Schick: "Nem haragszom a Juventusra"

schick_patrik_labdaval_samp.jpgA Sampdoria támadója, Patrik Schick állítja, nem haragszik a Juventusra amiatt, hogy végül az orvosi vizsgálatok negatív eredménye miatt nem igazolhatott a zebracsíkos csapathoz. 

"Haragszom-e a Juventusra? Nem, nem haragszom." - mondta a cseh válogatott a Sky Sport Italiának.

Tudvalevő, a csatár korábban mindenben megegyezett az olasz bajnokkal, illetve a Sampdoria csapatával is sikerült egyezségre jutni egy 25 milliós vételárban, ám több héttel az első orvosi vizsgálatok után sem került sor a hivatalos bejelentésre. 

Később kiderült, az orvosi vizsgálatok szívproblémákat mutattak a fiatal játékosnál, ami bár elvileg pár hét pihenéssel karban tartható lett volna, a Juventus mégis visszatáncolt az eredeti konstrukciótól és újra akarta tárgyalni az üzletet, amire a Sampdoria már nem volt hajlandó. 

Schick tegnap újból elkezdte az edzéseket a genoaiknál, bár egyelőre csak egyedül végez kondíciós edzéseket. 

Jelen állás szerint a Sampdoria új szerződést kínál majd neki 2 millió euró/éves fizetéssel, a Paris Saint Germain és az Inter viszont továbbra is lesben áll, hogy lecsaphasson rá a megfelelő időpontban.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr112715830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex8610 2017.08.02. 20:32:48

Biztos csalodott de jol jart el a klub.Egy kolcson plusz opcio okes lett volna de azt irtak hogy a sracnak ki kellett volna hagynia az egesz alapozast azert meg luxus lett volna kiadni 30milliot hogy legyen egy jatekosunk aki tavaszra lett volna bevethető

Alex8610 2017.08.02. 20:36:31

@Alex8610:A Samp penzt akart latni Schickbol az elnokuk azt nyilatkozta hogy akkor eladjak masnak lelkuk rajta de sok huszoneves esett mar ossze a palyan annyit nem er az egesz.

Ámok 2017.08.02. 21:27:20

Ez beteg! Minden értelemben!

kismedvee 2017.08.03. 06:34:25

Érdekes,hogy ha csak mi találjuk betegnek,másnál meg minden okés és megveszik.Ilyenkor azért a nemzeti és nemzetközi szerevezetek részéről kellene egy alaposabb felülvizsgálat...Most meg veszi x,y,z és simán átmegy az orvisin.Az elég fura lenne...

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10238) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4276) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4292) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása