Buffon a BL-döntőről, a visszavonulásról és Bonucciról beszélt

buffon_gigi_bl-trofea_es_ezusterem.jpgA Juventus csapatkapitánya,  Gianluigi Buffon elmondta, amit már több csapattársa is leszögezett, a sajtóban megjelent pletykákkal ellentétben semmi balhés dolog nem történt a cardiffi Bajnokok Ligája-döntő szünetében.

A Bianconeri június 3-án három éven belül második Bajnokok Ligája-döntőjét játszotta, s sajnos ismét vereséget szenvedett, mert bár az első félidőben még 1-1-et mutatott az eredményjelző, a második játékrészben gyalázatos teljesítményt mutatott a csapat, s végül 4-1-es vereséget szenvedett a Real Madridtól.

A döntő után kapott szárnyra az a pletyka, hogy a finálé szünetében több játékos szóváltásba keveredett egymással, sőt a dolog tetlegességig is fajult.

Azóta persze több érintett is igyekezett cáfolni a híreszteléseket, több-kevesebb sikerrel. Most a csapat kapitánya, Buffon szólalt meg az ügyben.

"Azért veszítettünk Cardiffban, mert egy jobb csapattal találkoztunk." - ismerte el Gigi a Sky-nak.

"Egyáltalán nem történt semmi olyasmi, amiről az újságok írnak, ha történt volna ilyen dolog, akkor most nem mondanék semmit.

Szeretném tudatni a Bianconeri-szurkolókkal, hogy egy ilyen fontos esemény kapcsán professzionalitásunkat és ehhez a mezhez fűződő elkötelezettségünket nem rengethetik meg azok a nem létező történések, melyeket a finálét követő napokban a pletykák kaptak szárnyukra. Ezek csak kifogásként szolgálnak. Nem volt semmilyen vita a félidőben."

Buffon már többször megerősítette, hogy a következő idény végén szögre akasztja a kapuskesztyűt, ez vajon azt jelenti, a következő szezont a szomorúság fogja jellemezni?

"Igen. Ez lehet az utolsó idényem, de számomra magával ragadó és izgalmas lesz ez az év. Próbálom másfajta nézőpontból szemlélni ezt a dolgot, csakúgy mint a többi élményt, mint amikor ellátogatsz egy olyan helyre, ahol tudod, hogy most leszel utoljára és szeretnéd még inkább értékelni a szépségét, magadévá tenni az érzelmeket.

Különleges idény lesz ez, de szeretném, ha egyben hatásos is lenne. Szeretnék ugyanis a nevemhez méltó teljesítményt nyújtani annak érdekében, hogy segítsem a Juvét és megismételjük azokat a csodálatos éveket.

Most vagy soha a Bajnokok Ligájában? Nem. A Bajnokok Ligája mindig motivációként szolgál arra, hogy fejlődjünk és különleges érzéseket éljünk meg, mint például bizonyos játékosokkal, bizonyos stadionok gyepén szembenézni. Viszont ez engem nem feszélyez, nem megszálottság számomra, nem hordoz negatív jelentéstartalmat."

A Juventus leigazolta Wojciech Szczęsnyt, akit a visszavonuló Buffon utódjának szánnak Torinóban. Vajon a lengyel kapus készen áll a feladatra?

"Nagyszerű kapusaink vannak, többek között Mattia Del Favero és Carlo Pinsoglio. Mindannyian fejlődni és tanulni szeretnénk.

Az előző szezonban Szczęsny volt a liga legjobb kapusa, így a Juventus jól tette, hogy leigazolta őt, nagy jövője van Bianconeri-mezben. Bízom benne, hogy tudok neki segíteni."

Az AC Milan idény nyáron az új tulajdonosi körének köszönhetően nagy költekezésbe kezdett, így a Juventus legfőbb kihívójává lépett elő.

"A Milan mint vetélytárs? Úgy gondolom, ők lesznek azok. Nagyon sok pénzt költöttek, még akkor is, ha már nem lepődök meg azon, ami a piacon történik. Nem értem ugyanakkor, milyen szempontoktól függ egy játékos értéke, ez az egész teljesen véletlenszerűvé vált és minden azok kezébe került, akiknek több pénzük van. Ami ma 10 millió euró, az holnap 100 millió. Miért ér Neymar 222 millió eurót és miért nem mondjuk 600 milliót? Amikor gyerek voltam, a nagypapám azt mondta nekem, hogy egy lufi duzzad, duzzad, de egyszer csak felrobban."

Leonardo Bonucci viharos körülmények között távozott a csapattól és csatlakozott a Milanhoz. Ezzel még mindig a Juve a legerősebb csapat?

"Mások vagyunk. Bonucci és Dani Alves olyan tulajdonságokkal rendelkeznek, amelyek nem jellemzőek tipikusan a csapatban betöltött szerepükre, így a játékunk távozásukkal kétségkívül meg fog változni. Hogy ez jó lesz-e vagy rossz? Nem tudom. Várnunk kell mielőtt erről ítéletet mondanánk.

Leo úgy érezte, új kihívásokra van szüksége és ezt a Milan felkínálta neki. Valószínűleg ez történt Dani esetében is. Amikor ebbe a korba érsz, ki szeretnéd magad próbálni más országokban is. Mit mondam Bonuccinak? Üzentünk egymásnak, de annak tartalma kettőnk között marad. Mindig is a legjobbakat kívánom neki, szoros kapcsolat van közöttünk. Nagyon sokat fejlődött az elmúlt hét évben szakmailag is és viselkedésileg is. Jót tett neki a Juve és ő is jót tett a Juvénak."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr9812693677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaRcika 2017.07.27. 11:51:05

Szczęsny 14, míg buffon donarumma és reina 12 meccset hozott le kapott gól nélkül
Szerintem Szczęsny megfelelő utód lesz
Hát ha még olasz is lenne...

Hiribi27 2017.07.27. 12:11:40

De sajnàlom ezt az embert! :(((((

rob1 2017.07.27. 12:33:09

Azért remélem hogy most már mindenki számára világos hogy Bonucci akart elmenni és nem a Juventus küldte el és a Bl-döntő szünetében nem történt semmi.Mert hogy Buffon hazudik azt nagyon kétlem de persze Babo ezt is meg fogja magyarázni.

Mitya10 2017.07.27. 12:34:30

Komolyan évek óta eszem minden szavát ennek a példakèpnek *-*

Apuleius 2017.07.27. 12:39:29

@rob1: Babo sajnos most kényszerpihenőjét tölti, nem fog tudni magyarázattal szolgálni.

el.Flaco 2017.07.27. 12:43:29

@Apuleius: Ezesetben a nap híre elég hamar meglett.

pedronegroo 2017.07.27. 13:09:53

@Apuleius: A Juve részvények megfognak ugrani erre a hírre! :) Én meg csak szolidan megiszok egy habos kávét mert megérdemlem, semmi káröröm! :))

Apuleius 2017.07.27. 13:21:22

@el.Flaco: @pedronegroo: :-) Egyelőre csak nevelő célzatú, figyelmeztető, nem végérvényes intézkedésről van szó.

Hiribi27 2017.07.27. 13:58:50

@Apuleius: mit csinált már megint? :) lemaradtam :)

Drughi Di Bianconeri 2017.07.27. 14:46:58

Ránézek erre a képre és rámtör a sírhatnék...
A világtörténelem legnagyobb kapusa csak távolról szemlélhette ezt a serleget :(
Életem egyik legszomorúbb napja lesz, amikor visszavonul.

Saját maga szerint is a El Csesznyih lesz az utódja, én megmondtam.
Szánalmas dolog.

A nyilatkozatában,mint mindig,most is tiszteletreméltó,intelligens,elegáns úriember és egy vérbeli profi.

Igaza van,abban,amit fejteget a piacról.

Ahogy abban is,hogy meg kell változtatni a stílusunkat a támadósor erősödése és a védelem gyengülése miatt.

Forza GIGI !

MVPP 2017.07.27. 15:02:11

@Hiribi27: Dühöngő és minden kérdésedre választ találsz :D

BellaDona 2017.07.27. 15:11:03

Ezek szerint Leonardo Bonucci viharos körülmények között- a magasabb fizetés miatt távozott el!!!

Rikoo 2017.07.27. 15:13:31

@Drughi Di Bianconeri: Próbáljunk meg bízni a lengyelben. Rajta legalább látszódik a fejlődés az elmúlt évek alatt, De Sciglioval ellentétben.
Buffon utódja akárki lenne akkor is szidnánk, de Csöcsnyih legalább a Serie A legjobb kapusa lett tavaly akármilyen furán hangzik ez.
Külön lehet venni az angliai és olasz karrierjét.

2017.07.27. 15:48:50

@rob1: azért nem hiszem, hogy Dybala nekiment volna a közösségi médián keresztül Bonuccinak, Chiellini címermarkolós képe, Marotta leszóló nyilatkozata (és még sorolhatnám) ha nem lettek volna igazak. Csupán a Milanba igazolás miatt? Durva dolog, de ennyien szerintem csak akkor mentek volna neki, ha a zinterbe igazol.
@Drughi Di Bianconeri kollégának van igaza véleményem szerint. Nem az a lényeg hogy Bonucci el akart-e menni, vagy nem. Buffon egy intelligens úriember és a Juventus-család fogalom igaz voltát védené-állítaná vissza bármi áron. És igaza van. Fontosabb ez 2 szerencsétlennél.

Milito20 2017.07.27. 22:21:30

@Dr. Grant: Dybala nekiment a kozossegi mediaban?? Lemaradtam rola, mi volt ? :)

2017.07.27. 23:44:27

@Milito20: twitteren vagy 20 sorban írta le, hogy nem igazi Juventino, Marchisio-t felhozva példának (gyerekkori fénykép, élettörténet, kölcsönadás ellenére soha nem hagyta cserben a klubot) hogy ez a különbség kettejük között. Marchisio like-olta is ezt. Meg más példákat is hozott fel a csapatból. Hosszú írás volt, kőkemény, de nem durva és nem trágár.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása