A Juventus mestere szerint a szerdai meccs tekinthető fontosabbnak a hétközi és a hétvégi találkozó közül, pedig az Öreg Hölgy vasárnap este a Napolit fogadja.
„Az ezen a héten rendezett két meccsből szerintem a fontosabb és az inkább döntő jellegű a holnapi lesz.” - mondta az edző a meccset megelőző sajtótájékoztatón.
Úgy gondolom, hogy fontos dolog lenne egy rangadónak hatpontos előnnyel nekivágni. Aztán van egy másik fontos dolog is: vasárnap hatpontos előnyünk volt, egyesek pedig már arról kezdtek beszélni, hogy megnyertük a scudettót, az ünneplés volt a téma stb. Amíg matematikailag nem biztosítottuk be, addig nem jelenthető ki, hogy megnyertük, a matekhez pedig szükségünk van győzelmekre.
Holnap a Crotone ellen játszunk idegenben, és egy jó csapat lesz az ellenfél, amelyik nem érdemelte meg a Genoa elleni vereséget, a pontjaik jelentős részét pedig hazai pályán szerezték. Hat ponttal többnél járnak, mint tavaly ilyenkor, a pályájukon pedig mindig nehéz meccseink vannak. A tavaly kínlódtunk ellenük, szóval idén türelmesnek kell lennünk, illetve vigyáznunk kell arra, hogy ne tudjanak letámadni minket.
Szükségünk van a három pontra, a srácok jól reagáltak a Sampdoria elleni meccsen a madridi csalódás után, azonban holnap sok pontot kell szereznünk, mert a jelenlegi pontszámunk nem elég a scudettóhoz. Továbbá a Napoli csak egy célkitűzéssel rendelkezik idén, és mindent meg fog tenni azért, hogy ismét nyílttá tegye a bajnoki címért zajló harcot, illetve hogy megszerezze a scudettót. Nekünk azonban az Olasz Kupa döntőjére is figyelnünk kell, de semmiképpen sem engedhetjük el a bajnoki címért zajló harcot.”
Medhi Benatia a napokban többször címlapra került, mivel a madridi tizenegyest megerőszakoláshoz hasonlította, amire válaszolt az olasz humorista, Maurizio Crozza, és ez ügyben Massimiliano Allegrit is megkérdezték.
„Soha nem egyszerű kívülről ítéletet mondani, ezen a héten mindenki a meccset követő eseményekről beszélt, sokan meglovagolták ezt a hullámot, de most már jó lenne befejezni. Most már elég volt a beszéldből, csendben kell lennünk, le kell hajtanunk a fejünket, mert két célkitűzést is el kell érnünk.
Ezek a dolgok csak energiapazarlást eredményeznek, és jelenleg minden energiánkat a pályán nyújtott teljesítményre kell koncentrálnunk. A pályán kívül mindenki azt mondhatja, amit akar, ez nem kellene hatással legyen ránk, mivel az események már lezárultak. Továbbá ezek a hozzászólások nem oldanak meg semmilyen problémát. Most már csak az számít, hogy megnyerjük a bajnokságot és az Olasz Kupát, a többi dolog abszolút semmit nem számít.
Ami a büntetéseket illeti, ez ügyben a klubnak kell dönteni, majd a vezetők elintézik ezt. Amint mondtam, most be kell fognunk a szánkat, dugjuk be a füldugókat, és ne vesztegessünk energiát ezekre a dolgokra.
Sajnos az élet ilyen: az ember mond valamit, a cirkusz részét képezzük, ezért az emberek ráugranak ezekre a kijelentésekre. Azonban nem szabad hagynunk, hogy legyen mit meglovagolni az embereknek. Elég volt, már egy hét eltelt a madridi meccs óta. Vége van, nem akarok semmit hallani ezzel kapcsolatban. Szerintem holnap Medhi Benatia játszani fog, mivel Giorgio Chiellini pihenőt kap.”
Gonzalo Higuaín egy sárga lapra van az eltiltástól, ezért előfordulhat, hogy szerdán nem fog játszani annak érdekében, hogy a Napoli ellen pályára léphessen?
„Egyáltalán nem érdekel a sárga lap. Amennyiben Gonzalo Higuaín jó erőnlétben van, mivel holnap győznünk kell, nem a Napoli elleni vasárnapi meccsel kell foglalkoznunk, vagy bármelyik másik meccsel, amelyet vasárnap este játszunk. Lassan már azt sem tudom, ki lesz a hétvégi ellenfél.
Pipita jól érzi magát, a minap az utolsó edzést kicsit hamarabb befejezte, de szerintem nincs miért aggódni. Ha jó erőnlétben lesz, akkor játszani fog.
A Juventusnak jelenleg 84 pontja van, és egy másik szezonban talán már közel lennénk a bajnoki cím megszerzéséhez. Most azonban nem ez a helyzet. A Napolinak lehetősége van megdönteni a 84 pontos rekordját, és amint Maurizio Sarri elmondta, megnyerhetik a bajnokságot.
Továbbra is harcban vannak a bajnoki címért, és minden esélyük megvan a győzelemre. Szerintem természetes, hogy mivel ez az egyetlen célkitűzésük, nagyobb nyomás van rajtuk, de nekünk készen kell állnunk mindenre.
Mindazonáltal a Napoli előtt még a Crotone az ellenfél, mint mondtam. Nincs helye a számításoknak, még van hat meccs hátra a bajnokságból, és a cím matematikai bebiztosításához négy győzelemre van szükségünk. Ellenkező esetben meglátjuk, hogy mi fog történni, de nehéz meccsek várnak ránk, és a Napoli helyzete sem egyszerű, szóval még semmi sem dőlt el.
Óvatosan kell kezelnünk a helyzetet, egyszerre csak a következő lépésre koncentrálhatunk. Holnap egy jó Crotone ellen kell győznünk, hogy hat pontos előnnyel várhassuk az utolsó öt meccset. Aztán fel kell készülnünk egy csodálatos vasárnap esti meccsre.”
A mester a csapatválasztásról is beszélt a sajtótájékoztatón.
„Andrea Barzagli pályára léphet, mivel a minap már a padon helyet foglalt, de Miralem Pjanić határozottan kimarad, a többiek is többé-kevésbé elérhetők. Federico Bernardeschi helyzetét ma kell kiértékelnem, döntenem kell, hogy visszatérhet-e vagy sem. Lesznek bizonyos változtatások, de még nem tudok részleteket mondani, mivel ki kell értékelnem a csapat állapotát. Ami bizonyos, hogy megfelelő energiaszint szükséges a Crotone elleni győzelemhez.
Holnap Wojciech Szczęsny fog védeni. Ami Gigi Buffont illeti, a madridi meccs jó volt neki, mivel megkapta a szükséges adrenalinlöketet. A bajnokok igénylik az adrenalint, a nagyszerű estéket; a fejetlenség, az összevisszaság és a feszültség pillanatait. Amennyiben minden nyugodt és lapos lenne, mindenki elaludna.
„Azt még nem tudom, hogy Rodrigo Bentancur lesz-e a pályán Miralem Pjanić helyett, előfordulhat, hogy Claudio Marchisio lép majd pályára. Meglátom, hogy ki áll készen és ki nem, mivel Juan Cuadrado több meccset gyűjtött össze mostanában, és egy sérülés után természetes, ha ez a meccsszám kissé pontatlanná teszi a játékost. Mentálisan mindannyian nagyon jó állapotban vagyunk, és ez fontos dolog, mert a bajnokság ezen szakaszában a mentális tényező sokat számít.”
Sami Khedirát az AC Milan elleni meccsen kifütyülték a szurkolók, azóta azonban kiváló formát mutat…
„Sami Khedira nemzetközi szintű futballista. Talán sokan nem vették ezt észre, de soha nincs késő. Bárhol is futballozott, edzőtől függetlenül, mindig játszott. Ennek oka van. Öt évig futballozott a Real Madridnál, aztán egy sérülés miatt két és fél évre kiesett. Szerencsére a Juventushoz csatlakozott, és kiváló igazolás volt az ő megszerzése. Sami Khedira minősége vitathatatlan.”
A Napoli szurkolói a stadionban lehetnek vasárnap, de csak azok, akik nem Campania tartományból érkeznek. Ez jó jelnek tekinthető?
„Nem tudok erről semmit. Bármi is történjen, az estének a sportról kell szólnia, amelyen a címre esélyes két csapat küzd meg egymással. Szóval mindenképpen jó futballmeccsre számítok, ezen kívül nem tudok mit mondani… Olaszországnak olyan szurkolókra van szüksége, akik elég érettek ahhoz, hogy az összes meccsre elkísérhessék a csapatukat idegenbe.”
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2018.04.17. 16:25:24
Remélem a szezon hátralévő részében úgy fogunk küzdeni, ahogyan a Bernabéu-ban :)
FORZA JUVE!
alexGicamo 2018.04.17. 17:39:48
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!
Spider81 2018.04.18. 06:10:43
babo0410 2018.04.18. 08:51:42
Rocky80 2018.04.18. 14:52:36
Én már ezzel is elégedett lennék. :D