Fortuna velünk volt?

479866219_jpg_0.jpgMondhatjuk, hogy igen. Véleményem szerint egy elég jó kis csoportot kaptunk, ami ugyan nem annyira könnyű, de mégis kötelező a továbbjutás. Nagyjából ismerjük a csapatokat, de mit várhatunk?

A Manchester United elleni mérkőzés igen pikánsnak érkezik. Gondoljunk csak az egykori tízesünkre, Pogbára.

A távozása kisebb tüske lehet a szívünkben, viszont nem hinném, hogy bárki is haraggal gondolna rá. A torinói szurkolók felől sem gondolnám, hogy támadás kapna, bármilyen formában.

Viszont megmutathatjuk neki, hogy rossz döntést hozott, hogy egy gyengébb kvalitású csapatot választott. A másik személy, aki ezen párharc során érdekes lehet a szurkolók számára, az José Mourinho. Egy nagyon megosztó és sokak szemében unszimpatikus figura. Arról nem is beszélve, hogy a triplázó Inter egyik sikerkovácsa volt. Szeretné most a Juventus megmutatni neki, hogy milyen a ló túloldalán lenni. De abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy még ő fogja irányítani a Vörös Ördögöket a Bianconeri ellen.

Az angolok ellen egy nagyon unalmas játékra számítok. Mourinho leparkolja azt a bizonyos tömegközlekedési járművet, mi pedig valahogy megpróbáljuk áttörni. Kicsit azért tartok ezektől az összecsapásoktól a manchesteriek stílusa miatt.

 A Valencia egy számomra egy szimpatikus csapat. Jó „kis” spanyol klub, aki szereti megviccelni a nagyokat. A tavalyi egy kiemelkedő szezonjuk volt. Akadtak fordulók, hogy vezették is a spanyol pontvadászatot, de így is az előkelő 4.-ik helyen végeztek. Vannak tehetséges, válogatott játékosaik. Gondolok olyan személyekre mint Gonçalo Guedes, Rodrigo, Cheryshev vagy éppen Batshuayi. Cancelo számára lehet ez az összecsapás igazán szívhez szóló, mivel nem is olyan rég a Denevérek játékosa volt. Szeretett ott lenni, könnyek között hagyta ott Spanyolországot. De említhetem még a Juve egykori portását, Netót is. Igaz, ő nem igazán alkotott maradandót, és nem is volt sokáig a klubunk tagja, de mégis egy visszatérő.

Ellenük is győzelem a kötelező. Borsot törhetnek az orrunk alá, de nem szabadna olyan nagyon megszenvednünk a legyőzésükkel.

A svájci Young Boys… Őket nem igazán ismerem, ahogy az átlag szurkolók nagy része. A keretüket nézegetve azért találok pár ismerős arcot. Az egykori szerb válogatott kerettag, Miralem Sulejmani, szintén volt válogatott Steve von Bergen, aki ugye a svájci védelem egyik tagja volt. De belebotlottam egy igen ismerős névbe is, aki nem más mint Guillaume Hoarau. A francia csatár még a PSG egyik gólvágója volt, még amikor nem volt ilyen magasan jegyzett a párizsi gárda. A svájci klubnak a BL csoportkörökbe való bejutáshoz a kulcs a Dinamo Zagreb legyőzése volt. Ez a tett viszont nem kis teljesítményt igényelt, mivel a horvát klub nem egyszer játszott már a Bajnokok Ligájában.

Elég könnyen meg kellene, hogy neveljük a fiúkat. Ellenük azért sokkal szabadabb játékot várok, nem lebecsülve az ellenfelet.Összegezve szerintem elégedettek lehetünk a sorsolással.

Nem egy olyan csoport, amit félgőzzel nyerünk, de nem is egy olyan, ami miatt idegeskednie kell a szurkolóknak a továbbjutás miatt. Megvannak a kellő erőpróbák, és láthatunk különféle típusú meccseket, mivel a csapatok más-más stílust képviselnek az ellenfelek. Úgy gondolom, nem lenne nagy elvárás az első hely megszerzése, de Allegri csapatait ismerve nem leszek meglepve, ha csupán a második helyre érnénk be.

 A menetrend:

  • • Szeptember 19, 21 óra – Valencia vs Juventus
  • • Október 2, 18 óra 55 perc – Juventus vs Young Boys
  • • Október 23, 21 óra – Manchester United vs Juventus
  • • November 7, 21 óra – Juventus vs Manchester United
  • • November 27, 21 óra – Juventus vs Valencia
  • • November 12, 21 óra – Young Boys vs Juventus

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7014215201

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2018.09.01. 10:41:10

Ezt a csoportot simán megkell nyerni, szerintem a Valencia lesz a csoport második , nekem jobban bejön ajátékuk mint a Mu nak, bizzunk abba hogy müribanc fogja vezetni öket még akkor konyebb dolgunk lenne, védekezni nemtudnak igy iy ugy is nyernunk

2018.09.01. 10:48:09

Meglátjuk. Sok függ attól, hogyan tud összeállni időre a csapat. Illetve szinte minden ettől függ.

Rikoo 2018.09.01. 11:30:15

Az egyik legegyszerűbb csoport. A United és a Valencia is válságban van jelenleg.

Il Principino 2018.09.01. 11:54:02

@Rikoo: mi is keressük önmagunkat hiába győztünk eddig 2 bajnokin,ráadásul a legyőzött ellenfelekkel szemben komolyabb játékerőt képviselnek ezek a gárdák és válság ide vagy oda,bármi megtörténhet ismerve a nyögvenyelős csoportküzdelmeink történeteit..Papíron sima csoport győzelem én kb 10-12 ponttal számolok,ami elég lehet a következő körhöz :)

Rikoo 2018.09.01. 12:02:12

@Il Principino: Persze, csak játékerőben fényévekkel az említett két csapat előtt jár a Juventus. Minimum 13 pontot várok, de inkább 15-16.

Drotkoszoru 2018.09.01. 14:51:50

Közepesen erős csoport, kaphattunk volna könnyebbet, nehezebbet is. A továbbjutás nyilván kötelező, de az első helyet is illene megszerezni (bár ha megnyerjük a végén a BL-t, akkor az sem fog érdekelni, ha csak a második helyen jutunk a 16 közé). Az MU évek óta válságban van, a keretük gyengébb, mint a miénk, a védelmük bohózat, illetve Mourinhóval teljesen megromlott a játékosok kapcsolata. A kérdés igazából az, hogy a portugál lesz-e még a menedzserük az egymás elleni találkozók során. Ha nem, akkor azért lehetnek problémák ellenük is. A Valenciát viszont nem becsülném le, nagyon jó kis masszív csapatot rittyentett össze Marcelinho, a keretük is jó, elég jól erősítettek a nyáron, szinte minden posztra van két emberük (főleg a támadósorba). Otthon meg tudják szorongatni a Barca, Real, Atletico hármast is bármikor, így szerencsésebb lett volna, ha nem ellenük kezdünk idegenben (persze azért összesza*ni se kell magunkat tőlük). Nem lepne meg, ha ők jutnának tovább mellettünk, az MU meg az Európa-ligában folytatná tavasszal (főleg, ha a Special One marad az edzőjük). A Young Boys-ról kevesebbet tudok, mondhatni sötét ló. Az becsülendő, hogy a Baselt megelőzve nyerték meg a svájci bajnokságot. Emlékszem még azért, hogy az a Basel jó párszor szopatta le az Manchestert is a múltban, nem is túl rég jártak a BL egyenes kieséses szakaszában (más kérdés, hogy most az EL-be sem jutottak be, ez azért árulkodó a svájci bajnokság jelenlegi színvonaláról, szóval illene őket oda-vissza verni). Nem számítok diadalmenetre, lehengerlő játékra. Valószínűleg szenvedős lesz ez a csoportkör is, mint szinte minden évben. Ne feledjük, nekünk is kb. 4 új embert kell beépíteni a kezdőbe, ez pedig nem megy egyik napról a másikra. Engem személy szerint az sem érdekel, ha csak továbbvergődünk a csoportból, a lényeg hogy tavaszra álljon össze ez a csapat és az egyenes kieséses szakaszban már passzoljon minden. Kb. 13-14 pontra számítok (Young Boys oda-vissza, MU ellen idegenben x, otthon győzelem, Valencia ellen meg 1 győzelem, 1 döntetlen/vereség). Ennyinek elégnek kell lennie a csoportelsőséghez.

asvééd 2018.09.01. 17:29:21

Jobban "tartok" a Young Boys-tól mint a másik két "vérszegény" csapattól...

alexGicamo 2018.09.02. 10:47:14

@asvééd: Na igen ! Mindig a kicsik ellen szoktuk megszívni ... De remélem, ezúttal hasítani fogunk és ellentmondást nem tűrően megmutatjuk, hogy ki az úr a háznál ! ;-)

jeneiPALI 2018.09.02. 11:01:47

Nem ártana ha Allegri addigra kialakitana valami játék filozofiát, mert az eddig nincs se koncepcioja a csapatnak,3 meccs három gyözelem kin keservesen, azért kezdek pesszimista lenni, mindenki ellen meg szenvedtunk és szokás szerint a bl be is megfogunk akkor ez a csoport se lesz könnyü, ha nem találja meg a megfelelö felálást mert még ö se tudja mit akar játszatni meg hogy kikkel khedira az biztos a többi majd kiderül x.:D FJ

asvééd 2018.09.03. 19:37:39

@alexGicamo: Igen ez már-már védjegyün de komolyan mondom hogy úgy érzem a svájciak nagyon kellemetlen ellenfelek és lesz meglepetés általuk remélhetőleg ez minket nem érint majd.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3371) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1645) játékosokról (9892) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2425) meccsek (4140) mercato (4133) nyilatkozat (7419) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4162) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása