha tovább megyünk akkor pedig ráérünk ezzel foglalkozni, mert Allegri akkor megint isten lesz és marad minden a régiben.

babo0410 2019.03.01. 18:43:00

Ja hogyne! Ez nem történhet meg! Egy az inter számára nem kellő, balhés játzékost cserélnénk el egy nagyon jó, kreatív, váratlanra képes Dybalára? Ezt nagyon nem szeretném látni! Icardi egy befejező csatár, ha a 16-oson belül labdát kap, azt bevágja, ennyi, Dybala ennél sokkal több. És jobb is. Dybalát soha nem szabad elengedni, hiába nem lődözi a gólokat. Most nem ez a fő feladata. Én imádom őt. Nagyon csalódott lennék, ha Dybala az interbe menne.

Sztovicska 2019.03.01. 18:57:22

Komolyan mondom megdőlt a rekord. Ennél nagyobb baromságot az elmúlt 10 évben nem hallottam. Ha ez megvalósulna az komolyan valami felháborító lenne. Egy napon nem lehet említeni a két játékost. Dybala egy kiaknázatlan zseni Icardi meg egy raklap fos. Abból a csapatból nem nehéz kiemelkedni ahogy be kerülne egy valamire való csapatba el is tűnne. Ilyen baromságot nem értem minek kitalálni. Ez maximum úgy érné meg ha küldenének mellé még 200 milliót

JuventusFanatikus 2019.03.01. 19:38:46

Ekkora hülyeséget:D:D:D A világ marhája lenne Paratici, ha ebbe belemenne.

Grinta 2019.03.01. 19:38:50

Azt gondolom képes vagyok minden fenntartás(om),és ellenérzés(em) nélkül megítélni ezt a hírt.Dybalával látványosan nem tudunk,vagy nem akarunk mit kezdeni.Icardiról a véleményem nem változott.Viszont a klubnak (Juventus) tervei voltak vele a nyáron,ez napvilágot is látott-és ez nem változhatott Ronaldo érkezése óta sem.Úgyhogy bőven van realitása jelenleg ennek a játékoscserének.

del pipi 2019.03.01. 20:04:18

@10Delpiero10: Nem tudom ki még, én biztos mondtam már neked hogy hagyd már ezt a Dybala Icardi cserét. Most is tartom ez egy kacsa de azt sem mondom hogy lehet ilyen háttér sztori. Most az a kérdés hogy Dybalát megkérdezte valaki? Hogy öreg van kedved át menni a legretkesebb csapathoz itt olaszba? Oké kapsz egy zsák pénzt és mindig játszol maximum nem nyersz soha többé semmit! Nem baj ugye? Szerintem Dybala nem menne oda, ha mégis a pénzt és a semmit választaná akkor nagyot csalódnék benne! De a szeretett klubomban is mert ez minden csak nem jó üzlet. Icardinak örültem volna nyáron de Ronaldo érkezésével ez már egy lefőtt kávé szerintem. Remélem együtt mennek egy csapathoz megnézném, de ha új edző jön ő majd úgyis megmondja hogy ki maradjon , ki menjen ki jöjjön, szóval várni kell még nyárig aztán minden kivilágosodik. Addig is az ilyen hírek csak arra szolgálnak hogy jól felbassza magát az ember! Ez hallatlan !

Rivendell 2019.03.01. 20:15:18

:-DDD a 160 stb milkés gyerekből kijönne 1 Icardi,na ennyit tud a Juventus és a vezetőség,tök8 ki van itt az eladás marhára nem emgy,jobban járnánk,ha Mendest vagy a dagit fixen leigazolná a Juve,mert botrány ami itt megy.

Ammeg Icardi minek Cr mellé? ő nem fogja kiszolgálni,vagy lepasszolni a lasztit,nem Benzema,aki azért tudott a lasztival bánni,mikor leigazolta a margit. Icardi Higany helyett kellett volna és nem Cr mellé.

Adnánk a xarnak 1 nagy pofont

Grinta 2019.03.01. 20:15:34

Egyvalamit hozzátennék az általad leírtakhoz,ami felmerült Bennem Marotta távozása/választása kapcsán is.Ez a Juventus sem lesz örökké bajnok,előbb-utóbb valaki letaszítja a trónról.Ez lehet a zinter is.Ha edzőváltásra kerül majd ott (is?) a sor esetlegesen,Conte bizonyosan felmerül majd lehetségesként.És az már elég húzóerő lehet,mert ha a háttér adott,és egy adott játékos lát fantáziát a projectben,plusz az Argentínok nem elveszett gyerekek milánó kék-fekete oldalán,ez mind mind elég húzóerő lehet,pláne,ha mint említettem itt ennyire nem működik a dolog.
És félreértés ne essék,ez Nekem nem kívánalmam,de tudom semlegesként nézni.

Grinta 2019.03.01. 20:16:12

@Grinta: ez Pipinek íródott : )

del pipi 2019.03.01. 20:22:37

@Grinta: OK! De akkor inkább menjen a Bayernbe, őket is nagyon kedvelem, de ez legalább előre lépés mert velük is mindig számolni kell a bl-ben. De én remélem Madrid!

del pipi 2019.03.01. 20:25:47

@Rivendell: Adom! Ha már mennie kell akkor sok pénzért, jó helyre! Ez milyen kutyafüle üzlet!!! Ez hallatlan!

GGábr81 2019.03.01. 20:26:16

Azt mit cserélnek? Kocsit? Vagy csajt? Swinger?
Mást remélem nem.

Grinta 2019.03.01. 20:27:03

@del pipi: Összegben nem kapnánk érte annyit.Bár most érkeztek olyan zöngék,hogy Münchenben is kinyitják az erszényt.Egy dolog miatt nem látom a dolgot.James Rodriguez

Rivendell 2019.03.01. 20:30:03

1 esetben tudnám elképzelni...Dybala=Icardi + 30-40m ami megy Isco csökkentett árába,amennyiben 1 Marcelo-Sandro cserénél engednek Isco árából,jön ugye Ramsey és távozik Mandzu,na akkor azt mondom oké,de hogy Cr-Mandzu és úgy Icardi.....totál felesleges lenne

és mondjuk Mandzu ára+ 30-40m Isco,majd zsebből vesznek a kp-ra 1 klasszist,felőlem btb-t,kreativ játékost,mind1,csak legyen lendület a kp-ba....Isco meg vihetne 1 Dybala szerepkört is felőlem,nem kell neki fixen kp-n lenni,elég technikás bármilyen posztra,bár én Costanak adnám a jobbos kreativkodást,csak belejönne ha itt lenne Marcelo,aki nagy mókamester

del pipi 2019.03.01. 20:42:46

@Grinta: Sokat akar adni a Bayern! Elszoktam olvasni a bótban az újságot amíg állok a sorban 100 m felett adnának érte, nyáron kinyitják a pénzes zsákot.

Il Principino 2019.03.01. 20:50:23

A Vucinic-Guarín majdnem csere után én ilyen üzlettel nem egyezkednék velük többet!
Icardinak a felépítése alapján Mandzukicot kellene pótolnia nem a picurt!
Amíg a tank itt van,felesleges Icardi ide...

Grinta 2019.03.01. 20:51:36

@del pipi: Azt olvastam Én is hogy tele a kincsestár,és nem véletlenül spóroltak (eddig)

Grinta 2019.03.01. 20:53:59

@Il Principino: Ebben is van igazság.
Mellékszál-milyen kár Guarinért,mint játékos.Jobb karrier volt benne.

Rikoo 2019.03.01. 20:54:35

@Rivendell: Mandzu helye Allegriétől is függ szerintem.

Grinta 2019.03.01. 20:59:02

@Rikoo: Igen,ez is kapcsolódik Il Principino írásához.Domino folyamat valahol

Il Principino 2019.03.01. 22:04:19

@Grinta: Csíptem még a porto-s időszakában,ahogy azt a csapatot is Falcao,Hulk...
Kár volt a temetőbe igazolnia Guarínnak,én is többet láttam benne anno.
Érdekes dolgok lehetnek nyáron:
Tegyük fel jön Zidane,akkor Isco és James sztem nem jön,esetleg Marcelo tán Pogbát is meg lehet említeni,bár ő most kivirágzott,tehát kicsi az esély ő rá.
Allegri amennyiben marad,akkor jövőre is nézhetjük Khedirat és Tankzukicot :)
Viszont Sandro,Dybala,Costa sor távozhat.
Akikkel nem számolnék jövőre függetlenül az edző kilététől: Khedira,Matuidi,Barzagli
És hogy kiket hozhatnánk az nagyon képlékeny,mivel az függ CR biznisztől még mindig és hogy mekkora büdzsé áll majd rendelkezésre,feltéve ha kiesünk a bl-ből hamarosan.
Allegrinek meg kell köszönni a munkát júniusban sajnos bárhogy is végződik a szezon. Sztem csak új edző érkezésével tudjuk elkerülni a kulcsjátékosok elvesztését!

Bianconero 2019.03.02. 07:14:52

Ha jobb keret kell, olyanoktól szabaduljunk, akikben nincs már potenciál. Dybalából még lehet valaki. És egyedi a gólöröme.

alexGicamo 2019.03.02. 07:28:30

@horvathimi2: Osztom a véleményed ! Nem ő jelenti azt a lapot a pakliban, amit félre kell tenni . Ha az eredeti posztján játszhatna, biztos pazarul karistolna !

Grinta 2019.03.02. 07:37:39

@Il Principino: Amit írsz az helytálló,bár saját véleményem szerint Matuidi edzőtől függően/függetlenül -kinek jobban tetszik,illeszthető játékos.
Nyilván nem játszik nagy formában,sok esetben jogosan van megtalálva(erényeit nem említvén),de egy edző se dob(na) egy ilyen típusú játékost a keretből.

del pipi 2019.03.02. 07:57:55

@Grinta: Amúgy a Real sem költött valami sokat az elmúlt nyáron, ők is nagyon tele vannak. Én nem nagyon szoktam mercatózni a bajnokság végéig de ha aktuális lesz ha érdekel én is leírom hogy kiket kéne eladni és kiket kéne venni, de először kíváncsi vagyok ki lehet az edző tutira

Grinta 2019.03.02. 07:59:31

@del pipi: Az ahogy/ahonnan a reál működik,senki sem látja kb. : /

NagyonJuve 2019.03.02. 16:41:42

@10Delpiero10: előbb dobják ki a tökeimet mint hogy dybala az interbe menjen. Bárhova máshova mehetne tuti nem fog az interbe menni. Ennek akkora a valóságalapja mimt hogy egy darab sz.rt szolgálnak fel egy éttermbe.

Watakuki 2019.03.02. 18:09:11

Dybala ne menjen sehova. Inkább Icardi Mandzukic csere (vagy inkább a horvát menjen levezetni valahova akkor már, ne az interbe). Én jobb befejező csatárnak tartom Icardit, mint Higuaint akár. Más kérdés, hogy elöbb kéne 2 belső védőre, meg 2 klasszis középpályásra költeni, mint rá.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása