HIVATALOS: Cáceres ismét csatlakozott a Juventushoz

caceres_martin_harmadszor.jpgTegnap hivatalossá vált, hogy Benatia elhagyta a Juventust, s a katari Al-Duhail alkalmazásában folytatja pályafutását, ma pedig hivatalossá vált az is, hogy a távozó marokkóit a klubnál már két időszakot is eltöltő uruguayi védő, Martín Cáceres váltja a zebracsíkos csapat keretében.

"A Juventus Football Club S.p.A bejelenti, hogy megegyezésre jutott az S.S. Lazio S.p.A.-val Martín Cáceres ideiglenes megszerzéséről 2019 június 30-ig. A játékos játékjoga 0.6 millió euróba került, s az összeg a jelenlegi pénzügyi évben kerül kiegyenlítésre." - szól a Juventus hivatalos közleménye.

Cáceres számára aligha lesz új a közeg, hiszen a védőjátékos immár harmadszorra írt alá az olasz rekordbajnoknál. Először a 2009-10-es szezonban kölcsönben szerepelt Torinóban az akkor még az FC Barcelona alkalmazásában álló játékos.

2012-ben a Sevillától érkezett a Juventushoz, előbb kölcsönben, majd a klub végérvényesen is megszerezte, s egészen 2016-ig maradt, majd azóta megfordult a Southampton, a Hellas Verona és a Lazio csapataiban is.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8714596472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

JuventusFanatikus 2019.01.29. 14:43:22

Üdv újra Martín! Sok szerencsét! A Mi Bumerángunknak ( Nathas Kolléga után szabadon) küldöm a következő nótát:
youtu.be/PEpCZCRuJOA

Il Principino 2019.01.29. 15:01:59

GY.A.K.A. :)
Csak meg ne sérülj te is,rézbőrű barátunk!
Utolsó esélye,hogy megragadjon egy nagy klubnál,remélem él is vele :)

juve28adam 2019.01.29. 15:09:08

Üdv újra Indián! :)

Drotkoszoru 2019.01.29. 15:59:29

@Il Principino: "Utolsó esélye,hogy megragadjon egy nagy klubnál"

Nagyon meglepne, ha fél évnél tovább maradna.

Il Principino 2019.01.29. 16:26:20

@Drotkoszoru: Bízok benne,hogy ez a kényszermegoldás végül egy jó és olcsó befektetésnek bizonyul majd :)
Sztem 5.védőnek nyugodtan maradhatna Barza papa helyett!Még annyira nem is öreg,de tapasztalt,jobb oldalon is bevethető és ennél drágábban tudnánk csak hasonló képességű védőt venni.

tomsz 2019.01.29. 16:45:22

Vele kapcsolatban csak egy dolog jut az eszembe! Mégpedig az, hogy nagyon remélem, hogy nem belső védőnek jön, szélre kellene ember.. Cancelo és ő lehozná a jobb bekk pozíciót, balon meg lehetne Sandro és de Sciglio.

Sztovicska 2019.01.29. 17:54:47

@tomsz: vagy lehet jobb bekk lesz és cancelo az utóbbi produkciója után szélső támadó lesz :D. Tologatja Allegri mint Cuadradot

Drotkoszoru 2019.01.29. 18:26:25

@Il Principino: Mindig is csíptem az "indiánt", de nem véletlen, hogy a Lazióban is csak perember volt. Ő már koránt sem ugyanaz a védő, aki nálunk játszott. Ami nagyobb baj, hogy továbbra is sérülékeny, így teljesen megbízhatatlan hosszú távon. Hiába tud a védelem bármely posztján játszani úgy-ahogy (bár 4 védős rendszerben belsővédőként szerintem kevés, max. 3 védős rendszerben játszatnám ott), ha folyton sérült lesz, sokra nem megyünk vele. Emellett a hírek szerint már majdnem aláírt valami török vagy arab csapathoz (meg nem mondom már milyen nemzetiségű volt), amikor befutott a Juve ajánlata. Valószínűleg adott egy utolsó esélyt magának, hogy BL-t és bajnoki címet nyerjen, de aztán nyáron dobbant ahhoz a csapathoz, ha nem domborít valami hatalmasat tavasszal (amit azért kétlek). Szerintem a nyári távozása már csak formalitás, mi amúgy is akarunk venni 1-2 középső védőt a következő szezonra.

Rikoo 2019.01.29. 19:06:39

@Drotkoszoru: A japán Vissel Kobe csapatához került volna.
Szerintem 1,5 évig simán maradhat, Romero elvileg akkor kerülhet a Juventus keretéhez.
Barzagli nyáron távozik, a helyére érkezik egy drága, nemzetközi játékos a védelem közepére, ebben nagyjából a komplett olasz sajtó egyetért. A legtöbb helyen De Ligt nevét írják, de egyre komplikáltabbnak tűnik az ügy, mivel valószínűleg a Barcelona álmai csapata.
Na de a lényeg, hogy amennyiben érkezik egy drágább játékos nyáron, Cáceres simán maradhat kiegészítőnek, nem hiszem, hogy Barzagli 38 évesen jobb színvonalon tudna még játszani, mint az uruguayi, más érkezőnek meg nem lenne értelme, mivel Romero már gyakorlatilag Juventus játékosnak tekinthető.

Rikoo 2019.01.29. 19:14:41

@Drotkoszoru: Mondjuk pont most olvasom, hogy Cristian Romero már nyáron csatlakozik a Juventushoz Benatia távozásának következtében.
www.alfredopedulla.com/esclusiva-romero-accordo-totale-juve-genoa-gia-giugno-kouame-audero/

Alex8610 2019.01.29. 20:00:18

Beugrott egy BL trófeára :) Üdv nálunk újra!

Drotkoszoru 2019.01.29. 23:22:20

@Rikoo: Igen, a Vissel Kobe (Bryant) lesz az, ahol Iniesta is játszik. Köszönöm a kiigazítást, nem volt kedvem utánanézni (nem tudom: miért rémlett török vagy arab csapat, de mindegy is). Egyébként felőlem maradhat 5. számú középső védőnek Cáceres (más kérdés, hogy ezzel ő mennyire érné be), ha nem lenne állandóan sérült.

alexGicamo 2019.01.30. 03:55:29

Isten hozott újra !
Hajrá Indián ! :-)

2019.01.30. 12:17:36

@Drotkoszoru: Shaq meg szurkol nekik? ;-)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása