Lippi: "Nem igaz, hogy Ronaldo elvette a területet Dybala elől"

lippi_marcello_nez.jpgA hétvégi forduló fontos rangadót hoz majd, hiszen szombat este a Juventus a mindeddig egyetlen komoly kihívónak mutatkozó Napoli együttesét fogadja az Allianz Stadiumban.

A rangadóra hangolódva Marcello Lippi mondta el véleményét a viadalban részt vevő két csapatról. 

"A Napoli ugyanaz, mint az előző szezonban, azonban egy új edzővel, aki mindeddig fantasztikus munkát végzett." - vette elemzés után a bajnoki versenyfutás két legfontosabb szereplőjét Lippi a La Gazzetta dello Sport-nak nyilatkozva.

"A Juve csak egy kicsit változott, leszámítva CR7-et... Carlo jól tette, hogy nem nyúlt hozzá Sarri munkájához, tapasztalatot, erős pszichológiát és azt a képességet adta hozzá, hogy taktikailag változtassanak anélkül, hogy az kihatással lenne a teljesítményre.

Sarri nem sokat rotált, mert őrületes mértékű kémiai egyensúlyt keresett a pályán, azonban Carlo más. Frissebb kerettel ér majd a szezon végére, amely összhangban lesz, mivel mindenki olyan színvonalon játszik majd, mint a kezdőjátékosok.

Vannak, akik az állítják, hogy Ronaldo elvette a területet Dybala elől, azonban ez nem igaz. Allegri már elmondta ugyanezt. A csapatrészek között és az utolsó harmad az, ahol Paulo a legjobb játékot nyújtja. Cristiano ugyanakkor csak gólt szerez, s ez csak segítségére lehet a csapattársaknak.

Egy bajnok, akit Zidane tökéletessé tett, Allegrinek pedig tanulnia kell ebből, de sikeres lesz, s mindenkinek csak nyeresége származik majd belőle. Bárhol képes játszani, s képes alkalmazkodni azokhoz, akik mellette játszanak.

Allegri kiváló abban, ahogyan állandóan változtatja a szisztémát, az egyik percben két támadóval játszik, utána hárommal, majd három védővel, aztán pedig néggyel. Ebben rejlik a Juventus ereje, Ancelotti pedig próbálja ugyanezt tenni a Napolival.

Sikeresek lesznek Ancelotti irányítása alatt, s jönnek majd az eredmények Európában is, ahol az azzurrik nem jutottak a csúcsra. Tapasztalatra van szükségük, ezzel pedig Carlo bőven rendelkezik.

A Juventus nem lepett meg, a Napoli azonban egy kicsit, de igazán képtelen lennék megjósolni a végeredményt."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr5214268953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása