A nagyszerű milánói diadalt követően a Juventusra ismét fontos mérkőzés vár, ezúttal a Bajnokok Ligája csoportkörében, hiszen a Sporting CP vendégeként a zebracsíkos együttes jelentős lépést tehet az egyenes kieséses szakasz felé.
Amennyiben az FC Barcelona nem szenved vereséget az Olimipakosz Pireusz otthonában, egy esetleges idegenbeli győzelemmel a Juventus már biztosan továbbjut a négyesből, s a két csapat számára már csak az első hely megszerzése lesz a tét.
A Sporting CP ugyan mindeddig nem mutatta meg igazi erejét a Bajnokok Ligájában, azonban hazája bajnokságban csupán két pont hátrányból üldözi az éllovas FC Portót, s tíz forduló után nyolc győzelemmel és két döntetlennel, veretlenül áll a tabella második helyén.
Massimiliano Allegri keretéből ezúttal is hiányozni fog Benedikt Höwedes, Medhi Benatia, Marko Pjaca, valamint a csoportkörre nem nevezett Stephan Lichtsteiner is, azonban Mattia De Sciglio felépült, s együtt készülődhet csapattársaival a fontos összecsapásra.
A mérkőzés játékvezetője a francia Clément Turpin lesz.
A Juventus 21 fős kerete a következő:
Kapusok: Buffon, Pinsoglio, Szczęsny
Védők: De Sciglio, Chiellini, Alex Sandro, Barzagli, Rugani
Középpályások: Pjanić, Khedira, Marchisio, Matuidi, Asamoah, Sturaro, Bentancur
Támadók: Cuadrado, Higuaín, Dybala, Douglas Costa, Mandžukić, Bernardeschi
A 20:45-kor kezdődő mérkőzést sajnos egyik adó sem közvetíti élőben, így maradnak a streamek, például itt, itt, vagy éppen itt.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
The king of alibis 2017.10.31. 18:07:36
cd1 2017.10.31. 18:14:07
Alex8610 2017.10.31. 18:18:45
www.sport247.live/en/home/57c1b753874c2
bulldeo 2017.10.31. 18:31:13
GGábr81 2017.10.31. 19:02:03
Gyori_Juventino 2017.10.31. 19:18:16
+Sparta 2017.10.31. 19:22:03
Tomy81 2017.10.31. 19:38:52
m.martin91 2017.10.31. 19:46:41
Pitts 2017.10.31. 20:00:58
Juventino86 2017.10.31. 20:01:06
Patricco 2017.10.31. 20:01:25
Pitts 2017.10.31. 20:02:18
alexGicamo 2017.10.31. 20:10:24
Giampiero Boniperti
FORZA JUVENTUS PER SEMPRE !!!
2017.10.31. 20:10:43
The king of alibis 2017.10.31. 20:16:46
BellaDona 2017.10.31. 20:18:54
Ezen a bolgár linken is nézhető a meccs, jó a minőség, több nyelven megy.
Tomy81 2017.10.31. 20:26:16
Alex8610 2017.10.31. 20:26:43
babo0410 2017.10.31. 20:28:50
Sajnálatos, hogy Barza kezd Rugani helyett. Allegri egyetlen hatalmas hibája, hogy nem ad neki több lehetőséget. Pedig egyre bíztatóbban játszik.
babo0410 2017.10.31. 20:31:07
Tomy81 2017.10.31. 20:36:22
babo0410 2017.10.31. 20:44:42
Ámok 2017.10.31. 20:46:41
MeGmOnDtaM 2017.10.31. 20:46:49
babo0410 2017.10.31. 20:47:54
Nathas 2017.10.31. 20:50:50
danimester1 2017.10.31. 20:55:01
4D 2017.10.31. 20:59:28
Rikoo 2017.10.31. 21:09:48
Cuadrado volt vkp poszton...
babo0410 2017.10.31. 21:09:56
Mitya10 2017.10.31. 21:10:58
danimester1 2017.10.31. 21:11:13
Rikoo 2017.10.31. 21:12:05
Tony. 2017.10.31. 21:12:15
Shankin 2017.10.31. 21:13:36
Magyar Közöny 2017.10.31. 21:14:45
Rikoo 2017.10.31. 21:16:11
kremturo 2017.10.31. 21:16:17
2017.10.31. 21:17:49
Alex8610 2017.10.31. 21:21:37
Juvetto 2017.10.31. 21:23:18
Egyébként tök viccesek ezek a portugálok. Portugál streamet nézek, ezen keresztül nézve nagyon szarul játszunk és még vezet is a Sporting. Nagy mókamesterek ezek...
babo0410 2017.10.31. 21:25:00
Rikoo 2017.10.31. 21:26:09
Alex8610 2017.10.31. 21:28:19
Magyar Közöny 2017.10.31. 21:28:49
babo0410 2017.10.31. 21:29:45
De remélem mi is feljavulunk, mert ez eddig siralmas. összesen volt két kapura lövésünk?
letepem 2017.10.31. 21:30:21
Középpályán sajna pjanic nem játszik olyan effektíven, mint marci vagy matuidi mellett, dybalat 2-3 meccse nem is lehet látni a pályán. Higu ha lő gólt az nagy gól, de alapvetően önzőzik. Ez a csapat egy gyorsabb középpályáért kiált, sajnos ez khedirával lehetetlen. Quadrado utóbbi meccseken formában, volt sajnos ez még nem látszik, míg mandzu a másik szélen lohol, lohol és melózik, igaz eredménytelenűl még.
patrik1112 2017.10.31. 21:31:13
Magyar Közöny 2017.10.31. 21:31:24
2017.10.31. 21:32:30
Mitya10 2017.10.31. 21:33:45
MeGmOnDtaM 2017.10.31. 21:34:04
MeGmOnDtaM 2017.10.31. 21:35:47
Töltsd le a sopcastet vagy acestreamet és megy gyönyörűen.
Gabuero9 2017.10.31. 21:36:23
Rikoo 2017.10.31. 21:36:34
Fabio83 2017.10.31. 21:37:18
Tomy81 2017.10.31. 21:37:33
bulldeo 2017.10.31. 21:37:50
A 0-1 most már valóban felejthető. Amúgy nem érzem sajnos, hogy mellé lőttem. Igaz, ennél kevésbé szenvedős játékot vártam.
GGábr81 2017.10.31. 21:38:26
babo0410 2017.10.31. 21:39:18
James Zabiela 2017.10.31. 21:39:23
Zombijuve 2017.10.31. 21:39:56
Apuleius 2017.10.31. 21:40:01
bulldeo 2017.10.31. 21:40:38
Juvetto 2017.10.31. 21:41:25
Talán, aki olaszt néz...
Félek, szünetben nem lesz elég a Head & Shoulders egy alapos fejmosásra. Mondjuk attól fizikailag nem is kerülnek jobb állapotba a srácok.
Most nagyon nem értem Maxot. Ez eddig nagyon "Acuña matata"...
Rikoo 2017.10.31. 21:41:39
BigP86 2017.10.31. 21:42:41
MeGmOnDtaM 2017.10.31. 21:42:56
kovta23 2017.10.31. 21:46:01
Alex8610 2017.10.31. 21:47:20
babo0410 2017.10.31. 21:47:46
Mitya10 2017.10.31. 21:48:29
malloy_ 2017.10.31. 21:48:29
Juventino86 2017.10.31. 21:48:44
Nathas 2017.10.31. 21:48:49
Nathas 2017.10.31. 21:51:18
babo0410 2017.10.31. 21:51:55
Nathas 2017.10.31. 21:52:04
Rikoo 2017.10.31. 21:52:05
Rikoo 2017.10.31. 21:53:24
2017.10.31. 21:53:30
Alex8610 2017.10.31. 21:56:01
letepem 2017.10.31. 21:58:27
Alex8610 2017.10.31. 22:01:11
BigP86 2017.10.31. 22:02:25
Juvetto 2017.10.31. 22:05:17
Alex8610 2017.10.31. 22:06:21
Nathas 2017.10.31. 22:06:33
Alex8610 2017.10.31. 22:08:33
patrik1112 2017.10.31. 22:08:59
Mitya10 2017.10.31. 22:11:22
Nathas 2017.10.31. 22:11:39
Nathas 2017.10.31. 22:12:34
Alex8610 2017.10.31. 22:12:43
patrik1112 2017.10.31. 22:13:02
Ámok 2017.10.31. 22:13:54
Alex8610 2017.10.31. 22:13:57
Mitya10 2017.10.31. 22:14:56
Shankin 2017.10.31. 22:15:16
Alex8610 2017.10.31. 22:16:37
Mitya10 2017.10.31. 22:17:08
Juvetto 2017.10.31. 22:17:27
Most Cuad a jobb bekk, Mandzsu jobb szellő (inkább fuvallat), DC bal.
Ezek közben meg egri várvédőset játszanak, áááhh!
Dybala próbálkozzon a jobbosával, mert a balos nagyon fáradt...
letepem 2017.10.31. 22:17:56
csuhi89 2017.10.31. 22:18:06
Magyar Közöny 2017.10.31. 22:21:05
Tony. 2017.10.31. 22:21:23
patrik1112 2017.10.31. 22:21:45
babo0410 2017.10.31. 22:22:58
Nathas 2017.10.31. 22:24:18
Alex8610 2017.10.31. 22:24:55
letepem 2017.10.31. 22:25:05
Juvetto 2017.10.31. 22:25:21
Nagy papír, Cuad!! Remek befejezés, Piggy Boy!
patrik1112 2017.10.31. 22:25:46
Shankin 2017.10.31. 22:26:14
letepem 2017.10.31. 22:26:42
Tony. 2017.10.31. 22:26:51
Nathas 2017.10.31. 22:27:11
Nathas 2017.10.31. 22:27:54
Nathas 2017.10.31. 22:29:35
Tony. 2017.10.31. 22:30:15
Juvetto 2017.10.31. 22:30:21
Nathas 2017.10.31. 22:30:53
Juve82 2017.10.31. 22:31:38
Alex8610 2017.10.31. 22:33:44
Nathas 2017.10.31. 22:34:54
Nathas 2017.10.31. 22:37:20
MeGmOnDtaM 2017.10.31. 22:38:36
babo0410 2017.10.31. 22:39:30
Nathas 2017.10.31. 22:40:01
Patricco 2017.10.31. 22:40:22
Lord Viktor 2017.10.31. 22:40:32
Lord Viktor 2017.10.31. 22:41:27
Juventino86 2017.10.31. 22:41:35
Rikoo 2017.10.31. 22:42:46
Barzagli-Chiellini duó sokadjára sem működik. Érdekes Chiellini Barzagli és Benatia mellett is gyengén játszott, Rugani mellett viszont megbízható volt.
Alex Sandro gyenge volt. De Sciglionak ez élete meccse volt, ennél jobb nem lesz.
Mandzukic és Dybala nekem nagyon fáradtnak tűnt. Higany se volt jobb, de legalább megmentette a meccset.
Cuadrado és Pjanic akiket ki lehet emelni, rajtuk látszódott, hogy mindenáron nyerni akarnak, bárcsak többen is ilyen hozzáállással játszottak volna...
Gyori_Juventino 2017.10.31. 22:42:48
bulldeo 2017.10.31. 22:43:47
Alex8610 2017.10.31. 22:44:27
danimester1 2017.10.31. 22:44:49
Apuleius 2017.10.31. 22:45:18
Sztovicska 2017.10.31. 22:45:25
Trieszt120506 2017.10.31. 22:47:44
Lehet az lesz a megoldás, amit ma láttunk, ha már védekezésben bűn gyenge a jobb oldalunk, legalább a támadásban erős Cuadrado játsszon ott.. aki szerintem ma is, és a Milan ellen is a csapat legjobbja volt.
Patricco 2017.10.31. 22:48:50
Lisandro 2017.10.31. 22:49:03
Goooooonzaaaaloooo!Gooooonzzzaaaaloo!!
Higuain!!!
Ezek után senki ne szídja többet!
Megmentett minket az El-től!!
Küzdött,hajtott,Caudradoval együtt!Gyakorlatilag a hátán cipeli a csapatot!
Rikoo 2017.10.31. 22:49:57
Tökéletes egy kiscsapat ellen, de semmi több.
cd1 2017.10.31. 22:51:31
Fabio83 2017.10.31. 22:54:20
pott70 2017.10.31. 22:54:27
Higut mostanában tényleg nem kéne savazni,az utolsó két meccset megköszönhetjük neki.
Juvetto 2017.10.31. 22:55:56
@Nathas: Már nyilatkozott is Allegri? Én egy adott, mégpedig a legfrissebb esetet írtam le.
Lehetett látni, hogy Dybala szándékosan fel sem nézett, mialatt és miután ballagott lefelé. Alig bírta megint szó nélkül hagyni, hogy egy fos teljesítmény után, 8-10 perccel a vége előtt lekapták. Nem jó irány. Egyikük távozni fog -legkésőbb - nyáron, szerintem.
Adom, hogy tökéletes választ kaptunk a hazai csatornák meccsválasztását illetően.
@Patricco: Ez ugye költői...?
Most egy kicsit szégyelljük magunkat! Vagy inkább szálljon magába, akinek kell, avagy pihenjen (pihentessék), akire ráfér.
Rikoo 2017.10.31. 22:56:51
Gyori_Juventino 2017.10.31. 22:57:08
Nathas 2017.10.31. 23:00:40
Rikoo 2017.10.31. 23:11:06
GGábr81 2017.10.31. 23:11:47
CsakÚjváros 2017.10.31. 23:21:54
Juventino86 2017.10.31. 23:22:00
delpi0823 2017.10.31. 23:28:14
pott70 2017.10.31. 23:30:22
Fabio83 2017.10.31. 23:35:35
CsakÚjváros 2017.10.31. 23:37:34
Rikoo 2017.10.31. 23:38:58
Szereti a rutinos játékosokat és azokat akik tökéletesen ismerik és megvalósítják az általa és stábja által elképzelt játékrendszert.
Egyébként a mostani kezdő is a tavalyi sikercsapat + De Sciglio, szóval ezek a játékosok egyértelműen a bizalmasai.
Allegrinél az új igazolások fokozatosan kapnak lehetőséget és addig nem is nagyon játszanak amíg nem ismerik tökéletesen a játékrendszert. Ahogy ő is mondja inkább egy tanár és szereti felépíteni a játékosokat. Dybala is nyilatkozta első évében, hogy Allegri rengeteget foglalkozott vele külön, edzésen kívül is.
Allegri szereti, ha a padon olyan játékosok vannak akik csereként beállva képesek az játékkép és akár az eredmény megfordítására. Na most pl. Khedira vagy Mandzukic csereként nem sok poszt tud hozzáaadni a csapathoz.
bulldeo 2017.10.31. 23:42:39
Szerintem egy állóháborúra hasonlító derbyn, mint a Milan ellenin még érthető valamelyest, hogy Mandzukic is, Higuain is játszik. Ezeken a meccseken teljesen érthetetlen. Van plusz két szélsőnk a tavalyi támadókhoz képest, el kéne már végre felejteni, hogy két centert játszatunk. Nagyobb lenne bennük a versenyszellem, és pihentebbek is lennének, ha felváltva kapnának helyet a csapatban.
Khedira szintén nem ezekre a meccsekre való. Itt van Matuidi, sokkal jobban illeszkedik a csapatba.
És Dybala: nagyszerűen játszott a szezon legelső meccsein, újabban újra húzódik hátra, most már az utolsó védő mellett szedegette össze a labdát. Pótcselekvés is ez, de azt is jól jelzi, hogy valami nem működik középen. Megérdemli a kritikát Dybala, de látszik, hogy akkor megy neki a zsuga, ha a belső középpálya szilárdan dolgozik. Ne rohangáljon Khedira előre a f@szba, kell egy játékos, aki a védelem előtt biztosít, és melózik Pjanic mellett. Matuidi is, Bentancur is ilyen.
Legyen gyorsak a szélek, és szilárd a középpálya; és be kell építeni Ruganit.
Ezekre megvannak a játékosok a keretben. A többi menne magától.