Allegri: "A Juventus képes megnyerni a hetedik scudettót"

allegri_massimiliano_topreng.jpgMax Allegri tett pár utalást a holnapi, SPAL elleni kezdőcsapatot illetően, illetve továbbra is erősen hangsúlyozza, hogy a győzelmek kivételes dolgok még a Juventustól is, és nem szabad, hogy magától értetődőnek tekintsük őket. 

A zebracsíkos csapat vasárnap visszaállt a helyes útra az Udinese felett aratott 2-6-os győzelem során, ám Mario Mandzukićot elvesztették, akit 25 perc után le kellett küldeni a pályáról. 

A horvát támadón kívül Blaise Matuidi, Stefano Sturaro, Medhi Benatia, Marko Pjaca és Benedikt Höwedes sem állhat még a csapat rendelkezésre sérülések miatt. 

"Azt meg tudom erősíteni, hogy Gianluigi Buffon és Giorgio Chiellini nem fognak játszani. Claudio Marchisio játékra képes, de még nem a teljes meccsre, ahogy Mattia De Sciglio is újból a keret tagja, viszont meccshiánnyal küzd." - mondta a mester a mai sajtótájékoztatón.

"Gonzalo Higuaín, Paulo Dybala és Douglas Costa játszani fognak, ahogy Alex Sandro is. A középpályát illetően vannak kérdőjelek a fejemben, tehát erről ne is kérdezzenek.

Hogyan fogom pótolni Mandzukićot? Douglas Costával. Most nem egy magas játékos fog azon a poszton játszani, hanem egy alacsonyabb... A másik oldalon kezdhet Federico Bernardeschi, vagy akár Juan Cuadrado is."

Nem meglepő módon Allegrit a Dybalát érintő incidenséről is megkérdezték az újságírók, ami az argentin játékos lecserélése után történt az előző fordulóban. 

"Nincsen semmilyen probléma. Abban a pillanatban egy olyan játékosra volt szükségem, aki rá tud erősíteni a kontratámadásokra. A cserék olyan döntéseket képviselnek, amiket egy edzőnek muszáj meghoznia. 

A mi csatáraink folyamatosan gólokat szereznek, és fognak is szerezni, ám mindenkinél jelentkezik egyszer egy olyan szituáció, hogy akár három vagy négy meccs erejéig sem talál a hálóba. A legfontosabb dolog az ilyenkor, mindenki megpróbálja hozni ettől függetlenül is a tőle elvárható teljesítményt. 

Ez a találkozó is három pontot fog eredményezni, ahogy a múlt heti, vagy a most hétvégi is. Nagy tiszteletet kell mutatnunk a SPAL felé, akik attraktív támadófocit mutatnak be, és ha a vereségeik száma nem is ezt mutatja, de szinte minden ellenfelüknek nagy problémát okoztak. Vissza kell térnünk holnap a győzelmi ösvényre hazai terepen is."

A ferrarai klub nem ismeretlen Allegri számára, ugyanis edzői karrierjének második állomása köthető a SPAL-hoz a 2004-05-ös szezonban, a Serie C-ben. 

"Értékes tapasztalat volt számomra karrierem korai szakaszában a SPAL. Volt akkor pár nehézség a klub körül, de magamba szívhattam egy fontos és nagy múltú klub levegőjét, és jelenleg is azt tartom, hogy a SPAL-nak helye van a Serie A-ban. Leonardo Semplici egy jó edző, aki jelenleg azt is bizonyítja, hogy képes nagyon jó focit játszani a csapatával ezen a szinten is."

Allegri mester sokadszorra ismét megpróbálta tisztázni a csapatot érintő elvárásokat is a sorozatban megszerzett 6 bajnoki cím után, és kitért persze kicsit a Bajnokok Ligájára is. 

"A győzelem egy kivételes dolog. Az a tény, hogy mi most a sorozatban megszerezhető hetedik bajnoki cím esélyeiről beszélgetünk, az csodálatos, hiszen azt jelenti, hogy megpróbálunk egy olyan dolog fölé is emelkedni, ami már tavasszal legendás tettnek bizonyult Olaszországban. Egy ilyen célkitűzés segít majd minket abban, hogy jól teljesítsünk a Bajnokok Ligájában, hiszen ez nem egy "vagy-vagy" szituáció. 

Csak abban az esetben tudjuk megnyerni a hetedik scudettót sorozatban, ha a fejünkbe véssük, hogy keményen kell harcolnunk és szenvednünk kell. A Juventusban megvan a potenciál ehhez. 

A Juventusnak oda kell visszakanyarodnia, hogy képes legyen akár 95 percet is végigjátszani anélkül, hogy csökkentse a tempót és a koncentrációt. A Torino ellen csak 5-6 percre kapcsoltuk lejjebb a fokozatot, aztán megtettük ezt az Atalanta ellen is. Amikor aztán ezt a Lazio ellen újra megismételtük, elbuktunk."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr513069530

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Drughi Di Bianconeri 2017.10.24. 23:59:19

Most volt alkalmam visszanézni az Udinese elleni "őrült" meccset, igazán remek, férfimunka volt, nagy küzdéssel, odaadással , néhány kiváló teljesítménnyel, egy nagyon jó kis meccsen, Bravo !
A hibákat hagyjuk, nem számít az eredmény tükrében.

Annak az esélye,h Khedira mesterhármast szerez, 1:1000000hoz, most bejött, aki erre fogadott, annak gratulálok.
Amúgy szeretném szidni a rágcsálófejűt, de nem tudom, le a kalappal.
Ezzel együtt : a védekezése,mezőnyjátéka ezen a meccsen is nulla volt, egy udinese ellen belefér,h az alapból creator/passer Pjanicunk melózik 2 ember helyett , de komolyabb ellenfél ellen már nem.

Lehet, h Allegri hozza ki számos rutinos játékosból a valódi skilljeit,posztjukat :
-Mandzukic igazából egy védekező középpályás a szélen
-khedira egy center közeppályán xD

Sami a "német" Nocerino xD

Jó meccs volt , volt Spirito, tempó és szép dolgok is.
Ja, ez a bíró meg remélem soha nem vezethet több meccset Serie C felett.

Nehéz ügy ez a Dybala eset, nem hinném,h balhés játékos az öltözőben, inkább csak a meccs hevében mondhatta,amit, ilyen előfordul a szenvedélyesebb játékosokkal, Allegri meg jó pedagógus,h érezze kinél milyen súlya van ennek.
Viszont,ha következetes és hiteles akar lenni Maxi, akkor a következő ilyen után 1 meccs lelátóval szankcionálja - még mielőtt rendszeres lenne a La Joya hiszi.
Egyelőre ő még nem Messi vagy Totti, akiknél valamivel tolerálhatóbb (volt) a hiszti ilyen eseteknél.
Majd, ha ő is lő évi 50+gólt, vagy le tud egy egész pályafutást a Juventusban, akkor esetleg tolerálható(bb) lesz az ilyesmi.
Egyébként meg egy játékos sem lehet fontosabb ,mint a klub - napi közhely rovat-.

A Spal ellen kötelező a győzelem, a Derbyn győzni kell természetesen , a legfontosabb meg nyilván a sporting elleni visszavágó.

Talán lehetett volna a Spal ellen Sandrot pihentetni.

"A Juventusnak oda kell visszakanyarodnia, hogy képes legyen akár 95 percet is végigjátszani anélkül, hogy csökkentse a tempót és a koncentrációt."
Így legyen !
Forza Juve !

Glivenko 2017.10.25. 00:10:57

@Drughi Di Bianconeri: Hihi, ez egy nagyon jó hsz volt. :)

Tomy81 2017.10.25. 08:55:55

@Drughi Di Bianconeri: +1 de Higuain méltatását nem találtam a sorok között..

Nathas 2017.10.25. 11:49:55

@Tomy81: Higuaint miért kellett volna méltatni?

Drughi Di Bianconeri 2017.10.25. 16:47:55

@Tomy81:
Igazából senkit nem emeltem ki név szerint,csak khedirát a tripla miatt.
Jó volt Higany,tényleg akart is, küzdött,kapufája is akadt, na meg 2szer bebőrözte az ellenfelét, DE még többet várok tőle, quasi ez lenne a minimum ideális esetben.
Remélem összeszedi magát, de most már én inkább sajnálom, mikor olyan önzetlenül leadta a labdát (és az a vak balf@sz befújta lesnek...) akkor azt éreztem,hogy már rá sem meri lőni,mert fél,hogy kihagyja :D

Nekem Pjanic(szvsz. Ő a legfontosabb játékosunk jelenleg) és Cuadrado tetszett nagyon (ha ki kell emelni valakit) , illetve a hibája után nagyon emberes lett Rugani a 2. félidőben: minden párharcát megnyerte, a levegő ura volt - ez biztató és erős mentalitásra vall (=hiba után nem összeroskad,hanem ugrásszerűen javul a teljesítménye).

2017.10.25. 17:46:19

Allegri: "A Juventus képes megnyerni a hetedik scudettót" - Mérhetetlenül boldogok vagyunk, ha a 6. után képesek lennénk a 7.-re. Ennél már csak akkor lennénk boldogabbak, ha a BL is sikerülne.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1852) bajnokság (3386) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9920) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4160) mercato (4143) nyilatkozat (7442) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4173) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása