A brazil jobb oldali védőjátékos szerint csapata éhes a sikerre és történelmet szeretnének írni a klubbal. Dani Alves az Olasz Kupa után osztotta meg gondolatait és vágyait a szezon hátralévő részével kapcsolatban. A dél-amerikai játékos szerdán ismét nagyszerű teljesítményt nyújtott, hiszen honfitársa, Alex Sandro passzából ismét gólt szerzett, valamint számos remek passzt kiosztott.
"Egy kicsit szerencsém volt." - mondta a harmincnégy éves játékos. "Alex észrevette az elfutásomat, majd egy nagyszerű passzt küldött, szóval őt is rész illeti a dicséretből."
"Mindannyian szerepet akarunk vállalni abból, hogy győzelmekhez segítsük a csapatot, s ezt is tettük. Ez a legfőbb dolog, hiszen azért jöttem ide, hogy nyerjek. Ez volt a célunk ma is, a győzelem. Hatalmas erőfeszítéseket tettünk ezért és végül sikerült is. Ezt akartuk, tehát elégedettek vagyunk.
A Lazio jó focit mutatott be és van néhány remek játékosuk is. Tudtuk, hogy a döntők mindig nagyon kemények, de ma este mi voltunk a jobb csapat és elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel, különösen ami az első félidőt illeti.
Most egy másik szintre kell lépnünk, amennyiben a főnyereményt szeretnénk. A futball egy csapatjáték, mi pedig jók vagyunk ebben, hiszen mindannyian keményen dolgozunk mint csapat és éhesek vagyunk a sikerre. Nagyszerű dolgokat akarunk elérni és történelmet kívánunk írni a klubbal. Ez eddig nagyon jól sikerült.
A főnyeremény még hátra van, így biztosra kell mennünk, hogy megfelelően felkészüljünk arra, ami még ránk vár."
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Milito20 2017.05.19. 10:43:49
Juvetto 2017.05.19. 10:48:10
Dani, kis szerencsém nekem volt, amikor találtam a földön egy 100-ast... :D
jeneiPALI 2017.05.19. 12:09:52
Alex8610 2017.05.19. 12:18:23
juventino74 2017.05.19. 14:08:52
Szezon elején, emlékszem még sokan kiakadtak, hogy ide szerződött, nem akarták elhinni és "majmozták". Mekkorát változott a világ. Hol vannak ilyenkor a károgók, akarom mondani gyávák, akik most amikor ilyen szenzációs teljesítményt nyújt nem vállalják a véleményüket? Ha volna gerincük "hangosan" elnézést kérnének, de nincs.
Rocky80 2017.05.19. 14:24:05
west30 2017.05.19. 14:44:26
Drughi Di Bianconeri 2017.05.19. 14:59:39
Ezt a kommentet nem is értem,hogy engedheted meg magadnak.
Kitől kéne elnézést kérnünk,azoknak,akik annyira nem voltak megelégedve abban a pillanatban,mikor idejött ?
Tőled ?
Egyikünk sem a játéktudását kérdőjelezte meg,hiszen az elmúlt 10 évben MINDIG Top 3 volt a posztján és egyébként is a világ egyik legjobb játékosa,de rengeteget színészkedett,fetrengett,felháborító volt a pályán (és azon kívül!) mutatott viselkedése,mindezek mellé volt 1 rendkívül kötschög stílusa is,beleértve az undorító frizuráit,gesztusait stb.
DE: nálunk óriási jellemfejlődésen ment át,az extravagáns (gusztustalan) frizuráit is elhagyta,egyáltalán nem fetreng,nem színészkedik,hajt,küzd és zseniálisan focizik becsülettel.
A Juventus ilyen klub: egy család,akinél a "rossz gyerekek" is megjavulnak,mert itt rájönnek,hogy SENKI nem lehet fontosabb a klubnál,illetve,hogy az ALÁZAT az egyik legfontosabb emberi/sportolói tulajdonság.
Dani nem csak,hogy beilleszkedett,hanem élen jár mentalitásban,a többiek buzdításában,nem beszélve a játékáról.
Egy igazi Bajnok.
Tévedni emberi dolog, ha olvasod a blogot,már mindannyian,akik érkezése pillanatában fikáztuk,beláttuk tévedésünket , hahó !
Mostanra valamennyien nem csak elismerjük,hanem meg is szerettük.
Kaniel Outis 2017.05.19. 15:25:52
epaska 2017.05.19. 15:41:38
Rocky80 2017.05.19. 16:40:55
Kicsit vicces dolog így elmerengve, hogy mennyit változhat egy ember megítélése, ha jobban megismered és nem csak a külsőségek, a hallottak, illetve az első benyomásod alapján ítéled meg. :-)
Bizony így van ez a focistákkal is! :D
pott70 2017.05.19. 17:50:29
Egyébként szerintem sose volt ilyen jó,mint mostanában!Jó,azért a bárkában annyira nem követtem a játékát,szóval lehet,hogy volt.