Allegri: „A levegőben lógott már egy vereség”

allegri_massimiliano_mutogat_2.jpgMassimiliano Allegri gratulált az Atalanta csapatának, miután a bergamóiak 3-0-ra legyőzték a Juventust, és a mester szerint az elmúlt meccseken nyújtott teljesítmények után várható volt ez a botlás.

A mester a 250. meccsén volt a Juve padján, de ezt nem sikerült megünnepelni, hiszen a csapat kikapott, valamint a mestert a bíró is elzavarta a padról.

„Az elküldésem helyes volt, mivel kezdtem elveszíteni a nyugalmamat.” - mondta a mester a Rai Sport számára a mérkőzést követően.

„Őszintén kijelenthetem, hogy ez a vereség már a levegőben volt egy ideje. Játékosok tértek vissza sérülésből, másokra pedig sérülés miatt nem lehetett számítani. Egy-két meccset vissza lehet hozni vesztes helyzetből, de a vereség be fog következni.

Nincs miért felfújni a dolgot, egyszerűen rossz napunk volt. Az Atalanta teljes mértékben megérdemelte a továbbjutást, sokkal lelkesebbek voltak.

Csalódás számunkra a kiesés, de őrültség volt azt gondolni, hogy a Juventus a szezon összes meccsén nyerni fog. Ma este pedig sok gólhoz hozzájárultunk.

Nem tekintem vészjelzésnek ezt a vereséget, mivel lehetetlen az összes meccsen győzedelmeskedni. Meg akartuk nyerni sorozatban ötödjére az Olasz Kupát, de az Atalanta erősebb és agresszívebb volt, ezért gratulálok nekik.

Szerintem egy ilyen lecke a csapat hasznára lehet. Az elmúlt szezonban kínlódva hoztunk egy döntetlent a Crotone ellen, majd kikaptunk a Napolitól. Az egyik vagy másik meccset visszahozza az ember, de végül a vereség be fog következni.

Egyszerűen elfogyott az üzemanyag. Ez előfordulhat egy ilyen hosszú sikersorozat után. Szombaton a Parma ellen kell helyt állnunk, és ők is nagyon erősek az ellentámadásokban. Mario Mandžukić szombaton már vissza fog térni, Sami Khedira és Miralem Pjanić pedig visszatért ma este.”

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9414599548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kukszi 2019.01.31. 09:02:46

Csak az összefoglalót láttam, tud valaki esetleg objektív értékelést adni a játékosok teljesítményéről ? Köszönöm

biancineri101 2019.01.31. 09:14:24

@Kukszi: Tegnap mindenki rossz volt és ez nem túlzás. Ráadásul a védelem teljesen felfordult. De ez inkább fejben ment el, ami nem csoda, mert valóban nem lehet örökké győzni. Furcsa mód pont egy vereség ami fejben újra erőt tud adni egy csapatnak. Jobb lett volna persze itt továbbmenni a és a vereséget a Lazio ellen bekapni de hát ezt nem mi választjuk ki.

FeriGjuve 2019.01.31. 09:16:01

Khedirát láttuk visszatérni....

venember83 2019.01.31. 09:17:38

Ha előre lehetett látni, talán tenni is lehetett volna ellene. Talán.

pedronegroo 2019.01.31. 09:26:13

Jó mondja a Mester hogy kijárt már ez nekünk, én csak örülni tudok hogy ez a pofon egy teljesen jelentéktelen és értelmetlen olasz kupa meccsen jött.

Én aztán soha semmit nem láttam ebben az Allegriben de elég sok mindenben nem Ő a ludas! Alapvető probléma hogy a keret támadófocira alkalmas viszont hozzá az edző nem passzol. Most vagy a keretet alakítjuk az edzőhöz vagy fordítva de így ahogy mi csináljuk szerintem nem okés. A vezetőségben a pénzen és eredményen kívül sport szakmai kérdésekkel valószínűleg nem foglalkoznak mert különben nem volnának ilyen ellentmondások edző kvalitásai és keret karaktere között, CR-t is csak teljesen pénzügyi alapon idehozták Allegri nyakára miközben semmilyen szinten nem passzol ide és akkor elvárják hogy Allegri oldja meg, CR játsszon minden meccsen meg vele lövessük a gólokat minden szabadrúgást tizenegyest meg mindenkinek neki kell passzolnia meg kötelezően CR-t szopkodó nyilatkozatokat adnia kéthetente. Itt már csak "hálivúd" van és nem spirito Juve. Angelli átesett a ló túloldalára mert akkora bizniszmen hogy csak a dollárjegyeket látja mindenben közben meg oda a klub identitása...

Kukszi 2019.01.31. 09:26:25

@biancineri101: legyen ez a vereség az ami új erőt ad!
@FeriGjuve: tömör és velős :D

Köszi sracok

Apuleius 2019.01.31. 09:35:03

@pedronegroo: "Alapvető probléma hogy a keret támadófocira alkalmas viszont hozzá az edző nem passzol. "

Ezzel azért egy kicsit vitatkoznék. A középpálya sok mindenre alkalmas (ezek jelentős részének nem sok köze van a labdarúgáshoz), de támadó focira biztosan nem. Elképzelni nem tudom, hogy a vezetőség hogyan gondolta, hogy ez így elég lesz. Fájdalmasan hiányzik a kreativitás, ebbe a csapatrészbe komoly játékosokat kellene (kellett volna) igazolni.

2019.01.31. 09:38:29

Nem elég a szégyenteljes meccs, még ez a nyilatkozat is katasztrofális...

"Nincs miért felfújni a dolgot..." - Persze, végül is csak az olasz rekordbajnokon gázolt át simán egy Atalanta és ütötte el már januárban a triplázástól. Nem történt semmi.

"Nem tekintem a vészjelzésnek ezt a vereséget..." - Ez baj. De a 0 játékot még inkább annak kellene venni, mint a vereséget. Ki lehet kapni néha még egy Juventusnak is, de itt esélyünk sem volt egy Atalanta ellen. Még gólt sem sikerült rúgni!!! És kaptunk hármat.

"Szerintem egy ilyen lecke a csapat hasznára lehet." - Kételkedem. Meg amúgy is az őszi pofáraesésekből kellett volna tanulni, amik még nem jártak kupakieséssel. Ez amúgyis egy nevetséges sablonszöveg.

"Egyszerűen elfogyott az üzemanyag." - A téli szünetnek nemrég lett vége, máshogy kellett volna edzeni akkor talán...

És még lehetne szemezgetni...

vizi8 2019.01.31. 09:41:03

Végigkínlódva de végignéztem a meccset. Chiellini kiesésével nem sokat adtam a győzelemre. De Sciglió nem a posztján, de nem a legrosszabként zárta a végét. Rugáni sem játszott rosszul, és Sandró sem. Viszont Cancelo bűn rossz volt, annyi labdát adott el amit máskor egy meccs alatt az egész csapat. A Kp sorunk ezzel a felállással nem alkalmas a 4-3-3mas játékra. Matuidi harcolt de nincs látszatja, Bentancur őt sajnálom a tegnapiért mert mert egyedül nem lehet játszani. Khedira mintha a pályán sem lett volna, 9 mezőnyjátékossal álltunk fel az Atalanta ellen, és ez nem vicc. Én anno szerttem Khedira játékát de más 1.5 éve értékelhetetlen, nem is értem miért nem Can játszik helyette. Elől meg üres, lufikánt játszunk, mindent Ronaldóra akarnak játszani ez teljesen megöli a játékunkat. Nekem a tegnapi meccsből ez jött át.

Jamal Jamal 2019.01.31. 09:41:05

@venember83: Szerintem próbált valahogy erre a sok sérülésre reagálni, de Chiellini sérülése abszolút nem volt benne a pakliban.
Miért is lett volna? Ez van...
Kiesik egy rakás fontos játékos, akiknek a rotációjával kapcsolatban van egy elgondolás Allegri fejében, még lehet hogy B-terv is van, de C-terv már nincs.
Minden évben volt egy mélypont a csapat játékában, most a nagy elvárások miatt - mindezt az igazolások igazolásául - ez még inkább gondot okoz, de ahogy tavaly még a BL-től eltekintve kijött ez a kevésbé döntő pillanatokra, az idén rosszkor jön.
Azt látom, ha jön egy csapat amelyik elkezdi kergetni a védőket és nagyon feltolja a támadásait, akkor baj van. Egyszerűen tegnap is alig tudták felhozni a lasztit a félpályán túlra. Ha nincs kitömve a védelem és a középpálya, mert nem áll rendelkezésre kellő számú "első csapatos" játékos Allegri számára akkor be van fosva a hátsó alakzat.
Azt hogy a fejekben kellene rendet tenni ilyenkor és azt gondoltam majd a félidőben fel is eszmélnek, hát nem sikerült.
El kell engedni ezt a vereséget és menni előre. Jönnek vissza a lényegi emberek, akkor majd lehet keresni a kiegyensúlyozottságot a győzelemhez. :)
Szerencsére "csak" egy kupa, az is lehet hogy ez nem is volt scope idén...

2019.01.31. 09:44:29

@pedronegroo: @Apuleius: És még ki is emeli, hogy Khedira is visszatért...észrevettem...láttam is az impotens lövését 5 méterre a kaputól, üresen. Csemege volt a kapusnak. Tényleg gyenge a középpálya, épp ezért nem szabadna folyamatosan a 3 tagú középpályát erőltetni. Egy 4-2-3-1-gyel TALÁN át lehetett volna hidalni a problémát, hogy ne a középpálya legyen hangsúlyos.

FeriGjuve 2019.01.31. 09:52:12

@Kukszi: Bocs,de nem tudok mást,vagy jobbat mondani erre. :)
Próbálok pozitív maradni.

FeriGjuve 2019.01.31. 09:53:52

@Kukszi: Egyébként hamarosan biztosan lesz játékos értékeléses cikk.

Kukszi 2019.01.31. 09:54:46

@FeriGjuve: abszolúte megértelek,
Jó hogy nem láttam a meccset így utólag azt gondolom. :D

nortu30 2019.01.31. 09:55:38

Ha jól értelmezem a mesterember nyilatkozatát, mindenki nyugodjon le a p.csába, nincs itt semmi gond.

FeriGjuve 2019.01.31. 09:56:41

Amit leginkább nem értek:
Elengedjük Benatiát.Van egy darab cserénk belső védő posztra,aki ugye Rugani.
Sebtiben visszahozzuk Caserest,aki tud belső védőt is játszani,erre beküldi Allegri Cancelot belsőnek.Láttuk az eredményét.

FeriGjuve 2019.01.31. 09:57:45

@Kukszi: Igen.Ne vedd el az időt rá,csak felhúzod magad.

pedronegroo 2019.01.31. 09:59:14

@Apuleius: Pjanic, Matuidi, Can mind támadófocit játszó csapatból érkezett, aztán ha egy Liverpool tud atom támadófocit játszani Wijnaldum, Milner, Fabinho, Henderson féle játékosokkal akkor nem gondolom hogy kizárólag csak Xavi, Iniesta, Pogba szintű középpályásokkal lehet támadni. Pl. ha már Pool, ezek az említett középpályások nem nagy spílerek ezért nem is barca féle tiki-taka labdatartással és zsugázással vannak megbízva hanem hogy minél gyorsabban minél egyszerűbben juttassák el a labdát a támadósorhoz és ebben nincs semmi kreatívítás és mégis a csapatuk tudja a támadófocit játszani.

FeriGjuve 2019.01.31. 09:59:49

@Jamal Jamal: Így van,nagy bajban vagyunk ha letámadnak.
Ráadásul,mintha borzalmasan gyengék lennénk fizikailag!Nem is emlékszem megnyert párharcra.

jeneiPALI 2019.01.31. 09:59:55

Hát lefociztak minket apálya minden szegletébe még hogy ne fujjuk fel adolgot? hetek óta semmi játékunk nincs mindig adunk az ellenek 60 perc fort, és vagy sikerül kiegyenliteni vagy egyet löni vagy nem, khedira vistatért minusz egy ember mit akar már khedirával ez is, muringyós bunkerfocijával, ilyen kerettel szégyen, mr allergia,

Juventina7 2019.01.31. 10:11:45

Greetings from Benatia

Apuleius 2019.01.31. 10:29:46

@pedronegroo: Az lehet, hogy támadó focit játszó csapatból érkeztek, de ettől még más csapattársakkal, más leosztásban nem feltétlenül alkalmasak arra, hogy ők maguk támadófocit alkossanak. A középpályán Pjanic az egyetlen olyan játékos, akibe akár csak a kreativitás csírája szorult (és mondjuk tőle sem esnék hasra...). Nyilván nem csak világklasszisokkal lehet támadófocit játszani (nem is állítottam ilyet), de a Juve jelenlegi középpályás állománya szerintem alkalmatlan erre. Matuidi és Can labdaszerző játékosok, kellene valaki olyan, aki (akár nem pont Iniesta vagy Xavi szintjén), de képes eljuttatni a labdát a támadókhoz (nem arra gondolok, hogy előre basszuk). Én nem látok ilyen játékost, s szerintem piszkosul hiányzik.

pedronegroo 2019.01.31. 10:47:21

@Apuleius: Az említett játékosok akkor se voltak kerékkötői előző csapatuk támadójátékának így nekem az logikus hogy itt se kéne hogy azok legyenek. Inkább érzem őket teljesen alkalmatlannak a taktikus olasz focihoz mint a támadójátékhoz és erre számtalan szituáció van mikor Matuidi össze-vissza rohangál, Can nem jól helyezkedik, vagy Pjanic sorozatban kapja a sárga lapokat a rossz belépői után. És igazából a nem alkalmasak támadásra állítás nem is igazán kideríthető mert Allegritől nem láttunk még olyat ahol a támadás dominálna meccsről-meccsre így szerintem nem is kijelenthető hogy erre alkalmatlanok mivel erre nincsenek is tesztelve. Sajnos Allegri egy jófésült Mourinho semmi több simán eltudom képzelni hogy egy váltással úgy újulna meg a csapat mint ahogy most az MU-nál történt.

Matteo89 2019.01.31. 10:50:17

@Apuleius: Abszolut igy van. Foleg a kozeppalya miatt alkalmatlan a csapat a szep jatekra. De ugy altalanossagban is nagyon gyenge ez a csapatreszunk. Egyebkent kivalo tamadoink vannak, csak nem tudjuk eljuttatni hozzajuk a labdat.

Vergilius1897 2019.01.31. 10:51:49

@Apuleius: illetve az is baj amit ez az állapot szül, 3 támadni való emberből gyakran 2 is a félpályára lép vissza, hogy valami történjen. Persze el is fogy a tudomány az ellenfél térfelének közepén, ekkor visszafordulnak hátra passz, megérkezik a szél kipasszolják és onnan beadják. A beadogatós taktika valahol kényszer, máshogy nem megy.

Elismerem Allegri felelősségét csak továbbra is azt látom, hogy jelen állapot nem kizárólag rajta múlik. Ahogy pedronegroo is mondta, Ronaldo érkezése is rontott a helyzeten, ezer meg egy helyen lyukas a csapat, lehetett volna máshogy is elkölteni azt a pénzt

Cannavaro 2019.01.31. 10:59:54

@Vergilius1897: @Apuleius: Ronaldo érkezésének, meg kellene fogni egy klasszis edzőt?
Lehet csűrni csavarni, de Allegri impotens játéka, a másfél éves nézhetetlen focink okozója, és a tegnapi vereségben csúcsosodott ki, az amit már a Lazio ellen kellett volna megkapnunk! VÉRFRISSÍTÉST A PADON!! ;)

Apuleius 2019.01.31. 11:04:00

@pedronegroo: Egy szóval sem állítottam, hogy kerékkötői voltak csapatuk támadójátékának. Más az, amikor egy labdaszerző típusú játékosnak egy működő középpályán kell játszania, egy kreatív középpályás (továbbra sem feltétlenül Iniesta-szintről beszélek) mellett, mint az a helyzet, amikor tőle várnák, hogy végezze el a kreatív játékos munkáját is. Matuiditől vagy Cantól nem lehet azt várni, hogy majd tanári labdákkal kiugratják a támadókat, viszont sokkal jobbak lennének, ha a saját posztjuknak megfelelő szerepet kellene betölteniük egy kreatív játékos mellett. Pjanicban van kreativitás, de én azt látom, hogy valahogy képtelen huzamosabb ideig igazán jó teljesítményt nyújtani.
Azzal a gondolatmenettel abszolúte nem értek egyet, hogy a támadójátékra való alkalmasságuk-alkalmatlanságuk nem kideríthető, mert "erre nincsenek tesztelve". Matuidinek és Emre Cannak egész egyszerűen nem az a posztja, hogy kreatív legyen.
Amúgy nyilván egyszerű azzal elkenni, hogy Allegrinél nem a támadás dominál. Egyértelmű, hogy Allegri nem a látványos játék miatt vonul be a történelembe, de ebben a kérdésben ezzel takarózni komoly sarkítás.

NagyonJuve 2019.01.31. 11:07:38

@Apuleius: pont ezt akartam írni hogy a támadófocira a középpályánk a gyenge. Bár én kipróbálnám bernat középpályán. Benne van kreativitás. pedronegroo: van benne igazság amit írsz. Szerintem még a határon táncol! Mindenképp anyagilag kell stabilizálni a klubot ha ott akarunk lenni az elitben. A csapat a topp 4-5 ben benne van holott anyagilag kiestünk a topp 10 ből. Keményen kell matekozni, hogy ott legyünk. A seria a javulásával könnyebben elérhetjük céljainkat.

Apuleius 2019.01.31. 11:10:07

@Cannavaro: Nem vitatnám el Allegri felelősségét, bőven van szerepe neki is a kialakult helyzetben, egész egyszerűen csak felhívtam a figyelmet arra, hogy a problémák máshol is gyökereznek. Ez persze nem menti fel Allegrit a saját felelőssége alól.
Valahogy be van fásulva, fáradva az egész. Lehet, hogy ez csak a szezon közbeni fásultság (szinte minden évben volt egy ilyen borzasztó periódus), s reménykedjünk, hogy a BL-re felpörgünk. Az edzőkérdéssel az a gondom, hogy nem látok igazán jó jelöltet.

Fabio83 2019.01.31. 11:12:33

Ebben a játékfelfogásban a világ legkreatívabb középpályásai is szenvednének, nemhogy a mieink. A pressing ellen Allegri egyetlen fegyvere az, hogy íveljük fel Mandzukicra. Az utolsó 2 meccsen, mikor valahogy labdát szerzett valamelyik középpályásunk, azt látta, hogy 25-30 méterre van a saját kapujától, tőle előre felé van 2 saját játékos és 5-6 ellenfél. Általában nagyon lassan tudunk átmenni védekezésből támadásba.

pedronegroo 2019.01.31. 11:13:18

@Apuleius: Nem fogunk ezen összeveszni de egyetérteni se :) mint írtam amúgy se tartom semmire ezeket az olasz kupa meccseket. Aztán a kutyázás helyett dicsérjük meg az Atalantát hogy hétről-hétre jó focival szórakoztatja a közönségét és noname középpályásokkal is valahogy megoldja a támadóik labdával való támogatását és hogy jelenleg jobban kell tartani egy Gomez-Zapata kettőstől mint az egész Juve támadósorától, két meccs alatt csak berámoltak nekünk ötöt és ugye egy sokkal komolyabb bajnoki meccsen is a Bonu-Chilleo párosnak is ugyanúgy kétszer beköszönt Zapata...

Apuleius 2019.01.31. 11:22:08

@pedronegroo: Ez nem baj, rohadt unalmas lenne arról írogatni, hogy egyetértünk, s bólogatunk egymásnak :-) Ugyan általában védeni szoktam Allegrit, most nem igazán tudnám, ő is felelős a kialakult helyzetért. A csapat játéka gyakorlatilag nézhetetlen és élvezhetetlen, s Agnelli ugyan próbál trendi klubot építeni, elképzelni nem tudom, hogy mondjuk a tegnapi meccsel akár csak egyetlen új szurkolót szereztünk volna. A fenti gondolatmenettel inkább csak arra szerettem volna felhívni a figyelmet, hogy ez az egész (legalább) kétszeresen el lett rontva. Alapból borzasztó a csapat "játéka", de ez még hatványozódik szerintem azért, mert pl. a középpályánk nem megfelelő. Az olasz Kupa egyébként engem sem igazán hoz lázba, én bőven beérném egy bajnoki cím-BL-győzelem kombóval :-)

NagyonJuve 2019.01.31. 11:23:15

@Vergilius1897: ez teljes mértékben allegri hibája, hogy a támadóink vissza járnak labdákért. Azért impotens a támadásunk mert embertől emberig passzolnak. Elől nincs meg a labda nélküli mozgások, üres területre beindulások mert gondolom nem gyakorolják. Támadó focit játszó csapatoknál ez ösztönös. Szinte fel sem néznek tudják mi a dolguk hova kell szaladni hova kell passzolni. Az esetek többségében a támadóink lábra kapják a lasztit háttal a kapunak. Nem marad más csak a beadások. Van egy majdnem klosenk mandzsu személyében és ennyi. Letámadással bármelyik csapat meg tudja szorítani ezt a taktikánkat mivel embertől emberik mennek a passzok. Rákényszerítik a hibára. Ezért kellene az ürebe mozgás ott nem annyira tudnak letámadni mert helyet hagynak maguk mögött.

pedronegroo 2019.01.31. 11:28:10

@Apuleius: Azért remélem észrevetted hogy meg is védtem Allegrit nem öntöttem a nyakába az egész szaros bödönt! :)

Apuleius 2019.01.31. 11:30:12

@pedronegroo: Nagyon is feltűnt, ráadásul nem is először teszed. Gondolkodóba is estem, hogy mi a fene lehet Veled :-)

2019.01.31. 11:31:05

Én azért egyet tudok érteni Allegrivel, még ha szánalmas is volt a tegnapi produkció. De érdemes ezt azért kontextusba helyezni, mert nem sok olyan meccs lesz a későbbiekben, ahol DS, Rugani, Khedira, Bentancur, Bernardeschi és Matuidi lesz a pályán és vélhetően nem lesz gyakran ilyen hulladék Cancelo sem. Visszafog térni Chiellini, Bonucci, Pjanic, MANDZUKIC (a legjobban Ő hiányzik) és Can is.
Ennek ellenére én valahol "örülök" a tegnapi meccsnek, egy kupa kiesésnek azért van súlya, ez sokkal inkább helyre rázhatja a csapatot, mintha 11 pontos előnynél a bajnokságban kaptunk volna ki. Talán Allegri is kitalál megint valamit, mert 2 éve mielőtt jött a 4-2-3-1 pont ugyanilyen botrányosan játszottunk 3-5-2-ben is, és akkor ha jól emlékszem egy Fior elleni pontvesztés volt az utolsó csepp, és váltottunk.

Edzőváltással még mindig nem érdemes foglalkozni szerintem (főleg azért, mert mint már leírták nincs is igazán jó jelölt), bár a BL igazi erőmérő lesz. Ha az Atleti ellen is ilyen hitványul tudunk majd játszani és végül ki is esünk, akkor át lehetne értékelni egy-két dolgot. De ettől még nem tartok, bízok Allegriben és a csapatban.

NagyonJuve 2019.01.31. 11:34:31

@Apuleius: bárki más! Akár valamelyikünk a blogról! :) inzaghi, gasperini, gardiola, klopp. Zidant nem irom valamiért nem jó érzéseim vannak vele kapcsolatban. De tényleg valaki más. Nem azt mondom hogy allegri rossz edző! De biztos neked is van olyan mikor a munkád már végzed egy jó pár éve és csak megszokásból oda sem figyelsz csak tolod bambán rutinból a figyelmed is kopik aztán jön egy hiba ami felráz pár napig oda figyelsz de aztán ismét elkezd lankadni a figyelmed. Pont ilyen érzésem van a csapattal kapcsolatban. Ezért kellene egy váltás a padon. Új taktika minden új a játékosok is élénkebbek lennének.

Gabueroo 2019.01.31. 11:39:19

Lenne kreativitas a kpn mint regen. Akar khediraval is. Vissza kene hozni a 4231 felallast. Pjanic vkp de o tud osztogatni melle egy matuidi/can aki csak szerelni tud Cam ba pedig Dybala focizni ami a helye es igy maris van 2 elorepasszolni tudo jatekos a kpn.

Vergilius1897 2019.01.31. 11:42:28

@NagyonJuve: GONDOLOM nem gyakorolják hát ez beteg, ne haragudj de ezen jót nevettem. youtu.be/coBLgSBpVgg - tudom itt még gyakorolták...

Andras74 2019.01.31. 11:54:34

@FeriGjuve: Jobb oldalra küldte be, és De Sciglio pedig átment Chiellini helyére....

Fabio83 2019.01.31. 11:55:38

@Vergilius1897: Pontosan. Itt lehet látni milyen egy tudatos támadás. Túl egyszerű lenne, ha azt mondanám, hogy ezt még Conté-nál gyakorolták be.

NagyonJuve 2019.01.31. 11:59:02

@Vergilius1897: nem most volt ez a video de ez nagyon tetszetős játék volt. Nem vagyok ott ezért nem állíthatom hogy nem gyakorolják! Ezért gondolom hogy nem gyakorolják eleget. Ember az emberhez passz megy. Mostanában nem láttam ilyen mozgásokat a csapattól! Ez lehet még conte tól maradt meg ő játszott sokkal direktebb focit. Vagy épp az amit irtam új edző több öszpontosítás. Ezek a mozgások szépen lassan eltüntek a csapatból. Azért lenne jó az új edző is mert akkor felborulna a hierarhia és a játékosoknak újból versenyezni kellene a kezdőbe kerülésért. Most megvan allegri kiben bízik és kész. Man. U példa jól mutatja ugyan azok a játékosok mire képesek egy új nevenincs edzővel!

NagyonJuve 2019.01.31. 11:59:53

@Fabio83: baszki pont ezt gondoltam én is.

Andras74 2019.01.31. 12:04:35

Valaki tudja esetleg, hogy mi indokolta ezt a sűrített, vasárnap/szerda/szombat tempót, így január végére?

venember83 2019.01.31. 12:10:57

@Andras74: egy hét alatt három meccs, szerdán kupameccs, mi ebben a kiemelkedő?

biancineri101 2019.01.31. 12:14:01

Elolvasva a kommenteket, amik Allegrire és a csapatra vonatkoznak azért valamire szeretném felhívni a figyelmet: Allegri és a fiuk zsinórban 4x nyerték meg ezt a kupát, előtte 1994-ben sikerült csak elhódítani. Szóval azért nem kell a kardunkba dőlni és nem kell midenkit elzavarni.

2019.01.31. 12:21:34

@biancineri101: A Milan meg anno a BL legnagyobb királya volt és a mi legnagyobb kihívóink...és?! Lippi meg BL-t nyert a Juvéval...Conte két hetedik hely után sorozatban három bajnoki címet nyert a Juvéval...és?! A kardunkba dőlni tényleg nem kell,Allegrinek meg kell köszönni a munkáját és hozni olyan edzőt,akinek más a futballról alkotott elképzelése,ennyi...ha vele se jobb,akkor meg az egész keretet szétzavarni azt elgondolkodni a hogyantovábbon,mert valamit lépni kell!

venember83 2019.01.31. 12:25:44

@biancineri101: nem is a vereség vagy a kiesés a probléma szerintem, hanem a jó ideje (több mint 1 éve, talán 2 éve) borzasztó játék, nagyon ritka kivételekkel. Persze lehet, hogy tévedhetek.

Del Pybala 2019.01.31. 12:27:02

@fire06: Szüntessék meg a csapatot.

steven.h 2019.01.31. 12:30:35

@Vergilius1897: @Fabio83: Conte nem gyakoroltathatta velük, mivel ez egy 4 védős támadásépítés, 3-5-2-ben nem így építkezel.

Annyit mondanék, hogy ennyit tesz, ha a középpályádon van egy újjászületett Pirlo és csúcsformában lévő Vidal, Marchisio, Tevez (Pogba ha jól emlékszem sérült volt ekkor)

Fabio83 2019.01.31. 12:36:26

@steven.h: Abban igazad van, hogy a labdakihozatal kissé más a 2 rendszerben, de amikor részekre bontva gyakoroltuk mi a támadásokat, ott 3-4 ember vett részt egy gyakorlatban és mindenkinek tudnia kellett, hogy mi következhet az adott szituációból, kinek hova, merre kell mozognia. Ez szinte teljesen független a felállástól.

steven.h 2019.01.31. 12:36:39

Cikkhez hozzászólva: kicsit azt érzem hogy megfáradni látszik ez a dolog, a csapat legnagyobb részé jól lakott és egyetlen egy dologra áhítozik, viszont abba meg úgy tűnik ott senki nem gondol bele, hogy ez a hozzáállás átüthet, attól függetlenül, hogy láttuk a BL-ben egészen más sebességfokozatban van a csapat, kivéve mikor visszajön az olasz mentalitás, hogy f@sza továbbjutottunk 3 meccs alatt, sz@rjunk az egeszbe hányadik helyen... mind a játekosokmind Allegri saras lehet ebben, plusz teljesen ellentétes amit a csapat akar meg amit mi szurkolók : ők leszarnak már mindent a BL-t kivéve, mi meg mindent akarunk egyszerre

2 éve is valahogy ilyenkor jött a pofon, remélhetôleg ezt a 4-3-3at elfelejtjük.

Alex8610 2019.01.31. 12:38:47

Nemhiszem hogy ezt a vereséget a sérülésekre kéne fogni.A meccset ugyan nem láttam inkább az alvást választottam helyette bár én arra számítottam hogy valahogy kihuzzuk egy félidőt aztán a másodikban elfáradt annyira az Atalanta hogy nagy nehezen de behuzzuk.Azert reggel kétszer is raneztem a telora hogy jól látok e.A kupát leszarom 4et nyertünk zsinórban minden évben nem lehet, jobban fáj az a semmi amit a pályán látni már tavaly óta.Ez az év is ilyen lesz aztán meglatjuk mire lesz ez elég.

steven.h 2019.01.31. 12:48:32

@Fabio83: jogos amit írsz, viszont azt írtad, hogy ez egy direkt támadásépítes, ezért Conte hagyatéka. Hát ez pont nem a direkt támadásépítés, hanem épp az Allegri féle nyugodt támadásépítés, és változatlanul tartom, hogy lehet h nevekben mert értékben mistani csapat jobb, de játékoskarakterekben sokkal erősebb volt az Allegri első éves csapat.

Másfelől igen erősen szépülnek az emlékek a szurkolólban (mindenkiben), de én emlékszem a Conte-féle utolsó évre ahol hasonló szenvedést láttunk játék teren, csak még az eredmények se jöttek (kizúgás a BL-ből, csúfos kiesés az EL-ből úgy hogy torinoi döntő volt, olaszkupa kieses). Ez mind megtörténhet most is, bár a BL-ből az EL-be már nem zúghatunk ki.

Egyébként nem ide tartozik, de valaki írta, hogy a Lippi-féle csapat milyen tökös játékkal jutott a BL döntőbe, hát az is csak tavasszal lett tökös, a 2. Fordulós csoportból majdnem kizúgtunk úgy ahogy illik.

ZED! 2019.01.31. 12:49:50

Kezdjük egy kicsit túltaktikázni a meccseket, hagyni kellene egy kicsit a szabadabb játékot, hogy lehessen élvezni is! Vagy ha már annyira taktika, akkor szabjunk már egy képet a játékunknak! Állandó variációs változtatások, kényszerített posztokon való játszatás! Nincs csapat összhang...
Vagy Allegri játszik vagy a csapat?

Fabio83 2019.01.31. 12:55:00

@steven.h: A direkt támadásépítéses dolgot nem én írtam. És én is úgy emlékszem, hogy Conte első 2 éve volt zseniális és a végére ott is a szenvedés ment. A középpálya volt akkor erősebb, és a védelem fiatalabb + még volt egy top Buffon is. De a támadósor messze nem volt ilyen erős.

steven.h 2019.01.31. 13:21:59

@Fabio83: Bocsi akkor.

Lehet hogy a támadósor nem volt ilyen erős, de volt egy Tevezünk aki szerintem abban az évben nyújtott teljesítményéért egy régi rendszerben simán aranylabdás lehetett volna (mint Nedved mondjuk). Plusz ebből jól látszódik, hogy ahhoz hogy tudj támadni, nem elég ha jó a támadósorod.

Ha most játszana egy Vidal-Pirlo-Pogba-Marchisio négyes (vagy legalább hasonló karakterisztikával rendelkező játékosok, nyilván Pirlot nem lehet még egyet találni, meg a Vidal féle játékosok is kihalóban vannak, de azért hasonló karaktert lehetne találni), mondjuk Ronaldo és Dybala mögött akkor nem lenne ez a szenvedés.

Fabio83 2019.01.31. 13:26:21

@steven.h: Mindenben egyetértek, amit leírtál. Pont a napokban írtam, hogy ha ma lenne egy 30 éves Pirlonk, meg egy 23 éves Vidalunk, akkor az Isten sem állíthatna meg minket.

biancineri101 2019.01.31. 13:41:33

@fire06: "A Milan meg anno a BL legnagyobb királya volt és a mi legnagyobb kihívóink...és?! Lippi meg BL-t nyert a Juvéval...Conte két hetedik hely után sorozatban három bajnoki címet nyert a Juvéval...és?! A kardunkba dőlni tényleg nem kell,Allegrinek meg kell köszönni a munkáját és hozni olyan edzőt,akinek más a futballról alkotott elképzelése,ennyi...ha vele se jobb,akkor meg az egész keretet szétzavarni azt elgondolkodni a hogyantovábbon,mert valamit lépni kell!"

Hmmmm... tényleg lépéskényszerben vagyunk sorozatban 7 bajnoki és 4 olasz kupa után. Most is szinte tutira bajnokok vagyunk szóval elküldeni Allegrit, szétzavavarni a keretet. Te egy elkényesztett hülyegyerekként gondolkozol sajnos. Nem személyeskedésnek szánom, de és a szeretett csapatomról ilyeneket nem tudok gondolni, főleg mikor már 7éve elkényesztetetnek engem.

NagyonJuve 2019.01.31. 13:57:08

@steven.h: én írtam a direkt támadásról. De nem azt hogy ez egy direkt támadás építés. Csak azt hogy conte sokkal direktebben játszott kevesebb labdabirtoklással gyorsabban juttatuk el a kapu elé a labdát. Megvoltak az üresbe mozgások labda nélküli helyezkedések amik mostanra szinte teljesen eltüntek. Azért írtam hogy lehet még conte hagyatéka.

NagyonJuve 2019.01.31. 14:11:29

@biancineri101: nem kell ennyire komolyan venni. Nem az ehész csapatot kell elzavarni 1-2 játékost megtarthatunk. :)

2019.01.31. 14:14:28

@NagyonJuve: Pirlo is Conte óta volt a regista poszton a Juvénál. És azóta egymásnak adják a posztot Allegrinél is az ott egymás után leszereplő játékosok. Conténak sok hagyatékától nem tud megszabadulni Allegri.

steven.h 2019.01.31. 14:31:51

@NagyonJuve: Én erre még mindig csak ezt tudom írni:
"Másfelől igen erősen szépülnek az emlékek a szurkolókban (mindenkiben), de én emlékszem a Conte-féle utolsó évre ahol hasonló szenvedést láttunk játék terén, csak még az eredmények se jöttek (kizúgás a BL-ből, csúfos kiesés az EL-ből úgy hogy torinoi döntő volt, olaszkupa kieses). Ez mind megtörténhet most is, bár a BL-ből az EL-be már nem zúghatunk ki." - ez után az év után jött Allegri és láttuk azt a támadásépítést a BL-ben, szóval nem tudom miért Conte még mindig az isten, mikor az utolsó évében pont ezt láttuk amit mondjuk tavaly Január óta látunk. Még az átölelt időtartam is hasonló 1-1 év.

TYUKI 2019.01.31. 14:46:14

Emberek!!! (Főleg akik szidják a csapatot!!!)
Allegri éra elött a kupa nem is volt fontos öröké a B csapat játszot!!!
Most kár itt okoskodni!!! A Bl a lényeg!!!!

juve28adam 2019.01.31. 15:10:52

@TYUKI: Nade ha ott is pofára esünk? Mi lesz a kifogás?

2019.01.31. 15:11:49

@TYUKI: Ez így van. De valahogy a dögevők melldöngetését is át kellene már adni a múltnak. ("Mi vagyunk az a csapat, amelyik utoljára triplázott." Bla bla bla Annyira unom már) És mikor, ha nem akkor, amikor Ronaldo is itt van?

Dante01 2019.01.31. 15:43:55

Nem értem minek nyilatkozik ilyeneket Allegri. Ha csak sablon szöveg van akkor inkább hallgasson és ne mondjon baromságot. Mondja ki nyíltan, hogy ő nem képes a támadó focira a csapatával. Nincs kreativitás. Mondom ezt úgy, hogy egy CR7 és egy Dybala is van a csapatban. Amióta itt van Allegri én már lemondtam a támadó fociról(a szép játékról meg főleg), de ne okozzon már gondot nekünk egy Atalanta könyörgöm. Ki lehet kapni egyszer egyszer a Chelsea kapót egy négyest, de még is több támadásuk volt ez első félidőben, mint nekünk egész meccsen.

TYUKI 2019.01.31. 16:38:22

@juve28adam: a Bl-hez szerencse is kell!!! Nálam a 2015-ős Bl dőntös keret volt a csúcs!!! Amugy miótta itt Allegri a Bl-ben szerintem föleg tavaszal mindég veretesek vagyúnk!!!!

TYUKI 2019.01.31. 16:40:56

@Dr. Grant: jó az inter akor egy extra bitang kerettel rendelkezet!!! Meg akor tolták öket minden fronton azért ezt senki ne felejtse el!!!! Ma meg a VAR azért okoz meglepiket!!!

Type-R 2019.01.31. 17:16:27

@Dr. Grant: Igen, ez nagyon jó lett volna. Sajnos már nem jön össze, de legalább csak a kupát engedtük.

DelPiero2 2019.01.31. 21:47:32

Tud valaki egy linket, hogy miért állították ki Allegrit?

Cannavaro 2019.02.01. 08:41:35

@biancineri101: Nem kell mindenkit elzavarni, csak az edzőt! Lejárt az ideje, felesleges is túl ragozni!
Ezt már láttuk eleget! Próbálja meg valaki más, akár országon belül, egy fiatalabb mester! A utóbbi másfél év, nekem az eredmények ellenére is katasztrófa, mert már nincs kedvem bajnoki meccseket nézni, az élvezhetetlen unalmas, és szégyellni való játékunktól! Minden évben kijön a BL ben is, a Spurs féle meccs, ahol egyértelművé válik a túl taktikázás, és a mindig a következő ellenfélre pihentetés, hogy az iramhoz hozzá szokott ellenfél átszalad rajtunk, és csak futkosunk utánuk! Isteni szerencse volt az a továbbjutás is, csak 2 klasszis villanása mentett meg az idő előtti kihullástól, és idén se lehet semmi jobbra számítani, ezt most is látjuk, hogy iramban, gyors gondolkodásban, és motiváltságban nem vesszük fel a versenyt európával, csak a szervezett védekezésünk, és a csapat minősége viszi hátán a szezonunkat! Sokáig volt ez Allegri, de már nem Ő a letéteményes!

del pipi 2019.02.01. 22:02:10

@ZED!: Most mit szívott a jó öreg Móka Miki?

ZED! 2019.02.01. 22:20:19

@del pipi: Nem tudom, de egy dolgot váltott ki belőlem... teljesen másik dimenzióban van, biztos vagyok benne, hogy neki ez hitvány protekció a foci

del pipi 2019.02.02. 07:57:56

@ZED!: Akkor viszont adjon nekünk is belőle, talán mi is más dimenzióba kerülünk! kezdhetnénk ma este!

alexGicamo 2019.02.02. 11:10:50

@steven.h: Ha most együtt játszana az akkori Marci - Vidal - Pirlo , előttük CR -rel és Dybcsivel, mögöttük meg a csúcson lévő BBC + GIGI ,az lennea világverő csapat ! Minden ellenfelet lesöpörnénk ! Álom, álom ... :-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3519) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10260) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4326) mercato (4278) nyilatkozat (7676) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4294) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (304) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása