Pjanić: "Elveszítettünk két pontot"

pjanic_miralem_jinter_ellen.jpgA Juventus mindvégig nagy fölényben játszott, mégsem tudott betalálni a teljesen alárendelt szerepet betöltő Inter ellen, így a milánóiak egy ponttal a zsebükben térhettek haza. A zebramezesek bosnyák középpályása, Miralem Pjanić a mérkőzés végén átadta helyét az ifjú Bentancurnak, s lecserélése pillanatában mintha idegesen gesztikulált volna.

"Nem, semmi sem történt, csak gyorsan le akartam menni a pályáról, hogy segítsem a cserét, hiszen egyre fogyott az idő arra, hogy megnyerjük a mérkőzést." - nyilatkozta a középpályás a Mediaset Premium munkatársának.

"Egyértelműen csalódott a hangulat az öltözőben, mert mi voltunk az erősebb csapat a pályán, s nem használtuk ki a lehetőségeinket.

Az Inter jó csapat, kemény, minőségi, s jól ismerem Luciano Spalletti munkáját. Sajnáljuk, mert jobbak voltunk ma este, s megnyerhettük volna a mérkőzést.

Most előre kell tekintenünk, s gyűjtenünk kell a pontokat. Két pontot elveszítettünk, mert az Internek egyáltalán nem voltak gólhelyzetei. Kiváló szezonjuk van, s ha a top csapatok tartják ezt az iramot, a scudetto csak a legvégén dől majd el. 

A Juventus mindig is tisztelte az ellenfeleit, de mi úgy zártuk a mérkőzést, hogy pontosan tudjuk, győzhettünk volna, a labda egyszerűen csak nem akart a hálóba jutni. Szeretnénk továbbra is uralni a Serie A-t, meg akarjuk nyerni a hetedik bajnoki címet zsinórban, s mindent beleadunk."

Holnap tartják a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek sorsolását, s a lehetséges ellenfelek között négy angol csapat neve is ott leselkedik a Juventusra.

"Őszintén szólva, bárkit is kapunk, nehéz lesz. Mindig is tiszteltem Pep Guardiola csapatait, mert csodálatos és hatékony játékot nyújtanak, vagyis azt hiszem, inkább elkerülném a Manchester City-t."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr2213468667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Génmanipuláltházikecske 2017.12.10. 10:34:41

Mindig szerényen és őszintén.Imádom a palit.

pedronegroo 2017.12.10. 10:40:18

Én is pontosan így gondolom! Fogalmam nincs mit keres az Inter a tabella élén egy ilyen középszerű fos kerettel de ez inkább a mi szégyenünk mert gólokkal ütni kellett volna ezeket a lúzereket de így mi vagyunk a lúzerek! Valaki meg mondja meg milyen középpálya az ahol a Khedira-Matuidi páros összesen nulla darab labdaszerzést tud bemutatni??? Vagy van ilyen taktika ahol ez a cél??

Hogy valami jót is mondjak amúgy élveztem a meccset :)

Trieszt120506 2017.12.10. 10:49:23

@pedronegroo: nem minden statisztika.. Tegnap Matuidi jelentős tényező volt a középpályán támadásban és védekezésben is.

pedronegroo 2017.12.10. 10:56:04

@Trieszt120506: Nem, de ha valaki jól játszik azt a statisztikái is igazolják!

The king of alibis 2017.12.10. 11:38:53

@pedronegroo: nem gondoltam volna, hogy ilyen csetlő-botló, falábú a csokifiú.

2017.12.10. 11:50:21

Nagyon szimpatikus, korrekt nyilatkozat.

@pedronegroo: egyik középpályásunk sem élete meccsét játszotta, de talán Matuidi nyújtotta a legelfogadhatóbb teljesítményt.

pedronegroo 2017.12.10. 11:54:46

@Sas Jóska: Egyszerűen nincs értelme az ilyen Khedira-Matuidi nem rossz de semmiben se kiemelkedő típusú játékosokra, nem tudom Marci milyen állapotban van de lehet fél lábbal is több haszna lenne na meg Bentancur legalább biztató de hát fiatal majd egy Crotone vagy Benevento csapatnak kölcsönadjuk bizonyítani azaz elkallódni... De hát mit lehet tenni az Inter világklasszis Vecino-Valero párosát csak irigykedve nézhetjük hogy mikor lesz nekünk ilyen világverő középpályánk!

pedronegroo 2017.12.10. 11:58:20

@Dr. Grant: Nekem már elegem van az elfogadható teljesítményekkel! Én kiváló teljesítményeket szeretnék látni a középpályásainktól!

2017.12.10. 11:59:28

@pedronegroo: Matuidi tényleg nem a világ közepe játékban, de Ő, meg Khedira? Ég és föld.

Trieszt120506 2017.12.10. 11:59:35

@Sas Jóska: van egy sajátos mozgáskultúrája, de azért csak megoldja a szituációkat. Ok, nem egy Vidal, de Pjanic mellet ő az, akinek egyértelműen a kezdőben a helye a középpályán.

Ha már elő kell venni valakit, akkor megint a 'láthatatlan embert' venném elő, a sokadik semmije után.. Nem hiszem, hogy Marchisio ne tudna úgy helyezkedni, mint ő, és ne rendelkezne akkora játékintelligenciával.

2017.12.10. 12:00:41

@pedronegroo: érthető, de először a sz@r teljesítményeket kellene kiszelektálni. Utána kellene csak az elfogadhatóakat.

2017.12.10. 12:04:06

@Sas Jóska: jó 2 hónapja egészen kezdett összeállni a játék a tavalyi formációra alapozva. Pjanic kulcspasszokat adott, remekül játszott. Bekerült mellé Matuidi, aki remekül kiegészítette, levette a lábáról a terhet. Javult a játék, jöttek a gólok is. Aztán megsérült Matuidi, visszakerült Khedira. A többit tudjuk.

2017.12.10. 12:08:00

@pedronegroo: Khedira egyértelműen. Nem képes a védekező feladatait ellátni. Van még rajta kívül 1-2 véleményes teljesítmény, az nem ennyire szembeötlő, meg ott van rotálás is, azért nem annyira zavaró.

Cannavaro 2017.12.10. 14:41:35

@Dr. Grant: +100000000!!!!!
Matuidi, sokkal hasznosabb, több labdát szerzett, és ott volt nagyjából mindig ahol kellett zavarni, míg Khedira, max a szurkolók szemét zavarta, a semmirekellő "játékával"! Teljesen egyetértek, hogy addig volt látható fejlődés, amíg Sami, vissza nem került a kezdőbe, így Pjanic túl sokat védekezik, helyette! Míg Maxi ezt nem veszi észre addig az ilyen meccseket nem fogjuk megnyerni, és az ezt követőeken is szenvedni fognak azok, akik a fék helyett hajtanak!

Cannavaro 2017.12.10. 14:45:58

@pedronegroo: Addig nem fogsz Matuidi től sem kiváló teljesítményt látni, amíg hol kezd, hol nem, és ha kezd is, ott van mellette egy nyomi, aki helyett dolgozni kell! Egy ilyen csúszni, mászni képes futógép kell a középpályára, de nem Így ebben a felállásban! A 4-2-3-1 es felállás a folyamatosan játszó Matuidi vel, még mindig kivégezné azokat, akikkel most csak szenvedünk! Helytte próbálkozunk mindenféle felállással... LÉNYEG: KHEDIRA JÁTSZHASSON!!!! Ettől tudnám Allegri t szakadékba lökni időnként.....

pedronegroo 2017.12.10. 15:24:28

@Dr. Grant: Értem én hogy csóró Khedirát divat szidni de ameddig a többi középpályásunk semmivel vagy csak egy hajszállal jobb ezt nem igazán érzem korrektnek! Meg mi az hogy nem képes védekező feladatait ellátni?? Matuidi, Pjanic mivel jobb ebben?? Továbbá tuti hogy a németnek más az elsődleges szerepköre mert valahogy mindig az ellenfél kapujánál köt ki támadásoknál szóval azt is figyelembe kéne venni hogy mivel bízza meg Allegri és azt mennyire teljesíti. Továbbá a meccsek nagy százalékában leparkoljuk a buszt ott a védekezés elsősorban mozgásból és helyezkedésből áll abban meg Khedira se lógott ki sose lásd BL döntőig is vele a fedélzeten jutottunk el. A gond akkor van ha támadásnál hibázunk nincs bent a busz és rohanni kellene vissza esetleg közben becsúszni labdát szerezni... de ezt más se teszi meg nem véletlen hogy legtöbbször átrohannak a középpályánkon! Az egész csapat tele van formán kívüli játékossal és taktikai hiányosságokkal de gondolom ez is Khedira hibája...

Génmanipuláltházikecske 2017.12.10. 15:28:12

@pedronegroo: Érdekes módon eddig Costát többször láttam labdát szerezni mint őt.Ez is biztos Khedira hibája.

pedronegroo 2017.12.10. 15:42:35

@Génmanipuláltházikecske: Akkor ezek szerint Costa több labdát szerzett mint az összes középpályásunk mert azt tessék megérteni hogy átlagban Khedira nem szerez nagyságrendekkel kevesebb labdát mint a többi kp-s!

Rikoo 2017.12.10. 15:44:06

@pedronegroo: Pjanic nagyságrendekkel több labdát szerez, mint Khedira.

pedronegroo 2017.12.10. 16:02:30

@Rikoo: A nagyságrendekkel azon vitatkoznék de többet. És ez már is feljogosít mindenki arra hogy Khedirát szidjuk? Nekem továbbra is az a véleményem hogy Khediranak biztos nem a labdaszerzés van kiadva fő feladatként! Nem véletlen kerül Ő többet helyzetbe mint a többi középpályásunk. Pjanicról meg még annyit hogy biztos Te is észre vetted hogy a labdaszerzési kísérleteinek nagy százaléka szabálytalan! De amúgy is tök felesleges a megszerzett labdák számán vitatkozni mert összességében nagyon alacsony számról beszélünk ami ráadásul 3 emberen oszlik meg. És mint már mondtam ehhez a busz leparkoláshoz inkább a mozgás és a helyezkedés dominál mint hogy csúszva-mászva labdát szerezzenek mindenképp. Régebben még Conte alatt Vidal meccsnként 4-5 labdát is összeszedett egymaga most 3 középpályásunk összesen ezt a számot 3 meccs alatt érik el! És ez elsősorban a taktika miatt mivel Allegri beszari nincs letámadás, agresszivitás így nem is korrekt igazán számon kérni tőle ezt a gyér statisztikáját. Biztonságra megyünk abba nem fér bele a letámadás és az esetleg ezzel járó labdaszerzés!

Rikoo 2017.12.10. 16:44:57

@pedronegroo: Pjanic 43, Matuidi 37 labdát szerzett eddig. Khedira nincs benne a 200-as listában vagyis 17-nél kevesebbet.
Caldara 63, Mandragora 54 labdát szerzett.
Lucas Torreira 92-vel vezeti a listát.

Nathas 2017.12.10. 16:54:59

@pedronegroo: abban igazad van, hogy a taktika miatt nem domborodik ki egy kp labdaszerzése. Matuidi azonban nagyságrendekkel hasznosabb Khediránál.

Nathas 2017.12.10. 16:57:48

Basszus, mit szalasztottunk el a tegnapi x miatt.
Egyébként nekem tegnap DS kellemes meglepetés volt, nem lógott ki lefelé. Mondjuk amikor ki.aszta a labdát az oldalovonalon, az nem volt egyszerű :-)

venember83 2017.12.10. 17:01:05

@Nathas: nem szalasztott el semmit a csapat, ott van 2 pontra az éllovastól, teljesen jó ez ebben a tavaszinál általában lényegesen gyengébb őszi formában. Főleg a Napoli és az Olimpiakosz elleni rendkívül fontos győzelem után. Persze értem én, hogy lehetne jobb is, de nem most dől el a bajnoki cím, szóval ebből a szempontból teljesen érthető Allegri tegnapi visszafogottsága.

JuventusFanatikus 2017.12.10. 17:16:38

@Nathas: De Sciglio jó formája nekem is feltűnt. Az utóbbi meccseken rendre jó teljesítménnyel rukkol elő (saját magához képest mindenképp). A statisztikákat nézegetve védekezésben jobb számokat hoz le mint Sandro, Asamoahtól csak egy kicsit van lemaradva. Remélem tovább fejlődik és nyugodtak lehetünk majd ha DS-t látjuk a kezdőben. Mondjuk azok a szokásos hibák valószínűleg benne maradnak, de bízzunk benne, hogy ritkán mutat be hasonló hibákat, ha nő az önbizalma. Mondjuk Benatia hirtelen feljavulása is nagyon kellemes meglepetés. Csak bírjon ki sokáig a formája és kerüljék el a sérülések.

steven.h 2017.12.10. 17:18:55

@pedronegroo: @Rikoo: @Nathas: Szerintem meg mindennek két oldala van. Ha lenne Vidal és Pogba akkor nem a buszt parkolnánk annyiszor, hanem lehetne váltogatni, ezzel is megzavarva az ellenfelet, de már nincs egyik se abból kell főzni ami van, ha nincs ütköző középpályásod csak egy Khedirád, akkor nem tudsz aggresszivan letámadni mert több kárt okoz mint hasznot

Génmanipuláltházikecske 2017.12.10. 17:35:45

@steven.h: De van. Úgy hívják, hogy Matuidi.

pedronegroo 2017.12.10. 18:07:15

@steven.h: Igaz és ezért a kevés labdaszerzésért kár elővenni Khedirát mert sose volt vkp és valszeg most se ez a feladata. Igazából én hagynám a két középpályás felállást mert annyira gyenge a felhozatal.

pedronegroo 2017.12.10. 18:21:11

@Rikoo: Upssz.. akkor lehet hogy valami rossz adatokat nézek :) de ha a Te adataidat veszem abból meg az jön ki hogy Pjanic a legjobb védekezésben ezért mellé logikusan egy másik típusú játékos kell vagyis egy Khedira :) Szóval Matudi nekem akkor se jön ki sehogy mivel védekezéseben nem Ő a legjobb támadásban meg teljesen homály a némethez képest. Úgy látszik Allegri is a Te adataidat használja. :) Rejtély megoldva! :)

Apuleius 2017.12.10. 18:24:19

@Rikoo: "Caldara 63, Mandragora 54 labdát szerzett.
Lucas Torreira 92-vel vezeti a listát."

Ezek elég komoly számok. Caldara jövőre már nálunk, Mandargora idei teljesítményét nem nagyon követem, de ezek nem rossz adatok, Torreira pedig komoly igazolás lehetne nyáron.

steven.h 2017.12.10. 18:28:22

@Génmanipuláltházikecske: 1 fecske nem csinál nyarat, és attól mert itt van nem fog működni a letámadást. Szimplán azért mert Dybala sem egy Tevez féle állat és Higuain se Morata léptű csatár.

3 éve láthatjuk Allegri munkásságát, ebből az első éve volt olyan, hogy a nyáron nagy név nem távozott, mindenki azt mondta akkor hogy az első évében nem nyúlt Conte csapatához, szerintem meg hozzányúlt, másképp nem lett volna a végére 4-3-1-2 a felállás, csak azért maradhatott meg a letámadás, mert tudta ő is hogy megvalósítható azzal a 6 emberrel akik elől és középen játszottak.
Mindig megtalálja a csapat számára a legeredményesebb és legjobb felállást, most valahogy nehezebben megy, de reménykedek hogy Januárra minden összeáll fejben. Én ebben a 4-3-2-1-ben látom a megoldast Pjanic mellett Matuidivel és Bentancurral vagy Marchisioval (ha egészséges). Mondjuk azért se tudom elővenni, hogy még jegeli Marcit, inkább rövidtávon jegelve legyen mintsem ne épüljön fel soha

steven.h 2017.12.10. 18:30:23

@pedronegroo: Ez jó, bár azért Pjanic támadásban lehetne inkább hasznos, ergo olyasvalaki kell aki leveszi a védekezést a válláról. Lehet ezt csűrni csavarni, lényegen nem változtat, a középpálya idén nem úgy muzsikál mint kellene

Génmanipuláltházikecske 2017.12.10. 18:39:57

@steven.h: Ott van mellette még Marchisio , meg Benta, ők se kaptak túl sok lehetőséget Pjanic mellett.
@pedronegroo: Tudsz olyan helyzetet, vagy statisztikát ki emelni, ami Khedira mellett szól támadásban? Mert az Udinesei meccs óta támadásban is halovány szerintem. Pedig előre is lett téve már KTK-ba.

pedronegroo 2017.12.10. 19:04:21

@Génmanipuláltházikecske: Az egész támadásunk nem működik, esetleges nem begyakorolt nem felépített, Allegri előrébb tolta Khedirát ennyit tudott kitalálni, de mivel Dybala-függők vagyunk ezért míg a kis argentin alul motivált az erősen megérződik a többieken is támadásban. Sokkal összetettebb problémáról van szó mint hogy Khedira játszik e vagy sem.

