Nedvěd: „Elégedett vagyok Dybala teljesítményével”

nedved_pavel_taps_a_stadionban.jpgPavel Nedvěd nemrégiben a Juventus csapatról szuperhősökként beszélt, Paulo Dybala kapcsán pedig elismerte, hogy a támadó nem szerez gólokat, azonban mostanra sokkal jobban játszik.

Az alelnök a J-Museum egyik kiállításának a megnyitóján beszélt a média képviselőivel, a kiállítás tárgyát pedig a futball különböző történelmi, főleg képregény alapú ábrázolásai szolgáltatták.

„A kiállítás témájától nem elszakadva azt mondhatom, hogy a keretünket szuperhősök társaságának látom.

A játékosainkhoz nagyon ragaszkodunk, és úgy gondoljuk, hogy nagyon erős kerettel büszkélkedhetünk. Tény, hogy Paulo Dybala nem szerzett annyi gólt, mint tavaly, azonban most már sokkal jobban játszik, és én nagyon elégedett vagyok a teljesítményével.”

A csapat vasárnap a Sassuolo együttesével küzd meg a bajnokságban, és az idegenbeli meccs nem ígérkezik könnyűnek, miután a csapat komoly pofonokat szenvedett el az Atalanta ellen az Olasz Kupa küzdelmeiben, illetve a Parma ellen hazai pályán.

Még keményebb diónak ígérkezik ugyanakkor az Atlético Madrid, erről vajon mit gondol az alelnök?

„Egyáltalán nem foglalkozunk jelenleg a Bajnokok Ligájával, mivel két fontos bajnoki meccs vár ránk. Arra koncentrálunk rendkívül erősen, hogy az összes fronton jól teljesítsünk.

Nyilvánvalóan az elmúlt héten olyan gólokat kaptunk, amelyek nem jellemzők ránk, ezért dolgoztunk a hibák kijavításán, a csapat pedig készen áll.

A Sassuolo elleni meccs nem jelent semmilyen keresztutat. Mindössze egy bajnoki meccs, amely három pontot ér, és amin mindenképpen győzedelmeskedni szeretnénk.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2414616236

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2019.02.09. 11:00:27

Akkor már ketten vagyunk, Pavel.

alexGicamo 2019.02.09. 15:57:57

Az biztos ,hogy nagyon fontos, hogy egy játékos hasznára legyen egy csapatnak gólokkal vagy azok nélkül . Tehát hogy olyan legyen a játéka, amely a csapata hasznára válik , Dybcsiről pedig elmondható ez .

babo0410 2019.02.10. 01:18:03

@alexGicamo: @JuventusFanatikus: Én is nagyon hasznosnak vélem Dybalát. Jelenleg nem szerez gólokat? Nem is ez most a feladata. Érdekes, mikor a BL-ben CR7-t helyettesítette, akkor rögtön megnyerte nekünk a meccset. Még ha az csak a Young Boys ellen volt is.

Grinta 2019.02.10. 09:20:17

Nem is értem miről beszéltek?!Egyértelműen bevédi a játékost azért..mert nem játszik jól,nincs formában.Felülről ez a dolga Pavelnek,nincs is ezzel gond.Dybala is majd belejön,ha nem akkor lehet hogy lépő.És ezt nem feltétlen csak mögöttes indokokkal kellene magyarázni(csúnya edző bácsi),mert a töretlen fejlődés,konstans teljesítmény hiánycikk.Sajnos.Lehet mondhatni hogy egy edző dolga hogy fejlessze a játékost-pont ez történik a színfalak mögött véleményem szerint.Nem pedig hogy kicsesszen Allegri szegény Dybalával-mert éppen nincs jobb dolga mostanában.Ebben a formációban játszunk,most ez a feladata,és a játékosnak kell alkalmazkodni a játszott szisztémához.Mindenki nem játszhat állandóan a kedvenc posztján,mert akkor balösszekötőből lenne vagy három/négy-egy kezdővel.Még jobban nem tetszene azt gondolom.Van mikor az embernek bele kell harapnia az ujjába kicsit sajnos.Ezt van most.Dominóeffektus kicsit.Ahogy alapvetés Mandzukic játszatása-mert az,helyesen,úgy idomul hozzá Ronaldo játéka,vagy fordítva,ahonnan nézzük.Jól kiegészítik egymás,kiváló páros kapcsolat áll fenn kettejük között,és ide kell még egy ember.Teszem fel a kérdést.Ha mindenki egészséges,és Allegri mondjuk Bernardeschi-ből,vagy Douglas Costából szeretne ugyanezt csinálni-mert miért ne ethetné,ha ez a szakmai gondolata támad,(nem is elvetendő mellesleg)akkor Paulo Dybala hol van abban a képzeletbeli rangsorban?Na ez az ujjadba harapás.
Mandzukic-Ronaldo az alap.Ismétlem.Karakter szempontjából is.
Lehet Dybala távozni fog-remélem nem.Máshol könnyebb dolga lesz?Nem gondolnám!Nem pátyolgatnak ott kölyköket ahol száz millió euróért igazolnak játékosokat.Ugyanis ennyi az ára Dybalanak.Máshol a média,sajtó mégjobban betalálja,mert szerintem a Juventus maximálisan védőernyő alá helyezi a játékosait.Én legalábbis így látom.Allegrivel az élen.Akkor dicsérnek egy játékost amikor rossz passzban van,és akkor tanítanak valamit amikor jól megy-hogy figyelj oda,mert ez a múltkor keservesebb volt ám!

del pipi 2019.02.10. 12:31:25

@Grinta: Hi! Elég szomorú hogy egy Dybala nem tud beleférni az elképzelésbe, hogy nincs meg az igazi helye a csapatban és teljesen érthető a frusztrációja hogy nem tud igazán nr 10-es-ként csillogni. De ő is be állt a sorba mint ahogy tavaly Mandzukic, és engem nem érdekel ki mit mond mert igen is meló van ott, amit nem neki kéne csinálnia. Szóval a leírtakkal 71.63%-ban egyet értek a maradékkal nem, de az a te véleményed , ez meg az enyém. Így személy szerint már azért drukkolok hogy Dybalát tényleg vigye a Real a nyáron és ne Allegri legyen az edző ott, és remélem hogy újra egy jó Dybalát látunk sok góllal és gólpasszal. ciao!

Grinta 2019.02.10. 17:55:36

@del pipi: Onnan fognám meg a lényeget,hogy Allegrinél nincsen olyan "hogy egy Dybala".
Teszem hozzá,valahol jogosan.Frusztrációját egyébként meg tudom érteni,lévén művészlélek/támadó játékos.Real Madrid-nál nem tudom mennyire lenne könnyebb dolga?!Támadójátékot tekintve paradicsom,nyomás szempontjából pokol.Ott három meccs kanadai pont nélkül,és már kikövetelik a csapatból.Egy Cristianot kifütyültek basszus,aki hozta a meccseket sorozatban,évekre visszamenően..egy gyengébb periódusért.Médiáról nem is szólva.

del pipi 2019.02.10. 21:05:52

@Grinta: Van egy olyan érzésem hogy jó társakkal ,jó edzővel ,jó szerepkörben majd ő megoldja ezt.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása