Ma reggeli hírek szerint a Juventus középpályás célpontjai között megtalálható a Bayern Münchennél kevés játéklehetőséghez jutó Douglas Costa, illetve a Sevillánál futballozó Steven N’Zonzi.
A bianconero csapat a minap megerősítette, hogy Massimiliano Allegri a 2020-as szezonig megújította szerződését, így most már a vezetőség a leigazolni kívánt játékosok felé fordíthatja figyelmét.
A La Gazzetta dello Sport reggeli cikke részletekkel szolgál a folyamatban lévő tárgyalásokról, és nem kizárólag a középpályásokra vonatkozóan, hanem a kapuskérdésre kiterjedően is.
Amint arról számtalan pletyka beszámolt, a torinói klub és Wojciech Szczęsny között, aki a következő évet Gigi Buffon cseréjeként töltené el a padon.
A lengyel válogatott, amennyiben hinni lehet a lapoknak, évi 4,5 millió eurós fizetésben állapodott meg a Juventusszal, azonban a hálóőr londoni klubjának és a torinói együttes vezetőségének az álláspontja között óriási a különbség jelenleg.
Az ágyúsok 14-15 millió eurót kérnek a futballista játékjogáért, azonban az Öreg Hölgy mindössze 4-5 millió eurót kész áldozni az ügyletre.
A védelem ügyében az olasz arról számolt be, hogy Leonardo Bonucci csak valamilyen őrült összeg esetén távozhatna, ám ez azért nem lenne teljesen meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a futballistáért tőkében igencsak dúskáló Premier League csapatok érdeklődnek.
Massimiliano Allegri véleménye szerint Daniele Rugani kész beugrani a harmincéves védő helyére, cserének pedig Medhi Benatia jó opció, ám a vezetőség Stefan de Vrij kapcsán is érdeklődik, mivel a Lazio futballistájának a leigazolásával mélyülne a keret.
A BL-döntőben elszenvedett 4-1-es vereség fájdalmasan rámutatott a Juventus középpályájának fizikai gyengeségére, és a hírek szerint a torinói igazgatók számára jelenleg ez a legmagasabb prioritással rendelkező kérdés, amelyet meg kívánnak válaszolni idén nyáron.
Adott szerepkörre az első számú opció Steven N’Zonzi, mivel a Juventus már nemigen érdeklődik a Lyon csapatát erősítő Corentin Tolisso iránt.
Mivel a csapat a tavalyi év közepén átállt 4-2-3-1-es rendszerre, Beppe Marotta természetesen szélsők iránt is érdeklődik.
Amennyiben az Arsenal eladja Alexis Sánchezt a Bayern München csapatának, akkor Douglas Costa Torinóba érkezhet a németektől körülbelül 30 millió euróért.
Végül pedig a Juventus valószínűleg élni fog Patrik Schick szerződésében szereplő kivásárlási árral, és 25 millió euróért megszerzi a futballista játékjogát, ám a csatár a jövő évet is a Sampdoriánál fogja tölteni kölcsönben tapasztalatszerzés érdekében.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Cigarette Smoking Man 2017.06.08. 10:26:02
venember83 2017.06.08. 10:31:28
Cigarette Smoking Man 2017.06.08. 10:43:53
Hiribi27 2017.06.08. 10:47:45
Ez most mégis micsoda?!
Zoltan Hervay 2017.06.08. 10:50:47
jeneiPALI 2017.06.08. 10:52:49
TYUKI 2017.06.08. 10:53:27
Na ne ezek helyet akor nyugodtan maradhat Lemina&Rincon páros!
Ez vicc kategoria!
Paris Hamilton 2017.06.08. 10:54:09
Jack Bauer 24 2017.06.08. 10:59:26
Magyar Közöny 2017.06.08. 11:08:44
Bonucci jelenleg a legjobb védőnk, bár neki sem ez volt élete szezonja, még 5 év simán benne van. Eladása esetén az lenne az ultragáz (már az eladása is az lenne önmagában) ha aprópénzért menne, mint az áruló chilei.
Tolisso valószínű a Bayern játékosa lesz, ezért is távolodtunk onnan.
Costa mindenképp jó lenne, bár pont ezek a különbségek jelentenek többletet: Sánchez>Costa
Tolisso>N’Zonzi
Zoltan Hervay 2017.06.08. 11:09:36
Rivendell 2017.06.08. 11:16:14
akkor mi meg már D Costa + a kis portugált is hozzuk már,úgyis generáció váltásra kell felkészíteni a keretet,jöhet kölcsön + opció
+ N'Zonzi azért nálam nem 1 tipikus xar favágó,jó lenne ő a kp-ra Rincon meg Sturaro helyett,de szerintem Khedirat is lejátszaná. Gáz akkor lenne ha jön N'Zonzi és kész a kp
30-ért tényleg nagy vétel lenne....meglepően olcsó,viszont a cseh gyerekért 25m majd még hagyni 1 évig miközben nincs csak 1 befejező a keretben? Higu megint kifullad majd a szezon végére így
Cigarette Smoking Man 2017.06.08. 11:16:14
Rivendell 2017.06.08. 11:18:49
Rikoo 2017.06.08. 11:19:43
b.tom 2017.06.08. 11:20:57
előre még véletlenül se hozzuk el alexist, jó lesz helyette akit kitesznek miatta...
középre a felmerült verratti, tolisso, nzonzi hármasból nekünk természetesen a legolcsóbb, és egyben leggyengébb kell!
a védőink közül meg ki mást adnánk el, mint a legjobbat, és legfiatalabbat (a kezdő bbc-ből)!
MdewC 2017.06.08. 11:31:22
Nem úgy volt, hogy Tolissoval megállapodtunk??? Mi van itt?
Cigarette Smoking Man 2017.06.08. 11:31:27
NagyonJuve 2017.06.08. 11:32:48
m.martin91 2017.06.08. 11:36:01
Rivendell 2017.06.08. 11:42:48
Mitya10 2017.06.08. 11:49:34
Ámok 2017.06.08. 11:50:58
babo0410 2017.06.08. 11:56:57
Én csak azt hiányolom, hogy most olaszok neve fel se merült. Bernardeschi, Conti, stb?
babo0410 2017.06.08. 11:58:42
Juvegaspy 2017.06.08. 12:00:03
m.martin91 2017.06.08. 12:08:36
2017.06.08. 12:18:43
Olasz vonal persze, hogy nem merül fel, mert Keita esetében megint Marotta baszakodik pár millán, Bernardeschi esélytelen volt eddig is, mert Fior játékos, Verrattit meg hagyjuk is, hogy az ő esetét is rövidre zárjam.
En7ex 2017.06.08. 12:20:13
m.martin91 2017.06.08. 12:28:36
Apuleius 2017.06.08. 12:32:34
Juveing 2017.06.08. 12:36:33
2017.06.08. 12:37:37
Drughi Di Bianconeri 2017.06.08. 13:01:25
Megint az lesz a szempont,hogy olcsón-sokat igazoljunk,miért érzem azt,hogy 7 évvel ezelőtt vagyunk ?
A klubnak óriási szerencséje volt,hogy Conte után ide tudott hozni egy olyan edzőt,Max Allegri személyében,aki a keretben lévő maximumot (sőt,szvsz. annál is többet) kihozta,immáron 3. éve,úgy,hogy nyaranta 1 rakás kulcsjátékos távozott,nagy részük pótlás nélkül.
A szintlépéshez szvsz. 2,de maximum 3 kezdőszintű játékos kell, hogy Allegri ne öszvér megoldásokat alkalmazzon,az egyébként fantáziadús 4-2-3-1es rendszerhez.
Így a jelenlegi kezdőből mehetne 2-3 ember a padra, máris minőségibb cserék állnának rendelkezésre, és a (már) nem Juve-szintű játékosoktól könnyes búcsút lehet venni.
Neveket nem írok - sokadjára- mindenki tudja milyen posztokról/melyik játékosokról van szó.
Amennyiben mindenféle 0 km-s kölykökre dobálunk ki 25 M-t, akkor nem értem: miképpen kívánjuk megerősíteni a kezdőt ?
Ha rendelkezésre áll - eladásokkal együtt- 200 M a mercato során,akkor persze beleférhet, de ezek a nevek egyáltalán nem hoznak lázba, nem látni bennük se a koncepciót, se az erősítést, csak az egy helyben toporgást, sőt...bizonyos nevek óriási gyengülést jelentenének, a mostaniak helyett.
N'Zonzi stílusa/játéka réges-rég kiment a divatból, Ő nem Vidal/Naingollan-féle btb, se nem Kanté-féle rendkívül intelligens DM,hanem egy 1 dimenziós , nagyon régimódi, összjátékra/passzolásra/futásra alkalmatlan (favágó) romboló középpályás.
A lengyel fakezű "kapus" szégyen,hogy felmerülhet bármilyen szinten,mint GIGI utód,sőt,merem állítani,hogy Neto is jobb kapus.
HA és amennyiben cserekapust akarunk szerződtetni,mert Neto menni akar,akkor inkább jöjjön valami fiatal, de ne egy semmirekellő, túlárazva, óriási fizetéssel.
HA pedig GIGI pótlása a cél a bohóccal,akkor sz@rban a haza...
Szélső posztra valószínű a legjobb,akit le tudunk igazolni az D.Costa, mert olcsó és mert,ha a Bayern megszerzi Sánchezt, akkor nem tartanak igényt a brazil szolgálataira - vélhetően-.
Bonucci-t eladni óriási hiba lenne,csalódnék benne is és a vezetőségben is.
A védelmet köré kell szervezni és beépíteni mellé (a kezdőbe!) Rugani-t.
Rikoo 2017.06.08. 13:12:30
Most a GDS szerint 4-5 milliót ajánlunk érte...
Nem tudom elképzelni, hogy ilyen átlagos játékosok lennének az erősítések.
Pavel1988 2017.06.08. 13:22:05
Sokkal gyorsabb játékosra van szükségünk, és itt nem a végsebességre gondolok.
Úgy vélem ezek a középpályások jelentenének erősítést számunkra a megszerezhető kalapból:
Tolisso, Groetzka és talán Seri (Nizza) és Adrien Silva(sporting).
Védelem: Bonuccit nem fogjuk elengedni, ebből látszik azért, hogy nem igaz az, hogy azt vesznek meg tőlünk akit akarnak. Vidal a magas fizetési igényei miatt távozott, Pogba meg azért, mert nem ért ennyit.
Véleményem szerint nem az első keret minősége a baj, hanem a csere sorunk. Allegri képtelen pihentetni 4-5 játékost, a túl sok játék perc döntötte el a BL döntőt.
Nathas 2017.06.08. 13:40:11
Glivenko 2017.06.08. 14:42:39
Persze azt nem tudom, hogy milyen minőségűek a passzok. Egyébként én sem szeretném itt látni, mert szerintem középszer.
bulldeo 2017.06.08. 14:58:41
Ha a Milan (vagy bárki más) elviszi előlünk Keitát, és később nem leszünk képesek nála jobbat igazolni, csak rosszabbat, akkor a nagy balf@szok vagyunk. Ezen nincs mit szépíteni.
babo0410 2017.06.08. 15:24:25
4Evorg 2017.06.08. 15:37:13
2017.06.08. 15:38:48
Andras74 2017.06.08. 15:50:23
babo0410 2017.06.08. 16:03:33
Sose fogom megérteni, miért kell előre leírni a mercatot és az új igazolásokat. Akárki jön, nem kell örülni neki, de ha már itt lesz, nem nyavajogni kell, hanem bízni benne, hogy vele együtt triplázhatunk.
Pavel1988 2017.06.08. 16:06:02
Mikor Rincón érkezett világosan közölte, hogy semmi szükség nincs rá és mikor elbuktuk a szuperkupát akkor sem maradt csendben.
Kétlem, hogy a szerződés hosszabbítást nem kötötte olyan feltételhez, hogy minőségi cserepadot biztosítsanak neki.
NagyonJuve 2017.06.08. 16:12:13
venember83 2017.06.08. 16:21:37
Rikoo 2017.06.08. 16:30:21
Utóbbi úgy tűnik komoly célpont lehet ezért is írom...
m.martin91 2017.06.08. 16:55:24
Juvetto 2017.06.08. 17:02:08
Há' miről beszélünk? Kurvára ennyi a történet egyelőre!
(annyi, hogy az edzőnk Allegri ;-) )
venember83 2017.06.08. 17:04:47
biancineri101 2017.06.08. 17:05:59
Én azt látom, hogy a csapat folyamatosan erősebbé vált az meg szerintem nem olyan rossz ha olcsón veszünk jó játékosokat.
Én már vakon megbízok Marottáék ítélő képességében.
Szalnoki81 2017.06.08. 17:16:22
Ha szintet akar lépni a csapat és tartosan ott is akar maradni 200 milliobol 3-4 klasszis játékost kell leigazolni és nem Scickekre kell 25 milliókat elszorni.
Dante01 2017.06.08. 17:32:46
Azt mondják egy szinten vagyunk a nagyokkal. El kell keserítsem őket csak a közelben vagyunk. Amíg mi eladjuk a legjobbjainkat és csak középkategóriás játékosokat veszünk, mert az igazán jó játékosokat elviszik előlünk addig sajnos nem is leszünk az igazán nagyok között. Szerintem itt nem csak a fizu a baj, egyszerűen egy Tolissot nem tudunk meggyőzni arról, hogy velünk jobban járna, mint máshol?! Könyörgöm nem egy Madrid, Barca vagy Bayern játékos. Kíváncsian várom, hogy ki lesz Higu cseréje, mert a végén ő már azt sem tudta hol van. Kell még egy csatár vagy két szélső és akkor Mandzu lesz a csere. A bl elött rengeteg igazán jó játékossal boronáltak össze minket mostanára pedig maradt D. Costa és ő is csak azért, mert volt egy rosszab szezonja és nem kell a Bayernek. Ha akarunk valamit ilyen játékosok iránt kellene lerakni a pénzt: Tolisso, D. Costa, Bernardeschi, Dembelé, James Rodriguez, Lacazette. Nem pedig ilyenekért: Schick, N'Zonzi, Vrij, Szczesny,
pott70 2017.06.08. 17:49:10
A velünk kapcsolatba hozott legnagyobb név eddig Bonucci,merthogy esetleg távozik.
Komolyabb érkezőről,szó sincs egyelőre.Nzonzi meg Szcesny a na ne szórakozzunk már kategoria.Sokkal komolyabb erősítésekre van szükség,ha végre tényleg bl-t akarunk nyerni.Márpedig azt akarunk.Remélem a háttérben vannak azért komolyabb tárgyalások is,ténylegesen meghatározó játékosokkal.Mert az eddigiek alapján,azért nem kell meglepődni,ha néhány elvetemült gonosz,antiszurker merészeli kritizálni a vezetőséget néha,elkeseredésében...
Ámok 2017.06.08. 18:43:39
-balszélső: Keita Balda / D. Costa
-Középpályás: Tolisso
-Jobbszélső tőlem akár Robben is lehet :)
A O kilóméteres Patrik Schick meg ne ugráljon, hogy nem hajlandó még egy évet a Sampnál tölteni - vagy bárhol - hanem csak itt akar játszani. Lóf@szt nem csinált eddig. A helyében egy éves "vip" bérletnek örülni kellene amiért ingyen beengedik a stadionba.
2017.06.08. 18:57:42
west30 2017.06.08. 20:16:04
Rivendell 2017.06.08. 20:19:52
NagyonJuve 2017.06.08. 20:30:17
Rivendell 2017.06.08. 21:08:38
nem maradt ott tavaly nyáron semmi...Ha maradt volna,akkor Witselt kg-ra elhoztukvolna s nem 1-2m miatt szenvedtek volna a nyár végén és ezt most is látni,már most zsebben kéne lennie 1 top játékosnak,hiszen elvileg maradt kb 90m + 128m bl-bevétel....wtf mire várnak? miért nem hallani jobb játékosokról? miért fordolunk el még 1 Tolissotol is? mert nem maradt semmi Pogba árából
Rivendell 2017.06.08. 21:16:15
2017.06.08. 21:24:17
NagyonJuve 2017.06.08. 21:28:14
Rivendell 2017.06.08. 21:32:08
Rikoo 2017.06.08. 21:37:36
Rivendell 2017.06.08. 21:57:36
Rikoo 2017.06.08. 22:05:14
Minden évben vannak ilyen igazolásai a klubnak.