A Chelsea nem enged Matić árából

matic_nemanja_labdaval.jpgÁlvaro Morata megvásárlásával a Real Madrid csapatától a Chelsea csapatában a csatárhelyzet rendeződött, azonban a kékek továbbra is megoldást kell, hogy találjanak Nemanja Matić ügyében, mivel a szerb válogatott távozni kíván a klubtól Tiemoué Bakayoko érkezését követően.

Az egyik érdeklődő a középpályás tekintetében a Juventus, amely a Corriere dello Sport értesülései szerint folyamatos kapcsolatban volt a játékos egyik képviselőjével, Giuseppe Risóval az egyik milánói átigazolási központban.

A Chelsea viszont továbbra is 45 millió eurót kér a szerb védekező középpályásért, és nemigen kívánja olcsóbban elengedni a futballistát.

Az olasz napilap értesülései szerint a Juventus érdeklődik továbbá a Liverpool dzsókere, Emre Can ügyében is, továbbá természetesen Giuseppe Marotta csapata a Paris Saint-Germain középpályásáról, Blaise Matuidiről sem veszi le a szemét.

Az utóbbi két középpályás ügyében a napilap megjegyzi, hogy a német válogatott hajlandónak tűnik új szerződés aláírására, míg a francia futballista inkább távozna, mivel szerződéséből már csak egy év van hátra. Rossz hír azonban, hogy a párizsi klub vezetője, Nasser Al-Khelaifi jelenleg viszont nem kívánja értékesíteni a futballistát.

Blaise Matuidihez hasonlóan Nemanja Matić is távozni kíván aktuális klubjából, méghozzá olyan csapathoz, amelyben esély mutatkozik trófeák begyűjtésére. Erre mindenképpen lehetőség nyílna a Juventusnál, mindazonáltal további türelemre lesz szükség, míg a feleknek sikerül megfelelő kompromisszumos megoldást találniuk.

A napilap továbbá megjegyzi, hogy Alex Sandro értékesítése esetén minden bizonnyal könnyebben sikerülne az Öreg Hölgynek megegyezésre jutni a londoni kékek vezetőségével.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr6112677439

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Patricco 2017.07.20. 20:31:02

Persze majd Alex Sandrot adjuk ezért az ekelábúért...na meg a nagy faszt!

TYUKI 2017.07.20. 20:32:59

William Carvalhot kell ide hozni a Sportingból!

m.martin91 2017.07.20. 20:35:24

Nincs értelme ennyi pénzért leigazolni a szerbet, akinek ráadásul komoly fizetési igényei is lennének. Egyébként úgy hiszem, Conte csak akkor adná el nekünk, ha bevonnánk Alex Sandrót is. William Carvalhónak is ugyanennyi az ára, fiatalabb, és a fizetése is nagyjából a fele lehet, mint amennyit Matic-nak adtunk volna. Logikusabb választásnak tűnik. Persze, ez Marottának nyilván nem számít.

epaska 2017.07.20. 21:24:06

45 millió Maticért...ha ennyit képes lesz a kedves sportigazgatónk kifizetni akkor elmehet a j. ..... .......!
Matuidire sincs semmi szükségünk. Vagyis lenne, csak éppen nem most. Nem nagyon kéne már a Khedira-Marchisio korosztályt erősíteni.
Remélem szép sorjaban eljutunk Carvalhoig. A kivásárlási záradék Marrotta terepe úgy is. Innen csak a legjobbakat tudom remélni!

Juventino86 2017.07.20. 22:27:17

Kell Matic, de nem Sandroért cserébe. Én eddig mindig védtem Marottát, ezután is ezt fogom tenni. De ha Alex Sandrót eladja, akkornén is cifrákat fogok mondani rá.

mrdel 2017.07.20. 22:57:55

45 M-ért WEilliam Carvalhot el lehetne hozni a Sportingból. Nagy csapatba kerülhetne.
Nem egy bukott, hanem egy feltörekvő bizonyításra vágyó kell

mrdel 2017.07.20. 22:59:09

45 M-ért WEilliam Carvalhot el lehetne hozni a Sportingból. Nagy csapatba kerülhetne.
Nem egy bukott, hanem egy feltörekvő bizonyításra vágyó kell

Trieszt120506 2017.07.20. 23:20:50

Isten mentsen tőle ennyiért. Jó eséllyel 30 évesen leereszt, mint a többi szerb. No nem mintha a mostani tudásától ámulatba kellene esnünk..

Joseph Toser 2017.07.20. 23:24:57

Sziasztok!

Danilo Pereira
Christoph Kramer
Asier Illarramendi

" favágónak " bármelyik megteszi???!!!!

Rikoo 2017.07.20. 23:30:14

@Joseph Toser: Nagy duzzogva Danilo elfogadható, de a másik 2 közel sem Juventus kezdőszintű játékos. Danilo is határeset.

Joseph Toser 2017.07.20. 23:54:49

Mely internetes oldalon lehet részletes,részletesebb statisztikákat megnézni játékosokról?

www.transfermarkt.com nem igazán részletes.

Joseph Toser 2017.07.21. 00:08:33

KÖszönöm!!!

:-)))))))

pedronegroo 2017.07.21. 08:14:50

Magyarán 45 millió a kivásárlási ára! Ebből Matic lesz, Sandro előbb-utóbb úgyis megy. Szerintem meg fognak egyezni, Marotta mást úgy se tud megszerezni.

Grinta 2017.07.21. 08:38:46

Szerintem Matic jó döntés,Én Matuidinek is örülnék.De Matic nem 45 millióért..mikor már hoztak egy fiatalabb srácot a helyére 40ért.

b.tom 2017.07.21. 08:38:51

Egészen elképesztő, hogy kizárólag olyan játékosokat akarunk hozni, akik kiszorultak a klubjuk kezdőjéből... Elég reménytelennek tűnik a helyzet.

Grinta 2017.07.21. 08:45:50

@b.tom: Reménytelennek azért nem mondanám..de kétségtelen hogy jelenleg nem optimális a helyzet.De ez még sokat változhat aug.31-ig.Az pedig hogy másnak a padjáról igazolunk adott esetben..nem feltétlenül döntő szempont,az már sokkal inkább illik-e hozzánk az adott játékos.De értem hogy ezzel a minőségét kérdőjelezed meg.

GZolee80 2017.07.21. 10:22:54

Ha már 45 millió akkor ajánljuk inkább Milinkovic-Savicért még akkor is ha nem eladó, csak amolyan "Macskajajosan", ha valamit nem tudsz megoldani pénzzel, akkor old meg sok pénzzel.
A Chelsea-Conte bizniszeket és a PSG-t mellőzni kellene.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása