A MU őrült összeget adna Alex Sandróért

alex_sandro_csikosban_fut.jpgAlex Sandro 2015-ös leigazolása óta az olasz média felváltva magasztalja az egekbe a játékost, majd gyengébb teljesítményt követően az eladásának a szükségességét veti fel, megkérdőjelezve a futballista kvalitásait.

Az idei év nyomán az utóbbi forgatókönyv valósul meg, és folyamatosan a brazil játékossal kapcsolatos ajánlatokról és lehetőségekről cikkez a média. A pletykalapok szerint számos klub jelentkezett már be érte, a Tuttosport nemrégiben nem meglepő módon a Manchester United és a PSG együttesét említette.

Mindkét csapat balhátvédet keres, így egyáltalán nem meglepő a megemlítésük és az, hogy folyamatosan kapcsolatba hozzák a két gazdag együttest Alex Sandróval. A torinói napilap szerint a Manchester United akár őrült összeg kifizetésére is hajlandó a játékos megszerzéséért.

Természetesen a cikkben az újságíró nem számszerűsíti az „őrült” összeget, azonban találgatások szerint 60 millió euró fölötti összegről lehet szó.

A hétvégén ugyanazon újság arról számolt be, hogy egy átigazolás rendkívül valószínű, és Alex Sandro maradási esélyei csupán megközelítőleg 10%-osak.

Ez viszonylag alacsony szám figyelembe véve azt, hoy a játékost 2020-ig szerződés köti a klubhoz, de a több évig érvényes szerződések eddig sem okoztak gondot, ha egy futballista távozni kívánt a Juventusól. Ezért nem is meglepő, hogy a vezetőség már helyetteseket keres Alex Sandro helyére.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7513870880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Il Principino 2018.04.26. 09:06:25

Menjen csak a licitháború :)60millió font és mehet is,bár egyik szemem sír majd,mert pótolni nem tudjuk majd őt sem...Darmian-Spinazzola "megoldja" :D

mrdel 2018.04.26. 09:07:50

60 M-ért nincs kérdés.
Helyére két 30 M-es lehetne venni. Cancelot hoznám jobbra, védekezni és támadni tudó szélső és egy bal bekk- Bernat stb.

Bunci88 2018.04.26. 09:20:30

Martial, Darmian jöhet, Sandro mehet cserébe. Mindenki megkapja amit akar. Elég volt az idei produkciójából!

Pavel1988 2018.04.26. 09:31:20

Persze jó pénz lenne érte, de tavaly Mendyért 58 milliót adott a City. Ennek fényében Sandróért 100 millió az őrült összeg.

pedronegroo 2018.04.26. 09:32:25

Legjobban a cserével járnánk, a pénzt csak elbaszná Marotta...

steven.h 2018.04.26. 09:45:22

PSG-s csereberével jobban járnánk, mondjuk egy Rabiot+Kurzawa kettős Sandroért nem lenne rossz, de nem fog megvalósulni, bár már várom a pletykákat, hogy mikor dobják be, hogy pénzt és játékost ad ez meg az a csapat Alex Sandroért, és véletlenül majd pont azok a nevek lesznek benne akiket várnánk.

gomorra21 2018.04.26. 10:07:16

Kalap, kabát - Menjen a zsoldos!
Brazilok és Raiola bébik kíméljenek.

Magyar Közöny 2018.04.26. 10:11:48

Mehet Isten hírével. Tavaly konstans kiváló teljesítményt nyújtott, majd idén ennek a túloldalára lépett. Tipikusan az a fajta, aki máshol újra jó lesz, csak kell a négyszeres fizu és egyéb nyalánkságok.
Egyébként ezekkel a brazilokkal tényleg mindig csak a baj van.

Juventino86 2018.04.26. 10:15:54

Ez a zsoldos nyugodtan mehet, de természetesen csak magas összegért cserébe. A gondot a pótlása fogja majd okozni.

Magyar Közöny 2018.04.26. 11:20:27

@Juventino86: ahogy idén tolta, ilyen gyengén játszani bárki tud

2018.04.26. 11:51:11

Én a feléért eladnám a jelenlegi Sandro-t!

venember83 2018.04.26. 12:09:35

@fire06: gyanítom, hogy olyasmi áron fog menni, mint Bonucci, szóval inkább a hatvan feléért, mint egészéért.

Juventino86 2018.04.26. 12:15:53

@Magyar Közöny: Jól mondod. Nála durva hozzáállásbeli problémák lehetnek... Persze nagyon sok brazil játékosra jellemző a korai kiégés. Nem véletlen szerintem, hogy olyan sokan igazolnak Kínába.

Pavel1988 2018.04.26. 13:11:37

@Juventino86:
Romárió fogalmazta ezt meg szépen és őszintén amikor karriere csúcsán, 29 évesen hazament Barcelonából. "Egyszerűen túl jók voltak otthon a bulik".

The king of alibis 2018.04.26. 13:24:12

Inkább a fizetésén kellene emelni. Nevetségesen keveset keres a posztján pedig Marcelonál jobbat nem tudok mondani.
Még formán kívűl is többet ér, mint Asamoah.

babo0410 2018.04.26. 13:39:11

@venember83: Ha tényleg ilyen klubok versenyeznek érte, akkor miért adnánk el 40 millióért? Ha lesz érte ilyen magas ajánlat, és ő is hajlik elfogadni, akkor annyiért esz eladva. Vagy gondolod a vezetőség kifejezetten jelzi, hogy nekik elég a 40 millió is? És jelenleg Sandroról nem hallani olyat, hogy kifejezetten ide vagy oda menne. Szerintem ő oda fog igazolni, ahol a legmagasabb fizetést kapja. Az ára meg 60 millió körül simán lesz a licitháború miatt.

babo0410 2018.04.26. 13:41:57

@The king of alibis: A fizetésén szerinted nem akartak emelni? Szerinted nem volt kísérlet új szerződésről tárgyalni vele? Mert tavaly nyáron pletykák is voltak, hogy 5 milliót szeretnénk adni neki, ami bónuszokkal akár a 7.5-öt is elérheti. De nyilván valahonnan kaphatott sokkal jobb ajánlatot, mert egyelőre semmi szerződéshosszabbításról nem hallani.
Mondjuk a pocsék teljesítménye okán az is lehet, hogy a vezetőség nem hajlik már erre, és inkább elengedik.

peti78 2018.04.26. 14:36:51

@Bunci88: inkabb martial darmian rojo harmast adjak ha annyira akarjak, barmottanak nem szabad penzt adni mert elszarja, dybala ugy is a psgbe megy onnan is jatekosokat hozni es megvagyunk, higany meg mehet dragaert kinaba es az o arat visszaforgatni fizetesemelesre

Szalnoki81 2018.04.26. 15:52:12

60 misiért mehet isten hírével

2018.04.26. 17:43:51

Mehet. Pár év múlva nem is fogunk emlékezni rá. De azért 40 felett menjen. Realista vagyok, nem remélek 70-80-körül...

@venember83: reméljük, azért ennyire nem szerencsétlenek Marottáék. De jogos az aggodalom. Pogbán kívül még senki nem ment el "jó áron".

epaska 2018.04.26. 19:13:54

Nagyon kíváncsi vagyok, mi fog kisülni ebből. Nem lenne szabad eladni...Igazából az a probléma, hogy a piacképes játékosaink olyan gyengék voltak idén, hogy szinte lehetetlen őket a jelenlegi piachoz mérten megfelelő áron eladni és ehhez még hozzá kell adni Beppe barátunk eladási skilljeit is. Pjanic top5ben van(Jelenleg?) a posztján(!!!), viszont teljesen egyedül van, nincs játszótársa, Dybalának ezért kényszerül visszalépni, amiben teljesen kipukkan a gyenge fizikumának köszönhetően.

.Bulldeo 2018.04.26. 19:32:42

@epaska: Sandrot szerintem el kell adni, még akkor is motiválatlanul ténfereg, amikor a csapat kivételesen bikán odateszi magát. De Dybalában és Pjanicban egyetértünk, remek pillérei lennének egy technikásabb, labdabiztosabb Juventusnak, csak ahhoz ki kell szórni a falábúakat. Főleg a bérletes falábúakkal van gond.

baggio72 2018.04.26. 19:33:59

Azért ha valahol ugyanazért a meloért kapok 3-4szeres fizetést én is váltanék még ha szeretem is a munkahelyem.

Nathas 2018.04.26. 20:27:52

Ki.aszott nagy lóvéért kell eladni (100), egyébként 2020-ig van szerződése, a fizuja kevés, le kell baszni a tarcsiba, hogy példát tudjunk statuálni. Vagy ezentúl mindenki úgy hisztizik, ahogy akar?

babo0410 2018.04.26. 20:35:36

@baggio72: A pénz nem minden. Ha olyan helyen dolgozom, ahol teli van jó barátokkal, és a csapat majdhogy nem tökéletes, akkor nem váltok. Pláne, ha az új helyen a vezetés nem jó, a kollégák nem szimpatikusak.
Ahogy szokás mondani, nem az a lényeg hol, hanem kikkel dolgozol. Aki dolgozott már nagyon jó helyen, és váltott rosszra a pénz miatt, vagy fordítva, az tudja milyen ez.

venember83 2018.04.26. 20:39:04

@babo0410: kevés focista gondolkodik így, inkább a kupák, a karrier és a pénz számít a játékos számára megadatott 15-20 aktív évben.

epaska 2018.04.26. 22:30:57

@.Bulldeo: Alex Sandro esete/helyzete már ki lett vesézve a blogon, nem kívánok bele menni. Normális esetben őt nem szabadna eladni. Nem tudni mi megy a háttérben...

Joseph Toser 2018.04.27. 02:14:08

Sziasztok!

Sandro-Pjanic-Dybala-Costa-Berna-Benta-Rugani... jelenleg ezeknek a játékosoknak kellene bizonyítani és ezek a játékosok köré kellene a jövő Juventuszát épteni.

Allegrinek,feltételezem, van néhény taktikai hadrendje ( 4-3-3, 3-5-2... stb ) amibe kell,kellene igazolni. Azért kell legalább 3 formáció,szerintem, hogy ha van sérülés,akkor is fel lehessen küldeni a pályára egy ütős csapatot.

De.. itt sokan sokkal jobban tudják és ha valakinek már nem úgy megy,akkor AZONNAL távozzon és utálattal vannak iránta. Sokan önmagukkal is így lehetnek. HA sikerül valami,akkor ISTEN, ha meg nem sikerül,akkor elbújik szégyenében!

Kövezzetek,savazzatok.. Ti sok nemkiegyensúlyozott gondolkodás és lélek!!!!!

babo0410 2018.04.27. 11:02:00

@venember83: Ez a baj a mai focistákkal.
@Joseph Toser: Egyetértek ezzel a hsz-szel teljesen, egy kivétellel. Sandro szerintem látványosan motíválatlan már nálunk. Ő szerintem menni szeretne, mert valahol igen csak szép összeget ígértek neki. Még maradt egy évet duzzogva, de szerintem annyira látszik rajta, hogy nincs meg a kellő motivációja, hogy neki sajnos mennie kell. Itt már nem lesz a régi. Annyi pénzt nem fogunk tudni felkínálni neki. És ez a baj a mai labdarúgásban. Olyan pénzeket keresnek, hogy egy átlagember élete végéig se, de nekik nem elég.
És ez valahol szerintem Messi és CR felkapásának idején kezdődött, mikor CR a Realba igazolt, és elkezdett a két sztár egymással versenyezni fizetésben, tudásban, meg úgy szinte mindenben. Akkor kezdtek úgy igazán elszállni a piaci fizetések. És sajnos jelenleg ezt nem tudják megfogni, és egy idő után ez ölheti meg a labdarúgást.

2018.04.27. 11:30:28

@babo0410: Nem igazán jó, ha összehasonlítjuk a normál munkahelyekkel a focistákét, de 2 közös pont biztosan van: a pénz döntő fontossága, mert mindenki abból él. A játékosok kb. 200-szor annyit keresnek, így nehéz hasonló esetnek tekinteni. Viszont hiányzik belőlük a pénz reális megítélése, emiatt ők is egyre csak többet akarnak. A másik, hogy a játékosállomány (+ edző?) ugyanúgy rövid időnként markánsan változik, mint a legtöbb munkahelyen a dolgozói állomány. Lehetnek átszervezések, változások a vezetőségben, célokban, elvárásokban, szokásokban, juttatásban. Tehát jobb lehetőség esetén az emberek nagyon kis része gondolkodik így, ahogy írtad. Aki mégis, annak nagyobb része megbánja utólag a döntését, az általam említett okok miatt. Manapság 1 dolog állandó: a változás. És az legtöbbször nem előnyös irányba történik. Vagyis nem azok számára előnyös irányba, akikről a történet szól.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása