Allegri: "A bajnokság egy nagyon hosszú csata lesz"

allegri_massimiliano_mutogat_1.jpgA Juventus mestere, Massimiliano Allegri elégedetten nyilatkozott, miután csapata Paulo Dybala csodálatos mesterhármasával 3:1-es győzelmet aratott a Sassuolo vendégeként, s így továbbra is százszázalékos teljesítményt nyújt a bajnokságban.

"Az elismerés a srácokat illeti." - kezdte mérkőzés utáni értékelését Allegri. "Csupán néhány perc volt, amikor elveszítettük az irányítást. Van, hogy az ember rosszul olvassa a mérkőzést, de utána újra vissza kell rázódni, s mi pontosan ezt tettük.

Hátul csak működésbe kell hoznunk a fogaskerekeket, de az elmúlt szezon során eddigre már négy gólt kaptunk a bajnokságban, míg most csak háromnál járunk."

A Juventusnak volt mit feledtetnie, hiszen a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitófordulójában kedden súlyos, 3:0-ás vereséget szenvedett az FC Barcelona otthonában.

"Jól játszottunk Barcelonában, de csak egy félidő erejéig. Ezután kiengedtünk a nyomás alatt, s elvesztettük a szervezettségünket. Ezt a hibát ma is elkövettük, amikor 2:0-ás előnyünk lett. Túl sok helyzetet engedtünk nekik, s ez nem történhet meg."

A mérkőzés hőse egyértelműen Paulo Dybala volt, aki a tízes mezben szárnyakat növesztett, s már nyolc bajnoki találatnál jár mindössze négy forduló alatt, míg Gonzalo Higuaín egyelőre eredménytelenül keresi egykori formáját.

"Még mindig van hova fejlődnie, de időnként feltartóztathatatlan. Egy kivételes játékos válik belőle. Higuaín jól játszott, a csapatért játszott. Időre van szüksége, hogy formába lendüljön, amikor háromnaponta játszanunk kell. Kiváló játékosaim vannak elöl, s a cserék létfontosságúak lesznek. Amikor egy nagy klubnál játszik valaki, a képességeit a csapat szolgálatába kell állítania a győzelem érdekében. A bajnokság egy nagyon hosszú csata lesz."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr1112872036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

I love JU 2017.09.18. 10:13:41

nekem igazán nem tetszett ez a meccs. egy csomót izgúltam, mert rengeteg eladott labdánk volt és mindig benne volt, hogy újabb gólt kapunk. nagyon figyelmetlennek tűntek a fiúk, sokszor elkapkodták a helyzeteket és lazáknak. nakem jobban tetszett a Barca elleni első félüdő. ott keményebben küzdöttek. most nagyon nagyon kiváncsi vagyok, hogy az öltözőben és a kiértékelésben mit mondott nekik a Mester. szerintem nem lehetett elégedett a játékkal. a 3 ponttal azzal igen :)

Juventino86 2017.09.18. 11:09:49

Ha Higut nézzük, akkor négy meccsen lőtt kettőt. Önmagában ez nem vészes. A gond inkább a mutatott játékkal van. Komoly meccse sajnos ritkán tudja hozni magát. De szükség van egy olyan játékosra is, aki a gyengébb meccseken sok gólt tud lőni, azok a pontok is számítanak.

venember83 2017.09.18. 11:30:57

@I love JU: a Sass góljánál a védők közül csak Sándor Sándor nem ölelgette a gyepet.

Amúgy Higuaínnal kapcsolatban az a véleményem, hogy vagy összekapja magát, vagy hozzászokik a gondolathoz, hogy padozni fog/távozik jövőre. Cuadrado viszont nagyon hasznosan játszott, és a Sass is jól végezte a dolgát, támadtak, ahogy kell. Idén ismét lehet nekik építkezni, a kieséstől nem kell tartaniuk.

Rikoo 2017.09.18. 12:24:29

@venember83: Mondjuk Rugani a becsúszásával még góltól mentette meg a csapatot.

steven.h 2017.09.18. 12:41:12

@venember83: @Rikoo: Igen, és én Chiellinit se hibáztatnám, Ruganiról pont rosszul pattant tovább a labda, nem érhetett oda.

GGábr81 2017.09.18. 21:28:57

Lirola Sándor és Matyi között megtartotta és áthámozta magát. Többször is ügyes volt, technikás. Látta már valaki másik meccsen? Milyen volt? Nekem az első benyomásom pozitív.

Rikoo 2017.09.18. 21:41:55

@GGábr81: Támadásban ügyes, de védekezésben sokat hibázik.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (915) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9916) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4141) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4171) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása