Allegri: „Váratlan pofont kaptunk”
Allegri: „Váratlan pofont kaptunk”

Massimiliano Allegri a 3-2-es vereség után arról beszélt, hogy a Juventus elhamarkodottan és forró fejjel játszott, ami váratlan pofont eredményezett. Az eredmény szoros meccsről tanúskodik, ám 3-0 után a Juventus büntetőből rúgta az első gólt, majd a meccs végén Paulo Dybala egyéni megmozdulásából…

Marotta: „Hetvenszázalékos Juventus”
Marotta: „Hetvenszázalékos Juventus”

A Juventus vezérigazgatója, Beppe Marotta szerint csapata jelenleg megközelítőleg hetven százalékot nyújt, miközben a válogatott miatt véleménye szerint a szövetségnek valamilyen tervet kell megfogalmaznia. „Gigi Buffon nagyszerű állapotban van, ha eltekintünk a csalódástól, ami érte, azonban a…

A Sampdoria elleni keret
A Sampdoria elleni keret

Az egész Olaszországot letaglózó, sikertelenül megvívott világbajnoki selejtezők után folytatódik a bajnoki küzdelem, s a Juventus a Sampdoria otthonába látogatva lép majd pályára a soron következő három pontért. A zebramezesek keretében ismét ott lehet Miralem Pjanić, a marokkói válogatottal a…

Linetty: "Győzelem minden áron"
Linetty: "Győzelem minden áron"

A Sampdoriában szereplő Karol Linetty szerint csapata minden erejével azon lesz, hogy legyőzze a regnáló bajnokot a ma délutáni találkozón. A genovai csapat jó formának örvend a szezon eddigi részében, hiszen a Marco Giampaolo vezette alakulat 23 pontot gyűjtött 11 forduló alatt, s ezzel a tabella…

Allegri: „Kizárt, hogy most szövetségi kapitány legyek”
Allegri: „Kizárt, hogy most szövetségi kapitány legyek”

Massimiliano Allegrit a Sampdoria elleni meccset megelőző sajtótájékoztatón arról kérdezték, hogy elfogadná-e a szövetségi kapitányi kinevezést, azonban a tréner egyértelműen elutasította az ötletet. „Abszolút kizárt, hogy elfogadjam. Szerepel a célkitűzéseim között, azonban nem most. Jelenleg…

Chiellini: "Sokat fejlődtem az évek során"
Chiellini: "Sokat fejlődtem az évek során"

A Juventus védője, Giorgio Chiellini a sikerek kulcsát a kemény munkában látja és elmondása szerint számos olyan fiatal tehetséget látott, akik nem hoztak áldozatot annak érdekében, hogy adottságukhoz mérhető bajnokokká váljanak. A középső védő 96 alkalommal öltötte fel…

Höwedes: "Készen állok"
Höwedes: "Készen állok"

Ugyan már a 13. fordulójához ér a bajnoki szezon, új játékos mutatkozhat be a Juventusnál, hiszen a nyáron a Schalke 04-től érkező, azóta sérüléssel bajlódó Benedikt Höwedes játékra kész. "Készen állok, s boldogabb vagyok mint valaha. Nem volt egyszerű dolog így, egy…

De Vrij szerződése kapcsán megrekedtek a tárgyalások
De Vrij szerződése kapcsán megrekedtek a tárgyalások

A Juventus továbbra is élénken figyeli Stefan De Vrij helyzetét a Lazio együttesénél, miután a pletykák szerint a futballista szerződéshosszabbítását célzó tárgyalások valamelyest zátonyra futottak a védő bérigényei miatt. A Calciomercato munkatársa, Nima Tavallaey Roodsari arról tudósított, hogy a…

Khedira: „Segítünk Giginek megnyerni a hiányzó trófeát”
Khedira: „Segítünk Giginek megnyerni a hiányzó trófeát”

Sami Khedira nemrégiben arról beszélt, mennyire elszomorítja az olasz futball által megélt hullámvölgy, illetve elmondta, rossz érzés volt csapatkapitányát látni, ahogy könnyekkel küszködik a Svédország elleni elbukott pótselejtező után. „Nem mondhatom, hogy boldog lennék.” - idézi a német…

Moggi: „Conte nem tér vissza a válogatotthoz”
Moggi: „Conte nem tér vissza a válogatotthoz”

Az olasz válogatott legutóbbi rossz eredményeit követően felmerült, hogy esetleg Antonio Conte visszatérhetne a válogatott padjára, hiszen ő is viszonylag visszafogott kerettel dolgozhatott, ám ennek ellenére a '16-os EB-n a negyeddöntőig jutott csapatával. Ezt követően csatlakozott a Chelsea…

Dybala: "Még rengeteg közös győzelem vár ránk"
Dybala: "Még rengeteg közös győzelem vár ránk"

Tegnap este eldőlt, hogy az olasz válogatott, 1958 óta első alkalommal, nem lesz ott a jövő évi, oroszországi világbajnokságon, s a Juventus támadója, Paulo Dybala a közösségi médián keresztül küldött üzenetet csapattársainak. Az argentin válogatott játékos, meglehetősen döcögős selejtezőkört…

Buffon: "Csalódott vagyok az olasz labdarúgás miatt"
Buffon: "Csalódott vagyok az olasz labdarúgás miatt"

Az olasz labdarúgás újabb mérföldkőhöz ért, a svédországi vereséget követően, a válogatott gól nélküli döntetlennel zárt a világbajnoki selejtező rájátszásának San Siróban lejátszott visszavágóján, így 1958 óta első alkalommal nem lesz ott a legnagyobb világeseményen. A legnagyobb fájdalom a…

Olaszország-Svédország: csak a győzelem nyithat utat a VB-re
Olaszország-Svédország: csak a győzelem nyithat utat a VB-re

Fontos mérkőzés vár az olasz válogatottra, hiszen a világbajnoki selejtező rájátszásában a svéd nemzeti tizenegyet fogadva, a San Siro gyepén kell ledolgoznia hátrányát a múlt pénteken, Svédországban elszenvedett 1:0-ás vereség után. A Solnában lejátszott első mérkőzés végeredménye sovány svéd…

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása