Can hamarosan válasszal szolgálhat

can_emre_liverpool.jpgA Juventus nagyon szeretné megszerezni a Liverpool német csillagának, Emre Cannak a játékjogát, akinek a szerződése a szezon végén lejár, a Tuttosport pedig némi részlettel szolgált a középpályás helyzete kapcsán, akiért a Bayern München is érdeklődik.

A torinói napilap szerint Emre Can továbbra sem döntött a német és az olasz klub ajánlata kapcsán, a játékos ügynökei azonban próbálják rávenni a futballistát, hogy fogadja el a Serie A óriás ajánlatát.

A Juve négyéves szerződést ajánlott a fiatal német középpályásnak évi 5 millió eurós szerződéssel, azonban a pénz annyira nem fontos tényező a futallista számára, a képviselők pedig azért próbálják a rávenni a játékost a Juve ajénlatának az elfogadására, mivel a torinói klubnak nemigen akad párja a keret játékosainak a felépítése és fejlesztése tekintetében.

Példaként többeket lehet említeni, így például Paul Pogbát, Arturo Vidalt és Álvaro Moratát, akik ígéretes futballistaként érkeztek Torinóba, aztán komoly sztárokként távoztak.

A ​Juventus igazgatója, Fabio Paratici régóta kedveli a német futballista játékát, már akkor meg akarta szerezni a Emre Can játékjogát, amikor a Bayer Leverkusen csapatánál játszott, még mielőtt a Liverpoolhoz igazolt volna.

Emre Can várhatóan a következő 1-2 napban fog válasszal szolgálni, az Öreg Hölgy pedig reménykedik abban, hogy jó hírek érkeznek majd Liverpoolból.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9613857516

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jeneiPALI 2018.04.23. 15:22:24

Ez se fog jönni khedira fia? haah .:D ha jön khedira megy happy !!4

Génmanipuláltházikecske 2018.04.23. 15:23:52

@jeneiPALI: Nem fogunk olyan könnyen megszabadulni Khedirától. :D

Watakuki 2018.04.23. 16:14:18

Hozzáilleszteném a sztárok távozásához, hogy Pogba és Morata azóta nagyjából ifi szintre estek vissza, miután elmentek tőlünk.

Szabolcs Borbély 2018.04.23. 16:14:58

Mégis miért igazolna el a Poolból pont hozzánk? :D Meggyőzte, a beszari játékunk és a kishitű hozzáállásunk mindenhez? :D
Biztos jobban szeretheti üldözni a labdát, mint azt megjátszani.

Pavel1988 2018.04.23. 16:58:01

Én egyáltalán nem értem Can miért hezitál, nagyon jól alkalmazkodott az angol futballhoz és számít rá Klopp. Itt sem lenne biztos helye és abban sem vagyok teljesen biztos, hogy erősebb csapathoz szerződne. Az anyagiakba már bele sem megyek :D

m.martin91 2018.04.23. 17:13:27

@Pavel1988: Mindegy, hogy miért hezitál. Az a lényeg, hogy valamilyen oknál fogva szerencsétlen Marotta leigazolja, mert Emre Can szintű játékost pénzért nem tud már szerződtetni a Juventus. Ez van.

2018.04.23. 20:33:34

@m.martin91: Azért mondhatná Elkann, hogy "itt van mintegy 120 millió Milinkovic-Savicra"...főleg, hogy látott pár bohózatot az elmúlt pár hétben.

2018.04.23. 20:37:01

Jelenleg annyival lennénk előrébb vele h van nemzetközi tapasztalata és Sturaronál csak jobb lehet.

Apuleius 2018.04.23. 20:41:21

Csak egy költői kérdés: valóban Emre Can lehetne a gyógyír a középpályánk gondjaira?

Il Principino 2018.04.23. 20:54:12

@Apuleius: Fertőtlenítésre,sebtapasznak mindenképp jó lenne,csak az a sok sebből vérző kp meggyógyulna e csak vele az itt a kérdés

m.martin91 2018.04.23. 21:56:15

@Apuleius: Minőségileg csak Pjanic van előtte a rangsorban, de ez elsősorban Marotta szégyene, nem Emre Can érdeme.

Apuleius 2018.04.23. 22:04:03

@m.martin91: Bevallom, nem nagyon nézem az angol meccseket, de abból, amit eddig láttam belőle, nem tűnt egy fergeteges világklasszisnak. Mindenesetre akkor ebben Te is megerősítettél, főleg, hogy én Pjanicot sem tartom igazán nagy játékosnak :-)

m.martin91 2018.04.23. 22:14:28

@Apuleius: Sajnos ez már nem a Vidal-Pirlo-Pogba tengely időszaka, hozzájuk képest ezek a játékosok középkategóriát képviselhetnek. Ugyanakkor ennek a Juventus-nak a középpályájára Emre Can úgy kellene, mint egy falat kenyér. Nem véletlen, hogy teperünk érte, Marotta is tisztában lehet a korlátaival, tudja, hogy soha nem lenne képes szerződtetni a török-németet, ha nem járna le a szerződése.

Apuleius 2018.04.23. 22:20:37

@m.martin91: Sajnos így van, pedig olyan szintű játékosokra volna szükség, mint ez a hármas. Egyébként szerintem Cant végül sajnos ingyen sem fogjuk tudni megszerezni.

Juveboy92 2018.04.24. 02:27:30

@m.martin91: @Apuleius: egyébként ha már Vidal , vele nem hosszabbít Bayern visszalehetne hozni 35-40 ért amennyiért kb ment plusz ingyen Emre Can már elég jó szűrés lenne kpn

2018.04.24. 08:25:37

@Apuleius: Megpróbálom leírni az én véleményemet ezzel a középpálya-dologgal kapcsolatban. Sajnos a szezon végére teljesen kiütközött, hogy nem elég 1 játékosnak érkeznie a középpályára, mert nem 1 lyukas posztot kell betölteni, hanem (Pjanicot leszámítva) az egész középpálya egy óriási lyuk. Talán a Can-Savic páros érkezése (Khedira + Sturaro távozása) esetén kicsit helyrezökkenne a középpályánk. Mondanom sem kell, hogy erre a világon semmi esélyünk. Úgyhogy marad az elmélet.
Eszerint: Pirlo papát nagyon bírtam és már csak kíváncsiságból is figyeltem Pjanic játékát hozzá képest. Ha éppen jó napot fog ki, akkor szerintem meg tudja ugyanazt csinálni, mint Pirlo, ráadásul kis területen sokkal gyorsabb (a koránál fogva is, cselezés, fordulás). Az a baj csak vele, hogy tud borzasztó teljesítményt is nyújtani, messze van a konstans jó teljesítménytől. De azt mondom, hogy Pjanic fölött ítélkezni csak akkor mernék, ha lennének mellette igazán értékelhető középpályások, ahogy Pirlo esetében is voltak, mert a Khedira-féle szerencsétlenek utáni takarítás fárasztó tud lenni. Talán ő oké.
Vidal-típusú játékosból nincs jól eleresztve a világ, talán ha reaktiválnánk (fiatalítókúra) Davidsot. SMS sem pótolná egy az egyben, de azért figyeltem a játékát és kemény tud lenni, odalép (nem úgy, mint Khedira), nehéz mellette elvinni a labdát, passzolni is tud és a kapu előtt sem haszontalan. Szerintem megoldaná Vidal pótlását, ha nem is teljesen ugyanúgy. Kicsit más típusú játékos, de ordít a középpályánk egy ilyenért is.
Pogba jó játékos, de megmondom őszintén, én sosem tartottam annyira nagy számnak, a nagy hármasból szerintem őt a legkönnyebb pótolni. Ha a statisztikai adatoktól eltekintünk (ebben Khedira sem olyan rossz), tudom, furcsán hangzik, de a játékbeli döntő faktor és a csapat számára való hasznosság jobban látszik a pályán, mint a számokból. Szerintem ő nagyon is pótolható, ez alapján talán Can képes lehet rá, bár őt nem olyan sokszor láttam azért játszani. Pogbával az volt a baj, hogy amíg el nem ért esetleg a kapuig a labdával, vagy el nem döntötte, hogy lepasszolja, addig sokáig magánál felejtette. Sok gyors támadás elment rajta, de volt bőven labdavesztése is kritikus helyen emiatt. Persze, ha "véletlenül" nála maradt és nem tudták elvenni tőle, akkor abból sokszor helyzet is lett. De így túlságosan tőle függött minden.
Összegzésként: ha valamit akar jövőre a vezetés (ennyire azért nyilván nem fontos), akkor behúzza a Can-Savic párost. Nem a 2 legjobb játékos talán, aki létezik, de meg lehetne próbálkozni ezzel a középpályával. Amúgyis vannak néha hírek, hogy érdeklődünk utánuk. Ha Marotta megerőltetné magát, akkor Can nem annyira lenne nagy ügy. 20 milliós aláírási pénz és kész. Ér ennyit nem? Az senkit sem érdekel, hogy lejár a szerződése manapság. Emlékszünk Van Persie esetére is, pedig akkor még messze nem tartottak ott az árak, ahol most.
SMS keményebb dió. Egyrészt Lotito aktívan gyűlöli a Juvét és munkálkodik ennek a szinten tartásán is,másrészt a fejébe vette, hogy a Lazio "nagycsapat" és a játékosok végcélja kell, hogy legyen és nem ugródeszkája. nyilatkozta is. Ebbéli tévhitét pedig jelenleg a BL-ben indulásuk is erősíti. A játékost is meg kellene győzni, hogy el akarjon igazolni, meg letenni szerintem 150-et. Még így is necces lenne. Hiába nem ér ennyit, manapság a számoknak nincs jelentőségük. Eszerint Higu is csak mintegy 45 milliót érne, amennyiért a City vette Aguerot. Helyette nincs ötletem más játékosra.

2018.04.24. 08:34:29

@Apuleius: Bocsánat, annyit még pontosítanék, hogy tudom, hogy Van Persie-nek volt még 1 év a szerződéséből, de az átigazolási összegben ez nem látszott. Esetünkben pedig Can kapná a pénzt.
SMS esetében pedig a Bl-ben indulási lehetőségükre gondolok. Sokat számítana szerintem, hogy a Lazio lemarad-e esetleg a BL-ről, vagy nem. Ha elcsípik a 3-4. hely egyikét, akkor nem látok sok esélyt rá. Amúgy sem az igaziak az esélyek.

rockitbaby 2018.04.24. 08:39:59

@Apuleius: Szigorúan sportszakmai szemmel szerintem igen. Gyakorlatilag pont azt kapná a középpálya, ami hiányzik. Ütközni, szerelni és passzolni képes játékos.

Azonban a csapat, mint egész ennyitől nem lesz varázsütésre jobb. Nem vezér a pályán, nincs olyan jelenléte, mint Vidalnak volt annó. Szóval ha a szakmai mellé odavesszük a többi tényezőt is, akkor azt mondanám, hogy Pogba visszahozatala többet érne. Függetlenül atról, miket mondott.

Apuleius 2018.04.24. 08:59:35

@Dr. Grant: Jó játékosnak tartom Pjanicot, de már amikor leigazoltuk, akkor is azt írtam, hogy úgy érzem, sok szurkoló túl sokat lát bele. Remek képességei vannak, de leginkább én is a konzisztens jó teljesítményt hiányolom nála. Van, amikor pazar játékot nyújt, majd a következő mérkőzésen láthatatlan a pályán. Ez így összességében nagyon kevés szerintem. Abban viszont igazat adok, hogy ha lennének még értelmezhető képességű középpályásaink, az nagyon jó hatással lehetne a játékára. Pogbáról én sokkal többet gondolok, mint Te, piszkosul jó játékos volt, aki derékba törte a pályafutását azzal, hogy a pénzt választotta vagy azt képzelte, hogy a MU szakmai előrelépést jelent majd. Szerintem őt anyagi lehetőségünk sem lenne visszahozni, de én eleve nem hoznék vissza senkit egy ilyen döntés után. Belőle sokkal nagyobb játékos válhatott volna, mint ami vélhetően kijön belőle. Talán az esze, talán a szíve hiányzott hozzá, de igazából mindegy is. Milinkovic-Saviccal leginkább az a baj, hogy a nagy hype miatt teljesen irreális magasságokban van az ára, s így eléggé elérhetetlennek tűnik számunkra.

@rockitbaby: Köszi, igazából semmi bajom Emre Cannal, csak viszonylag keveset láttam játszani, s akkor nem nyűgözött le annyira, s kíváncsi voltam, hogy Ti, akik jobban ismeritek, mit gondoltok róla. Amúgy most inkább arra tippelnék, hogy a végén máshol köt ki.

rockitbaby 2018.04.24. 09:19:07

@Apuleius: Hát igazán nincs mit :) Én akkor már veszett ügynek tartottam, mikor januárban a komoly pletykákkal és hírekkel még mindig kivárt. Szerény és közel sem mérvadó véleményem szerint kivár, hogy mi lesz a 'pool sorsa a BL-ben. Most kicsit több eséylt látok a maradásra, mint a távozásra. Ha már 'pool, akkor én inkább Hendersonnál próbálkoznék be. Ő már inkább lehet az a valaki, aki nekünk kell. Egy vezér.

2018.04.24. 09:25:14

@Apuleius: Igen, ahogy írod is, Pogbánál talán mindkettő (esze/szíve) elég hiányos. De főleg az esze. Az utolsó Juventusos évében is már sok volt a furcsaság. 10+1-es mez tollal...aranylabdás leszek...meg ilyenek. Technikailag hiába kiváló képességű, de az előzőek miatt szerintem itt sem lett volna belőle világklasszis, mert komolytalan ember. És amiket a csapatjáték szempontjából hiányoltam belőle, azok is lehet, hogy az általad említett okokra vezethetők vissza. Abban biztos vagyok, hogy nem technikai hiányosság, mert a technikai tudása kimagasló volt, néha-néha még a felső ürességet is tudta ellensúlyozni. De ha nem így lett volna, én sem hoznám vissza, már csak a döntése miatt sem.

Nathas 2018.04.24. 09:26:50

@Apuleius: @Dr. Grant: @rockitbaby: a középpályás kérdéshez sok mindent hozzá akartam tenni (bírtam Pogbát, örülnék SMS-nek és Cannak is), de igazából a lényeg: a kedves vezetőség először az életben előbb döntse már el, hogy mit szeretnénk jövőre játszani és ahhoz válasszon játékost (az sem baj, ha nem eklektikus :-D).

pedronegroo 2018.04.24. 09:39:30

@Dr. Grant: Én nem vagyok benne biztos hogy egy Savic-Can páros érkezése esetén olyan nagy változás lenne amennyiben ugyanez a taktika marad. 80%-ban az megy a meccseinken hogy betömörülünk és védjük a területet nincs labdaszerzés vagy agresszív letámadás. Khedira azért is él meg olyan jól Allegrinél nem kell neki Vidal féle labdaszerző mert nem célunk a labdaszerzés, becsúszások, szerelések is csak végső esetben megengedettek alapból várjuk amíg az ellenfél hibázik. Labdakihozatalnál lehetne esetleg javulás ha labda biztosabb, ügyesebb játékosok vannak a középpályán de ott se feltétlenül amíg a nyuggeres, kivárásos körbe passzolós majd elől valaki csak berúgja taktika megy.

venember83 2018.04.24. 09:47:23

@pedronegroo: ez fordítva is igaz. Hiába próbálna Allegri labdaszerző játékot rákényszeríteni Khedirára, értelmetlen lenne. A német mást tud (most ebbe ne menjünk bele), ezért másként használja a mester.

Can és SMS nagyon jók támadásépítésben, de attól még a védelem a középpálya és a védősor szintjén ugyanúgy sarkalatos pont maradna, tőlük teljesen függetlenül.

rockitbaby 2018.04.24. 09:51:17

@Nathas: Az a baj, hogy ez már évek óta nem igazán valósul meg. Talán a legjobb és egy kicsit ellenmondó példa is a tavaly nyár. Allegri letette a voksát a 4-2-3-1 mellett, jött egy rakat szélső, hogy legyen cseréje. Igen ám, de mind Costa, mind Berna akkor lendült formába, mikor váltottunk 4-3-3-ra. Ezt tetézte a védelem.

Ezzel azt akartam szemléltetni, hogy általános esetben nem kap az edző olyan játékost, aki neki az adott taktikájához kellene, vagy ha kap is, az adott játékos mégsem teljesen tökéletesen kompatibilis az elképzeléseivel.

Lényeg a lényeg, szerintem nem az a legfőbb baj, hogy nem olyan játékos érkezik, akit az edző kér, mert a Juventusnál ehhez már hozzá lehetett szokni. A probléma inkább az, hogy olyan érzése van az embernek, mintha Marotta a folyamatosan olyan kirakós darabokat ad Allegrinek, ami épphogy csak nem illik a Mister játékába ( és mivel Allegri erős, beszuszakolja ezeket olda, ahova úgy látja talán jó ). Olyan, mint ahogy az oroszok építik a hidat a vicc szerint. Elindul az egyik brigád az egyik partról a másik a másikról. Ha találkoznak, jó, ha nem akkor lesz két hid. Nincs összhang. Ennek egyik következménye persze az, hogy nem az érkezik, aki kellene.

steven.h 2018.04.24. 09:53:58

@pedronegroo: Szerintem meg megint az van, hogy beskatulyázzuk Allegrit, hogy ugyanez a taktika marad...Allegri első évében letámadtunk, mert volt rá egy Vidalja egy Pogbája és egy jó formában lévő Marchisioja, ezeket elvesztette, változtatott a taktikán...Nem azért nem támadunk le, mert Allegri nem szeret letámadni, hanem azért mert nincsenek meg hozzá a játékosok, de ezt nem tudom hányszor leírtam már...Pont Allegriről írjuk, hogy nem szereti a Vidal féle játékosokat, mikor a Milan középpályáját is anno ilyen játékosokkal pakolta tele...

Az edző abból főz ami van neki, most nincsenek neki letámadásra alkalmas játékosai (khedira lassú, Matuidi meg nem nyújt konstans jó teljesítményt), szóval szerintem ha sikerülne olyan játékosokat tenni Pjanic mellé akik mernek ütközni, tudnak futni, van sebességük is, akkor a mi játékunk is meg fog változni.

pedronegroo 2018.04.24. 10:58:56

@venember83: @steven.h: Persze fordítva is igaz lehet, a Milánnál például Montolivo a kezei alatt egy nagyon jó labdaszerző játékos volt akkoriban a ligában az egyik legjobb, de akkor viszont nem értem hogy jelenleg miért nincs ilyen játékos a juvéban mikor képességek alapján biztos van olyanunk aki ki tesz egy Montolivót.
Amúgy Allegri biztonsági játéka azért elég eredményes volt mind a mellett hogy kurva unalmas és nézhetetlen de mivel Őt az eredmény érdekli így ezen a stíluson nem akart változtatni érthetően így én továbbra is azt gondolom hogy nem véletlen hogy labdaszerzésben sehol se vagyunk mivel ez nem is cél nem a játékosok hibája vagy hiányossága egyszerűen máshogy oldjuk meg. És én csak arra akartam felhívni a figyelmet hogy Allegrinek van egy filozófiája ami nyilván hatással van a játékra a játékosok stílusára tehát ne lepődjünk meg ha egy Klopp féle csapatból idehozva esetleg Can-t nem ugyanazt fogja nyújtani mivel itt nem azt fogja játszani mint a Pool-ba és aztán ne az legyen hogy Marotta már megint milyen szar játékost hozott miközben csak abban van a bibi hogy olyan játékost vagy játékosokat hoz aki nem illik Allegri filozófiájába.
A végére még annyit hogy legnagyobb edzők nem arról híresek hogy abból főznek ami van, hanem játszatják azt amiben hisznek, ettől egyéniségek ettől ismeri mindenki a stílusukat a filozófiájukat. Allegrit is mindenki ismeri, tudja milyen focit játszik és fog játszani. És Allegri meg pont hogy kedveli mind Khedira mind Matuidi játékát mivel fegyelmezettek és csapatjátékosok.

steven.h 2018.04.24. 11:13:17

@pedronegroo: Én meg pont az ilyen egysíkú edzőket nem szeretem és nem tartom őket nagyra (egy-két kivétellel), ezért tartom túlhypeoltnak Sarrit is, nagy eredményeket egyelőre nem is tud felmutatni. Jelenleg a Juventusnál amíg Marrotta ezt az átigazolási politikát folytatja, hogy az jön aki olcsó és megfizethető és nem megyünk bele licitbe addig Allegrinek abból kell főznie ami van, a taktikát a játékosok tudására és stílusára kell alakítani, és jelenleg ő az egyetlen aki ebből a maximumot tudja kihozni, bár idén olyan mintha valami megtört volna.

Egyébként én nem pont Montolivora gondoltam. Allegri első évében a Milán középpályája úgy festett hogy: Van Bommel, Gattuso, Seedorf, Boateng, ebből Van Bommel Allegri kérésére érkezett. Második évében is Aquilani volt a kivétel, de Van Bommel, Nocerino és Boateng kezdett, Montolivo csak a rákövetkező szezonban játszott a Milannál.

pedronegroo 2018.04.24. 11:51:00

@steven.h: Én most nem Allegri ellen érvelek csak arról beszélek hogy milyen a stílusa. A Milan példája is jól mutatja hogy tele rakta a középpályát védekezni tudó játékosokkal ebből még nem adódik hogy ezek mind labdaszerzésben is kiemelkedőek voltak, hanem velük lett stabilak a védekezésük. És minden csapatánál Allegri erre törekedett a védekezésre a stabilitásra a fegyelemre és e mellett felrakott egy vagy max két játékost aki szabad kezet kapott plusz meg volt benne a képesség hogy eldöntsön meccseket, Ibra, Tevez, Dybala, Costa, de e mellett soha nem játszott támadófocit és nem is fog mert ahhoz már kevés amit Ő tud. Tavaly még az volt a kifogás hogy azért nincs támadófoci mert nincs hozzá keret, hát jöttek szélső támadók és úgy se lett... egyszerűen böszmeség modern, szervezett, sok passzos, letámadós, egyszóval nézhető focit elvárni tőle mikor Ő nem ez a típus. Amúgy minden csapatánál ugyanazt játszatta tehát nyugodtan hívhatjuk egysíkúnak. És jelenleg meg pont hogy nem alkalmazkodik a kerethez mivel sokkal inkább előre fele kellene játszanunk mint hátra fele ezzel a kerettel.

steven.h 2018.04.24. 12:41:45

@pedronegroo: De hogy játszunk előre mikor egy darab középpályásunk alkalmas arra, hogy feljátsza a támadóknak a labdát, elől meg ki vannak szolgáltatva annak, hogy nem lehet sem Khedirát sem Matuidit megjátszani mert elakad a támadás, ez egy csapatsport 3 ember nem fogja megoldani minimum 6 ember dolgát. Támadáshoz kell a középpálya is, mint ahogy a védelem széle is, de nincs rá emberünk. Szerintem nyugodtan össze lehetne hasonlítani Allegri első éves csapatának a játékát ahol volt 6 embere aki támadni és védekezni is tudott (Pirlo, Vidal,Marchisio,Pogba,Tevez,Morata), a Barca ellen a döntőben bár kikaptunk, de Pogba lerántásáig mi uraltuk a meccset, benne volt hogy rúgunk egyet, az a csapat egyáltalán nem így játszott mint a mostani, de még a második évében lévő gödörből kilábaló csapat is sokkal szebben játszott, ezért gondolom azt, hogy idén csak nem jött ki a lépés Allegrinek, lehet belefáradt, nem tudom, de az biztos, hogy az idei a leggyengébben játszó Juventusa és ennek nem feltétlen ő az oka szerintem.

Egyébként meg mit ér, ha érkeznek szélsők, ha szétbarmoljuk a védelmet, pont az a nyomoronc Bonucci hiányzik aki a védelemből 2 passzt legalább meg tudott csinálni előrefelé is, már az nagy segítség.

2018.04.24. 13:23:29

@pedronegroo: "Én nem vagyok benne biztos hogy egy Savic-Can páros érkezése esetén olyan nagy változás lenne amennyiben ugyanez a taktika marad." - Allegri jelenleg, ha akarna, se nagyon tudna más játékot játszatni úgy, hogy az a kívánalmainak is megfeleljen. (Ne 7-4-re nyerjük a meccseket, hanem kevés gólt kapjunk) Ráadásul Allegri az egyik legrugalmasabb edző, ami a taktikai hadrendet illeti. A játékstílust illetően már kérdéses.
De ha még ettől el is rugaszkodunk, már hogyne lenne változás, ha 2 védekezni IS képes épkézláb játékos érkezne a középpályára?

pedronegroo 2018.04.24. 13:24:40

@steven.h: Én csak azt tudom hogy Allegri eddig soha büdös életben nem játszott támadófocit. Nekem ez pedig azt jelenti hogy vagy nem tud vagy nem akar vagy nem tud és ezért nem is akar :) Szóval abban biztos vagyok hogy ez nem a középpályásokon múlik. Én ezt régen is tudtam de megvártam míg kap hozzá támadókat hogy ne az legyen a kifogás és hát nem lett foci így se, ezt nem lehet csupán a játékosokra levetíteni van egy koncepciója Allegrinek és azt csinálja, ennyi. Nekem viszont ez nem tetszik, ízlés dolga kinek mi jön be de én el nem tudom képzelni hogy milyen gyerekkori trauma kell ahhoz hogy valaki ezt a nézhetetlen beszari focit preferálja.:)

Kerestem neked egy kis elemzést még a milános időszakáról csak érdekességképpen, ká hosszú, jó olvasást :))

Allegri alapvetően a fizikumra helyezi a legfőbb hangsúlyt. Leonardo távozása után több szakértő is megjegyezte, hogy a legnagyobb változás az, hogy sokkal több az erőnléti edzés, és kevesebb a labdás. A játékrendszereiben a stabilitásra törekszik. Nem feltétlenül olyan játéksosokra van szüksége, akik egyénileg kiemelkedőek, hanem csapatjátékosokra. Ez alól kivételt csak olyan játékos jelenthet, aki kiemelkedő fizikai tulajdonságai mellett egyéni villanásokkal képes eldönteni a mérkőzéseket. Ilyen labdarúgó volt Ibrahimovic és ebbe a kategóriába sorolandó Mario Balotelli is. Rendszerében a lazsálás nem megengedhető. Azoknak is keményen dolgozniuk kell, akik alapvető esetben leginkább a támadással foglalkoznak. Allegri a rendszer szilárdságát a szűrőkre bízza, legtöbbször 3 romboló középpályás alkotja a Milan tengelyét. Az elmúlt két évben elsősorban a 4-3-1-2-vel dolgozott, idén azonban áttért a 4-3-3-as felállásra. Az idei Milan egyik legérdekesebb szerepkörét Montolivo kapta, aki alapvető esetben leginkább a szervezői készségeiről ismert. Idei statisztikái azonban főleg a védekezésben kiemelkedőek. Közben viszont ő az egyetlen kreatív játékos, tehát jókora szerepe van abban is, hogy mit játszik a Milan a támadásban. Amellett vált tehát kulcsemberré a támadások felépítésében, hogy közben a védekezésben is nélkülözhetetlen. Jobb híján mégis inkább a szűrők közé kell sorolni, mivel hátul egészen lenyűgöző statisztikákat produkál. A Bajnokok Ligájában például átlagosan 9 labdát szerzett a csapatnak meccsenként, de a bajnokságbéli 5-tel is magasan a csapat legeredményesebb szűrője. Allegri felfogását remekül tükrözi a Pirlo-Van Bommel „csere”. Láthatjuk, hogy Pirlo még mindig képes egy klubcsapatot egész szezonon keresztül klasszis módon irányítani, miközben a válogatottban is zseniálisan futballozik. Dönthetett volna Allegri is amellett, hogy frissíti egy picit a szerepkörét, de alapvetően hagyja szervezni a védelem előtt. Ez azért sem lett volna rossz döntés, mert a támadásépítés alapjait Pirlo nélkül is az előre ívelt labdák adták. Azonban neki egy keményebb, üktözőember kellett a védelem elé, aki jobban tudta biztosítani a rendszer stabilitását. Ezért választotta inkább Van Bommelt. Pirlo így ha a csapatnál is maradt volna sokkal kevesebb szerepet kapott volna a csapatban. Nemcsak a játék mennyiségében tűnt volna ez ki, de vélhetően a kedvelt szerepköréből is kikerült volna, és sokkal több mezőnymunka hárult volna rá. Ő úgy érezte, hogy ennél több, van benne, amiben végül is igaza volt. Előre megjegyezném, hogy ez nem egy kritika akart lenni Allegri irányába. Pirlo jegelése nem volt rossz döntés abból a szempontból, hogy már évek óta nem szerepelt igazán jól a Milanban. Az már kevésbé volt szerencsés dolog, hogy hagyták a legnagyobb rivális karjai közé szaladni, de ez egy másik kérdés így a témát le is zárom gyorsan. Lényeg azonban, hogy az edzői felfogásának bemutatására a két játékos lecserélése abszolút jó indikátor.

2018.04.24. 13:27:39

@Nathas: Ejj, ez az eklektikus...:-D Szerintem akármit is akarunk játszani, minél több a minőségi játékos, annál könnyebben fog menni. A jelenlegi középpályánkon nagy az ínség. TámadGATni még egyen-ketten tudnak (Pjanic, aki valamihez talán igazán ért, mégha nem is hoz folyamatosan jó teljesítményt), de védekezésben fantáziát csak Matuidiben láttam, de az őszi jó kezdés után valahogy ő is beleszürkült az egészbe. Lehet, hogy Allegri valami "tompítóval" itatja őket, hogy fegyelmezettek legyenek. :-P

pedronegroo 2018.04.24. 13:28:40

De mit kedvel a mester?

Allegri egy támadásban kiváló, védekezésben azonban ingatag csapatot örökölt Leonardotól. Egy ilyen összetételű csapat éles ellentétben áll a saját felfogásával, mégis megpróbálta folytatni a brazil edző elképzeléseit. Az akkori játékosállománnyal a háromtámadós felállásban két szélen Ronaldinho és Pato kapott szerepet. Ezzel a támadásban igen technikás és kreatív munkát tudtak elvégezni a srácok, ugyanakkor a hátsó alakzat munkáját ez jócskán megnehezítette. A két brazil ugyanis semmilyen segítséget nem tudott nyújtani hátul. Így viszont minden védekezés a szélsőhátvédek feladata lett, ahol viszont akkoriban kifejezetten rosszul állt a Milan. Bal oldalon Antonini volt sokáig az első számú ember, aki némileg meglepő módon épp a támadásokban tudott hozzátenni a csapat játékához. Leonardo idején kifejezetten sokat futott előre, és próbált összjátékot kezdeményezni Ronaldinhóval, amivel egyfelől megnyílt sokszor a terület valamelyik szélső számára, másfelől újabb lyukat hagyott a védelemben. Ezt Allegri megszüntette, kevesebb felfutást engedélyezett Antonininek, amivel megint kettős probléma adódott. Egyfelől kiütköztek Antonini nehézségei a védekezésben (idővel fejlődött e tekintetben), másfelől pedig Ronaldinhónak is kevesebb helye maradt a cselekre, passzokra. Mindezt lehetett volna azzal kompenzálni, ha mélyebbről indul, több mezőnymunkát vállal, de erre már nem volt képes. A másik oldalon támadóként Pato, védőként Abate vagy Bonera kapott szerepet, előbbi idővel remek teljesítményt nyújtott – de nem a háromtámadós felállásban. Bonera a védekezésben általában képes megoldani a feladatát, de a támadásokhoz ritkán ér fel, még ritkábban hasznos. Ebből a szempontból nem csoda ha Allegri kezdetben őt favorizálta, hiszen így akarta kompenzálni a szélső védekezés hiányosságait. Lényeg, hogy Pato számára is kevesebb lehetőség adódott, de leginkább azért mert a passzokért felelő játékos – Ronaldinho – egyszerűen képtelen volt annyi helyzetet kidolgozni, mint korábban. Mivel szemmel látható volt, hogy nem lehet két edző ellentétes felfogásából származó „hibrid” taktikát összerakni, ezért Allegri végleg elvetette a korábbi felfogást és a saját szája íze szerint kezdte el formálni a csapatot. Jött a 4-3-1-2. Ennek a rendszernek a kulcsa a stabilitás. Természetesen ezzel is lehet szép és eredményes focit játszani – lásd az Ancelotti -féle gyémántot, ahol Pirlo-Seedorf és Rui Costa/Kaká szervezett – illetve lehet keményebb, több szűrős rendszerként is használni. Ez utóbbit kedveli Allegri. A legtöbb poszton a komoly taktikai fegyelmet és a keménységet elvárja, az a fajta edző, aki szerint a gól elkerülése már félsiker. Hagyományosan a trequartista pozícióját olyan emberek szokták betölteni, akik kreatívak, értenek az utolsó passzokhoz és lendületesek.

pedronegroo 2018.04.24. 13:29:02

Allegri 4-3-1-2-es felállásában azonban ez a szerep Boatengre hárult, akiben a szükséges tulajdonságok közül csak a lendület van meg. Szervezési készsége emellett nincs. Az ő szerepeltetése azonban Allegri számára igen logikus volt. A játékos ugyanis képes volt lendületet adni a csapat támadásainak, a védekezésben pedig treqartistához szokatlan módon tudott hozzáadni. Ez a rendszer egészen addig maradhatott több-kevésbé hatékony, amíg volt ember, akinek az egyéni képességére építeni lehetett. Ibrahimovic – egy technikás center – hiányában reménytelenné vált a folytatás. Ekkor következett be egy hosszú tapogatózás, melynek végén tulajdonképpen a saját stílusából merítve alkotta meg a jelenlegi 4-3-3-at. Természetesen itt is a stabilitás az elsődleges, így a három belső középpályás mellett nagyon sok mezőnymunka hárul a két szélsőre is. El Shaarawy és Boateng/Niang sokszor tűnik fel egészen hátul, így már-már 5 középpályással játszik a Milan. Ennek is megvan a böjtje. Az összesen 16 gólig jutó – és mostanság gyenge teljesítményt nyújtó – támadó, El Shaarawy példáján keresztül ez remekül szemléltethető. Kétségtelen, hogy fekszik neki a szélső poszt, hiszen innen indulva van lehetősége begyorsulni, ami az egyik nagy erőssége. A játéka is így érvényesül igazán. Amíg Allegri nem találta a megfelelő összetételét a csapatnak sokkal szabadabban mozoghatott. A védekezés nem élvezett prioritást, sokan meglepődtek a Fáraó lelkesedésén. Emellett pedig a szabad területek miatt képes volt a gólok területén is kiemelkedni. Fő helye a szélen volt addig is, de gyakran feltűnt középen is, ahol lendületből megérkezve lövőhelyzetek is kialakultak számára. Balotelli érkezése után alakult ki a jelenleg is érvényes 4-3-3 képe. A fegyelmezetten és kötött pozíciókban játszó szélsőkkel, a védelem előtt irányító Montolivóval. Ettől kezdve sokkal kevesebb területe maradt. Ezzel persze a sebességből fakadó előnyét sem tudja kihasználni, így egy helyből kellene megvernie az embereit, ami viszont sokkal inkább Balotelli vagy Boateng műfaja. Persze nem áll szándékomban a Fáraó összes gyengeségét Allegrire kenni. Tény, hogy mentálisan és fizikálisan is kimerült a hosszú szezon során, elvégre neki ez volt az első szezonja ezen a szinten, amikor tőle várták a gólokat és a jó játékot. Érthető, és valószínűleg a Fáraó a következő évben ismét ragyogni fog, de ehhez szükség lesz feltöltődésre a nyár folyamán. Az Allegri-féle 4-3-3-ban tehát a brusztolós középpálya jelenti az alapot, ők próbálják elsősorban őrizni a Milan kapuját a góloktól, plusz a munkájukat segítik a mélyen védekező szélsők is. Támadásban a legfontosabb szerepe a centernek van, aki inkább mélységben mozog, mint középen. Összegyűjti a labdákat majd lövőhelyzet illetve kecsegtető szabadrúgás lehetőség kidolgozására törekszik. Újabban szélen is feltűnik Balotelli, ami egyébként nem áll rosszul neki. Külön ki kell emelni a mélységben védelem előtt osztogató játékos szerepét, ami általában Montolivo szokott lenni. Neki kell hosszú labdákkal megalapoznia a támadás sikerességét.

pedronegroo 2018.04.24. 13:29:28

A védekezés mestere

A stabil rendszer Allegrinél egyet jelent a betonvédelemmel. Megfigyelhető, hogy amennyiben hétről hétre ugyanaz a védelem léphet pályára – beleértve a defenzív középpályásokat is – mintaszerűen megszervezi a hátsó alakzat munkáját. Tulajdonképpen már a Cagliarinál is erre épített, de a Milanban is azzal tűnt ki az első évében, hogy a csapata a tavaszi szezonban 7 gólt kapott csupán. Az idei csapat nagyon sokáig szenvedett a gyenge védekezése miatt. Sok egyéni hiba is becsúszott, de úgy általában véve nem volt egységes a hátsó alakzat munkája. Ez főként annak volt köszönhető, hogy Allegri sem a megfelelő védő négyest nem találta, sem a formációt. A 4-3-3 sikeres alkalmazását követően azonban rohamosan fejlődött a csapat védőmunkája. A bajnokságban volt egy széria ahol zsinórban 4 találkozón nem kapott gólt a Milan, és a Bajnokok Ligájában is lenullázta a Barcelonát egy alkalommal. Összesen 13 alkalommal nem kapott gólt a csapat, emellett viszont 39 alkalommal kapitulált a védelem. Tehát meccsenként átlagban 1 gólt kapott a csapat. A ranglistán ez a 3. legjobb eredmény. A Mester legjobb tulajdonsága kétségkívül az, hogy nagyon ért a védelem munkájához. Ez pedig egy olasz csapat esetében nem utolsó szempont

pedronegroo 2018.04.24. 13:30:33

Ami megy hátul, az már nem megy elöl. Röviden így is lehetne jellemezni Allegri hozzáállását a támadásokkal kapcsolatban. Amíg hátul kifejezetten erős az összhang, addig elöl elsősorban az egyének teljesítményére épít. Persze ha van az embernek egy Ibrája, akkor azt használni kell – tartja a nem létező bölcs svéd mondás. Így az első két esztendőre különösebb panasz nem lehet, már ami a támadásokat illeti. Minden Ibrahimovic lábán keresztül folyt végig, ha nem gólt lőtt, akkor gólpasszt adott. Mondjuk ki: támadásban abszolút szabad kezet biztosított neki Allegri. Ami egyfelől jó, mert a svéd centerre abszolút lehetett építeni egy elit csapat támadójátékát, másfelől viszont ha őt le tudták venni a pályáról, akkor teljesen ötlettelenné váltunk elöl. Egészen egyszerűen nem voltak olyan figurák, amik meglepték volna az ellenfelet. Az első szezonban ez még nem minden esetben jelentett akadályt, mert a támadók sok terhet le tudtak venni a svéd válláról. Pato és Robinho is 14-14 góllal zárta a szezont, ráadásul Cassano és Boateng is szerzett fontos gólokat a csapatnak. Tulajdonképpen az egyéni képességek kiaknázásával a támadásaink hatékonyak voltak. Nem úgy a második szezonjában! Ibrahimovic még több szerepet kapott, ő irányított, és a befejezésekben is nagyobb szerepe volt. Tehát egyszerűen kifejtve: ha Ibra betalált vagy adott gólpasszt, akkor jól állt a csapat, de ha nem akkor esélytelenek voltunk a gólszerzésre. A svéd előtérbe hozása részben tudatos döntés volt Allegri részéről. Már év elején látszódott, hogy társának azt a Cassanót szánja, aki a maga módján világklasszis szinten tudja segíteni a támadásokat. Az olasz játékstílusának az a legjobb ha egy góllövő center játszik előtte, akit igyekszik helyzetbe hozni. Nem véletlenül ment annyira Cassanónak a játék Pazzinivel. Ibra viszont a centerek között is külön klasszist képvisel, hiszen ő maga is képes hasonló szerepkör betöltésére, mint Cassano. Ezzel a döntéssel persze háttérbe szorult volna Pato és Robinho egyaránt. Azonban kétségkívül okos dolognak tűnt a legjobb játékos stílusára alapozni a támadójátékot. A döntés hátterében nemcsak az állt, hogy Ibrahimovicot akarta segíteni, hanem az is, hogy részéről ez a páros jelentett volna legkisebb erőbedobást. Értsd: Ibra és Cassano együtt annyira jól mozgott a pályán, hogy mindenféle szervezettség nélkül is képesek voltak helyzetbe hozni egymást vagy a társakat. Ez pedig egy olyan edzőnek, mint Allegri kulcsfontosságú, hiszen ő elsősorban a hátsó alakzat munkájával foglalkozott. Még egy fontos tény, hogy még több íveléssel próbálkozott a csapat, amit egyfelől Aquilaninak másfelől Silvának kellett kiviteleznie. Az elképzelés nem volt rossz, viszont gyakorlatban nem valósulhatott meg, ebben pedig a természet szólt közbe Cassano szívbetegsége miatt. Az átalakított támadójátékunk tehát túlzottan is egyemberes lett. Robinho még megoldhatta volna Cassano pótlását, de a brazil jobbára csak azt bizonyította be, hogy miért nem lett belőle klasszis játékos. A fiatal olasz, El Shaarawy sem tudott igazán kibontakozni, neki egyértelműen nem feküdt a 4-3-1-2-es játékrendszer. Így viszont váratlan húzásokra csak egy ember tudott vállalkozni a csapaton belül, méghozzá Ibrahimovic. Óriási függőségbe került a csapat emiatt, ami sokkal mélyebb volt, mint az ezt megelőző évben.

pedronegroo 2018.04.24. 13:30:55

Akkor mi a gond?

Az idei szezonban sokat kísérletezett a játékrendszerekkel, ezek részletezését most mellőzném. Elemzésem tárgya az, hogy mit tud Allegri játszatni és nem pedig az, hogy mivel bukott meg. A mostani 4-3-3 nagyon sok dologban hasonlít a 4-3-1-2-re. Először is nagyjából ugyanaz a 3 ember alkotja a középpályánkat, mint eddig. Másképp kifejezve: a támadók és a védekező játékosok aránya pontosan ugyanaz maradt. Természetesen azzal, hogy a szélre kerültek a támadó játékosok a támadások iránya alapjában véve megváltozott. Ibrahimovic idejében minden támadásunk középről indult, hiszen ő volt az, aki összegyűjtötte, majd leosztotta a labdákat. Mellette ott volt még a már említett Cassano is, ergo voltak olyan játékosok, akik képesek voltak zseniális passzokkal megjátszani a középen helyezkedő embereket. Manapság a támadások középpontja Montolivo. Továbbra is a távoli indításokra támaszkodunk a támadásépítésben, ennek pedig nagy mestere az olasz. Jelen pillanatban-Európában is kimagasló hatékonysága van e tekintetben. Kétségtelen, hogy a mai Milan agya Montolivo. Azonban alapvetően nagyon távol játszik a kaputól, ami mélységi irányítóként nem meglepő. Viszont ebben a szerepkörben, ennyi védekező feladat mellett képtelen kulcspasszokkal is operálni, pedig könnyen lehet, hogy erre ő lenne a legalkalmasabb játékos. Emellett egyébként nem szabad elmenni. A jelenlegi top-csapatok jelentős részében van legalább egy játékos, aki kiemelkedő számú kulcspasszal rendelkezik meccsenként. A Juventusnál Pirlo (3), Vidal (2) a Románál Totti (3), Pjanic (2,1) a Napolinál Hamsik (2,7), a Fiorentinánál Borja Valero (2) voltak a legjobbjaik ebben a kérdésben. A Milannál a legjobb mutatóval Boateng rendelkezik, nála viszont csak 1,8 kulcspasszt jegyeztek fel eddig meccsenként. A legtöbb csapat második legjobb játékosa is hatékonyabb a Milan legjobbjánál. Ennek tekintetében egyáltalán nem meglepő, hogy még mindig az egyéni villanásokon múlik, hogy lövünk-e gólt. A támadások súlypontja a szélekre helyeződött át, ebben a tekintettben a Milan jobb oldala hatékonyabb. Fontos szerepe van a felfutó szélső védőknek, Allegri tudatosan épít a beadásokra. Ez megint nem rossz elgondolás, hiszen vannak jól fejelő centereink (Balotelli, Pazzini), viszont a védőinknek nem erőssége a beadás. A leghatékonyabb játékosunk De Sciglio aki mérkőzésenként 1,4 jó beadással bír. Őt követi Abate (1,1) majd Constant (0,7). De Sciglio esetében ez az egyébként nem feltétlenül magas szám igazi bravúrnak tekinthető, hiszen idén 11 alkalommal lépett pályára balhátvédként, ami korántsem ideális helyzet számára. Az Abate-De Sciglio kérdésben hozott döntése Allegrinek az egyik legérdekesebb és legmegválaszolhatatlanabb pontja. De Sciglio minden statisztikában hatékonyabbnak bizonyul társánál. Jobb a szerelési mutatója, több alkalommal tisztáz, hatékonyabb a támadásokban ráadásul fiatalabb is. Mégis egyértelmű, hogy Abatéval számol első számú emberként a jobbhátvéd poszton. Ennek megválaszolására azonban valószínűleg nem ez az írás a legjobb hely.

pedronegroo 2018.04.24. 13:32:56

Mennyire fontos a stílus?Amikor egy edző megítéléséről beszélünk akkor kétségkívül fontos, hogy mennyi győzelmet hozott a csapathoz. E tekintetben Allegrinek nincs mit szégyellnie, mivel meccseinek több, mint 60%-át megnyerte. Ezzel az elmúlt 50 év egyik leghatékonyabb edzője, ami igen hízelgő statisztika figyelembe véve az elődjei sorát. Persze ezt az egyébként remek statisztikát számtalan dolog árnyalja. Ilyen például a megnyert trófeák aránya, melyben elmarad a korábbi nevektől – nyilván a játékosállomány is. A megnyert mérkőzések összetételét sem feltétlenül érdemes figyelmen kívül hagyni. Allegri ugyanis főként a kisebb nevű ellenfeleket veri magas hatékonysággal, a rangadókat azonban kifejezetten gyengén vívja meg. Idén például nem sikerült legyőzni a Fiorentinát, az Intert, a Romát (ezen csapatok ellen 1 döntetlen, 1 vereség a mérleg) és a Napolit (2 döntetlen). Mellettük a Juventust és a Laziót sikerült 1-1 alkalommal megverni viszont egyszer ki is kaptunk tőlük. Tehát a komolyabb meccseken az arányunk idén: 2 győzelem 5 döntetlen és 5 vereség. Szemléletesebben: idén a bajnokságban a rangadók 17%-át nyertük meg csupán és a begyűjthető pontok 31%-a lett meg. Ez a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető acélosnak. Ezzel szemben amikor sikerült bajnokot csinálni a Milanból, akkor részben a rangadókon mutatott remek teljesítmény miatt ünnepelhetett a végén a csapat. Tavaly már nem voltak ennyire sikeresek Allegri fiai, idén pedig ez a tendencia folytatódott. A statisztikailag kimutatható eredmények mellett azonban az is fontos, hogy mit látunk a pályán, hogy focizik a csapat. Az alábbi írásban jelentős részben erről volt szó. Ezek alapján mondhatjuk, hogy Allegritől aligha várjuk el a szép futballt. Voltak ugyan mérkőzések, amikor kifejezetten nagy tempóban, élvezetesen játszott a Milan, azonban ez a ritkább. Általában szenvedés, és ötlettelen játék, birkózás jellemezte a piros-feketék idei találkozóit. A fantázia hiánya persze nemcsak Allegri hibája. Kétségtelen, hogy a jelenlegi keret aligha alkalmas olyan ötletes játékra, amit például a Carlo-féle Milanban láthattunk. Viszont Allegri stílusa is kétségkívül benne van alaposan, ezt bizonyos játékosok szerepköréből lehet leszűrni. Felmerül továbbá a kérdés, hogy az AC Milan megengedheti-e magának, hogy egy már kiesett csapat lefocizza az utolsó fordulóban, miközben a Bajnokok Ligájára hajt. Azt is érdemes boncolgatni, hogy szükséges-e a bajnokság gyengébb csapatai ellen is defenzív taktikával pályára lépni. A gyenge játéknak komoly anyagi következményei is lehetnek. Nem véletlen, hogy Berlusconi látványosabb játékot várna el a csapattól. (Hozzátéve, hogy ehhez azért neki is tennie kellene.) A szurkók bevonzására ugyanis nincs alkalmasabb dolog, mint a sztárok jelenléte vagy a látványos játék. Ibrahimovic eladása után például jelentősen csökkent a bérletesek és a jegyeladások száma. Ha sztárokat nem is tud a csapat Milánóba csábítani a játék képe lehetne szebb. Van példa arra vonatkozólag is hogyan lehet pénz nélkül sikercsapatot összehozni. A Dortmund Bajnokok Ligája döntőig jutott, és ki tudja hol van még a vége! A csapatot pedig kevesebb, mint 50 millióból rakták össze, és ha azt vesszük, hogy a jelenlegi egyik legnagyobb sztárjuk Reus megvásárlását Kagava árából fedezték, akkor valószínűleg még nagyobb csodálattal tekinthetünk a német gárda szárnyalására. Nyilván nem könnyű ilyen módon összerakni egy csapatot, de nem lehetetlen.

pedronegroo 2018.04.24. 13:33:46

Mindehhez kell a szakértelem (talán ez elvárható minimum egy Milan kaliberű csapat esetében és Berlusconi a napokban félreérthetetlen utalásokat tett a komoly változásokra) és modern, bátor edzői felfogás. Jürgen Klopp ilyen, korunk egyik legtehetségesebb és legnagyobb jövő előtt álló mestere. Allegriben nincs ekkora perspektíva. Egyfelől a stílusa jobban illik egy középcsapathoz, mint a Milanhoz, másfelől pedig egy kiemelkedő Bajnokok Ligája szerepléshez elengedhetetlen a nagy nevű csapatok megverése. Azaz rangadókat kell nyerni. Allegri alatt azonban a fontos meccseken rendre a képessége alatt teljesít a csapat. Erre példaként fel lehetne hozni az Arsenal elleni visszavágót is, ahol még csak a tét sem nyomta a Milant a parádés 4-0 után, mégis idegesen futottak ki a pályára a játékosok. Ugyanez a feszültség tükröződött a Barcelona elleni visszavágón is. A bajnokságban is megtalálhatjuk ez eféle problémákat. A Fiorentina legyőzésével biztossá vált volna a 3. hely megszerzése már korábban is, viszont az elfogadható első félidőt követően pocsék második játékrészt produkált a csapat. (Persze kétségtelen, hogy a rossz játékkevezetés is közrejátszott a végeredmény kialakulásában.) Azonban a Siena elleni kulcsfontosságú utolsó bajnokin sem volt könnyedebb a játék és a sporttárs segítsége nélkül alighanem most depressziósan gubbasztanánk a sarokban és azon siránkoznánk, hogy mennyire jelentéktelen kupa is az Európa Liga. Mindezzel csak azt akartam jelezni: Allegriből hiányzik az a plusz, ami például Ancelottiban nagyon erősen jelen volt/van: feltüzelni a játékosokat a legfontosabb találkozókra. Enélkül pedig gyakorlatilag semmit sem tudunk kezdeni hiába a parádés győzelmi arány.

Szóval a végére maradt a kérdés: maradjon Allegri vagy sem? Talán nem is annyira nehéz a válasz…

steven.h 2018.04.24. 13:45:08

@pedronegroo: Bocs, de ez a kedvenc mondatom az egészből: "De Sciglio minden statisztikában hatékonyabbnak bizonyul társánál. Jobb a szerelési mutatója, több alkalommal tisztáz, hatékonyabb a támadásokban ráadásul fiatalabb is. Mégis egyértelmű, hogy Abatéval számol első számú emberként a jobbhátvéd poszton. Ennek megválaszolására azonban valószínűleg nem ez az írás a legjobb hely."

Másrészről szép írás a Milanról, csak nem teljesen értem miért jött ez most ide, mivel a Milant csak azért hoztam fel, mert mindenki azt írja, hogy Allegri nem szereti a Vidal típusú játékosokat, közben meg a Milanját is Boatenggel meg Gattusoval képzelte el. Azt már inkább nem is mondom, hogy minden olasz edzőnél a védekezés helyrepakolása az első, ráadásul a cikk is kitér rá, hogy a Milannál ezek a változtatások kellettek is amiket bevezetett, nem hiába lett bajnok első évében és a BL-ben is rögtön jól szerepelt a klubbal.

Munkásságát meg pont az jellemzi a legjobban, hogy tud fejlődni, a Milannal kirakta a csapatból Pirlot a Juvénál nem tette meg, nálunk is próbálkozott a 4-3-1-2-vel, ami egyébként logikus is volt tudva milyen középpályásaink vannak, de azóta nagyjából minden évben a csapatra szabta a felállást úgy hogy nem ment az eredményesség kárára.

2018.04.24. 13:47:50

@pedronegroo: "Mindehhez kell a szakértelem (talán ez elvárható minimum egy Milan kaliberű csapat esetében és Berlusconi a napokban félreérthetetlen utalásokat tett a komoly változásokra) és modern, bátor edzői felfogás. Jürgen Klopp ilyen, korunk egyik legtehetségesebb és legnagyobb jövő előtt álló mestere. Allegriben nincs ekkora perspektíva. " - Bocsánat, de az utolsó kommenteddel kezdtem, nem láttam, hogy előtte írtál 6-ot, de ettől a mondattól egyszerűen nem bírtam továbbjutni a többi írásodhoz. Kloppban több a perspektíva? Allegri nem a világ közepe, ez oké, de Klopp egyszerű és kiszámítható.

steven.h 2018.04.24. 13:47:53

@steven.h: Bocs, még ez is kedvencem: "Mindezzel csak azt akartam jelezni: Allegriből hiányzik az a plusz, ami például Ancelottiban nagyon erősen jelen volt/van: feltüzelni a játékosokat a legfontosabb találkozókra.", bár hozzátenném hogy gyűlölöm Ancelottit minden eredménye ellenére, egy öntelt barom, aki szerintem bebizonyította a Bayernnél mennyire is tud motiválni :D :D :D :D :D :D :D

2018.04.24. 13:52:25

@steven.h: Ancelotti is, mint még sok más edző, csak csilliárdos keretekből tud kihozni valamit. Münchenben még ez sem jött össze. És mivel a Juventus kerete nagyon messze van ettől, olyan edzőt igazán nehéz találni, amelyik néhány poszton középszerű, 1-2 poszton pedig teljesen lyukas keretből ki tud hozni többször is kiugró eredményt. Allegri azért ezt megtette.

pedronegroo 2018.04.24. 14:05:00

@Dr. Grant: 5 éve fogalmazódott ez az iromány és csak azért raktam be mert kísértetiesen ugyanazok a problémák most is ami Allegrit illeti.

pedronegroo 2018.04.24. 14:15:58

@steven.h: Szerintem ez egy nagyon jó írás és elemzés Allegriről és olyan mint ha azóta semmi nem változott volna, a Milan helyett csak be kell helyettesíteni a Juve szót.

Ancelottis rész: neked is írom hogy ezt 2013-ban írta valaki tehát akkor még sehol se volt Ancelotti Bayernes munkássága így a mondat amit Te kiemeltél és kiröhögtél azzal az égvilágon semmi gond nincs 2013-ban . Utólag könnyű okosnak lenni.
Persze nem azt mondom hogy szentírás de ha Te tudsz valamilyen másik elemzést ahol Allegri zseniális támadó futballjáról írnak akkor küldjed, szívesen elolvasom. :) Ettől függetlenül Te szeretheted Allegrit nincs abba semmi csak ne képzeljünk mellé olyan dolgokat amik alapvetően távol állnak a munkásságától.

steven.h 2018.04.24. 14:26:46

@pedronegroo: Egyszer még az első idénye közben volt a Bianconeri blogon egy elemzés erről, de nem találom sajnos a keresővel, de ha esetleg meglesz a sok "Allegri, takarodj" cikk között mindenképp belinkelem.

steven.h 2018.04.24. 14:31:39

@pedronegroo: De az is lehet hogy az "Újra a csúcson" könyvben olvastam...

.Bulldeo 2018.04.24. 15:00:50

@steven.h: "Szerintem nyugodtan össze lehetne hasonlítani Allegri első éves csapatának a játékát ahol volt 6 embere aki támadni és védekezni is tudott (Pirlo, Vidal,Marchisio,Pogba,Tevez,Morata)"
Azt vagyunk hajlamosak elfelejteni, hogy az MVPP nem csilliárdokból összevásárolt középpálya volt. Egy ingyen jött, kiégett Pirlo (mindenki húzta is a száját), Marchisio, a saját nevelés, aki alapból soha nem tartozott egyéni tudást nézve a szűk elitbe, egy ingyen jött sz@ros Pogba, + Vidal (akiben abszolút volt potenciál). Ezek a játékosok itt váltak (Pirlo esetében újra) klasszis játékosokká. Jelenleg olyan edzőre van szükség, aki képes közösséget teremteni, mert Marottának soha nem lesz az az összeg a birtokában, amivel 6-7 kész, top játékost lehetne igazolni.

"Egyébként meg mit ér, ha érkeznek szélsők, ha szétbarmoljuk a védelmet, pont az a nyomoronc Bonucci hiányzik aki a védelemből 2 passzt legalább meg tudott csinálni előrefelé is, már az nagy segítség."

Allegrinek szerintem óriási szerepe van abban, hogy Bonucci elment. Marottát elő lehet venni, hogy miért nem külföldre adta el, nagyobb összegért, de attól még Bonucci kezelhetetlenné vált, ez Allegri sara. Alves is nagy reményekkel érkezett, aztán elhúzott. Egyszerű magyarázat, hogy a pénzért ment el (miközben hozzánk meg csökkentett fizetésért jött el játszani). Most meg Sandro van nyakig süppedve a nihilbe. Hol van egy Nainggolan, aki lóf@szt sem nyer a Romában, és mégis kitart a csapata mellett? Nincsen igazi közösség, szétforgácsolódtunk.

steven.h 2018.04.24. 15:24:30

@.Bulldeo: Igen, de attól pótolni még lehetett volna őket.
Az a középpálya fillérekből érkezett igen, de az azért volt mert akkor kezdődött az újjáépítés, ami pénzt a Pogba-Vidal-Bonucci hármasért kaptunk abból lehetett volna őket pótolni. Vidal-Kanté mondjuk, Pogba helyett akárkit hozhattunk volna azon a pénzen, de kidobtuk Higanyra egy-egyben holott lehetett volna okosabban is költekezni, mert Higanyra, bármennyire is megváltozott itt és kedvelhető, nem volt szükségünk.

Egyébként a Bonucci Dani Alves távozás nekem bűzlik, Allegri sokkal nagyobb egoval rendelkező balhés játékosokat tudott kezelni (Ibra, Balotelli, Van Bommel is akár), nem hinném hogy egy Bonuccinak problémát kellett volna okoznia, az a döntés fentebbről jött én úgy gondolom.

rockitbaby 2018.04.24. 19:00:22

@pedronegroo: Igazából az a vicces, hogy vannak benne hasonló elemek, de ettől függetlenül a két csapat helyzete teljesen más. Mi is mindig eladjuk az aktuálisan jól teljesítőket, és a Milan is kirántotta alóla a csapatot. Igen sokszor kénytelen volt mindkét csapatnál vészmegoldásokkal próbálkozni, mert amit előző idényben játszott, nem működött a következőben 1-2 ember kiesése miatt.

Én nem vagyok a vakon imádók táborában, de azt mindenképp érdemes megjegyezni, hogy bár az alapvető stílusa nem látványos támadójáték, azonban ez a kérdés is kettőn áll. Hiába akarsz szép játékot játszani, ha nincs hozzá embered, és akkor sem lesz tetszetős a mutatvány, ha van embered, de az edző nem tudja kihasználni.

Jelenleg a Juventus a két fentebb vázolt problémával egyszerre küszködik. Egyes cspatrészeken látszik, hogy jól megszervezve szemnek igencsak tetszetős játék is kisülhetne, de közben pedig olyan embereknek kellene ezt segítenie, mint Khedira, Matuidi, Sturaro.

Ha jól tévedek, Allegri kedvenc felállása a gyémánt középpálya, az irányító posztján egy Vidal típusú játékossal. Nálunk jelen állás szerint ez nem lehetséges, de azért az ötletet nem is kellene olyan gyorsan elvetni. Higuain szerintem idén bebizonyította, hogy nem az a center, akire érdemes építeni. Vagy úgy is mondhatnám, nem olyan, akit Allegri kedvel - nem Ibra típus. Adjuk el, Bernardeschi-t neveljük át csatárrá és pakoljuk fel a Dybala-Berna kettőst elölre. A középpálya pedig lehetne a Bentancur-Pjanic-Matuidi-Marchisio négyes, a kisherceggel az irányító helyén. Persze ez esélyesebb kövekező szezonra, mikor is Marci végigcsonálja az alapozást és lesz erőnléte is.

Mindent egybevetve a kövekező év eredményei szerintem sokkal inkább a vezetőség nyári munkájától függ, mint az edző kérdéstől.

rockitbaby 2018.04.24. 19:08:22

@steven.h: Kimaradt a két csapat különbözősége. Az akkori Milan nem pusztán önmagához képest teljesített rosszabbul, hanem komoly lejtmenetben volt. Spirál, amit a tavaly eltapstolt 200 millió ellenére sem tudtak megszakítani. Nem az volt a gond, hogy a játékosok jóllaktak, hanem az, hogy a keret nem volt alkalmas trófeákat nyerni.

Mi nem vagyunk lejtőn, nincs anyagi problémánk, biztos BL indulók vagyunk, csupán magunkhoz képest, és hangsúlyozom magunknak nehezítettük meg a végjátékot. A Milan keretét a nulláról kellett volna akkor felépíteni, nekünk "csak" a vezetőséggel karöltve a zökkenőmentes generációváltást kell megoldani.

NagyonJuve 2018.04.24. 22:06:25

@pedronegroo: saját vélemény de ezt is kalkuláld bele. A Juventus sosem játszott támadó focit. Évek óta ez a séma. Ezekben a játékosokban benne van az hogy védekezni. Ha igazolunk is 1-2 olyan játékos akik támadó focihoz szoktak kicsit nehezebben illeszkednek be de pár év múlva ők is beleszürkülnek. Ez a csapat nem is tudna támadó focit játszani nem ahhoz vannak szokva. Jó pár évig kellene támadó focit játszanunk mire gördülékenyen menne. Barca,real, city, PSG támadó focihoz vannak szokva ök még nem is tudnának védekezni. Nekik megszokott az hogy rakás helyzetet dolgoznak ki és rengeteget elpuskáznak. Nálunk más a helyzet kevesebb lehetőség csatároknak pontosabbaknak kell lennie. Ehhez kell egy kis szerencse is ami nem mindig van. Amúgy szerintem sem fogunk támadni még allegri van.

steven.h 2018.04.25. 09:06:13

@rockitbaby: Ezt hirtelen nem tudom melyik kommentemre írtad, én nem nagyon foglalkoztam a Milannal, de az azért jól látható hogy az Allegri menesztése utáni időszakban azért szerintem bőven visszasírták, hogy abból a szarból is legalább valamilyen nemzetközi kupaeredményt ki tudott volna hozni.

pedronegroo 2018.04.25. 09:07:02

@NagyonJuve: Hogy mit játszottunbk régen az miért mérvadó??? A Pool talán mindig ilyen attack támadófocit játszott??

steven.h 2018.04.25. 09:11:12

@pedronegroo: Szerintem a stílusbeli különbségek jelen vannak, az angol foci mindig is támadószellemű és őszinte nyíltsisakos volt, míg az olasz a biztos védekezésre helyezi a hangsúlyt és a taktikára, nem hiába értek el nagy eredményt az olasz edzők Angliában.

pedronegroo 2018.04.25. 10:20:10

@steven.h: Hogy régen mi volt az akkor se lehet kifogás. Roma, Napoli is olasz csapatok még is tudnak sokkal támadóbb szellemben játszani mint mi, ráadásul az hogy "olasz" már amúgy se jelent semmit, hétvégén egyedül Killini volt mezőnyben olasz tőlünk. De értem, régen zsíros kenyeret ettünk pörkölttel így felejtsük el a reform konyhát aztán dögöljünk meg a zsírban és koleszterinben....

Sikeres olasz edzők Angliában? Sok edző ment a PL-ben valóban de közel se volt mindegyik sikeres. Ancelotti volt az első aki bajnokságot tudott nyerni kb 10 éve, de összességében többen véreztek el mint voltak sikeresek. De valóban voltak, ott van még Mancini, Conte is aki nyert Pl-t de mind három edző támadó focival nyerte meg a bajnokságot nem az olasz taktikával egyedül Ranieri volt aki leginkább olaszosan nyerte meg.

steven.h 2018.04.25. 11:02:27

@pedronegroo: Hát szerintem Conte pont hogy a Chelsea védelmét szilárdította meg elsősorban, de erről nem fogok vitát nyitni, mert általában nem egyezik a véleményünk.
A Roma nem tudom mióta járszik támadó futballt mikor a legtöbb meccsét 1-0-ra nyerte a szezonban, az hogy a BL-ben kijött nekik nagyjából kétszer a lépés (Chelseas, Barca) azt nem nevezném támadó futballnak (Tavaly mi is lesimáztuk a Barcát 3-0-ra, idén a Bernabeuban rúgtunk 3-at, de rúgtunk már hármat egy jó Dortmund ellen is Allegri alatt, mindegyik meccs előtt jött, hogy simán ki fogunk esni mindhárom meccsen, ehhez képest 2-szer lesimáztuk az ellenfelet, egyszer meg a haza balfaszkodás miatt nem jutottunk tovább)...
A Napoli meg láttuk mire ment azzal, hogy nemzetközi színtéren is ugyanazzal az egysíkú játékkal jelentkezett.

pedronegroo 2018.04.25. 11:30:11

@steven.h: Gondoltam hogy ezekkel fogsz jönni :) Conte megszilárdította a cselskí védelmét nem is állítottam az ellenkezőjét de ettől még nem játszott defenzív focit, angliában nem is lehet csak védekezni mert hajt minden csapat szóval Conte is nyomta ami a csövön kifért.

A romát meg természetesen hosszú távon értettem nem az idei 1:0-ás meccseire gondoltam.

De amúgy igazad, ne vitatkozzunk, részemről befejeztem ezt az egysíkú vitát úgy se értjük egymást, Te nem tudsz különbséget tenni támadófoci meg támadófoci között Te csak a gólok számát nézed. A napoli fikázása meg nem időszerű mikor pont hétvégén nyertek a juve pályáján az egysíkú játékukkal.

steven.h 2018.04.25. 12:33:28

@pedronegroo: Hát sajnos az a mi szégyenünk volt nem a Napolié, közvetítés során is megemlítették többször, hogy ez a Napoli ugyanazt a formáját hozza mint a korábbi meccseken, hogy passzolnak passzolnak, de az év eleji ötlet nincs benne a játékukban.

Azon a meccsen magunkat vertük meg, ennyi, nem a Napoli volt hú de jó.

Különbséget tudok tenni támadó és támadó foci között, de alapvetően az angol stílus eddig is erre hajlott, az olasz nem. Mindenféle bántás nélkül mondom, hogy nem tudom, hogy így hogy szerethetted meg a Juvét meg mikor, mert igazán támadó játékunk sose volt, mindig a szervezettség jellemezte a csapatot és abból építkezett még Lippi idejében is.

A Capello korszakról meg inkább ne beszéljünk, szerintem a két hetedik hely után az volt még a Juve legnagyobb mélypontja, hogy egy Nedved, Camoranesi, Del Piero, Trezeguet, Ibrahimovic, Vieira fémjelezte csapatból Capellonak mit sikerült alkotnia...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1849) bajnokság (3351) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (897) elemzés (40) előzetes (854) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1644) játékosokról (9860) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2422) meccsek (4117) mercato (4125) nyilatkozat (7391) Olasz Kupa (315) összefoglaló (403) pletyka (4153) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (173) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (286) video (195) Címkefelhő
süti beállítások módosítása