Olasz értesülések szerint a Juventus vezetősége komoly változtatásokat tervez a teljes védelem tekintetében, így több érkező is várható, az egyik kiszemelt pedig Borussia Dortmund futballistája, Szokrátisz Papasztathópulosz.
A bianconero csapat a héten lényegében elveszítette továbbjutási esélyeit a Real Madrid elleni torinói 3-0 után, és a kiesés nyomán meg is indultak a pletykák talán a legidősebb csapatrész megreformálásával kapcsolatban.
Gianluigi Buffon várhatóan a szezon végén visszavonul, így a csapat első számú kapusa Wojciech Szczęsny lesz, a cserekapus ügyében pedig a La Gazzetta dello Sport értesülései szerint a Federico Marchetti lehet a befutó, aki a Lazio mezében sok bosszús percet okozott a bianconero szurkolóknak.
A 35 éves játékos ingyen érkezne, bár opcióként felmerült Antonio Mirante neve is, aki saját nevelésű futballistának minősülne a BL-ben.
A védelem tengelyét tekintve Giorgio Chiellini és Andrea Barzagli várhatóan szerződést hosszabbít, és hozzájuk csatlakozik a nyáron Mattia Caldara.
Mivel a sérüléseket nemigen volt képes maga mögött hagyni, Benedikt Höwedest várhatóan nem vásárolja ki szerződéséből a Juventus, azonban a torinói vezetőség figyelemmel kíséri a Borussia Dortmund védőjének, Szokrátisz Papasztathópulosznak a helyzetét.
A 29 éves görög válogatottért nem csak a torinóiak érdeklődnek, hiszen a '19 nyarán lejáró szerződésű játékost szívesen vinné például a Manchester United és az Arsenal.
Daniele Rugani kapcsán a távozásról ír a napilap, mivel a védőjátékos nem tudott helyet kiharcolni magának a kezdőcsapatban, mellette pedig távozni fog várhatóan (ingyen) Kwadwo Asamoah és Stephan Lichtsteiner .
Leonardo Spinazzola a nyáron visszatér a kölcsönből, miközben a vezetőség a szélek megerősítésére visszacsábítaná Olaszországba Matteo Darmiant a Manchester Unitedtől.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Pavel1988 2018.04.05. 11:09:38
Én rámennék Gastaldellora is, nagy vétek lenne kihagyni.
2018.04.05. 11:16:10
BigP86 2018.04.05. 11:21:49
:DD
Marotta megcélozta a BL győzelmet jövőre!
Alex8610 2018.04.05. 11:23:56
Ádám.84 2018.04.05. 11:29:50
1. Alex Sandrot nem adják el.
2. Vesznek egy top jobbhátvédet.
3. Ruganit bedobják a mélyvízbe (lássuk már meg mit tud a srác).
Egészen elképesztő, hogy Allegri képtelen a védelem közepén 30 évnél fiatalabb játékost játszatni. Rugani ha esetleg tudna is valamit, így biztosan nem fog kijönni belőle. Tapasztalaton a padon nem fog szerezni.
Én Caldarát sem hoznám vissza, játszon csak inkább az Atalantában, itt a padon fog Ruganival együtt elsüllyedni, és 2 év múlva egy darab közepes színvonalú középhátvédje sem lesz a csapatnak...
Jack Bauer 24 2018.04.05. 11:35:06
Barolo4 2018.04.05. 11:39:33
A szélekről távozik Asa és Lichti.... ez igen várható és szükséges is (Asa kor alapján akár maradhatna is, de így, hogy Sandro is gyenge előtte, ez nem jó opció). Mindkettőnek nagy tisztelője vagyok, de ez már régóta nagyon érik, és az idei évünknek egyik nagy gyengesége, hogy helyettük nem két klasszis van ezeken a posztokon. Darmianak és Spinazzolának csak akkor tudnék örülni, ha még kettő top szélső érkezne velük együtt (vagy egy és Sándor visszatérne a tavalyi színvonalhoz), szerintem velük csak korban lépünk előre, színvonalban nem sokat, pedig ez igen fontos lenne.
Höwedes/Caldara csere teljesen ok (sajnálom a németet, de egy ilyenünk majdnem minden évben van), Chiellininek még maradnia kell pár évet, de Barzagli (minden tiszteletem ellenére) csak akkor maradjon, ha 5. számú védőként, vészmegoldásnak számítunk rá. Benatia maradása akkor lehet érthető, ha érkezik elé egy sokkal jobb opció, Rugani pedig egy hatalmas rejtély, de ha Allegri marad és két év alatt ilyen szinten semmit sem tudott vele kezdeni, akkor tényleg jobb neki is ha eladjuk (lehetőség szerint egy visszavásárlási opcióval, ami persze szinte kizárt a mi esetünkben) és helyette érkezik egy top védő. Szóval ha rajtam múlna akkor jövőre Caldara/Chiellini/top védő/fiatal olasz tehetség/Benatia lenne a védelmünk közepe, de ebből Caldara/Chiellini/Benatia/Barza/+1 lesz szerintem. Rugani elfecsérlése Allegri egyik (a nem túl sokból) hibája szerintem, aztán persze, lehet, hogy máshol kiderül majd, hogy a srác tényleg nem top szint, csak elhittük, hogy az lehet.
Összességében a visszatérőkkel együtt nem kellene irreálisan sok pénzt fektetnünk a védelembe, hogy újra jó legyen, de ha nem érkezik 2-3 klasszis ide, akkor továbbra is le leszünk maradva ezen a fronton is az elittől.
Forza Juventus!
Nathas 2018.04.05. 11:53:56
Juventino86 2018.04.05. 12:19:25
Rikoo 2018.04.05. 12:41:46
Szóval lehetséges, ez a cikk inkább a Juventus megalázásáról szól.
Reménykednek, hogy még az Inter védelménél is gyengébb lesz a Juventusé, igaz lehet már most is az.
Ami várható, szerintem: Buffon visszavonul és egy fiatalabb kapus érkezik a lengyel mellé.
Barzaglival nem hosszabbítanak, őt Caldara kiváltja majd.
Chiellini csak 1 évre hosszabbít.
Rugani maradni fog, valószínűleg Benatia is.
Igazából én elégedett lennék 4 középhátvéddel is, mert az 5. össz-vissz 10 meccset nem kap egész szezonban, vagyis totál leépül.
De valószínű, hogy lesz egy új igazolás erre a posztra is, talán Höwedes kölcsönének meghosszabbítása.
Alex Sandro, Asamoah, Lichtsteiner távoznak.
De Sciglio mellé érkezik még, Spinazzola és az Alex Sandroból beérkező átigazolási összegből még két játékos a szélekre, akik nem Darmian és Hector lesznek.
harciretek 2018.04.05. 12:46:13
1 vagy 2 komoly középpályás kéne. Ha beépítenénk Bentancurt, talán 1 is elég lenne, de az tényleg legyen egy SMS, Verratti, Pogba, Vidal kaliber. Én Bentancurt is nagyon kedvelem és szerintem a Real ellen is bizonyított. Egy hibája volt, mikor hátulról a saját 16-osunk előtt talán Isco szerelte, de azt a bíró lefújta. Ezenkívül kemény volt, ha kellett megtartotta a labdát, voltak jó passzai, cselei, igazi tökös uruguayi gyerek, aki nem fossa össze magát a Realtól. A sárgát, amit kapott túlzásnak éreztem, ahogy Dybala esetében is a másodikat.
Elöl szerintem megvagyunk, persze most mindenki szidja Dybalát és Higuaínt, amiért kedden nem lőttek gólt, de a Messit és CR-t követő vonalban ők ott vannak.
Sokan szidják még Khedirát és Mandzukicot is. Szerintem ők, illetve nemzetközi szinten többszörös győztes klasszisok, nagyon kellenének a csapatba. Kedden Khedira nálam talán a legjobb volt közülünk. De elég visszagondolni Mario döntőbeli góljára, vagy Dani Alves, Pirlo 1-1 meccsére. Viszont nem látok jelenleg hozzájuk fogható és mozdítható klasszist.
Spider81 2018.04.05. 12:53:42
A szelre ugye jon Spinazzola es valoszinuleg Darmian is, ugyhogy szerintem a jobb szelen Darmian-t es DS-t nezegethetjuk majd.
Bal szelre eleg nehez lenne a valsztas, mivel Sandro/Jordi Alba/Alaba/Marcelo negyes utan nincs igazan kiemelkedo bal bekk. Mondjuk johetne Gaya vagy Ghoulam (ugyis majdnem minden evben veszuk valakit valamelyik kozvetlen rivalistol).
Ghoulam-Chiello-Caldara-DS...hat nem is tudom....
Spider81 2018.04.05. 12:59:53
Ha 4-3-3 lesz akkor Benatncur-nak helyet kell adni,Pjanicot elorebb tolni es Matuidi melle vagy helyett ott lenne Emre Can vagy Khedira!
A csatarsor adott, visszjon Pjaca es a tamado szekcio rendben van, bar lehet onnet menni fog valaki. Costa- Higany- Dybala az alap,azutan ott van Berna,Mandzu, Pjaca,Cuadrado...ez igy elegge sok, bar ha az ideje serulesek ismetlik onmagunkat akkor kell ennyi tamdo csere...
Spider81 2018.04.05. 13:03:14
A PSG nagyon akarja Sandro-t...mi meg kerhetnenk Kurzawat/Menuiert + kpt vagy Rabiot.
2018.04.05. 13:14:02
Barzaglit am el kellene felejteni, aranycserének jó, ha minden kötél szakad, de max annyi. A rutin már nem elég a lassúság mellé. Ruganit pedig jó lenne végre bedobni a mélyvízbe h kiderüljön bukott projekt-e. Caldara szintén, idehozzuk és 3 évet padoztatjuk?
Csak Csucsu 2018.04.05. 13:49:03
delpi0823 2018.04.05. 14:24:25
2018.04.05. 14:46:58
Szóval lehetséges, ez a cikk inkább a Juventus megalázásáról szól.
Reménykednek, hogy még az Inter védelménél is gyengébb lesz a Juventusé, igaz lehet már most is az." - Pontosan. De ebben azért ne reménykedjenek. De pont ilyenek miatt esett jól Milánóban a kávé, amikor ki tudtam teregetni mellé a Tuttosportot. :-D
JuventusFanatikus 2018.04.05. 15:46:08
Il Principino 2018.04.05. 16:25:05
Nézzünk körül ligán belül,ott jobban érvényesülhet az öreg gurunk pl.Manolas,De Vrij,Koulibaly esetében...
Középpályán el tudnám képzelni pl Strootman,SMS,Allan,Brozovic,Kessie(Barella) valamelyikét,Khedira helyett bármelyik jobb lenne...
Sztovicska 2018.04.05. 16:25:44
Thug6Life 2018.04.05. 16:35:19
Il Principino 2018.04.05. 16:42:26
Elöl Higu hajtaná őket,hátul Gigi ordít miért nem figyelnek,ki hova helyezkedjen stb..
Fabio83 2018.04.05. 16:55:12
2018.04.05. 18:10:49
MaRcika 2018.04.05. 19:17:24
Érkező:Koulibaly, Gimenez, Mounier
Távozók:sajnos Barzagli Lichti Höwedes
Kp
Érkező:SMS, Can
Távozó: Khedira,Sturaro
Támadósor: én el tudnék képzelni egy nagy bombát, aki nálam Griezmann lenne.
Vb előtt eldől, mi lesz vele.
Hátha...
Kapus poszton Csecsny lesz elsőszámú jövőre, és Gigit megtartanám cserének + tanárnak.
Ez így az én álom nyaram lenne
MaRcika 2018.04.05. 19:18:39
De én Spinazzolát hanyagolnám ....
2018.04.05. 19:21:55
Il Principino 2018.04.05. 19:42:37
Höwedesről nekem Jorge Andrade jut eszembe...csórikám alig játszott,pedig reményekkel érkezett.
MaRcika 2018.04.05. 19:43:04
m.martin91 2018.04.05. 20:23:40
Il Principino 2018.04.05. 20:29:05
Szurkertársunk Meunier-re gondolt(PSG)
m.martin91 2018.04.05. 20:38:16
MaRcika 2018.04.05. 20:56:08
Nem tudim leírni a nevét az egy dolog, de most ne mondjátok már hogy rosszabb lenne mint Lichti vagy DS
MaRcika 2018.04.05. 20:59:00
epaska 2018.04.05. 21:44:15
Kapusposzt:
1;Buffon vonuljon csak nyugodtan vissza. A lengyeltől jobbat nem tudunk hozni. Végy egy jó kapust meg stb., de a Real vígan elvan egy törpe bohóccal is, szóval nem ezen múlik. A bárkában sem a világ legjobb hálóőre ugrál, meg jelenleg a Bayernben sem.
Védelem
1; Legutolsó infóm Sandroról az, hogy nem akar sehová elmenni, de mindegy is, meg kell tartani és szevasz. Spinazzola elég lesz mellé.
2; A jobb oldalon a svájci búcsúzik. DS elé vagy Florenzi vagy Hysaj kellene.
3; KH poszton nem Rugani meg nem Caldara fog azonnali megoldást jelenteni. Serie A szinten jók lehetnek. Én Manolas/Koulibaly kettős közül választanék. Az 5 KH: Koulibaly,Rugani,Caldara,Benatia,Chiellini.
Ez egy kb. 80-100milliós beruházás lenne, DE! Ruganit zokszó nélkül elengedném, ha a németet összedrótozzák jövőre.
A pálya közepe
Khedira,Sturaro,Marchisio mehetnek amerre látnak. A herceg már soha nem lesz a régi. Ő nem Pirlo. Hatodik embernek jó lenne. Gyors, labdabiztos, erős és technikailag nem egy seprűnyél szintjén lévő játékosok kellenek. Emre Can ingyen, Barella/Pellegrini/Cristante és egy bankrobbamntással SMS!!! Pjanic,Can,SMS,Matuidi,Bentancur és az hatodik bármelyik Olasz vagy Marci, ami pénzbe sem kerülne. Az egyszerűség kedvéért Marci marad és SMS 100-150 millió.
Csatársor
Dybala mehet(ne). (Szvsz nincs olyan hülye csapat a világon aki legalább 150 milliót adna érte.)
Martial/Cengiz,Costa,Cuadrado,Bernardeschi,Higuaín CSERÉLYE Mandzukic.
Edző: Maurizio Sarri/Carlo Ancelotti
Lengyel kapus, 1 középszer Olasz, 1 siheder.
Florenzi,Ds,Caldara,Rugani,Benatia,Chiellini,Koulibaly,Sandro,Spinazzola.
Pjanic,Can,SMS,Matuidi,Bentancur,Marchisio.
Costa,Martial,Cuad,Berna,Higany,Mandzu.
Lengyel
Florenzi Koulibaly Chiellini Sandro
Can Pjanic SMS
Costa Higany Martial
Ez cirka 300 millió, amit Dybala eladásával lehet csökkenteni.
Rikoo 2018.04.05. 21:52:09
epaska 2018.04.05. 22:19:22
Igazából teljesen elvagyok keseredve, és csak jár az agyam folyamatosan. El sem tudom képzelni mi lenne a jó.
Rikoo 2018.04.05. 22:34:18
-Emre Can kötelező igazolás kellene, hogy legyen. Ha még őt sem sikerül leigazolni akkor nincs is miről beszélni..
-Sergej egy befektetés lehetne, mivel fiatal és a piaci értéke is egy ideig növekedni fog még, emellett óriási erőssége lehetne a Juventusnak. Csak sajnos nem sok esély van a leigazolására a rossz kapcsolat miatt.