Génmanipuláltházikecske 2017.12.10. 19:31:43

@pedronegroo: Ez valamilyen szinten igaz. De volt már egyben kivéve Dybala és felrakva Benta-Khedira-Matuidi és Pjanic azt hiszem, de az is csak fékezésre volt jó.Csak még mindig homályos nekem, hogy egyáltalán mi Khedira szerep-köre!? Lehet újjal mutogatni mindenkire ahogy te is mondtad, csak itt azzal van a baj, amíg a fórumon imádott játékosok képesek javuló tendenciára (pl: Benatia, DS, Csesznyi, Cuad), és vannak olyanok akik képesek leszáló ágon lenni (Dybala, Sandro), addig Khedira megmarad a közép mezőnybe ugyan azzal a teljesítménnyel, vagy hogy-van ez?

cd1 2017.12.10. 19:33:52

@Nathas: az k jo volt. De rohogtem. Amugy tenyleg korrektul jatszott.

2017.12.10. 20:33:45

@pedronegroo: Nem tudom mért kell mindig jönni ezzel a "divat szidni" dologgal? Szerintem inkább ezt divat mondogatni. Ez nem szidás, hanem a "játékának" a kielemzése, amire rá is cáfolhatna, ha jobban játszik. Jobban örülnék neki, ha dicsérni kellene, de ez már valószínűtlen, hogy bekövetkezne. Amúgy Pjanic mellett (egy zseniális passzoló játékos mellett) mégis milyen feladata lehetne egy középpályásnak? Nem az, hogy védekezésben vegye le róla a terhet?
Pjanic a passzképessége mellett jól lát a pályán. Matuidi védekezni azért tud (ha nem is úgy mint Vidal), még ha támadni kevésbé is. Khedira ellenben semmihez sem ért. Az, hogy Pjanic több labdát szerez, mint ő, egyrészt ez Khedirát minősíti, hogy helyette kell egy kreatív játékosnak labdát szerezni, másrészt ez is lehet oka a szenvedős támadójátékunknak. Pjanic nem tud azzal foglalkozni, amihez ért. Amit még említettél, Khedira támadó skillje...hááát...mindig rettegek (kis túlzással), amikor látom, hogy ész nélkül előre fut, hogy nehogy rá jöjjön ki egy figura, mert általában a következők szoktak történni:
A.) Eltöri a labdát (és a nagy lövésből bedobás lesz)
B.) Ha kimaradt a helyzet, az ellentámadásnál ki fog a középpályán védekezni, ahol otthagyott csapot-papot.
Amúgy tegnap figyeltem, milyen feladatokkal bízta meg Allegri. Néha elöl kolbászolt, de többször volt jobb oldalon hátul, bőven a középpálya mögött, De Scigliot segítette ki. Ketten egészen tűrhetően kitesznek már 1 játékost. Lehet, ez az oka a játszatásának.

Nathas 2017.12.10. 21:26:06

@venember83: az inter és a napoli ellen 4 pontra számítottam, bejött - még ha nem is úgy, ahogy gondoltam. Otthon azonban agyon kellett volna ütni ezt a semmirevaló brigádot.

@JuventusFanatikus: igen, a jó formáját én is saját magához képest gondoltam.

@steven.h: én többet látok ebben a csapatban - sokkal. Nem lehet mindent egy Khedirára fogni, ki kell hagyni a csába.

Rikoo 2017.12.10. 21:45:22

@pedronegroo: Ezek a hivatalos Serie A statisztikák. Egyébként ha 3 belső kp. játszik, nekem teljesen érthetetlen, hogy egyik sem Marci az. Még a Marci-Pjanic-Bentancur középpályára is kiváncsi lennék, mit tudna hozni. Azt biztosan megcsinálnák védekezésben és támadásban, mint Khedira.
@Apuleius: Torreira komoly igazolás lehetne nyáron, de kezd túltelítődni a középpálya, ha tényleg Emre Can prioritás a vezetőség szemében. Meg ugye még ott van Barella/Cristante akik elvileg szintén célpontok. Elvileg Milinkovic-Savic is képben lehet. Jelöltek azok vannak, kiváncsi vagyok kik azok akik Juventus játékosok lesznek. Torreira 25 millió eurós kivásárlási ára, szerintem egy nagyon jó lehetőség.

Apuleius 2017.12.10. 23:00:06

@Rikoo: Tényleg, Emre Canról meg is feledkeztem, pedig ő szerintem már bent is van a zsákunkban. Khedira talán lassan eligazol Kínába vagy a MLS-be, Milinkovic-Savicra szerintem nem sok esélyünk van, míg Barella vagy Cristante valószínűleg azonnal menne kölcsönbe. Torreira olyan játékosnak tűnik, aki nagyon fiatal, reálisan megszerezhető, de gyakorlatilag azonnal beférhet a csapatba. Én nagyon nem vagyok megelégedve a jelenlegi középpályánkkal.

pedronegroo 2017.12.11. 08:45:25

@Génmanipuláltházikecske: Dr. Grant kollegának volt egy jó meglátása én nem vettem észre hogy Khedira jobb hátul segít be De Sciglio-nak. Ez is egy feladat vagy szerepköre, amúgy meg tuti hogy jó cimbije Allegrinek ezért garantált a kezdője és gondolom Allegri nem akar még vele is konfrontálódni már így is sok a haragosa.

Rikoo 2017.12.11. 11:53:19

@Apuleius: Szerintem ne legyél annyira biztos benne, hogy Emre Can Juventus játékos lesz. Az elmúlt évek után én már csak akkor hiszem el, ha Marotta ott vigyorog a játékos mellett.
Én sem vagyok elégedett a középpályával és ennek egyedül Khedira az oka. Sturarot már ide se veszem, mert szerencsére ő nem játszik.
Rendes, alázatos fiatal srác, de nem Juventus szint.
Arra én is kiváncsi lennék, hogy Torreira hogyan teljesítene egy Juventus szintű klubban, de úgy érzem inkább az Inter fogja majd őt leigazolni, sajnos.

Apuleius 2017.12.11. 13:01:10

@Rikoo: Engem nem igazán érdekel Emre Can, szerintem már le van zsírozva vele minden, de nem omlok össze, ha máshol köt ki. Nem hiszem, hogy pont ő lenne a hiányzó láncszem.
Én a középpálya többi játékosával sem vagyok maximálisan elégedett (nem feltétlenül egyéni tekintetben, hanem összességében). Sturaro soha sem volt és soha nem is lesz Juve szint, ez már akkor látszott, amikor leigazoltuk.

Rikoo 2017.12.11. 13:28:16

@Apuleius: Fabio Grosso 2006.:-)
Fene se tudja, lehet Spinazzola és Emre Can a hiányzó láncszemek.

Apuleius 2017.12.11. 13:32:31

@Rikoo: "Fene se tudja, lehet Spinazzola és Emre Can a hiányzó láncszemek."

Túl nagy összegben biztosan nem fogadnék erre.

Nathas 2017.12.11. 13:38:04

@Rikoo: hát körülbelül úgy hiányoznak ők, mint amikor az apa behányt a szekrénybe :) viccet félretéve: Can-t én apróért vagy ingyen jó ötletnek tartom, de azért ő sem tartozik az elitbe. Spinazzola meg max cserének, Sandro mögé jöhet, ha Asamoah továbbállna. Ezenkívül hiányzik még egy khv és egy jhv.

Rikoo 2017.12.11. 14:02:20

@Apuleius: A foci mindig tartogat meglepetéseket.:-)
Egyébként, ha Emre Cant leigazolja a klub nagyon remélem, hogy Khedira távozik.
(Már várom a kommenteket Canra, hogy Khedira 2.0.:D)
@Nathas: Először nézzük meg, hogy a mostani keret mennyire lesz versenyképes tavasszal. Ha a Tottenham ellen kiesik a csapat akkor egyértelmű, hogy komolyan meg kell erősíteni a keretet.

Nathas 2017.12.11. 14:49:12

@Rikoo: én azt hiszem, hogy a Tottenham jó csapat, de azért messze van az elittől, bár a Real elleni meccseik figyelemfelkeltőek voltak. Összességében én továbbjutásra számítok (azt is mondhatnám, hogy elvárom) a jövőbeli erősítésektől függetlenül.

Génmanipuláltházikecske 2017.12.11. 15:30:41

@pedronegroo: Ez megeshet.Akkor viszont kár gondolkodni másik középpályásokba, ameddig Khedira itt van.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása