Higuaín: "Sorsszerű, hogy a San Siróban lőttem a századikat"

higuain_gonzalo_100_gol.jpgA Juventus Gonzalo Higuaín duplájával fektette két vállra a hazai pályán játszó AC Milant, s az argentin támadó ezzel már száz gól fölött jár az olasz élvonalban. 

"Amikor érvénytelenítették a gólomat a SPAL ellen, azt beszéltük, az a sorsom, hogy a San Siróban lőjem meg a századikat. Most százegynél tartok, nem rossz." - mondta Higuaín a Sky Sport Italia munkatársának nyilatkozva a mérkőzés lefújását követően.

"A Milan talán erősebben kezdett, de úgy játszottunk, mint egy nagy csapat, a gól pedig felpörgette a mérkőzést. Úgy gondolom, hogy megérdemeltük a győzelmet.

Az edző azt mondta, hogy a meccsek soha sincsenek lefutva a San Siróban, s ez teljesen igaz. Mind a kilencven perc során összpontosítva játszottunk, s mindössze egyetlen hibát vétettünk, amikor eltalálták a kapufát.

Most helyre kell rázódnunk, s a lisszaboni Bajnokok Ligája-mérkőzésre kell összpontosítanunk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9513112772

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BoAndPo 2017.10.28. 21:07:31

Köszönjük Gonzalo!

Remélem, hogy a 120. is még ebben a szezonban lesz!

Forza Juve!

2017.10.28. 21:13:13

Csak így tovább Higu!

Most helyre kell rázódnunk, s a lisszaboni Bajnokok Ligája-mérkőzésre kell összpontosítanunk. - Pontosan.

The king of alibis 2017.10.28. 21:16:57

Csak így tovább Gonzalo!!

I love JU 2017.10.28. 21:22:58

@Sas Jóska: öröm olvasni, hogy te is bátorítod :) valóban! Hajrá neki és az egész csapatnak! nagyon örülök a 3 pontnak és hogy betalált ő is :) sajnos nem láttam a meccset. hogy játszottak a fiúk?

2017.10.28. 21:46:46

@I love JU: egész biztatóan, kicsi tartalékolás is érződött a Bl-re. Volt egy rosszabb periódus, ahol a milan lőtt egy kapufát is, de azt megúsztuk. Egyre magabiztosabban megy a meccs lehozása. A védelem talán lassan összeáll.

I love JU 2017.10.28. 21:48:19

@Dr. Grant: szuper! köszi! várom a bl-t :D

78juve 2017.10.28. 22:05:16

10 emberel nem volt rossz eredmény mert kedirrra hát elég gyenge volt a mulkorihoz képest

GGábr81 2017.10.29. 09:20:52

@78juve: Igen és ezt Allegri is észrevette, ezért gyorsan lecserélte, s mikor jött Matyi onnantól kezdve kapott szárnyra a csapat, ég és föld volt a különbség. Majdnem ráment a meccs, de még idôben jött a csere. Jah nem

Sztovicska 2017.10.29. 10:15:28

Higuain folyamatosan bizonyitja hogy lehet körülményesebb, lehet nem egy villámcsatár de nem az számit mennyit lő egy szezonban hanem az hogy a legfontosabb pillanatokban villan. Egyre jobban alakul ez a csapat idén. Napolit meg az intert is ütni kell és akkor visszakerülünk oda ahova tartozunk. Forza Juve

Nathas 2017.10.29. 10:15:34

@I love JU: most úgy festett, mintha visszaszereztek volna valamit az önbizalmukból a fiúk. Nem volt sok helyzet, vagy túl nagy sziporka, de - azt a 20 percet leszámítva - elég sima volt. Higuain visszatérése (?) nagyon kellett. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy derbi ide vagy oda, ez egy nagyon gyenge és hitehagyott Milan volt.

GGábr81 2017.10.29. 10:27:09

@Nathas: Így van, ezt én is írtam, hogy ez egy gyenge milán volt. De most azért élvezzük ki és lehet örülni, erőt meríteni. Talán tényleg elkezdődik a bajnokság novemberben.

Nathas 2017.10.29. 10:37:40

@GGábr81: jó lenne! Én most azt vártam, hogy lenyugszik kicsit a csapat, ami a BL-győzelemmel meg is történhetne, de ehhez a játékosok és az edző közt békének kell lennie.

I love JU 2017.10.29. 13:40:33

@Nathas: köszi a választ. reméljük már felfele ível a forma :)

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3374) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (906) elemzés (40) előzetes (857) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9898) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2427) meccsek (4142) mercato (4134) nyilatkozat (7424) Olasz Kupa (321) összefoglaló (407) pletyka (4164) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (197) Címkefelhő
süti beállítások módosítása