-Hysajnak 50 millió eurós kivásárlási ára van. Olcsóbban nem adja el a Napoli, ennyit pedig nem ér. Az ügynöke szerint pedig hallani sem akar a játékos a Juventusról.
-Koulibaly 70 millió euró alatt nem fog klubot váltani. Vagy marad, vagy PL lesz belőle.
-Manolas és szerintem Koulibaly is megmutatták a BL-ben, hogy komolyabb csapatok ellen ők nem erősítések. De Vrij is lassú, nem hiszem, hogy ilyen játékosokra lenne szükség.
-Középszer olasz kapus minek? Akkor már egy inkább egy fiatal akiben van potenciál. Mondjuk Meret erre jó lenne vagy Lafont. Mostanában amúgyis trend lett az, hogy a 2. számú kapus is folyamatosan lehetőséget kap kisebb meccseken a keretegyensúly miatt.
-Florenzi szerintem nem dobja el a Juventusért a hírnevét. Talán jobb is, ha marad Rómában.
-Costa-Higany-Martial. Na ebben megint az a gond, hogy nincs sok gól bennük.
A brazilban egy szezonban, ha 5 van benn már sokat mondtam. Higany idősödik és lassul, ki kell szolgálni őt.
A francia pedig konkrétan haldokolhat a Serie A-ban. Totál inkompatibilis a játéka egy olasz csapathoz. Ez az utolsó liga ahol neki kellene játszania. Sok terület kell neki, na itt aztán semmi területe nem lesz. Fizikailag, erős, gyors, technikás, de nem agilis/mozgékony. Olasz támadóknak ilyenek kellenek.
Higuaín vetélytársának, váltójának jó lehetne.
-Alex Sandro szerintem távozni fog, biztos vagyok benne. De nincs is ezzel semmi gond, mert láthatóan problémái vannak és a felét sem nyújtja annak, mint amire képes.
Ha minimum 60 millió eurót kapna belőle a vezetőség, abból a pótlása és a jobbos is megoldható lenne. És szóba sem jöhet a hamarosan 29 éves Darmian aki 1 éve nem játszik sehol. Meg Hector sem. Ha bármelyik érkezne az azt jelentené, hogy totál alkalmatlan emberek vezetik a klubot, vagy csak egyszerűen nincs semmi komolyabb cél.
Rikoo 2018.04.05. 23:02:51
-Chiellinit sem jelölném a kezdőbe, ebben a szezonban önmaga árnyéka. Össze-vissza rúgdossa a labdákat és a védekezése is tragikomédia néha. A 2 Tottenham elleni meccs + még ez a Real elleni is bőven bizonyította, hogy vele már komolyabban nem kell számolni ezen a szinten.
-A De Sciglio-Spinazzola csereszélek szerintem is rendben vannak, ez a felfogás működik a Realnál, Barcánál is. Mármint, hogy gyengébb képességű saját nemzetiségű játékosok vannak "squad playerekként".
-Én még Sturarót elcserélném Pellegrinire. Nagyjából hasonló árban válthatnak klubot, ha Sturarot sikerülne a PL-be elpasszolni.
m.martin91 2018.04.05. 23:08:41
west30 2018.04.06. 01:12:02
pedronegroo 2018.04.06. 09:18:07
m.martin91 2018.04.06. 09:50:04
pedronegroo 2018.04.06. 11:05:41
Egy kis szövegrészlet a másnapi beszámolókból:
"A nagy kérdés az volt, sikerül-e kivédekeznie a csúcsformában futballozó Chiellini vezényletével a hátralévő időt a Juventusnak: a válasz igen lett, köszönhetően annak is, hogy Kane közeli fejese a kapufán csattant."
"Pochettino persze bedobta Lamelát, és amikor már minden kötél szakadt, maradt az ész nélküli ívelgetés Llorentére, de Chielliniék ezt a leckét már az óvodai ismétlő nagycsoportban is hibátlanul mondták fel."
és hogy a hibái se maradjanak ki:
"Chiellini az első félidőben: kiöregedett, lassú, nem tud passzolni, nem tudja levédekezni Kane-t
Chiellini a második félidőben: egy csataló, lenyűgöző, tapasztalt védő, aki mellett mozdulni nem lehet"
"A hajrában ennek érdekében mindent megpróbált a Tottenham, de a Chiellini vezette védősor eksztázisban játszott, Chiellini maga is mentett az utolsó pillanatban"
pedronegroo 2018.04.06. 11:10:58
twitter.com/btsportfootball/status/971497252735741952
m.martin91 2018.04.06. 11:46:49
pedronegroo 2018.04.06. 11:55:41
Rikoo 2018.04.06. 13:10:39
Egy párharc 180 percből áll + a hosszabbítás. Na ennek 5/6-ában katasztrofálisan gyenge volt. Igazából az is szerencse, hogy egyáltalán 1-0 volt az a meccs a 60. percig. Ha Kane berúgja üres kapura akkor nem is lenne miről beszélni. Ha jól emlékszem ott is óriásit hibázott Chiellini.
Semmi tartása nincs a védelemnek mikor ő játszik, kiöregedett. Ez van, már nem egy 34 éves játékosra kell építeni a védelmet.
Nem is feltétlen az életkora lenne a probléma, hanem az, hogy technikailag visszafejlődött, fizikailag sincs a legjobb állapotban, lelassult de nagyon és a helyezkedéssel is vannak problémái, a párharcokat is sokkal kisebb arányban nyeri meg.
A tapasztalat már kevés, sajnos.
m.martin91 2018.04.06. 13:39:35
pedronegroo 2018.04.06. 15:24:16
@Rikoo: abban az utolsó 30 percben viszont hozta a meccset, nem? És a párharc kimenetelét is ez a 30 perc elég erősen befolyásolta. Öregszik, hibázik, senki nem vitatja de pont Londonban amikor nagyon kellett Ő hozta azokat a momentumokat, jellemzőket ami a Juve sajátja és ezzel tulajdonképpen tovább tolta a buszunkat.
Rikoo 2018.04.06. 15:34:39
Szörnyen játszott mind a három játékos.
Óriási szerencse volt, hogy csak 1-0 volt a 60. percig.
De szerintem még ez a mostani 0-3 is szerencsés volt.
Cristiano ziccerei, Modric helyzete + a 2 kapufa.
Ehhez képest a Juventusnak csak helyzetecskéi voltak, de komoly ziccer 1 sem volt.
Főleg nem olyan, mint amit CR kihagyott félig üres kapura.
Barzának és Chiellonak lejárt az idejük.
Rikoo 2018.04.06. 15:37:10
Ez jelenleg a Juventus védelme..
bulldeuz 2018.04.06. 15:46:06
Rikoo 2018.04.06. 15:50:21
BL top szinten nem lehet vele számolni.
Ádám.84 2018.04.06. 16:14:18
bulldeuz 2018.04.06. 16:15:11
Chiellinire jövőre is szükség lesz.
Rikoo 2018.04.06. 16:30:39
@.Bulldeo: A taktika és a kezdő is bukta volt a Real ellen.
De számomra Chiellini egész idei teljesítménye hatalmas csalódás, nem feltétlenül a Tottenham és a Real elleni meccs.
Chiellora szükség lesz, mint csere az utolsó percekben, de nem rá kell építeni a védelmet.
Láthatóan elhalad az élfutball a Juventus mellett nem kellene rátenni még egy lapáttal azzal, hogy kiöregedett játékosok játszanak a csapatban.
bulldeuz 2018.04.06. 16:47:30
Addig viszont maradjon szépen a kezdőben.
m.martin91 2018.04.06. 17:06:18
Rikoo 2018.04.06. 17:24:08
Vagy sorolhatnánk még a Milan védősorát régről.
@m.martin91: Semmi koncepció nincs már évek óta. Valaki kinondhatná már végre, hogy igazából mi a célja a klubnak hosszútávon.
Vannak klubok akik a világ legjobbjait igazolják le, ezzel szemben a Juventus azt igazolja le aki épp elérhető és lehetőleg a legolcsóbb opció legyen.
bulldeuz 2018.04.06. 17:37:44
Rikoo 2018.04.06. 17:55:24
Igaz pl. Ruganiról foggalmunk nincs mire lehetne képes. Guardiolanál már 2 éve is fix kezdő lett volna ebben biztos vagyok. A Juventusnál még jövőre sem lesz az.
Nem tudjuk milyen szintre juthatna el, mert túl lassan halad felfelé a szamárlétrán.
epaska 2018.04.06. 21:30:10
A Juventus egy családi vállalkozás/hobbi, ezt látják mások is és igazuk van.
Chiellini európai szinten nulla, az összes olasszal egyetemben a keretben. Egyszerűen kiöregedtek. Mindet selejtezni kéne, de a helyükre úgy is csak a fentiek jöhetnek szóba, az pedig édeskevés. Egy lehetőség van: euró 100 milliókat kell eltapsolni, vagy különben újabb fos évek jönnek, nem a Serie A-ban, hanem BL terén a csoportot nem fogjuk túlélni sem!
Kit hozzunk ha mondjuk nem egy Hysaj szintet? Mert Sergi Roberto eljönne ide? Vagy Hummels esetleg Gimenez vagy Laporte? Innen menekül mindenki! Komoly gondok vannak, amik lehet, hogy csak nekünk szurkolóknak azok. A vezetőség elégedett mindezzel ami van.
epaska 2018.04.06. 21:49:12
Serie A válogatottat kell csinálni a Juventusból és nem Allegrivel!
Rikoo 2018.04.06. 21:56:41
Az idei év rosszul sikerült és Allegri is úgy látja, hogy komoly igazolások kellenek, ez pozitívum.
Szerintem ez mindenkinek óriási pofon volt, mivel Torinóban hazai pályán volt ez az óriási égés, ami után biztos változások lesznek.
Emelni kell a fizetéseken és egy kicsivel többet kell költeni átigazolásokra és a fiatalabb játékosok felépíteni és beépíteni a kezdőbe.
Napoliból esélytelen igazolni, főleg ha a játékos nem szereti a Juventust. Hysaj így alapból kilőve. 50 millió eurót meg nem is ér, 30-at talán.
Cancelo talán esélyes lehet erre a posztra, ha az Inter nem tudja majd leigazolni.
Gimenez szerintem szívesen játszana a Juventusnál csak túl drága.
Mondjuk ők is B kategóriás játékosok, nem a legmagasabb szint. A Real Madrid mindig a legjobb játékosokat szerezte meg, valami értelmes átigazolási politika jó lenne a Juventusnál is.
Rikoo 2018.04.06. 22:06:24
A Serie A válogatottal kapcsolatban nem értek egyet. Aki kiemelkedik azt tényleg le kell igazolni, de nem könnyű riválistól igazolni.
Pl. Sergejt jó lenne leigazolni, de Lotito 150 alatt biztosan nem adja el a Juventusnak. Ez presztizs. Akkor inkább megy olcsóbban külföldre. Ugyanez a Roma, Napoli. Vagy kivásárlási árral érkezik játékos vagy sehogy.
Rikoo 2018.04.06. 22:13:48
Piszok jó játékos és 2019-ben lejár a szerződése és a hírek szerint most tényleg nem fogja megújítani a szerződését.
Neymar miatt figyeltem a PSG meccseket, de a francia volt az aki igazán jó benyomást tett rám.
Fiatal, érett, szinte tökéletesen labdabiztos, fizikailag is egyben van(nem nyomják el), labdákat szerez, intelligens.
És ami a legfontosabb mentálisan erős!! A fontosabb meccseken mindig ő az egyik vezér a csapatban, a Real ellen is ő lőtte a gólt. Most van egy PSG meccs, megint ő a csapat egyik legjobbja.
Nem akarom túlhypolni, csak próbálok mellette érvelni. Szerintem rendkívül minőségi játékos aki győztes típus.
Emre Can-Pjanic-Rabiot kp is nagyon stabil lehetne Bentancurral kiegészülve.