Andrea Barzagli elárulta, két évvel ezelőtt csapatában még nem volt meg a hit a végső győzelemre, most azonban hisznek abban, hogy sikerül felemelni Európa legrangosabb trófeáját.
A védő a Bologna elleni 2-1-es siker után nyilatkozott a Mediaset Premium munkatársainak, s szót ejtett az utolsó bajnoki mérkőzésről, valamint a közelgő Bajnokok Ligája-döntőről is.
"Cardiffban nem fog hiányozni az izgalom és az energia. Hétfőtől csak a Real Madridra koncentrálunk." - fejezte ki gondolatait Barzagli.
A Bianconeri három éven belül második döntőjét játsza majd a Bajnokok Ligájában. Két évvel ezelőtt a Barcelonával ütközött meg a berlini döntőben, ahol sajnos 3-1-es vereséget szenvedett a csapat.
"Két éve nem volt meg bennünk a hit, de most hiszünk az esélyeinkben. Tudjuk, hogy kivel nézünk szembe és ugyanúgy fogunk játszani, ahogy az eddigi mérkőzéseinken a Bajnokok Ligájában."
Ez jó hír, hiszen a Juve még veretlen a Bajnokok Ligájában, az egyenes kieséses szakaszban pedig csupán egy gólt kapott, pedig a Portoval, a Barcelonával, illetve a Monacoval nézett szembe.
A védő ezután a Serie A küzdelmeinek utolsó mérkőzéséről is ejtett pár szót.
"Remek bemelegítő meccs volt ez a mai, és egyáltalán nem könnyű. Az első félidő rendkívül kemény volt, köszönhetően többek között a forróságnak, de ez ilyenkor természetes. Viszont a kapott gól a szünet után felrázott minket."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
ZsotyA 2017.05.29. 08:17:17
Jamal Jamal 2017.05.29. 13:31:07
Remélem még sokat láthatjuk a BL győztes hátvédünket :)