A Juventus argentin támadója, Paulo Dybala nem tudta megcsillantani tehetségét a Real Madrid elleni, súlyos hazai vereséggel záruló Bajnokok Ligája-negyeddöntő alkalmával, ráadásul a második félidőben megkapta második sárga lapját is, így idő előtt hagyta hátra emberhátrányba és végképp reménytelen helyzetbe kerülő csapatát.
A mellbevágó vereség másnapján az olasz sajtó legtöbb elemzése Dybalát tette meg a vereség egyik legfőbb bűnbakjává, míg az argentin lapok igazolni látták a szövetségi kapitány, Jorge Sampaoli döntését, aki nem küldött meghívót a Juventus játékosának, s így a világbajnoki szereplése is kérdésessé vált.
A zebramezesek ékköve, La Joya a közösségi médián keresztül kommentálta csapata csalódást keltő vereségét.
"A vereség mindig fáj." - írta Dybala hivatalos Instagram-oldalán. "A vereség akkor is fáj, ha egy nagy csapattal szemben veszít az ember. Most azonban tovább kell lépnünk, s folyatnunk kell utunkat. Áldozatra, erőre és szenvedélyre van szükség, hogy minden egyes nappal tovább fejlődjünk. Köszönet mindenkinek, aki támogatott engem, a szívemben őrizlek benneteket."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Jack Bauer 24 2018.04.05. 10:21:05
letepem 2018.04.05. 10:47:10
2018.04.05. 11:33:03
jeneiPALI 2018.04.05. 12:09:18
Spider81 2018.04.05. 12:40:07
Dybalarol meg meg annyit,hogy majd akkor lesz klasszis amikor az ilyen meccseken is extrat hoz. Addig"csak" egy tehetseges argentin srac marad,aki nagyreszben kiemelkedot kepest nyujtani a Seria A-ban,de nemzetkozi szinten meg messze van a nagyoktol!
Rikoo 2018.04.05. 13:03:19
Ha nyugodtabban játszana, meghatározó is lehetne a Juventus számára.
De addig felesleges erről beszélni, amíg őreg, lassú és nem minőségi a védelem.
A középpálya pedig átjáróház ahol nem megy a védekezés, támadás és labdabirtoklás sem. Minden Dybalára van kihegyezve már évek óta.
bulldeuz 2018.04.05. 13:46:45
Amúgy ami szintén nagyon jól szolgálná a játékát, ha lenne egy Higuainnál sokkal gyorsabb centerünk.