Kicsit nyugodtabb fejjel, a mérkőzés izgalmait kiheverve tekintsünk vissza a szerdai győzelemre. Ez nem egy akármilyen mérkőzés volt, nem a csoportmérkőzéseken megszokott játékot láthattuk. Tele izgalommal, komoly téttel bíró játékvezetői döntésekkel, könnyekkel, spiritóval. Egy igazi Juventus meccs. Ez viszont a statisztikákon egyáltalán nem látszódik meg, ha az egész meccset nézzük meg, ennek oka a második félidőben végrehajtott taktika. De először az első játékrésszel foglalkozzunk, mivel a két félidő teljesen más képet alkot.
Uraltuk a meccset tele helyzetekkel. Elég csak Mandžukić akrobatikus lövésére gondolni, Khedira ajtó-ablak ziccerére, vagy Cancelo akkora kapufájára, hogy Neto füle még mindig cseng tőle. Viszont a gól mégis büntetőből született. Olyan szempontból borzaszóan kezdődött az összecsapás, hogy a Juventus két kulcsemberét is elvesztette Khedira és Ronaldo személyében. Mikor Cristiano még a pályán volt, látszódott, hogy mit is akarunk. Ő volt a fő fegyverünk, az ő oldalát erőltettük, nem is hiába. Alex Sandro fellépett mellé és érkeztek a beívelések középre, vagy a portugál próbálkozott pár lövéssel. Csak 30 percig tartott ez a támadásépítés, a kiállítás teljesen áthúzta a terveket.
Labdabirtoklás terén fölényben voltunk, 60%-40% arányban, passzok tekintetében is szinte 100 átadással volt több a Bianconeri részéről. A kapura lövések mindkét csapatnál egyenlő volt, 8-8, viszont ez a meccsen nem tükröződött annyira. A spanyolok Netónak és a szerencsének köszönhették, hogy nem kaptak sok gólt, míg Szczęsny számára nem igazán akadtak kellemetlen percek, csupán egy lövésnél kellett hárítania. Védekezésben nem is mutatott sokat a csapat, mivel nem is voltak rákényszerítve. 2 szerelés, 23 megnyert párharc, 6 megnyert fejpárbaj, 12 tisztázás. Azt is figyelembe vehetjük, hogy a Valencia nem is tudta mindegyik fentebb említett statisztikát felülmúlni, annak ellenére, hogy ők voltak védekezésre kényszerít. Például tisztázásban és közbeavatkozásban felül is múlta a Bianconeri a Denevéreket.
A második félidőben az 51-ik percben született gólig volt az Öreg Hölgyben a támadóhajlam. Utána szépen átengedték a labdát a spanyoloknak és beálltak védekezni. A labdabirtoklás át is alakult a spanyolok javára, 68%-32%. Passzok számában is a valenciai egyesületnek volt jóval több, itt is százas nagyságrendben. Lövések is érkeztek a Zebrák kapuja köré, összesen 18. Ebből csak 5 alkalommal kellett a lengyel portásnak védenie. Ezek nagy része Carlos Soler lábát hagyta el. Ehhez képest a Juventus csak 2 lövést tudhat magáénak, mindegyik kaput talált. Védekezésben tanítani való játékot láthattunk. A torinói falon nem találtak rést. Kisebb megingás egy Gameiro fejesnél volt, mikor Bonucci kicsit lemaradt róla. Védekezésben ismét 2 szerelést hozott össze a csapat, 22 megnyert párharccal, 8 közbeavatkozással, 17 tisztázással, 6 megnyert fejessel. Tisztázások terén láthattunk nagyobb különbséget az első félidőhöz képest, a többi adat nagyon hasonló. Próbálkozott, próbálkozott a Valencia, de nem tudtak érvényesülni, még a tizenegyest sem tudták kihasználni. Ehhez nagyban hozzájárul, a Juventus, hogy nem is hagyta, hogy érvényesüljenek. A védekezésben mindenki önfeláldozó munkát végzett, kitűnő módon.
Egyénekre szétszedve a mérkőzést:
- Szczęsny: Tizenegyest védett, összesen 6 hárítással, kapott gól nélkül. Elődjéhez méltó teljesítmény, Perinnek nagyon fel kell kötnie a gatyát, hogy kiszorítsa lengyel riválisát.
- Cancelo: Fergeteges teljesítmény védekezésben és támadásban is. 9 párharcot nyert meg a 16-ból, 2 tisztázás és 2 közbeavatkozás, 1 szerelés. Kisebb hibákat róhatunk fel neki, de ezek elenyészőek.1 alkalommal kicselezték és egyszer labdát vesztett. Nagyban hozzásegíti jó teljesítményéhez Bernardeschi önzetlen védekező munkája. Nagyon erős jobb oldalunk van, jól kiegészíti egymást a két játékos. Támadásban van 1 kapufája és 1 tizenegyest hozott össze a csapat számára. ezek mellett van 3 sikeres csele és hibátlan hosszú passzai (4/4). Nagy eséllyel pályázik nálam a meccs embere díjra.
- Bonucci: A fal egyik fő oszlopa volt. Kevesebb íveléssel, mint amennyit megszokhattunk tőle, de 9 próbálkozásból 8 embert talált, ami kiváló adat. 64 passz, 97%. Elképesztő számok ezek. Védekezésben 4 tisztázás, 4 blokkolt lövés. Összehozott ezek mellett egy büntetőt is. A meccs egyik fő sikerkovácsa.
- Chiellini: Védekezésben jobb teljesítményt nyújtott társánál. 9 tisztázás, 3 megnyert párharc, 4 blokkolt lövés, 3 közbeavatkozás. Passzokban ő is kiváló volt, 8 ívelésből 6 pontos volt. Nehéz dolog eldönteni, hogy ő vagy Bonucci rukkolt elő jobb teljesítménnyel.
- Alex Sandro: Igazából jó teljesítményt nyújtott, bár a statisztikákon nem látszik. Támadásban komoly szerepe volt az első 30 percben, a beívelések révén. 6 próbálkozásból csak 1 ért csapattársat. Tisztázásokból van neki 4 darab, cselekből egy sem jött be neki. Alakulgat a teljesítménye, de ettől többre is képes.
- Pjanić: Duplázott, ami nem mindennapi dolog nála. Magabiztos tizenegyesei voltak, a teljesítménye már nem volt olyan kiváló. Védekezésben ott volt ahol kell, adatokban ez nem látszik. Párharcot nem nyert, volt 1 közbeavatkozása, 1 blokkolása. 38 passz fűződik nevéhez, ebből 4 hosszú passz. Most nem a mezőnyben mutatott játékával volt hasznos, hanem góljaival.
- Khedira: Olyan sokat nem tudok róla mondani, 23 perc alapján. Volt egy olyan helyzete amit nagy hiba volt kihagyni, ezen kívül nem sokat vizet zavart. 1 párharcot nyert meg, 12 passza volt, ami hibátlanul társhoz juttatott. Ezeken felül egyszer kicselezték.
- Matuidi: Nagyot küzdött, hasznos volt. Volt egy lövése amit bravúrral védett Neto és 1 kulcspassz is fűződik a nevéhez. 2 sikeres csele mellett 6 párharcot nyert meg. 2 közbeavatkozás mellé jár 1 szerelés és 2 tisztázás. Labdavesztése viszont volt 3 darab.
- Cristiano Ronaldo: Amíg ki nem állították jól játszott. 2 párharcot nyert meg, 1 fontos passzal és 2 lövéssel
- Mandžukić: Egy komolynak számító helyzete volt, támadásban több nem igen szól mellette. Van 3 megnyert párharca és blokkolásból akad 2. Nem is igazán kapott labdákat, de nem is játszott olyan kiemelkedően.
- Bernardeschi: Óriásit játszott.Pontosabbnál pontosabb beadások és ívelések. 5 sikeres csel, 2 fontos passz, 1 lövés, 8 megnyert párharc és 2 közbeavatkozás mellé 1 blokkolás is dukál. Ő is komoly jelölt a meccs embere címre. Ha kellett védekezett, ha kellett támadott. Megfordult jobb oldalt és bal oldalt is.Hatalmas fejlődésen megy keresztül. Már nem a jövő, a jelen Juventusának is nagy erőssége. Kedves szavakat kapott a Mistertől és jó példa a fiatalok számára. Kemény munkával fiatal játékos is lehet meghatározó Allegri keze alatt.
Cserék:
- Can: Megkapta a lehetőséget csereként, élt is vele. Nem annyira feltűnő a munkája, de jól elvégzi. Fizikálisan nagyon erős, ki is használja. 6 megnyert párharc,2 közbeavatkozás. 2 tisztázás. 4 szabálytalanságot harcolt ki, de volt 3 labdavesztése is. Hasznos játékosunk lesz.
- Douglas Costa: Nem sok jutott neki játékpercből. aminek a sérülés a fő oka. Védekezésben lévő csapathoz érkezett be, nem tudta kamatoztatni támadó erősségeit. 1 lövés így is összejött neki. Védekezésben csupán jelenlétével akadályozta az ellenfelet.
- Rugani: Nagyon rosszul lépett bele a meccsbe. Egy tizenegyest kapott róla a Valencia. 1 tisztázás és 1 blokkolással segítette társait.
- Allegri: Ő is megérdemel pár szót. Jól taktikázott, tökéletese munkát végzett. Mentek a próbálkozások balon, amíg CR pályán volt. Védekezést jól megszervezte, jókor váltott a csapata védekezésre, 2-0-ás állásnál. A cserékbe sem tudnék belekötni.
A meccs embere: Jelöltekből nem volt hiány: Szcęsny, Cancelo, Bonucci, Chiellini, Pjanić, Bernardeschi. Ők szerepelnek nálam a meccs embere címre. Nehéz döntés után arra jutottam, hogy Cancelo érdemli meg ezt a címet.
Bírói döntések: Volt belőlük becsülettel, és nem igazán jó döntések.
- CR pirosa: Vicc kategória, szót sem érdemel.
- Cancelo által kiharcolt büntető: Nem kérdés, hogy volt csapattársa, Parejo becsülettel fejbe rúgta. Itt inkább lett volna helytálló a piros lap, de inkább narancssárga. Előtte volt ugye, hogy Bernardeschi nekiugrott a valenciai védőnek, belefért volna a szabálytalanság kategóriába. De nem volt az olyan nagyon vészes, jogosnak tartom a tizenegyest.
- Bonucci által kiharcolt büntető: Ez inkább volt kérdéses. Dulakodtak a védővel, nem egyértelmű büntető. Hasonlót kaptunk a Lyon elleni meccsen, akkor pont a sértett volt az elkövető. Valahol befújják az ilyet, van mikor nem. A labda feléjük tartott, az is inkább a helyes döntés felé billenti a mérleg nyelvét. Én személy szerint nem adtam volna tizenegyest.
- Rugani "hibája": Szerintem ez határozottan nem volt büntető. A sértett eljátszotta, hogy szemen lett ütve, de nem történt ilyen. Rugani szabályosan cselekedett.
- A sok sárga: Sokszor észre lehetett venni, hogy olyanért is kaptak a játékosok lapot, amiért nem járt volna. így járt Sandro, Rugani. sőt a másik oldalon Rúben Vezo is. De Wojciech időhúzásért kapott lapja is talán még belefér ebbe a kategóriába.
A Juventus megmutatta, hogy történjen bármi is, képes győzni. Csapatjátékot láthattunk és büszkén emlékezhetünk vissza erre a meccsre. Ettől rosszabb meccset sosem lássunk, amit a csapat mutatott. A bírói tevékenykedések pedig nevetségesek, pedig itt a legmagasabban jegyzett játékvezetőknek lenne helye. Óriási szükség lenne a videóbíróra.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
babo0410 2018.09.21. 17:21:20
A meccset is hibátlanul elemezted, ráadásul nagyon egyet is értek a véleményeddel. Allegri tökéletesen meccselt. És szerintem is pont jókor állt át védekezésre, tudta jól, hogy emberhátrányban nem tudunk 90 percen keresztül úgy játszani, mint az első félidőben. Pláne, hogy Sandronak kellett volna akkor folyton faltól falig rohangálnia, hogy mind támadásban, mind védekezésben meglegyünk, az ellenfél ne tudjon fölénybe kerülni.
A gólszerzés nem akart összejönni ezen a meccsen, amiért csak azért nem vagyok elkeseredve, mert Ronaldo ki lett állítva, így a leggólerősebb támadónk hiányzott, ráadásul emberhátrányba is kerültünk, és ez görcsössé tette a csapatot. Ha a következő meccseken jobban figyelünk a befejezéseknél, biztosra veszem, hogy sok gólt fogunk lőni.
babo0410 2018.09.21. 17:27:41
A másik idegesítő tulajdonsága, hogy nagyon játsza magát. El akarja hitetni, hogy mekkora Juventino, közben tavaly nyáron simán lelécelt, a szurkereket folyamatosan hülyíti, stb. Nálam akár mit fog csinálni a pályán, már nem lehet újra kedvenc. És nem a lelépése miatt.
Alex8610 2018.09.21. 18:13:01
JuventusFanatikus 2018.09.21. 18:41:23
Thuglife! 2018.09.21. 19:55:25
örülök h. nem függünk se Ronaldótol se Dybalától.
jó ez az elemzés de azért annyira ne legyél elfogult hogy Rugani megmozdulását nem látod szabálytalannak.
Juvegaspy 2018.09.21. 21:07:36
Annyi h nalam Bernadesci a meccs embere ;)
pedronegroo 2018.09.21. 21:29:46
JuventusFanatikus 2018.09.22. 07:46:46
@Juvetto: :) Köszi neked és többieknek is!