Buffon: "Csalódott vagyok az olasz labdarúgás miatt"

buffon_gigi_valogatott_bucsu.jpgAz olasz labdarúgás újabb mérföldkőhöz ért, a svédországi vereséget követően, a válogatott gól nélküli döntetlennel zárt a világbajnoki selejtező rájátszásának San Siróban lejátszott visszavágóján, így 1958 óta első alkalommal nem lesz ott a legnagyobb világeseményen.

A legnagyobb fájdalom a Juventus világklasszis hálóőrének, Gigi Buffonnak jutott, hiszen történelmi módon, hatodik világbajnokságán szerepelhetett volna, helyette azonban végül szívbe markoló élményekkel köszönt el a nemzeti csapattól.

"Csalódást keltő." - kezdte a könnyeivel küszködő Buffon a Rai Sport munkatársának nyilatkozva.

"Nem miattam, hanem az olasz labdarúgás miatt, mert olyasvalamiben vallottunk kudarcot, ami igazán fontos volt az ország számára. Ezt az egy dolgot sajnálom, s biztosan nem azt, hogy befejezem a pályafutásomat, mert az idő múlik, s ez természetes. Szomorú, hogy az utolsó hivatalos mérkőzésem azzal zárul, hogy nem jutunk ki a világbajnokságra."

Buffont a vereség lehetséges okairól kérdezték, vajon az olasz válogatott lebecsülte az ellenfelet?

"Nem becsültünk alá semmit sem, hiszen azok, akik játszottak már ilyen mérkőzéseken, tudják, hogy mit jelent ilyen csapatok ellen szerepelni, pszichológiailag is milyen nehéz ledolgozni egy 1:0-ás hátrányt.

Talán nem játszottunk olyan jól, mint amire képesek lettünk volna, ez sajnálatos. Híján voltunk az energiának és élességnek, ami ahhoz kellett volna, hogy gólt szerezzünk, de a svéd válogatott végtére is ugyanúgy játszott, mint az első mérkőzésen. Ezt a rájátszást apró mozzanatok döntötték el, amelyek jól alakultak számukra, s rosszul nekünk. 

Ha ezek a mozzanatok nem neked kedveznek, az talán a te hibád is, ha pedig jól alakulnak számodra, megdolgoztál a szerencsédért."

Hatalmas a csalódás Olaszországban, hiszen a válogatott 1958 óta első alkalommal marad majd távol a világbajnokságtól, de vajon mi vár az olasz labdarúgásra?

"Egyértelmű, hogy az olasz labdarúgásnak van jövője, hiszen megvan bennünk a büszkeség, a képesség és az elszántság, s a pofonok után mindig megtaláljuk a módját, hogy talpra álljunk.

Elhagyom a nemzeti csapatot, s olyan tehetségeknek adom át a helyem, akik leteszik majd a névjegyüket, beleértve Gigio Donnarummát és Mattia Perint. Szeretnék küldeni egy ölelést az én Chiellómnak, Barzámnak, Leómnak és Lelémnek, akik mellett csaknem tíz esztendőt töltöttem. Szeretnék köszönetet mondani a srácoknak, akik mellettünk voltak, s habár nem volt elegendő, bízom benne, hogy valamit adni tudtunk nekik."

A kudarcban jelentős szerepe volt Giampiero Venturának, azonban a válogatott szövetségi kapitányának szerződése 2020 júniusáig szól, s a lemondás egyelőre várat magára.

"A labdarúgásban csapatként nyersz és csapatként veszítesz, megosztod az érdemeket és a felelősséget. Az edző pedig tagja ennek a csapatnak."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr3213270617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cd1 2017.11.14. 10:34:24

Még most sem hiszem el. Miatta még fájobb a kiesés. :( Semmi értelme a vb-nek. Meg se rendezzék. :)

Alex8610 2017.11.14. 10:44:57

Micsoda büszkeség méltóság és nyilatkozat még ilyen helyzetben is.És Neki kellett könnyeivel küszködve nyilatkoznia az utolsó válogatott szereplésén.Nagyon szomorú...

Paris Hamilton 2017.11.14. 11:16:47

Nem gondoltam volna hogy ez megtörténhet az olaszokkal, hogy nem jutnak ki a vb-re. De leginkább Buffon-t sajnálom... Arról nem is beszélve, hogy akár nagyon rossz hatással lehet a csapatra, hogy nem sikerült kijutni a világbajnokságra, hiszen hétvégén fontos meccsünk lesz a Sampdoria ellen , ahol nem kéne pontokat veszteni.
Másrészt pedig az olasz labdarúgást meg kell reformálni, láthatjuk hogy "jó" az olasz utánpótlás. Nincsenek olyan tehetségek mint Pirlo, Nesta, Cannavaro, Buffon vagy akár Del Piero. Nem hiszem hogy az lenne a legfontosabb számukra hogy 20 helyett 18 csapatos legyen a Seria A. A stadionok és szurkolók állapotáról meg már nem is beszélve. A lényeg, hogy ebből a kudarcból tanulnia kell a FIGC-nek és sok mindent változtatni kell. Kezdve azzal hogy elküldeni Ventura-t és azt/azokat a személyeket akik ezt az embert ide hozták.

Jack Bauer 24 2017.11.14. 11:19:41

Sajnálom, hogy nem jutott ki a válogatott, de azt is, hogy anno Venturat nevezték ki edzőnek. Csak az a baj, hogy akik kinevezték, ugyan úgy nem fognak felállni, s felvállalni a felelősségüket, mint Ventura.

TYUKI 2017.11.14. 11:19:49

Ez az év jó nagy csalodás Olasz és Juve drukkerek számára! Bl döntő bukta, Vb bukta ...

rockitbaby 2017.11.14. 12:09:09

@Paris Hamilton: Azért azt tegyük hozzá, hogy ez leginkább Ventura sara. A keret ennél bőven erősebb, mint amit láthattunk. Nem különösebben csípem, mint embert De Rossi-t, de azért beszédes, hogy mikor őt akarta becserélni az edző, ő magából kikelve üvöltött, hogy miért ő menjen, nem a döntetlent kellene őrizni, hanem nyerni.

A kezdő játékosok legtöbbje mind európai közép-nagy csapatoknál szerepel nemzetközi kupában. De itt jön ki, hogy nem elég a jó keret, kell aki irányítsa őket. Conte szerintem egy ennél jóval soványabb kerettel teljesített ezerszer jobban, mint Ventura.

Tomy81 2017.11.14. 12:12:32

Nem a VB rendezés hibája hogy 180 perc alatt nem sikerült gólt lőniük egy ilyen svéd csapat ellen.Sajnos megérdemelték.Majd tanulnak belőle.Az első meccsen szánalmasan kényelmi 0-0-ra utazó focit mutattak be csak nem jól sült el.Nekem a Bayern elleni visszavágó jutott róla eszembe amikor már bőven a zsebünkben volt, és tudjuk mi lett belőle.Amíg ezen a mentalitáson nem változtatunk ne várjunk mindig csodát.A 2. mérkőzésen való hozzáállás egyébként nekem tetszett.

Paris Hamilton 2017.11.14. 13:17:44

@rockitbaby: Ezek után az a minimum hogy Ancelotti legyen a kapitány. Másrészt, az egy dolog hogy sokan európai topbajnokságokban játszanak, de egyikük sem világklasszis. Arról nem is beszélve, hogy sokan nem is rendelkeznek nemzetközi tapasztalattal.

babo0410 2017.11.14. 13:30:03

@Tomy81: Egyetértek.
Ezen kívül nagyon nagyot kéne előrelépnie az olaszoknak a fiatalok tekintetében is, mert amíg ők nem jutnak nagyobb szerephez, addig a válogatott nem lesz sikeres. Pláne, hogy a 2006-os VB győztes csapat és az őket követő generáció eltűnőben, visszavonulóban van. És ha nem jönnek a fiatalok, vagy rutintalanok kerülnek majd be, azzal az olasz válogatott nagyot fog veszíteni. Ugyan abba a csapdába fognak esni az olaszok, mint az angolok estek. Csak sajnos az olasz foci sokkal kevesebb pénzből teszi ezt, így a fiatalokat váltó külföldiek sok esetben nem ütik meg a mércét. Sok esetbena fiatal olasz tehetségekkel többet érnének a csapatok.
A mi példánkból kiindulva kölcsönadtuk Vitale-t pl. és helyette Bentancur kap több lehetőséget. Reméljük azért idővel olasz fiatalok is szerephez jutnak majd. Rugani nyakára jön majd pl. egy De Vrij, vagy Manolas, és majd ő kiszorítja, mert Allegri nem mer lehetőséget adni neki, mondván nincs kellő rutinja, többet hibázik, nem mer határozottabban odalépni a támadóknak.

epaska 2017.11.14. 14:19:48

Ez nem akkor lett elkúrva, amikor Ventura ki lett nevezve, hanem már évekkel ezelőtt. Elég csak a 2010-es VB-re gondolni. Na, hát annak se volt semmi értelme. A spanyol és német foci példáját kellene követni és nem primavera bajnokságban játszatni a fiatalokat. Meg kellene reformálni az egész rendszert olaszországban, és amíg ez nem következik be nem is várható változás, ülhet a padon bárki.

Rikoo 2017.11.14. 14:20:17

@babo0410: Vitale és Bentancur? Ez lenne a jó példa?

babo0410 2017.11.14. 14:31:54

@Rikoo: Lehet, hogy nem a legjobb, mert Bentancur kicsit előrébb tart fejlődésben Vitale-nál, de akkor említhetem Rugani helyzetét is. Allegri nem meri huzamosabban játszatni, mert Daniele kissé bizonytalan, kevésbé meri felvállalni a csatákat. Pedig látszik rajta, hogy meccsről-mecsre egyre jobban játszik. Ha folyamatosan lehetőséget kapna, szerintem a jelenleg nagyon rossz formában lévő Barzaglit simán kiszoríthatná, de akár Benatiát is, aki szintén nincsen túl jó formában.

MdewC 2017.11.14. 14:40:02

Szép volt GIGI!

Nyárra nekünk csak a mercato marad. Megy egy óriási űr mögötted Csöncsnyivel. Barza is off. Jó lesz ez.

Ádám.84 2017.11.14. 14:46:26

@MdewC: pár év és Chiellini és Marchisio is megy és már nem marad senki...
Borzalom. El se tudom képzelni ki lesz a csk...

rockitbaby 2017.11.14. 14:58:48

@Paris Hamilton: Az a baj, hogy Conte megmutatta, hogy nem feltétlen kellene világklasszisok. Ventura 3-5-2-je egyedül a kapus poszton nem volt totális mellényúlás. Ez a BBC már csak árnyéka önmagának, vagy kiöregedtek, vagy formán kívül vannak. A középpályáról egy ilyen fontos meccsen nem hiányozhat De Rossi. Gabbiadini pedig mégis mi a bánatos pacihimbilimbit csinált, hogy Ventura szerint neki szerepelni kell. Megkockáztatom, hogy - csak a kezdő és a csere játékosokat figyelembevéve - a Buffon-Florenzi,Rugani,Chiellini.Darmian-De Rossi, Jorginho-El Sharawy,Insigne,Bernardeschi-Immobile kezdő rúgott volna gólt, nem is egyet.

Ellenben én koránt sem érzem Ancelotti-t olyan tökéletes választásnak. Valamiért nem érzem már benne azt a tüzet, mint ami még a Milan edzőjeként megvolt benne. Azóta felemás eredmények, és rendre szerződés lejárta előtti elköszönések jellemzik a karrierjét. Hogy ki lenne a tökéletes? Nem tudom. Azonban az tuti, hogy a mostani blama után szinte a nulláról kellene elkezdeni építkezni, és ahhoz pedig egy Conte féle edző fog kelleni.

I love JU 2017.11.14. 15:36:31

neeeem lehet! szegény Buffon! mindig csak egy lépés választja el a maximumtól :( oh...

I love JU 2017.11.14. 15:38:19

@rockitbaby: hasonló érzéseim vannak Ancelotti és Conte kapcsán

Génmanipuláltházikecske 2017.11.14. 15:41:37

Gigio-t mint utódot a mai napig nem tudom megemészteni.....

Ádám.84 2017.11.14. 15:46:28

@rockitbaby: valóban meggondolandó lett volna 4 támadóval felállni egy ilyen meccsen

GGábr81 2017.11.14. 15:47:58

Mondok egy szentségtörést. Juve szurkoló vagyok, de az olasz válogatottnak már évek óta nem szurkolok. Max azért, hogy a Juve játékosok nehogy megsérüljenek a válogatottban. Most is csak Buffon miatt érzek némi csalódottságot.
Amúgy félelmetes, hogy tegnap is megmutatta, hogy mekkor EMBER ô. Veszteni is tudni kell. Ô ebben is példamutató volt tegnap.

Rikoo 2017.11.14. 15:49:58

@babo0410: Ég és föld a két játékos. Vitale Serie B szint, Bentancurt pedig a Real Madrid elől sikerült leigazolni a Tévez ügyletnek köszönhetően.
Rugani pedig nyilván nem véletlenül nem játszott eddig rendszeresen, de ő legalább biztosan megkapja majd a jövőben a lehetőséget, mert tehetséges játékos. Az a baj, hogy annyira elmaradottak az olasz fiatalok, hogy 23-24 évesen mondhatni csak róluk, hogy kész játékosok, vagy talán még ennél is később és ez a hiányos utánpótlásképzésnek is köszönhető, nem csak annak, hogy 18-19 évesen félkész játékosok nem kapnak lehetőséget.
Más országokban már kész-komplett játékosok vannak ebben a korban.

babo0410 2017.11.14. 16:56:40

@Rikoo: Ez így nem igaz. Nézd meg az angol fiatalokat. Tönkreverik a korosztályos mezőnyt, aztán mi lesz belőlük? Itt egyetlen egy dolog van, ami hatalmas különbség a német vagy spanyol utánpótlástól, és ami miatt az olasz vagy angol fiatalok nem állnak készen 20 éves korukra. Ez pedig az, hogy a német és a sanyl csapatok alsóbb ligákban indíthatják az ificsapataikat, az olasz és angol csapatok meg nem. Ha ez megtörténik Olaszországban, a fiatalok sokkal jobbak lesznek majd 20 évesen. Vagy szerinted a 2006-os generáció, sőt utána még Chiellini, Bonucci, Rugani, De Rossi, G. Rossi, El Shaarawy, vagy akár Verratti pl. ki tudott kerülni az olasz akadémiákról, majd hírtelen elromlottak? Szerintem az akadémiák nem lettek rosszabbak, csak kevesebb hangsúlyt kapnak. Itt nem az akadémiai képzéssel van a gond, hanem azzal, hogy a fiatalok jelentős hányada elkallódik.
Nem az történik Olaszországban, mint történt anno Magyarországo, hogy rossz volt, és már azóta is rossz az edzőképzés, és ezek akarnak gyerekeket oktatni elmaradott módszerekkel, hanem egyszerűen a fiatalok nem jutnak lehetőséghez a felnőtteknél.
És ezt már csak azért is így gondolom, mert amint látjuk, és tapasztaljuk, az olasz edzők még mindig nagyon jól szerepelnek Európa szerte. Allegri sikeres velünk, Conte a Chelsea-nél sikeres, egy teljsen esélytelen Leicester olasz edzővel lett bajnok (még ha nem is a mai generáció tagja Ranieri), vagy Cannavaro Kínában ér el sikereket, de említhetném a Lazio edzőjét, Inzaghit is.
Át kell újra gondolni az utánpótlást, el kell inditani az ifiket alsóbb osztályokban, és véleményem az, hogy az olasz foci igen hamar talpra tudna állni.

JuventusFanatikus 2017.11.14. 17:01:00

Paolo Cannavaro: "Nem tegnap vesztettük el a világbajnokságot, hanem úgy 15 évvel ezelőtt, amikor beözönlöttek a külföldi befektetők az olasz futballba, és minden csapat utánpótlását telerakták külföldi játékosokkal.
Az olasz edzők még mindig a legjobbak a világon, ki kéne használni a páratlan szakértelmüket, és nem arra elpazarolni, hogy idegenlégiósokat neveljenek, akik aztán nem a mi hazánk színeiben játszanak a válogatottban.
Viszlát múmiák, aki irányítjátok az olasz futballt és ellehetetlenítitek a fiatalok dolgát. Húzzatok innen, köszönjük!
Minden elismerésem Gigi Buffonnak, akinek sajnos nem jött össze a hatodik világbajnoksága, könnyei mindannyiunk könnyeit jelentik. Osztozunk a fájdalmában.
Bízzunk az olasz fiatalokban! Hozzuk vissza az olasz futballt a megérdemelt helyére! A történtek után igenis fel kell ébrednie az érintetteknek."

Rikoo 2017.11.14. 17:20:43

@babo0410: Tönkreverik? Történetük során először nyertek u17-es világbajnokságot.
A német és a spanyol csapatok utánpótlástornákon is a legjobbak és a fiataljaik már a felnőttválogatottakban is játszanak.
Az olaszoknak kik a fiatalok? Rugani és Bernardeschi 23 évesen.
Nem véletlenül nincsenek világklasszis olasz játékosok, nem hiszem el, hogy ezt nem látod be.
Az egész rendszer rossz és elmaradott, más országok évről évre fejlődnek, Olaszországban még mindig semmi nem történik.
Az meg dícséret lenne, hogy Cannavaro Kínában ér el sikereket?:D

Ámok 2017.11.14. 20:43:31

Nincsenek szavak!!!
Grande Buffon!!!

Juvetto 2017.11.15. 19:23:57

Porba hullt a disznófej... Kirúgták Venturhát!

"Szívszakadás" után, kettőzött érzelemhullám repíti hangom: Szeretlek, Gigi!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1850) bajnokság (3373) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (856) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1646) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2426) meccsek (4141) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása