Az egész Olaszországot letaglózó, sikertelenül megvívott világbajnoki selejtezők után folytatódik a bajnoki küzdelem, s a Juventus a Sampdoria otthonába látogatva lép majd pályára a soron következő három pontért.
A zebramezesek keretében ismét ott lehet Miralem Pjanić, a marokkói válogatottal a jövő nyári világbajnokságra kijutó Medhi Benatia, valamint a nyáron igazolt, azóta sérüléssel bajlódó Benedikt Höwedes is, aki akár be is mutatkozhat a Juventus mezében.
Ezúttal kimaradt az uruguayi válogatott Rodrigo Bentancur, s Massimiliano Allegri megerősítette, hogy Gigi Buffon és Andrea Barzagli a kispadon kezdik majd a találkozót.
A Juventus legutóbb márciusban vendégszerepelt a Marassiban, s Juan Cuadrado fejesével aratott 1:0-ás győzelmet.
A Juventus 23 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny
Védők: De Sciglio, Chiellini, Benatia, Alex Sandro, Barzagli, Höwedes, Rugani. Lichtsteiner
Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro
Támadók: Cuadrado, Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić, Bernardeschi
A 15:00-kor kezdődő mérkőzést a DigiSport 1 élőben közvetíti.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Apuleius 2017.11.19. 17:00:10
danimester1 2017.11.19. 17:00:53
m.martin91 2017.11.19. 17:01:17
m.martin91 2017.11.19. 17:02:54
GGábr81 2017.11.19. 17:03:09
Amúgy. Nem a vereség fáj a legjobban, hanem az, hogy 92 percig még az akaratot sem láttam.
Rikoo 2017.11.19. 17:03:28
Mondjuk érdekes a lengyel térdelése is.
The king of alibis 2017.11.19. 17:04:10
Rikoo 2017.11.19. 17:04:30
Ennyi kapott góllal semmi esély nincs.
MdewC 2017.11.19. 17:04:42
Suta Berna meg mit keresett védő poszton?
giorgio007 2017.11.19. 17:05:19
babo0410 2017.11.19. 17:05:36
De azért ne követeljük már Allegri fejét, ne hülyézzük Marottát, ne akarjunk játékosokat elzavarni, ne jelentsük ki, hogy XYZ megbukott. Emlékezzünk vissza az elmúlt szezonok hogyan kezdőttek. Voltunk ennél már nagyobb pácban is, és kimásztunk belőle.
Én hiszem azt, hogy Allegri most is meg fogja oldani a gondot. A bajnokság még nem úszott el, és ennél nagyobb hátrányból is visszakapaszkodtunk már. Idén 37 gólt lőttünk, és még csak november közepe van. Hátul kell összeérjen a csapat, és jó lesz ez. Ruganit JÁTSZATNI KELL, hogy belelendüljön, ahogy Bernardeschinek is el kéne kezdeni több lehetőséget adni. Nem lesz ez rossz, de az idei év a védelem össze szoktatásáról fog szólni. Ezt szerintem a vezetőség nagyon jól tudta, mikor Bonuccit eladták. És szerintem pont azért nem is igazoltak középre komoly megoldást, mert Ruganit szeretnék beépíteni.
Viszont, ha azt nézem, hogy mennyit hibázik a védelem, hogy össze kell csiszolódjanak, nem olyan vészes a 2 vereség 1 döntetlen. Szerintem azért a bajnokságnak jót tesz, hogy nem nyerjük meg minden meccsünket. 3 pontvesztés meg még nem végzetes. Pláne 6 egymás utáni bajnoki címet követően.
The king of alibis 2017.11.19. 17:05:45
Apuleius 2017.11.19. 17:06:42
Benatiát meg légy oly kedves ne vedd most elő, mert nem én szoktam fikázni, szóval ennek semmi értelme vagy helye ebben az eszmecserében.
2017.11.19. 17:07:26
MdewC 2017.11.19. 17:09:31
ForzaJuve12 2017.11.19. 17:09:36
Azért gondolom így, mert nem a játékosok képességeivel, hanem a hozzáállásával van baj, hogy idén sajnos rendre akkor kezdünk el focizni, amikor már vezet az ellenfél vagy ég a ház, továbbá sürgősen javítani kell a helyzetkihasználáson, mert ezt a Sampot ma kb. 8-4re kellett volna verni, ehhez képest 3-2-es vereség lett a dologból.
m.martin91 2017.11.19. 17:10:59
Génmanipuláltházikecske 2017.11.19. 17:11:50
Fabio83 2017.11.19. 17:11:52
Juventino86 2017.11.19. 17:13:49
A Barca ellen a következőképpen kellene felállni: (4-4-2): Buffon - Höwedes, Barzagli, Chiellini, Alex Sandro - Cuadrado, Pjanic, Matuidi, Costa - Dybala, Higuain.
m.martin91 2017.11.19. 17:15:46
peti78 2017.11.19. 17:16:15
2017.11.19. 17:16:37
Apuleius 2017.11.19. 17:16:47
Értem én a Benatiás részt, csak nem éreztem ide valónak, mert én nem hibáztattam a lengyelt (ahogyan Benatiát sem szoktam). Bőven volt itt rémesen gyenge teljesítmény, nem tartunk ott, hogy érdemes lenne kiemelni egy-egy játékost a sok szar teljesítményből.
The king of alibis 2017.11.19. 17:17:34
danimester1 2017.11.19. 17:18:38
The king of alibis 2017.11.19. 17:19:35
Juventino86 2017.11.19. 17:19:36
Juventino86 2017.11.19. 17:20:34
bulldeuz 2017.11.19. 17:21:15
- Pjanic mellé egy kemény, védekezni kész játékos kell (Matuidi/Bentancur), aki megoldja a középpályás védekezést. Allegri viszont kényszeresen Khedirát választja. (Baromi nagy kérdőjel, hogy mi a szerepe Khedirának ebben a csapatban. Nem köpködöm őt, csak kíváncsi vagyok erre. )
Ha Allegri későn fog reagálni ezekre, akkor idén kupa nélkül maradunk.
Forza Juve!
The king of alibis 2017.11.19. 17:21:48
Patricco 2017.11.19. 17:22:06
Juventino86 2017.11.19. 17:22:59
babo0410 2017.11.19. 17:24:27
m.martin91 2017.11.19. 17:25:48
Juventino86 2017.11.19. 17:26:13
Rikoo 2017.11.19. 17:26:15
Allegrinek ismét össze kell raknia a csapatot tavaszra. Ez most a legfontosabb!
The king of alibis 2017.11.19. 17:26:35
Ha a 2. percben Higany belövi a 110 %-os helyzetet, nincs ez az egész.
Juventino86 2017.11.19. 17:27:16
Patricco 2017.11.19. 17:27:56
The king of alibis 2017.11.19. 17:28:32
Ádám.84 2017.11.19. 17:28:43
Apuleius 2017.11.19. 17:28:49
Rikoo 2017.11.19. 17:29:50
Ha alázatos akkor nagy játékos lesz belőle 2-3 év múlva.
Sajnos a mostani olaszok 25 éves koruk után lesznek csak kész játékosok...
Ádám.84 2017.11.19. 17:30:46
Juventino86 2017.11.19. 17:30:52
babo0410 2017.11.19. 17:30:52
Higu 8 gólos, ő nem Juve szint? Vagy Mandzukic, aki egy nagyon erős Bayernnek volt alapembere?
malloy_ 2017.11.19. 17:30:55
danimester1 2017.11.19. 17:31:05
Patricco 2017.11.19. 17:33:45
Juventino86 2017.11.19. 17:33:49
Ádám.84 2017.11.19. 17:33:50
The king of alibis 2017.11.19. 17:34:03
Juventino86 2017.11.19. 17:35:53
Juventino86 2017.11.19. 17:39:12
bulldeuz 2017.11.19. 17:41:38
Juventino86 2017.11.19. 17:43:31
The king of alibis 2017.11.19. 17:44:58
CsJuve 2017.11.19. 17:46:46
Juventino86 2017.11.19. 17:48:05
Juventino86 2017.11.19. 17:49:00
Rikoo 2017.11.19. 17:49:26
ejhaa 2017.11.19. 17:59:50
A milanhoz hasonló bevásárlást képzelek el különben jövő a nyárra(viccelsz, ennél a klubnál, a büdös életben nem lesz ilyen), sajnos egyre több a kiégett játékosunk, és mint a vírus úgy terjed.
Costa, Pumukli, Mario, Asa, Svájci, Barza, Khedira, Stuani....jelenleg, szinte mind kezdő nálunk.
Játékban nem volt jobb a sampdoria, csapatként igen, ami nekünk nincsen meg. Lélektelen emebrek rohangáltak fent....nagyon pipa vagyok mindenkire.
A 2.gólunk előtt volt egy samp helyzet, érdemes megnézni a svájci hozzáállását azon a ponton, vagy a malacnak a 2.gól utáni gólörömét.
G*cire nincsen rendben itt semmi...
2017.11.19. 18:12:01
1)Nincs jobbhátvéd a csapatban,nem tudom Allegri miért nem próbálja ki azon a poszton Cuadrado-t
2)Hiába a szélsőink,ha csak ücsörögnek a padon,amíg Mandzukic játszik...
3)Bármilyen közönségkedvenc is,én is kedvelem,de Mandzukic egészen egyszerűen nem képes szélsőként semmire,ahogyan Cuadrado se,mondhat bárki bármit,a kolumbiainak is vannak jó időszakai,de alapvetően buta játékos
4)Bernardeschi nem irányító,ő szélső,és kimondottan hajtós,nekem nagyon tetszett az első félidőben,egyszerűen keveset van játékban
5)Costa ugyanaz,mint Berna
Mi a faszomnak hoztuk ide Matuidit,Bernardeschit,Costát?! Azért,hogy Allegri jegelje mindet?! Elmehetne már a picsába a mester is ezekkel az összeállításokkal,meg azzal,hogy simán végignézi,hogy a csapat full ötlettelenül játszik és nem változtat semmit,csak posztra hajlandó cserélni,vicc,amit ő is művel idén. Talán most megtörik az egyeduralom Olaszban is és belátja a vezetőség,hogy valami nem jól működik!
2017.11.19. 18:12:09
2017.11.19. 18:13:06
bulldeuz 2017.11.19. 18:15:49
Ha Bentancur a Sampban játszana, azt mondanánk, hogy le kell tenni érte a 30/40 misit. De jöhet bárki a középpályára, ha Allegri Khedirát választja, akkor ott elég könnyen verhető a csapat. Nem köpködöm Khedirát, egyszerűen nem rá van ott szükség. A pótlása házon belül megoldható, szóval még Marottát sem lehet ezzel ekézni.
malloy_ 2017.11.19. 18:20:03
Barca15 2017.11.19. 18:23:48
delpi0823 2017.11.19. 18:30:42
Juventino86 2017.11.19. 18:32:52
2017.11.19. 18:36:27
Rikoo 2017.11.19. 18:38:06
Szerintem is jobban kellene rotálni Mandzukicot.
Nálam mégis inkább Khedira a legnagyobb probléma. Meg kell köszönni neki az eddigi teljesítményét és megmondani neki, hogy ebben ennyi volt.
Ha fejlődni akar a csapat ott kell elkezdeni javulni.
Douglas Costa sem fog sokáig padozni 6 millió eurós fizetéssel. Előbb vagy utóbb fix kezdő lesz, ehelyett csak idő kérdése.
Higuaín játéka nekem is tetszik most, de a mai helyzetét be kellett volna lőni és akkor nagyon valószínű, hogy nem ez lett volna a végeredmény.
ForzaJuve12 2017.11.19. 18:39:39
2017.11.19. 18:41:36
Az eddigi tapasztaltok azt mutatják azért, hogy talán lehet még javulást várni és azt február körül. Vagy nem, de ezt előre nem lehet tudni. Én most a minimum elvárást írtam, amivel át lehet vészelni ezt a vacak időszakot valahogy.
bulldeuz 2017.11.19. 18:52:25
@Juventino86: én úgy érzem, hogy ez a jobbvédős dolog kicsit túl van misztifikálva. A bal oldalon játszik a világ egyik legjobb balvédője (Alex Sandro), akit ebben a szezonban a leginkább közepesre lehetne osztályozni, én mégsem érzem, hogy rajta hullattuk volna a pontokat. Ha az egész csapat jól muzsikálna, szerintem még Sturaro sem fájna annyira a védelem jobb szélén.
Az egész játékunkat meghatározza, hogy középen lassúak vagyunk, és ötlettelenek. Pjanic világklasszis szintet képes hozni, amikor valaki teper, és melózik mellette/helyette, ha viszont Khedira van a pályán, baromira elszürkül a bosnyák játéka. Ezt kellene elsősorban helyretenni. De a jobbvédős problémánál az is égetőbb, hogy Allegrinek legyen mersze leültetni Mandzukicot vagy Higuaint a padra, mert a kettő együtt butábbá és kiszámíthatóbbá teszi elől a játékunkat.
simoni 2017.11.19. 19:14:27
Juvegaspy 2017.11.19. 19:57:27
A lengyel is csalodas..nem vetett hibat de ha Gigi van ott nem kapunk 3at..Szcsesznyinek az onbizalma is oda.
Khedirat eddig elviseltem de ha mar van egy Matuidink sztem vizhordokent kene funkcionalnia..Berna az elejen jol mozgott..eddig ez kurv@ keves.
A Barca ellen muszaj vmit mutatni mert szomoru lennek ha pl Amok (semmi szemelyes) emberkeknek lenne itt igazuk
peti78 2017.11.19. 20:50:43
babo0410 2017.11.20. 00:30:25
@peti78: Ezek szerint az egész csapat nagy nulla, mindegyik játékosunk hülye. Még szerencse, hogy ennek ellenére egy Barcát is képesek megverni, vagy akár a Realt, és ha magukra találnak, simán dupláznak egy BL döntő mellett.
Az utolsó 100 komment: