Megőrülnek a befektetők a Juventus részvényeiért

juventus_logo_2017.jpgTegnap újabb csúcsot szakítottak át a Juventus részvényei,  ugyanis sikerült átlépni az 1.343 eurós részvényenkénti árat, ez egy nap alatt 3.55 centes erősödést jelentett.

Az Öreg Hölgy részvényeit szinte megállás nélkül "tépik" a befektetők, az árak rakétaként száguldoznak felfelé, amely nagyrészt Cristiano Ronaldo leigazolása körüli szenzációnak tudható be. Egy másik érv lehet talán, hogy a befektetők már egy esetleges BL sikert kezdtek el előre beárazni, ugyanis nem titok, hogy a klub a következő néhány évben szeretné elhódítani a Bajnokok Ligája serlegét.

Csak érzékeltetésképp, hogy milyen magasságokban vannak a részvényárak: 2004-ben például 0.57 eurót kértek el egy darab Juventus részvényért, tíz évvel később, 2014-ben 0.22 eurót kóstáltak a Juventus papírjai, de például a 2017. évi BL döntő előtt is "csak" 0.85 eurós áron adták-vették az Öreg Hölgy papírjait. 

juventus_reszveny_alakulasa.PNG

A tegnapi csúcs egyben történelmi is, ugyanis egy 2002-es (!) rekordot sikerült megdönteni, akkor a legmagasabb napi záró érték 1.3247 euró volt.

A napi csúcsot egyébként 1.409 eurós értéknél jegyezték tegnap.

És hol van még a vége? 

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7114227209

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pedronegroo 2018.09.07. 12:25:29

Nem vagyok vegyész, szóval ez most mit is jelent? :) Több pénz lesz a klub zsebébe??

jeneiPALI 2018.09.07. 12:32:46

Többet ér a klubb , több befektetö lesz szerintem igy több jut a klubbra is igazolásokra, remélem majd!!

2018.09.07. 13:19:34

@pedronegroo: Több, tehetősebb szponzor kopogtathat a klubnál, a jelenlegiek pedig kénytelenek lesznek átgondolni, hogy mennyit akarnak a Juvénak fizetni.
Pl. az Adidas esetében: Juventus <<<<<<< ManU
Ezek a dolgok változni fognak. Csak a pénzbeli érték számít, így rangosabb dolog lesz Juventus szponzornak lenni. És nehezebb, mert több pénz kell hozzá.
Több bevétel, több nyereség és akkor el is érkeztünk a játékosokra költhető pénzhez.

@jeneiPALI: Több, mint valószínű, hogy ez lesz a végkifejlete.

pedronegroo 2018.09.07. 13:40:23

@Dr. Grant: Jól hangzik, persze a pénz nem számít csak lóvé legyen! :)

Kukszi 2018.09.07. 14:29:26

Agnelli család nagyon profin csinálja!
Nem hibába Ferrari F1- elnöke is.
Nem kis szó azt gondolom, kilóra mérik lassan ők is a pénzt inkább :D
De addig jó a klubnak!

Rivendell 2018.09.07. 15:01:04

Ez a Juve-Mu hasonlat ott santit, hogy a szerkertabor után (vasarolt mezek szama) kot szerződést az adidas, hiába jo a részvény,ha ez az adidas szamara eladott db szamban nem látható, legyen az mez vagy barmi mas targy

Rivendell 2018.09.07. 15:02:10

Az mu cr nélkül hozza a számokat,nalunk cr távozásával ki tudja mi lesz a helyzet.

pedronegroo 2018.09.07. 15:54:48

@Rivendell: Mi lenne, Messi felkészül! :)
@GGábr81: Jáj de szíp lesz!

Rivendell 2018.09.07. 16:08:15

@pedronegroo: messi boven cr mogott van marketingben, közösségi médiában kullog mögötte

O mondjuk az adidas embere

Nyers Fa 2018.09.08. 14:04:49

@Rivendell: pontosan. A szponzorokat nem a részvényárfolyam érdekli, hanem a nézettség, azaz, hogy hány emberhez jutnak el a Juventuson keresztül. Attól még, hogy nagyobb a cég értéke, nem fognak több Jeep-et vagy mezt eladni.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9859) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4124) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4152) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása