A Juventus súlyos sérülésből visszatérő középpályása, Claudio Marchisio ma kérdezz-felelek sajtótájékoztatón járt, ahol a zebramezes csapat ifjú szurkolói kérdezhették kedvencüket álmairól, legcsodálatosabb emlékeiről, s arról, hogy milyen érzés az olasz rekordbajnoknál játszani.
"A legcsodálatosabb álmom az volt, hogy a Juventusnál játszhassak, s ez valóra is vált. Ezen túl arról is álmodom, hogy mindig boldognak láthassam a családomat. Ami a sportot illeti..., hogy megnyerjem a Bajnokok Ligáját." - mesélte Torinó hercege az összegyűlt gyerekeknek.
Marchisio a klub ifjúsági akadémiáját kijárva harcolta ki helyét az első csapatban, s természetesen szó esett a korai évekről is.
"Gyerekként sokszor voltam labdaszedő a Delle Alpiban. Ezek csodálatos emlékek, az, hogy ilyen közel lehettem a játékosokhoz, valami csodálatos és izgalmas dolog volt.
Ugyanezt látom a mostani labdaszedő srácok szemében, s bízom benne, hogy hozzám hasonlóan ők is szerencsével járnak. Kissrác korom óta viselem ezt a mezt, de még most is vannak olyan meccsek, amikor remegnek a lábaim, mikor magamra húzom.
A legkülönlegesebb meccsem talán a Juve-Napoli volt még a Serie B-ben, az első igazán nagy meccsem az első csapatnál. Sok olyan meccs van ugyanakkor, amelyről szép emlékeket őrzök.
Kiskoromban Alessandro Del Piero volt a példaképem, s elképesztő volt, hogy nem sokkal később már mellette játszhattam, s vele együtt nyerhettem.
Mindig megcsináltam a leckémet, amint hazaértem az iskolából, majd bekaptam valamit, s siettem az edzésre."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
alexGicamo 2017.11.16. 19:19:19
Forza Marci !
GGábr81 2017.11.16. 19:20:13
rockitbaby 2017.11.16. 19:24:13
Rikoo 2017.11.16. 19:25:31
Az aktívak közül nálam a TOP3 kedvenc között van még így is.
babo0410 2017.11.16. 19:47:30
Ámok 2017.11.16. 22:50:06
rockitbaby 2017.11.17. 04:39:32
Marci Conte érkezése előtt minden volt csak jó nem. Delneri rémuralma idején olyan mélypontra jutott, hogy sokan az eladását követelték, mert kevés amit mutat Juventus szinten. Jött Conte és mintha teljesen más játékos lett volna. Ez bizony az edző érdeme volt, hogy nem hagyta elkallódni.
venember83 2017.11.17. 06:48:34
Számomra ez pl. felejthetetlen tőle: www.youtube.com/watch?v=SQoH22M3btI
rockitbaby 2017.11.17. 07:07:14
Apuleius 2017.11.17. 09:00:51
Szerintem egyáltalán nem így történt, az a taps nagyon is Del Pierónak szólt, aki élete egyik legnagyobb meccsét játszotta. Nagyon nem szeretem a Real Madridot, de le a kalappal a közönségük előtt, sokkal több ilyen jelenet kellene a stadionokba.
rockitbaby 2017.11.17. 09:08:37
Ellenben azért hasonló - nem ugyan ilyen - eset már történt az előző szezonban is. Mikor a Lazio szúrkolók Bonucci kisfiáról énekeltek a két csapat meccsén. Hátborzongatóak megindító volt.
Apuleius 2017.11.17. 09:15:47
Igen, szerencsére vannak ilyen vagy hasonló jelenetek, s ez nagyon jó dolog.
Nathas 2017.11.17. 09:51:04
www.youtube.com/watch?v=vloOI-SI4Aw
Nathas 2017.11.17. 09:55:01
Ámok 2017.11.17. 17:42:13
"ehet őt köpködni, amiért nem szarja a gólokat és gólpasszokat, de kevés ilyen áldozatkész futballista létezik manapság, aki a klubot helyezi első helyre, nem a fizetést, a fix játéklehetőséget és azt a posztot, amit éppen megálmodott magának"
Ha nem vigyázunk Sturaroból is ez lesz.....