Zambrotta: "A Juve a Barca szintjén van"

zambrotta_2003.JPGGianluca Zambrotta határozott abban a tekintetben, hogy a Juventus képes legyőzni a Barcelonát a Bajnokok Ligája következő fordulójában.

A mindkét csapatban megfordult védő szerint "Max Allegri gárdája sosem volt közelebb a Barcához mint most".

A párharc első mérkőzésére Torinóban kerül sor április 11-én, míg a Camp Nouban megrendezésre kerülő visszavágó április 19-én lesz.

"A párosításokat megnézve ez az egyik olyan mérkőzés, mely döntő is lehetne akár. A másik a Bayern München - Real Madrid összecsapás." - elemezte a tegnap délben történteket a világbajnok játékos a La Gazzetta dello Sportnak.

"Két olyan csapat mérkőzik meg, akik még triplázhatnak is a szezon végén, ez pedig meg is mutatja, hogy milyen erős együttesekről beszélünk."

A Barcánál azonban a triplázás lehetősége nem volt mindig benne a levegőben, hiszen Luis Enrique csapata a nyolcaddöntőben közel került a kieséshez, miután a Paris Saint-Germain az első mérkőzésen 4-0-ra győzött. A katalánok azonban a visszavágón történelmi sikert értek el és 6-1-es második mérkőzést követően végül ők jutottak tovább.

"Ez csak azt mutatja, hogy a Barcát is komoly nyomás alá lehet helyezni, a visszavágó pedig arról tanúskodik, hogy csapatuk képes rejtett tartalékokat mozgósítani, még akkor is ha már látszólag kifogyott az üzemanyag.

Allegrinek mindkét mérkőzésen résen kell lennie. A kulcs az első találkozó lesz, amennyiben a Juventus képes lesz megfelelő előnyt kovácsolni abból, hogy hazai környezetben szerepelhetnek, az is a torinóiak malmára hajthatja a vizet, hogy Sergio Busquets eltiltott lesz.

Luis Enrique pedig azzal, hogy a párizsi vereséget követően átállt a három védős felállásra, megmutatta, hogy képes új dolgokat kitalálni, ugyanakkor az újítás nem mindig vezet eredményre, Busquets pedig meghatározó karaktere csapatuknak.

Persze használhatják a középpályán Javier Mascheranót is, ez azonban jelentősen gyengítené a védelmet. Ivan Rakitić és André Gomes is opció lehet, ők azonban jelentősen eltérő játékosok a spanyolnál.

Az első mérkőzés nagyon fontos lesz, hiszen játszottam a Camp Nouban, s tudom milyen érzés amikor 95.000 ember hajszol a győzelembe. Szárnyakat ad, ezt láthattuk a PSG ellen is. A Barcelona ijesztő hazai környezetben, így a Juventusnak fel kell készítenie magát arra, hogy képesek legyenek ilyen atmoszférában is teljesíteni."

A két csapat legutóbb a 2014/15-ös Bajnokok Ligája szezon döntőjében találkozott egymással, akkor a Barcelona egy kemény meccsen végül 3-1 arányban elhódította a trófeát.

"A továbbjutás karnyújtásnyira lehet a Juventustól. Allegri csapata sosem volt közelebb a Barcelonához mint most, minőség és mentális erő tekintetében egyaránt." - folytatta Zambrotta.

"A Barcelona természetesen továbbra is nagyon erős, de ez már nem az a tökéletes egység amit Pep Guardiola alkotott. A Juve is változott két évvel ezelőtthöz képest, fejlődtek személyileg és mentális szinten is, ezt pedig Allegri is tudja.

A Juve meg akarja végre tenni ezt a lépést Európa felé, s ehhez olyan csapatokon is tovább kell lépniük mint a Barcelona. Szerintem készek erre, és mindenük megvan a győzelemhez. A legjobb dolog a Juventusban az, hogy nem függnek egyetlen játékostól. Világklasszis egyéniségeik vannak a csapat minden pontján. Nem a védelem a fő erősségük, hanem a komplett csapat." - vélekedett az egykori Juve játékos.

A bejegyzés trackback címe:

https://juventuz.blog.hu/api/trackback/id/tr4012347933

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Leram7 2017.03.18. 11:40:29

A kp-nk nagyon nem veszi fel a versenyt a barcaéval, sebességben és technikában.

Támadóink vannak és a védelmünk is nagyon jó.

MeGmOnDtaM 2017.03.18. 11:46:27

Továbbjutunk, ez legyen a lényeg!

4Evorg 2017.03.18. 11:53:22

Én nagyon kedveltem Zombit, kár, hogy a Juventus után már nem volt értékelhető focista.

Pitts 2017.03.18. 12:00:47

@Leram7: Ezt a középpálya kérdést én egyáltalán látom ilyen borúsan. Szerintem náluk az egész Busquetsen áll vagy bukik, ő ad stabilitást a csapatnak támadásban és védekezésben is, ezért is leszek nagyon kíváncsi, hogyan akarják pótolni az első meccsen, hatalmas előny nekünk, hogy nem játszhat, úgyhogy remélem Allegri ki is fogja ezt használni. Talán Mascherano tudná legmegfelelőbben pótolni egy az egyben, de akkor ugye a 3-4-3-nak annyi. Rakiticet egy jó, de nem klasszis játékosnak tartom és az idei Iniesta is már messze van a korábbi szintjétől, ettől persze az még mindig benne van a játékában, hogy egy húzásból helyzetet teremtsen, de a sebessége és a védekezésbeli hiányosságai miatt egy egész meccsen szerintem többet tud nekünk használni mint ártani.

Rikoo 2017.03.18. 12:21:00

@Pitts: Mascherano feljebb megy, hátul pedig Piqué és Umtiti. Olyan nagyon nagy különbség nem lesz náluk. Mondjuk én inkább a védelmünket érzem gyenge pontnak. Ha 1-1-ben rávezeti a labdát Neymar vagy Messi bármelyikre az már rég rossz.
Szerintem borzasztó lassú az összes és a kismozgásokban pedig esélyük sincs.

Pitts 2017.03.18. 13:24:23

@Rikoo: Már Deulofeuval se nagyon tudtunk mit kezdeni, valid probléma lehet amit mondasz és én ezért elképzelhetőnek is tartom, hogy Torinóban egy passzív, elsősorban labdaszerzésekre és kontrákra építő Barcát lássunk.

bulldeo 2017.03.18. 17:27:24

@Rikoo: @Pitts: szerintem Chiellini és Rugani egyáltalán nem lassú, Ruganinak jó feladat lett volna fogni a Milan ellen Dulifulit. Gyakorlatilag hibátlanul játszik, aztán úgy tartjuk őt távol a komolyabb meccsektől, mintha valami falábú Padoin lenne. A Barca talán emiatt túl nagy falat lenne neki, de nem a képességei miatt. Chiellini idei játéka nekem nagyon tetszik, jót tesz neki, hogy nincsen rendszeresen terhelve.

Ha feltoljuk a védekezést, akkor Barzagli sajnos már könnyen verhető, de amikor minden játékosunk védekező üzemmódba kapcsol, és nem lehet sebességgel verni az öreget, akkor még mindig ő a világklasszis. Tökéletes csere tud lenni utolsó 10-20 percre, amikor már a jó eredmény tartása a cél.

Bonuccinak mentálisan össze kell kapnia magát, és akkor nem lesz gond.

alexGicamo 2017.03.18. 18:19:49

@.Bulldeo: Szerintem, hibátlanul összefoglaltad a védelmünket ,kiváltképp ami Ruganit illeti . Neki több játékehetőséget kéne biztosítani,mert így soha nem kap magára elég tapasztalatot...

FORZA JUVE PER SEMPRE !!!

Utolsó kommentek

Címkék

Bajnokok Ligája (1897) bajnokság (3521) beharangozó (23) bemutatkozás (34) blog (80) EB (51) edző (972) elemzés (40) előzetes (890) Európa Liga (171) felkészülés (137) hírek (1700) játékosokról (10265) juventus u23 (23) kiszemelt (29) kitekintő (111) klub (2503) meccsek (4328) mercato (4280) nyilatkozat (7679) Olasz Kupa (335) összefoglaló (435) pletyka (4297) Primavera (20) szavazás (16) szuperkupa (96) történelem (53) válogatott (180) VB (49) vendégblogger (44) vezetőség (305) video (226) Címkefelhő
süti beállítások módosítása