A Juventus rekordot állíthat be, ha nem kap ma gólt

chiellini_giorgio_buffonnal_egymast_hergelik.jpgA Juventus új Serie A rekordot állíthat be, amennyiben ma a Verona ellen sikerül megvédeni Gigi Buffon kapuját a góltól.

A bianconero idén 22 meccsen nem kapott gólt, amivel már sikeresen teljesítették azt, amit 2013-14-ben és 2015-16-ban is sikerült, és ami az AC Milannak is sikerült az 1993-94-es szezonban, amikor a Serie A-ban csak 18 csapat versengett.

A rekord kicsit meglepő, mivel a szezon elején a Juventus védelme meglepően hatástalannak tűnt, és a számos lőtt gól ellenére sokat is kapott a csapat.

A szezon első 13 hetében a Juventusnak 5 alkalommal sikerült lehozni a meccset kapott gól nélkül, a többi mérkőzésen azonban 14 gólt jegyeztek az ellenfelek.

A sorozat végül a Sampdoria elleni 3-2-es vereségben csúcsosodott ki, és azóta a csapat mindössze 9 kilenc gólt kapott 24 meccs alatt.

A védelem jelentette az alapot a bianconero csapat hét bajnoki címe számára, hiszen a hét év alatt 143 alkalommal hagyta el a pályát a Juve kapott gól nélkül.

Ez 47 alkalommal több, mint bármelyik másik csapat ugyanazon időszakon belül, és a mai napon a bajnokság legjbb védelem a bajnokság legrosszabb támadósorával kerül szembe, hiszen a Verona csak 29 gólt lőtt idén (miközben 76-ot kapott).

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr8413978970

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása