Caldara, Can és Matić felé fordul a Juve

caldara_mattia_atalanta_1.jpgLeonardo Bonucci hihetetlenül gyors értékesítése után a Juventus várhatóan kísérletet tesz Mattia Caldara visszahívására az Atalanta együttesétől, illetve opcióként felmerült Emre Can megszerzése is a Liverpool csapatától.

Leonardo Bonuccit már csak egy ma reggel végrehajtandó orvosi választja el az AC Milan csapatától, és Massimiliano Allegrinek most egy újabb belső hátvédre van szüksége, aki lehetőleg képes precíz hosszú passzokkal és kiváló védekezési képességekkel segíteni a csapatot.

A Sky Sport Italia értesülései szerint a bianconero csapat nem kíván rengeteg pénzt költeni új hátvédre, mivel a keretet erősíti az elmúlt szezonban nem sok lehetőséghez jutó Daniele Rugani és Medhi Benatia.

A Juve már megszerezte Mattia Caldara játékjogát az Atalanta csapatától 15 millió euró plusz 10 millió euró bónuszok fejében, azonban a torinóiak úgy látták jónak, ha a huszonhárom éves olasz játékos a következő szezont még Bergamóban tölti. Ez viszont most megváltozhat, hiszen Leonardo Bonucci kiesése kissé megvékonyította a keretet védők tekintetében.

Egy másik opció lehet a La Stampa beszámolója szerint Emre Can, aki elsődlegesen központi középpályás, ám belső hátvédként is feltűnt többször, és Leonardo Bonuccihoz hasonló passzolási képességekkel bír.

Massimiliano Allegri már nem először kérné a német válogatott leigazolását, és jelen helyzetben érthető is lenne a transzfer, mivel a játékos sokoldalúsága jól jöhet a szezon során.

A középpályára opció lehet Nemanja Matić, akiért azonban a Chelsea 45 millió eurót kér.

A szerb válogatott jövő hónapban tölti 29. életévét, azonban az angol szakvezetők kihagyták a játékost a szezont megelőző barátságos meccsek keretéből, így felmerült annak a lehetősége, hogy a játékos nagyon hamarosan eligazolhat a londoni kékek csapatától.

A Sky Sport Italia szerint a Chelsea már meghatározta a középpályás árát, ez pedig 45 millió euró, viszont a torinói vezetők természetesen biztosak benne, hogy ez csupán egy kiindulópont, amit sikerülhet mérsékeltebb összegre lealkudni.

Az elmúlt szezonban Nemanja Matić nevéhez 2 gól és 9 gólpassz fűződött a 40 tétmeccsen, amelyen a szerb középpályás pályára lépett Antonio Conte csapatában.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4512665339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bbenj 2017.07.15. 11:02:30

Ha Emre Can úgy passzol mint Bonu akkor ne jöjjön,nem csiptem Bonuban azt a mindig előre vàgom valakinek dolgot,sokszor Pirlonak kèpzelte magàt.

ronny34 2017.07.15. 11:04:29

Remek, akkor most megint szívhatunk, mert nem gondoskodtunk utánpótlásról, és villámgyorsan elengedtünk egy kulcsembert. A többi csapat meg kihasználhatja a kiszolgáltatott helyzetünket és olyan árakat és feltételeket szabhatnak, amilyet csak akarnak.
Tényleg nem tudom mit gondoljak, az eredmények mégis csak azt igazolják, hogy jól csinálja a vezetőség, amit csinál, de közben meg mégis csak annyira máshogy és látszólag amatőr módon kezeljük a dolgokat.

rockitbaby 2017.07.15. 11:15:20

Hiába jött Costa, a BL-hez nem kerültünk közelebb. A következő szezonban sem lesz realitás megnyerni, míg a Serie A ezentól négy csapattal is szerepelhet majd. Én azt mondom, hogy akkor ha már ilyen szerencsétlenül alakult a helyzet, kezdjük meg a fiatalítást. Caldara és Lirola vissza, Mandragora kerüljön be Khedira helyére, míg Schick helyett Kean legyen a cserecsatár. Csapjuk ki a brét, és nem pusztán keményen visszarendeljük őket, hanem dobjuk is be a fiataljainkat a mély vízbe. Előbb vagy utóbb, de el kell kezdeni a fiatalítást, a helyzet pedig most a legjobb. Caldara Rugani-val egyetemben Barza és Chiello mellett sokat tanulhat, csak úgy mint Mandragora Marchisio vagy Kean Higuain mellett.

Leszarom, ha ez miatt nem lesz meg a BL legjobb négy, de ha nem kezdünk el sürgősen fiatalítani, akkor maximum 2 éven belül iszonyat nagy bajban leszünk. Nekem már így is kicsit deja vú érzésem van, mert a Milan is pont így kezdett el lecsúszni a lejtőn Allegri-vel, mikor versenyfutás végén célfotóval mi nyertünk Conte első évében. Iszonyatosan hasonlóak a körülmények...

Pavel1988 2017.07.15. 11:18:46

Matic tipikusan olyan helyzetben van, mint nálunk mondjuk Llorente volt. Jó játékos, elfér még a padon, de öregszik és nem lesz kezdő. Mi kb. 15-20 millióért adnánk el, kíváncsi leszek mi sül ki ebből. Amúgy semmivel sem jobb Khediránál. Matic gólerősebb és jobban passzol, Khedira meg sokkal jobban helyezkedik és jobban olvassa a játékot.

Juventino73 2017.07.15. 11:39:02

@ronny34: +1
A Milan 1 nap alatt elfelejtette a bonucci fele diszkontot es pl. ujra 1M eur-t ker a jovore lejaro szerzodesu de sciglio-ert... sokszor vedtem marrottat, hogy hozta az eredmenyeket, stb. De lehet, hogy sok penzzel ez szinte magatol jott (...) es egy vilaglasszis szintu ugyvezetovel mar a BL serleg is meglett volna...

Hiribi27 2017.07.15. 11:46:06

Megbolondulok ettől a Matic, Emre Can vonaltól! Elment most is egy alapember-jó, nem rekordösszegért, de 40m az nem kevés. Elvileg rekord összeget kerestünk a múlt évben, tehát lenne honnan költeni. Erre mi 29 éves Maticokra akarunk költeni?! Majd bepróbàlkozunk 20m-val, kiröhögnek, aztán marad Khedira a kp-n.
Miért nem lehet egy Kroosért letenni 100m-t és adni neki 10m fizetést?! Ilyen szintű játékossal biztos h nem lőnék mellé és végre lenne egy normális kp-nk.
Meddig bénáskodunk 5-6 milliós fizukkal, amikor egy fos milán is 10 fizet Gerébnek?!
Szánalmas! elmegy mellettünk Európa.

GZolee80 2017.07.15. 12:00:43

Ha már ennyire belső középpályást is akarunk , lenne közelebb is , az is ex-jugoszláv tag-köztársaságbeli , ráadásul a ligát is ismeri , és fiatalabb is mint Matic , igaz árba lehet ugyanott lenne ő pedig nem más mint Milinkovic-Savic . Transfermarkt szerint 22 millió € , lehet jobban járnánk vele .
A Chelsea-vel való üzletelést a Sandro biznisz miatt amúgy sem kellene erőltetni , meg úgy az angol/spanyol csapatokat , velük mi nem egy "étterem" vagyunk van az övéktől , maradni kellene az olasz, francia, német liga fiataljainál, az való nekünk.

frenky441 2017.07.15. 14:37:39

Vissza kell hozni Caldarat, de ki lesz a jobbhátvéd, Zappacosta?

2017.07.15. 15:33:04

Ha Matuidi, NZonzi es Matic az osszes opcio akkor mar az utobbi, de max 30 mihaly es az is foghuzas jelleggel.
Can meg egy zsacsko szotyiert johet cserenek, ha Stu es Lemina is lelecel.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1890) bajnokság (3507) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (967) elemzés (40) előzetes (886) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1699) játékosokról (10237) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2500) meccsek (4304) mercato (4275) nyilatkozat (7652) Olasz Kupa (331) összefoglaló (431) pletyka (4291) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (301) video (222) Címkefelhő
süti beállítások módosítása