Cannavaro: "Én is kifütyültem volna Higuaínt"

cannavaro_fabio_oltonyben.jpgFabio Cannavaro elárulta, mint Napoli szurkoló, ő is kifütyülte volna Gonzalo Higuaínt. A korábbi védőjátékos nápolyi születésű, s illusztris karrierje során mindkét csapatban megfordult.

"Szurkolóknak természetesen nem tetszett, hogy Pipita egyik pillanatról a másikra távozott, anélkül, hogy elköszönt volna csapattársaitól és az edzőtől." - fejtette ki nézeteit Higuaín távozása kapcsán Cannavaro a La Stampának.

"Ez a hirtelen távozás traumát okozott. A tárgyalások olyan gyorsan zajlottak, hogy el sem tudjuk képzelni és így mindenki azt csinálhat amit akar. A nap végén pedig a Juventus megvásárolta a játékost, ez csupán azért történhetett, mert kivásárlási záradék volt a szerződésében, a torinóiak pedig rendelkeztek a szükséges anyagi fedezettel.

Hogy kifütytültem volna szurkolóként? Természtesen. A füttyszó azonban csak csípkelődés. Ha annyira fütyülték az csak azért volt, mert sok szeretetet okozott annak idején, s most ezt maga mögött hagyta. A közöny sokkal bántóbb lett volna számára.

Ha betalált volna a San Paoloban? Az a szurkolók számára egy árulással ért volna fel, a probléma az, hogy ez könnyen megvalósulhatott volna, hiszen Pipita sok gólt szerez."

Cannavarot természetesen a Juventus vasárnap esti teljesítményéről is megkérdezték. Lehet-e következtetéseket levonni abból a meccsből a közelgő kupavisszavágóval kapcsolatban?

"Veszélyes úgy pályára lépni a San Paoloban, hogy teljesen védekező játékot játszol. A Napoli valóban jól támadott, területeket találtak a csapatrészek között, így pedig bármely csapatot nehézségek elé tudják állítani.

Holnap a Juventusnak meg kell próbálnia jobban játszania, mert máskor ez nem mindig sikerül. A győzelem ellenére ez hosszú távon probléma lehet még. A védekezés megszervezése nyilvánvalóan fontos, azonban a mérkőzéseket meg kell nyerni valahogy."

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr7812399777

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tomy81 2017.04.04. 11:29:49

Ha akartak volna támadtak volna, de minek?Aki ismeri a csapatot az ezen nem csodálkozik.

MdewC 2017.04.04. 11:59:16

Menstruált Cannavaro? Vagy mi a fene? :)

babo0410 2017.04.04. 12:26:01

@Tomy81: Teljesen egyetértek. Szerintem ennyi fontos hiányzóval, most ennyi volt amit akartunk.

Chiellini 2017.04.04. 13:02:07

Írtam már máshol is, ha bajnok akar lenni a Juve el kell verni a románokat akkor 9 pont előnyünk van 7 fordulóra, abból nekünk 3X ki kell kapni, meg 1 döntetlent össze kell hozni, ami kb negatív csoda lenne, hogy a lóma 7 forduló alatt négyszer is több pontot gyűjtsön mint mi....
Meg az nem bajnokhoz méltó, ha egymás utáni 2 fordulóban egyszer sem sikerül győzni, ami azt jelenti, hogy az előbb irtak ugyan úgy igazak, csak nem 7 hanem 6 fordulóra, ami már nem bajnok szint hanem kb 13-15. helyezés, hogy a meccseink 1/3-át nyerjük meg.

Rikoo 2017.04.04. 13:27:59

@Chiellini: Chievoval játszunk hétvégén hazai pályán. 36.fordulóban lesz a Roma elleni meccs.

Lisandro 2017.04.04. 13:43:08

@Rikoo: Bizony,bizony!!
És annak a meccsnek már nem lesz semmi tétje!!:-))

biancineri101 2017.04.04. 13:47:30

@babo0410: Csatlakozom! Arról nem is beszélve, hogy 3 nappal később(a fontosabb meccs), amire ők kifulladva, mi meg kipihenve megyünk majd. Szerintem Dani Alves, Alex Sandro, Barzagli, Cuadrado, Dybala tuti kezdő lesz. Ami ugyan nem erősítés, de Neto is.
A Napoli ennél a tempónél nagyobb iramot már nem képes produkálni, mi viszont igen, ez biztató.

Chiellini 2017.04.04. 14:23:35

@Rikoo: @Lisandro: Tudom, hogy az nem most lesz csak megemlítettem, annak kapcsán, hogy ne legyen hangzavar a blogon, hogy a bl,kupa miatt fáradtak leszünk a bajnokságban és nem biztos, hogy meglesz.

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1851) bajnokság (3385) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (50) edző (916) elemzés (40) előzetes (860) Európa Liga (171) felkészülés (127) hírek (1647) játékosokról (9917) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2430) meccsek (4158) mercato (4142) nyilatkozat (7440) Olasz Kupa (326) összefoglaló (411) pletyka (4172) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (95) történelem (53) válogatott (174) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (287) video (200) Címkefelhő
süti beállítások módosítása